Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-12 / 41. szám

2 mayar paizs 1 905. október 12. És ezek között c?ak kevesen vannak a választottak, kiket az Isten saját d:c-őségének és tiszteletének hirdetőiül kijelölt volna. Ellenben igen sokan kénytelenek későbben sokkal nagyobb nehézségek és veszélyek közt fölvenui a harczot, a világgal és vele megküzdeni; mások elbutulnak üres külszerüségekben ; némelyek pedig gyalázatos képcoutatásra szánják el magukat. Belesodortatják magukat politikai mozgalmakbi; eszközévé lesznek lelketlen demagogok és más rendesen önző czélokat hajhászó egyének üzelmeinek és komoly foglalkozás helyett nem egyszer csőcselék közé önkéntelenül is keveredve utczai tüntetésekben ós zavarokban vélik, teljesíthetni kötelességüket. Igeu üdvös hatása volna annak, ha nagy reményű fiatalságunk meggondolná s megakarná érteni azt, hogy nem csak fegyver és a politika teszi naggyá a nemzeteket, hanem a tudomány ápoiása és a szellemi haladás is. Sőt hogy ez utóbbi maradandóbb dicsősógtt biztosit a nemzeteknek. Mert mig a fegyveirel kivívott diadalok c=ak jobban elkeserítik a leterített ellenséget s gyűlöletet szítanak, mig a politikai sikerek alattomos rosszakaratot plántálnák az e'ienfól szivébe, s örökké talpon kell lennünk, hogy az elért eredményt megvédelmezzük: addig a tudomány terén aratott győzelem barátunkká teszi az egész világot. Ezt a győzelmet meg sem kísérlik kiragadni kezünkből, mert ez elidegenithetlen. Eljöhetnek hozzánk ós kérhetnek beiőíe, de el nem vehetik tőlünk soha. Ifjúkorunkban nem igen érezzük azt a nyomást, melyet az összefüggés nélküli és hiányos műveltség gyakorolni szokott az emberre; mert akkor e hiányt részint a bennünk rejlő elénk képzelőfehetség s érzelem mia'.t fel nem ismerjük, részint pedig reméljük hogy az évek folytával a hiányokat kipotoljuk. De ha az előre haladott korban észrevesszük, hogy a mulas, :o:laka" helyre nem hozhatjuk 8 ha e tekintetbeu a szomorú valóság iránt nem csalódhatunk; akkor nyomasztóvá válik tudatlanságunk 8 a kiművelésünk alapos kiképeztetesünk lehetőségeben való hitünk eltűnésével, eltűnik egyúttal az önmagunkban való bizalmunk is. Az a felületesség, mely a termesze!es képesség hiányból és tehetetlenségből ered: az nagyon áitatlan; van azonban egy m is felületesség, melyet a tehetsegesebbeknél tapasztalunk; ez pedig az, a mely az elet komolyságát és fontosságát sem felfogni, sem pedig aria törekedni, s ahhoz ragaszkodni soha sem akar. Ez a felületesség 6oha se engedi, hogv az ember önmegismeréséhez jusson, meit ennek nagy fontosságát átlátni nem képes. Nem is szellemi tehetetlenség okozza ezen felületességet, hanem az, hogy szellemi erőinket az élet legfőbb czéljaira nem irányítjuk. Cselkó József. Mire tanít október 6-ika? Aira tanít, hogy nemzetünk történelmi hivatása beteljesül az akasztófák, a börtönök, az üldözések és az abszolút rendszer erőfeszítései daczára. Ezt a oemzetet nem lehet elpárologtatni, mint egy bögre vizet. Nem iehet megsemmisíteni, mint egy madárfószket. Természetéből nem lehet kivetkőztetni, mint a birkát, mely merinóból egypár nemzedéken át rackává változtatható. Okuljunk ! Az ellenállási erő sikert rejt magában. A viszontagság megedzi a lelket. Es ha véiáldozatol kövatel a balsors: ime bebizonyította az idő, hogy a vér megtermékenyíti nemzetünk erejét és igazságainkat megtisztítja az idegen salaktól. Bartha Miklós. A havasok között. Képzeljük magunkat Erdély legnyugotibb részébe — a havasok köze — hol az utazók figyelmét majd a h)val fedett hegvc?ucsok, vagy az örökzöld fenyvesek, hol a szerteszét legelésző juhnyájak egyhangú kolompjai, majd a pásztorok mélabús dallamai, avagy az éneklőmadarak örökös csicsergései bilincselik le nyáron át. „A magyar hangszerkészítő ipar!" A „Magyarország"-nak nem régen megjelent számában a fenti czim alatt igen megszívlelendő cikkecske jelent meg. Lapunk programrajába vágó dolog vele foglalkozni, mert elszomorító jelenséget tudat velüuk ama statisztikai adattal, hogy 20 évvel ezelőtt a hangszeráruk behozatala csak kétmillió hatszázer korona körül ingadozott, mig ma már c.z ötmillió koronát is meghaladja. I-tenem mennyi pánz ez! És milyen pipogya nép vagyunk mi, hogv ezt meg nem takarítjuk. E^yéb sem kellene hozzá, mint, felülről egy kis teendő, alulról pedig éde3 magyar véreinknek kellő oktatása. Hit mi gátolja ennek a keresztül vitelét? Mi? A külföldi czikkek szeretete, verseny képessége, ós más nem etek vezetőinek élelmessége. El-elnézem i!t Zalaegerszegen e*y-egy orszá gosvásár alkalmival a jítókszeráruk bódéjában toloigó aokaBsigo". A? egyik c?eh trombitát, a misik ós tudj' Istea hányadik száj muzsikát, papir ra iccéből készült csökönyös szamarat, gipszből gyarlitott tigrist, báránygyapjuval fedett elefántot, lószőibs öUözte'ett micikát, kapcza pargetba sajtolt tiroli vadászt, és zöld disznón lovagoló nemet bohóc<ot vesz a kis gyermekeinek. Az igaz, hogy tetszetős portékák. Nem látom azonban a sok gvim-gyom között a mi édes gyermekeinknek kedvelt já'ékait: a magyarkéz faragta négykerekű kocsit, eké' a taiyigával, üge'.ő egyes ós kettős fogatot, a boronát, a hegedűt meg a czimbalmot. Hazudik, aki azt mondja, hogy hazánkban nem tudják előállítani ezeket a játékámkit Eceknél különbeket is csinálnik a mi gn'c-ei fiaink. Volt már sz> ez érdemes lap hisabjan arról, hogy készített egy fiu gőzmozgon^t, egv másik remek pecsétnyomókat faragott. Egy iiarraidik, — aki a közelrau tban tanítványom volt — egesz falat gyúrt lerapiomottól é3 hízisfól sárbíl. Hát nera alkotó erő nyilatkozott meg az ón Pető Józsefemben mikor a saját gondolata után formálta — sárból — a Madonnát? Hát nem fejle-ztesre érdemes értelmet árul el az a gyermek, aki keményfából furulyát ós hegedűt farag? Hiszen ezásszot szivesebben hallgathitó annak az egyszerű paraszt fiúnak a hegedű és furulya játéka, mint a Csehországból behozott trombita bürabölése, a sipláda nyeszitelóse ós a hármonika hátborzongató hortyogása. Az ám a hármonika! Milyen házi hangszerré lett itt a Btcsali és a különböző nevü hegylakóknál. Ha este nyugodni akarok, a fülembe hortyogja, hogy : „Oh na duzzogj a ne kivanj !" Ha reggel ébredek: bizonyos a „Bob herczegből" már ott horgyog, hogy: „Ha nincsen pénzem iszom hitelbe!" És aztán nem csak a fülnek, hanem a magyar érzésnek is kellemetlen. Még hagyján ha itthon csinálnák azokat a térdigránczos masinériákat, de azok bizony Isten, mind Ausztriából jönnek. Rij'uk a pecsét, anyaga : szemóN Azért nem lehet velők magyar nótát — ránczigálni. De talán el ia tértem a tárgytól. Korán reggel mintegy hat tagból álló vadásztárcaságot lát az ember a hegyek közt felteié haladni. Ugylátezik nem annyira a vadászat kedvéért rándulnak ki a havasok kö'ó, mivel a lőtávolba eső vadakat, menekülni ecgidik; hanem inkább a havas megszemlélése volt a főok, melynek csuc-ain bámulva legeltették tekintetöket. Egyszerre azonban a távolból valami mélabús fuiulyahang köti le utazóink figyelmét, melynek bus dallama önkéntelenül vonzá közelébe a figyelőt. A vadászcsapat is e hely felé tarta. Egy magas fennlapályon ült egy vén pásztor — őszbe csavarodott bozontos hajfürtökkel, szemei mélyen feküdtek üregeikben 8 arcza süiün benőve szőrrel. Kezében tartá fuiulyáját, melyen csak ai elébb fújta el kedves dallamát. Midőn a vadász, tarsaság odaért, kös öntötte őt saját nyelvén s kérte, hogy fújja el még egyszer előbbi dallamát. Kívánságokat ószrevehe'ő örömmel teljesitó 8 eljátszá újra azon mélabús dalt, melyet nemcsak pásztorunk, hanem vadásztársaságunk szemébe is könnyet csalt. Midőn kérdezték tőle, hogy mi az oka mély bánatának, azt a következőleg beszélte el. Ezelőtt mintegy 30 évvel a hegy aljában levő faluban lakott nekem a gazdám. Gazdám koráb ban, mint árva gyereket fogadott magához s nevelt fel együtt egyetlen leányával, kinek édes anyja korán elhalt. Együtt nőttünk fel Anával Az említett cdkkben meg van mondja, hogy r „Ausztriában ezek a czikkek házi ipaiilag készülnek és egész faluknak ad állandó foglalkozást az elkészítésük. Ugyanezen módon nálunk is meg lehetne honosítani a hangszerek faalkotó részeinek elkészítéséi, mert nyers anyag felett bőven rendelkezünk stb." AE ám! Már 6-ik éve kiabáljuk, hogy állítsanak valami állandó háziipari tanfolyamot, vagy iskolát, de persze a mi szavunk gyenge arra, hogy meghallják. Pedig azt is mondottuk ós mondani fogjuk, hogy nem csak nyersanyag, hanem kitűnő emberanyag felett is rendelkezün , aki tanoncz idejében tökéletes jártasságot szerez. Tudjuk, hogy még a jó pap is holtig tanul. Az idézett czikknek azonban ama részét a melyben azt mondja, hogy: „az ifjú tanoneznak nem elégséges a szakmájában való kellő jártasság elsajátítására az a néhány esztendő, melyet a műhelyben eltölt", nem írom alá, még pedig azért, mert a mi vér.ink hivatoa vannak ama könnyűnek nevezhető farészek készítésére. Jó magam is foglalkoztam szünidőmben fafaragással, de hogy nagyobb eredménye nem lett: azt az idő rövidsége okozhatta. Ez igy mondva a fent idézett mondat értelmét sanctionáija, de magyarul gondolkodva ugy érthetjük, hogy aki édes véreink közül itthon gyakorolhuja a mes térségét, az éppen oiyan jól elvégzi azt a „kiváló készültséget, kivánó munkát" mint a külföldi ember. De még jobban, mert mivel itthon lehet: egész lelkét önti a munkájába; nem gyötri a honvágy, n^m válik kozmopolitává ("világpolgárrá,) hanem megmarad magyarnak és büszke lesz abban a tudatban, hogy hazájának szen'.eli minden tehetségét. Vegyük azonban a legrosszabb esetet: ha a magyar ember tanoncz id^je alatt nem tudná elsajátítani iparát. N)hác kérem, akkor m g a mestereken van a áor ttimutatni, magyarságukat. Legyen elegendő türelmük a kellő utasítások megadására; ne dobják azt a magyar ewbert a sehonnai gzicziálizmua lélekölő tanainak maitalókául, hanem minden áron tartsák m-g a magyarság részére. Hiszem, sőt tudom, hogy a haza javáért ők is o'csóbban dolgoznak, elősegítendő a mesterek házifisagára váró ama czélt, hogy olcsó munkás mellett, a nyersanyag bőviben mielőbb kiszorítják a cseh és német hárrmnikát, zoigoiát és sipládíf, hogy ezzel a ténnyel megmentsók azt ai ujabbi öt milliót, ami a jeleniegi felfogás melleit okvetlen a külföldre vándorol. Lengyel Ferencz. Október 6-dika után. Israót elmúltál te! ítélet napja a magyarnaki Israát csend! Nyugalom! . . . Te gyászos golgota Arad! ismét feledés fed okt ibér 6ig! Akkor ismét elszorul szivünk; ismét kicsordulnak könnyeink .... oh! mikor apadnak már ki szenvedeseink könnyei ? . . . . mikor lesz boldog a magyar?! . . . 8 egymást oly nagyon szerettük, hogy gazdám eg\ másnak 13 szánt minket. Éu a juh ós kecske nyájat őriztem itten a Ána meg kijárt hozzám ételt hozni s ilyenkor sokszor elfuttam neki ezt a dalt, mert nagyon szerette s igy nagyon boldognak éreztük magunkat. Azouban gazdám ezelőtt ugy 30 évvel meghalt és Ána nagybáttyához ment lakni. Ezentúl keveset láttam, mert tiltva volt hozzám kijönnie, mig végre elmaradt. Én a faluba bemennem megtudni az okát hosszú távolléténék, a midőn megtudtam azt, hogy Ánát erővel adták máshoz. Egy alkalommal épen akkor mentem be a faluba, midőn Ánát az ura megverte szememláttára. Méregbe jöttem s Ána segítségére mentem és ugy megtaláltam ütni haragomban, hogy ura nemsokára belehalt. Ekkor ijedtemben elfutottam és elbujdostam a havasnak soha nsm jáit hegyei közé, hol tiz évig éltein bujdosva, mig mo3t mindenkitől elfeledve tengetem életem hátra levő részét, kínozva folyton a lelkiismeret szavától és élve egykori kedvesem emlékének, kit soha többé nen láttam AÍ enyém C3ak a vad erdő, kerülöm az emberekef 8 az emberek is engem, mert a havas rossz szellemének hisznek, kihez ki zeliteni sem mernek. Ez a havasi rém pásztor regéje, ki hogy mikor élt, hány éve, hogy meghalt, nem tudják, de