Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-09 / 6. szám
! 1905 február 9. magyar paizs5 A babáfftndér estélyen szereplőknek hossza riév•ílkirából véleiletrül kimaradt a tudósító cziíkbén >i«5> név, még pedig ügyes szereplőknek a nevei, kir Volna pótlólag' meg nem említeni. E két werpplő Gerencsér Mariska és Gáspár Erzsike kisasszonyok. &z iparos ifjtuíg önképző egyletében a mm rendezett könyvtár megnyílt s az érdeklődők és jogosultak használatba vehetik. Akik elhalt jó férjem Rfsavet köszönet iráni Kegyeletes érzéssel viseltetve, megjelentek a vég tisztességén avagy szívesek voltak másképen is kifejezni részvétö^et s így mély gyászomat enyhíteni igyekeztek, mind azoknak hálás köszönetemet fejezem ki. Zalaegerszeg, 1905. íebr. 7. Özv. Pál Józsefné vendéglős. Gyermekölé3. 'Iörök Teréz Sip-utczai cselédlánynak négy hónapos gyermekét a szomszéd •íi házban talál rák mag. A bűnösöket kutatják. Elveszett pénz és meltü. A postán hagytak egy bőrerezein ben 1 kor, és néhány hl'ért. A tulajdonos át veheti a rendőrségen. A jíimnázinmi estélyen elveszett egv női meitü rubinkövekkel. Ez is a rendőrségen van eltaposva bár. Ezt is átveheti a tulajdonos. Heti piacz. Búza 1920, nzs 15, árpa 15, ?.ab 13'60 tengeri 16, metermázsánként. Burgonya kílogramonként 6 fillér. Terjessrótek a „Magyar Paisst! u Megyeiek. £9kavö. Légrádon fényes esküvő voit e hó B án, irja tudósítónk. Kovács Gyula iégrádi jegyzőnek, a megyei jegyző-egylet elnökének kedves leányával Irmával lepatt h ázasságra, Zitterbarth Ernő bresztovác.i uradalmi riszttartó Násznagyok: B j;iiczky Imre tiszttartó és Stoizsinszkv György galambaki jegyző; vőfélyek : dr. Sziillő Géza orsz, képviselő, ifj. Cznkelter Lajos ügyvédjelölt és Friedl Jenő; koszolihlányok: Zu.teibarth Ifoaka, Szilvágyi Miczi, Kovács Leuke. Az esketesi szertartást gyönyörű beszéd kísérete mellttt Huber Gyula barcsi p'ébános zeneköltő végezte - Lisziák Lajos kottori és Fábián Gyéla légrádi plébános segédletével. Az ünnepélyen előkelő nagy társasig vett részt a közeli városokból t?. A lényt s nászmenet az orgona b • .gja mellett vonult a templomig s vissza a szí; 1 i házig. Az aj párt táviratban íiivö ö!ce báró Guttnunn László és Ölón, összesen 67 távirati üdvözletet kaptak, meiyher. mi is hozzájárulunk. Vacsorán szop felköszöntőt mondtak a többek között : dr. Szüllő képviselő, Ueniczky, Kovács Gvula, St.ar ^sinszky, Csukef'er Lajos vármegyei I. aljegyző, Htiber, Fábián es Liszják plébánosok. Ünnepség ftjfári az líi pár brész/ováczi otthonába utazott. Utóhang a Világításról A i. Za'axzentgróth T S/eik. ur! A váratlan nagy többség mi a ííiggetbnséyi páitot érte rálunk, ugv az egész körin ék-'ii áPaláhos nagy örömére ozulgál TO»»d-ft« ejj\es vKlasztónak - még máig is miu;ieiHit f ariól bes'élnek és Uiváticsian virjak a koirnány megalakulását, — remelv a leg jobbat. A választás a \árosban szép Csendben mindenki legnagyobb megelégedésére foHt, !e. Egy kis verekedés itt-ott voit, többekkö/.ta Zrinyibeu meg s/.urkáitak egy hetvenkedő kanász fiat, aki olyan súlyos sebeket kapott, hogy a balá'lal •vivódií és a Nagy Kálmán féle vendéglő előtt megpofoztak egy alk-'i matlan gorombáskodó hetvke • embert. Küiö ihen általános vigsá?, öröm raay^g mindenkiről kivétel nélkül.— II. Győrszentiván.T Szeik. ur! Győrváimegyében a választások január 26-in voltak. A győrszigeti kerületben: Szabó István volt képviselő, néppárti, 955 szavazattal, Klárik Ferencz szoczialista jelölt 89 szavazata elleneben újra megválás/tátott. A péeri kerületbon Markos Gyula a „Herkó-Páter* szeikesztője. Zaiamegye szülöttje, függetlenségi programmal 899 szavazattal, Apponyi Gyula gróf Tis>a-pártiriau 517, Kmber Károly néppírtiuak • 198 szavazata ellenében mandátumot nyert. A t/thi kerületbea Fischer Sándor szabadelvű párti 546 szavazata ellenében Pogány Lajos 1248 szavazattal (disszidens) választatott meg. Győr í&ab. kir. város jndig Lukács László pánzügysjiimsztert juttat >a nwrdátumhoz, Hilbírt Károly eddigi függetlenségi kepviselö elejtésével 204 szavazattal. — Tudósító. — Göcseji fcertesnóU- Mégis ternwtt jó "nóta — '*3t«Mu a vá'aTSbtások"után. íme: Kómára asszony! Nagv a panasz, Az ura kormányra szavaz! De a fenye meg nem ette. Kiverem tü/es peroette. Haza ne gyere. Ides anyám mast beszélték, Hogy a papát megme'élték Ugy jáát a kutya, mint tavai Mer hogy a kormányra szaval Az a vén ganaj. A keszthelyi kath. főgimnáziumnak egyik derék tanára Barkovits Lajos meghalt 50 éves korában január 29 én. Kukoricza-kása és anyaqyilkos Gyűrűsön fönent, hogy özv öreg S'ékely J izsefné 62 éves asszony 22 éves fiának Józsefnek, a körmére koppintott, mert ez mind megeite a kukoriczakását. József p die kapta a laskanyujtót s fejbe vágta az anyját, aki ene rögtön meghalt. Acetilén világítás Nagykanizsán. A világítás terén feljegyzésre erdemes mozgalom indult meg Nagykanizsán, mint onnan irjak. A város köiönsége a villamos ararn újonnan megálUpiiott árát is drágának találja es ezért a hivatalos f^rum megkerülésével us?v segít a bajon, ahogy legjobbnak tahija — acetilén világítással. A rendőrkapitányság már né.'ív engedélyt adott ki a közelmúltban acetilén világítás berendezesére. A Fi'uti Központ kuvéház tulajdonosai is tzt vezetik be a kávéházi helyiségekbe. Ugy mondjuk, hogy az acetilen vüágitás közel 100 peiczenttel olcsóbb, mint a villany. M jg több nyilvános helyen és boltban befogjak azt vezetni. A városi mérnoui hivatal vizsgálj* felül az, újonnan berendezett acetilén telepeket Kaland Egvik szomszédos városban csinos nőt tario/.tattak le egyik szállodában. Napok óta idő. ik otr és furfangos módon kerített hálójába egy-két ura', akiket aztán alaposan megzsatolt. A bánatos kis özveg'egy ügynökkel elhitette, hogy házat akar vásáiolni, és arra kérte őt, kiiidjön hozzá föl a 8zálludiba egy-két oly urat, akik házaikat elakarják adni. A szép özvegy aztán szemügyre vette a hozzá étkezőket és legtöbbjónak ;izt inoudta, ho»v iemoiid mái tervérői, nurt itt drágán akar mindenki túladni a házán. A beszélgetés során oly pillantásokat löveít % szép özvegy vendégeire, fngv egv második bibliai Józsefet is megkábított volna vele. Mtgasrangu Katonatiszt özvegyének adta ki magát és azt mondta, az előtt Pozsonyban lakott. A múltját eléggé regénvesen fe.stette le és a dologi vége az len, hogy legtöbb ur pénztárcájához nyúlt, mielőtt eltávozott tőle. A rendőrség in« tudomást s/erzett a hűs ö<vegy szélhámosságáról és csakhamar kisült, hfgy sohasem volt még férje s hosy két ev előrt kávéházi kasszák trónusán uralkodott, mint büszke királyné. A kassza volt tündéiét a leudőrség felszólító'ta, hogy hagyja el innlőbb a várost es pátriájáig meg se álljon. Kalonaügy. A m. kii. honvédelmi minisz;er rindeieté élte mében az 1905 ev folyamán az ujoncz-f'?lltiviz.,gálatokat a következő napokon tartjak: február 23 nárczius 22, április 17, május 25, junius 26, julius 27, augusztus 24, ok:óbei 16 és 25 november 16 és deczember 11 én. Vármegyénk területéiül a felülvizsgálatra rendelt ujonczok részben a soproni. r«s zben pedig a pécsi fe'ülvizsgáló bizottság elé állíttatnak. Vasúti menetrend. Érvénves 1904. október 1-től. Zalaegerszegről indul Czelldőmölk- Budapest felé: leggel 5 óia 54 perez, délelőf. 9 óra 29 perez, délután 4 óra 12 p?rcz. Csáktornya fele : reggel 4 óra 59 perez, este 5 óra 50 peicz. Zalaszentivánra indul: reggel 6 óra 10 perez. Csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Délben 11 óra 54 perez. Csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Délután 2 óta 33 perez Csatlakozás Kanizsa Szombathely felé. Délután 5 ora 9 perez. Csatlakozás Szombathely felé. Este 9 órakor. Csatlakozás Kanizsa felé. Zalaegerszegbe érkezik Budapest- CieUdömüUe felöl: reggel 8 óra 39 perez; délután 5 óia 45 perez, este 9 óra 47 pere-.. Csáktornya felül: reggel 9 óla 15 perez, este 8 óra 24 perczkor. Zalaszentivánról érkezűc Zalaegerszegre . reggel 7 ora 57 perez, délután 2 »ra 01 perez, délután 4 óra 48 perez, este 7 óra 52 peíczkor. Távoliak. Jókai Hór emléke. Büszkeségünk, a nagy magyar regényíró tavaly halt meg május 5-éaEmlékének köszönettel hálával és kegyelettel tartozik a nemzet. Meg is alakult Budapesten egy bizottság, mely a magvar nemzettől biremlékeí és szobrot kér Jókai Mórnak. A felhívás bizonyosan viszhangra talál, mert alig van magyar költő Petőfin kívül, aki nagyobb szépszerüségnek örvendene, mint Jókai. A Jókai emlékre szánt összeget a Magyar Általános Takarékpénztár Ré«z vény társasághoz (Budapeist, V , József-tér 14) kell küldeni. Esetleges felvilágosításokat a közokt. minisztérium elnöki hivatala ad. Nagy halotja van a kolozsvári unitárius kollégiumnak. Maghalt egyik buzgó tanára, a nagy angol-barát Kovács János 59 eves korában. Veje volt a. néhai nagynevű Kriza János költő-püspöknek. Utazott az amerikai u iitáriusok földjén s e felekezeti réven a magyaroknak az angolokkal való barátságos összeköttetésében nagy szerepet vitt. Ha Magyarországra Angliából vagy Amerikából vendégek jöttek, csaknem nélkülözhetetlen volt Kováes Jinos. aki legkönnyedebben beszélt angolul. A főgimnáziumban és az egyetemen tanította az angol nyelvet. Azonkívül töitínelmet. Az élénk természetű tanár több honi egyletnek is tagja volt. Sziv3zélhüdésbe:i halt meg jinuár 27-én. A Budapesti Dávid Ferencz Egylet e hó 18 an a Magyar tisztviselők országos egyesülete dísztermiben (Eszterházi u. 4 ) hangversennyel egybekötött tánczestelyt rendez 3 kor. belépővel. A nem régi de rokonszenves Dávid Ferencz Egyletnek mozgató lelke Józan Miklós pesti esperes, aki nagy tekintélyie igyekszik emelni ezt a kört, melyben a nemes értelemben vett szabad szellem az uralkodó. Az estélvnek a védői között vannak dr. Bedő Albert ny. államtitkár, harczeg Odescalchi Arthur, dr. Székely Ferencz koronaiigvóez stb. A műsorban szerepei Jakab Ödön poéta is, humoJOS felolvasásával. Mindsn magyar feowpolpr, magyar iparostól szerezze be szükségletéi! Csak Honi terméket hasznáijmk. Irodalom. Művészet. Az"nos ós rokonalaku szók sj üjtemérue. Összeszedte Borbély Sando/. Ara 50 riIfér. Nyomatott Váozott Kohn Mór könyvnyomdájában. Ez a filcet segédeszköz kíván lenni a nyelvfejlődex fok :n le,M> idegenajka vagy siketnema tanuló kezében. Nyelvünkben sok a lokonalaku és rokonéitelinü szó, tanításban nap uap után akadnak ily fajta kifejezések: ezek többféle jelentése, árnyalati különbsége c>ak ugy tisztázódik a gvei mek lelkében, ha figyelmessé tesszük ezen sajátságokra, ha maiunk eztn küiönb-égekie. Könnyen szemlélhető módún — abc. rendben — adja elé mindezeket, példákból vonhatja le a következtetéseket. A választékos bestédnek is anvsgot ad ezen füzet használata. A nemzetiségi i.'kol^knál műsödő tatiitok figyelmükbe különösen ajánljuk. Szerzője Borbély Sándor a váczi Mketnéma intézet igazgatója. Ára 50 fillér, 10 füzetnél nagyobb rendelésnel 40 fii Jer. Az esetleges jövedelem jótékony czélra szegénysorsu siketnémák sz mára létesített s dr. Narai Szabi Sándor nevéről elnevezett „Juüileumi alapítvány" alapja javára, lecz fordítva. Megrendelhető Váczott, a Siketnémák Közlönye „kiadóbivata látói." „ Csak oly magyar felírású portékát vásároljatok, melyről meggyőződést szereztek, hogy az hazai gyártmány". Különfélék. Bécs város hirdetése — magyarul. Osztrák 8/,oiu»'<édaink nem nagv szert'eltel viseltetnek a magyar n^elv iránt « míg niegá'*li»odottan német nevükön írják vár )sainka>, határozottan megkövetelik, hogy Bécset Wienriek mondjuk. Luegor ur azonban, ha üzleti szempontokról van szó, enged valamit a/ elvből. íme most az 1905. evi becsi vásárokra vonatkozo hirdetést magyarul küldte meg a rendőrségnek. I^y már jól van.