Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-13 / 15. szám

2 MAGYAR P A IZ S 1905. április 13. szálig jutottunk, némelyek, kivált a gyenge elméjűek, azt hihetnék, hogy kisebbít minket, holott Csák igazában dicsér bennünket. Mert igaz, hogy egymagában az ezer koronás zongora mellett igen kis dolog az a gyújtószál. De azt is megrovásba vehetnök, hogy a Mindenható Isten, holott mindenható, a második vagy harmadik nap egész napon át egyebet semmit sem csinált, csupán csak a világosságot teremtette. De azt kérdezem én, hogy ennél a mi szerény, lassan munkáló Istenünknél mennyivel előbbre való Nirvána istenségnek ő szent alantassaga, aki ezalatt az idő alatt nem csak hogy semmit sem csinált, de nem is akart csinálni ? Szóval ne kedvetlenitsen el téged se pajtás, ha tán nem hallgatják meg indítványodat. Inkább fejtsd ki részletesebben, ha van valami jó gondolatod, hogy micsoda utou-módon lehetne legjobban nyélbe ütni a népnél a házi iparra való szoktatást, vagy micsoda akadályokba ütközhetnék az az ut-mód, a melyet én említettem. Borbély Györyy. Városaok fejlődése. A pótlék rettenetes súlya alatt görnyedő városunk adózó polgárait kezdi a bárány béketűrés elhagyni. A folytonos zaklatás es a mindig fokozódó czéltalan beruházási terhek, úgyszintén a páratlanul álló nyugdijügy, valamint a küszöbön álló villany világítás, nem különben a vásártér rendezése és még Kfen tudja micsoda szörnyszii'etendők ügye, melyet kilátásba helyeznek, méltán gondolkozóba ejti a polgárnépet. Nem lehet csodálkozni azon, ha megvillan az igát huzó adózó agyában az a vágy, hogy fejlődjünk vissza nagyközséggé. Igaz, az idea szép volna, de keresztülvitele részben káros is volna, melynek fejtegetésébe ezúttal nem bocsátkozunk. Néhai Kovács Károly volt polgármesternek a várostól való megválása óta őszintén megvalva hátra felé fejlődtünk. Évek óta ha figyelemmel kísérjük a történteket, a^t látjuk, hogv azok nem voltak egvebek, mint teher szaporítások ós eyy ujabb tápanyaga a polgárság fokozato* zaklatásának. Az ipar es kereskedelem előmozdítására semmi súlyt nem helyeznek, ami pedig létkérdésé e t<-spedésben siiHődő varosnak. A komoly celekvós helyett negyveuezer koionáóit felmérették a várost s uagy bölcsen bevasaljak a/t a polgárságon. Csináltak a régi sintér telepen egy költséges utat a régi jó ut melleU, úgyszintén a Jánka hegyi Ki is tudja ? . Ki is tudja azt, ki is érti meg, Miért is vegzék ugy az istenek, Ha két szép csillag egymásért égve Nem egyesülhet a messzeségbe V ! Az egyik miért maiad az égen Varázszsal fénnyel a mint volt régen ? És az a másik végleg kiégve Miért huilik le a sötét ejjhe ? 1 Boldogfai Farkas Imre. Vasárnap délután a „vnr.tli"-ban. — Pesti posta. — Itt az április! Tavaszt ha/udtk a nap. ugar s kicsalja az embeit ebből n nagy teglahalmazból a zöidbe. Zöldbe? Ez. is ha,ugság; hiszen még üres minden a szabadban s csak itt-ott tuvik ki egy-egy levél lassan, meiy mint egy szép goi.dúlat, lassú megfontolás után születik rneg. De hát vasamap délután van; csak ki a szabadba egy hétre való friss levegőre. Mentem nyutrod-au magam sem tudtam hova. Rabiztam magamat erre a srk emberie: hova Visznek, kivánc i vagyok. Megyünk végigaz Andrássy uton, mindjárt künn leszünk a Városligetben. Már iít is vagyunk Vampntics híressé vált ven degmjénel, az asztalok fehérek, de bizony még i>em akadt oly sok vendéi-, min' nyáron. Hja, hideg VÍ n rneg ! Az áiiatkertkez éltünk, a sokat ut melletti paitokat sok száz napszámmal rnegborotváítatják, minek czó'.ja máig is ismeretlen. De a jelszó ki van adva, hogy fejlődni kell s hogv bármely irányban történjók is, az mellékes. A czigány utczában levő kolerát terjesztő, nyitott bűzös vérrel telt árok az maradhat ugy a hogy van, hisz. arra urak nem sétálnak s tán akik ott laknak, azoknak ugy sem árt, mert azt a levegőt már megszokták. S különben is ennek ügv^ köz egészségi 03 maradhat, prdíg igen üdvös lett volna, ha a halottak nyugvó helyén sok községgel megépített uj ut helyett a czigány-utczai árkot rendezték volna. A gazdálkodás minden téren sok reparálásra siorul, melyet, az intézők vagy nem vesznek észre, *agy pedig nem akarnak. Ott van a téglagyár, melyre évenkint legalább 1000 K-át ráfizetnek, vjgyis ha azt bér beadnák, annyival több jövedel ruet hozna. Van továbbá a képviselőtestületnek egy ajándékozási hatáiozala, mellyel az iden is négyszáz korona jut a szépítő egyesületnek. Aján dókozni valója pedig nincs a városnak. DJ uta zásra sincs a varosnak pénze, hogy abból egy ember a saját maga szamlájára a város terhet e közel njoíczszáz koronát felszámíthasson. Szóval minden kigondolható czéltalan dolgokra ezreket költeni s azt mind az adózók rovására ter.ni nem heljes. A kereskedők ós koicsmárosok panasszal fordultak hozzánk, hogy a város részéről az utóbbi időben minő zaklatásnak vannak kitéve. S hogy valósággal a finánc/oknak szolgáltatta ki a város őket. Az erdekeltet, hogy a város jogtalan zaklatásától megszabaduljanak, kénytelenek lesznek egymásnak társul szegődni s az italinérési bérletre a város ajánlatanál az illetekes minisztériumnál magasabb beit igórni s igy a város az eddig élvezett 12.000 korona jövedelemtől el fo» esni. Furcsa állapotokat szül, hogy ha az adó-ó polgárság a város vezetősegével ellentétbe kénytelen helyezkedni. A városnak kötelessége az ipar és kereskedelem érdekeben még áldozatokat is hozni, nem pedig annak megbénítására töiekedni. A városnak mint fogyauztás bérlőjének kötelessége a kereskedővel es korc-márossul elfogadható egyezséget kötni, mi iia nem léttcülne, abban a- 1 <2tben az arra hivatott közegekkel a szokásban leV^ellenőrzést teljesíteni, de nem a finánczoknak kiszolgáltatni, kik hivatásuknál fogva oly kimutatást gyűjtenek az adózók rová-ára, ami ujabb fdóeme'és alapjául fog szolgálni. Ajánljuk a város ve'ttőségének a polgársággal a jo harmóniát ienntaitani, nehogy ama készülő ben levő visszafejlődés megvalósuljon Z. Horv.íth Lajos. gáncsolt állatkerthez; a szolga lézeng, a pénztáros regényt olvas. Sok do'guk van—jell-m/ő. Uj kaput ksp a cirkusz, d^ bizony búsan merednek meg Ó-s Buda falai. BÍZÓIK megrongálta már az idő ezl a tündéri kártya várost; kíváncsian kandikálunk be a nagv zöldléczes kapun: mi van o't? IIol a nyár tündére a könnyű veiü szellős művészetnek ,

rert 'anyát, most. csak szedő járja művészet nélkül. Hol vannak a mosolygó tiindérkek 8 az olvadozo lágyszívű fiuk! Az ő napúk még nincs itt. De felkel majd! Már a vurstlinál vagyunk. A pihenő omnibu-z lovak után itt van a sok vásári bódé, ez a sok százszor látott s hallott mindenfele, mi m-gis megnevezeti az embert. Ember, ember hátán hömpölyög a lomi.ialan, bú^an álló fák között. De mégis mintha boldogan remenykednék mindenik, h'igv eljön nz ők ideje ia, mikor ez, a sok ember nem a i p

cugárt. hanem ál nyat adó lomb jait keresi majd. Czilir deres urak, fiatal mamák kis bebejükket, mosolygó szobacziczák, konyhatündérekkel egyaránt találkozunk x ez utóbbiakról levén szó p-rtz« felesleges említenem, hogv a had-ereg különbö/ő fegyvernemei mind képviselve vannak 8 annak daczára, hogv a térparancsnok sag nem rendelt ki egyet sem, mégis van dolguk bőven. Még a Várból a Nándorkaszárnyából tehát legalább 5 kilométerről is kicsalt egy párt a napsugar vagy egy kis kurta szoknya, nevető szeu. Szeretem látni, hogy szórako/ik a szegeny ember. Szándékosan nem mondom „nép", mert abból a népből, mit a vidék egészseges levegője nevel, itt-ott látni egyet 8 nézik, bámuljak. Ha felkerül valaki, fél év múlva átvedlik a szép leány kisasszonnyá, a legény meg úrrá, rosz szabású Az ember eszményképe. Lelkem előtt áll az ember eszményképe. E». az ember nagy, szabad, büszke; erőteljes a szenvedélyekben, tiszta az érzelmekben, igazságos,, áldozatképes, önzetlen, hü, nernesazivíf. Ilyeneknek szeretnők az embereket! És ez nem ia mesterségesen 8 erőszakosan kifürkészett kép; hiszen közvetlenül áil az előttünk. Meglehet ugyan, hogy nemünk a/on példányai, a kik ezen eszménykép bélyegét magukon hoidják, az emberi kultura legéleterősebb egyéneinek bizonyulnak: de annyi bizonyos, hogv mi egyes egyedül ezen eszményhez ragaszkodunk ; mert csakis ez tetszik nekünk; meit sejtjük., hogy csakis ez elégíti ki boldogságunk szükségességét ós nif-rt belátjuk azt, hogy a közjó vagy a „kulturérdek" csakis az ilyen eszmetiy realizálását követeli. Sajnos dolog, hogy éppen ezen úgyszólván elvont kulturérdek, t. i. az emberi nem megneinesitésére ós fontartására vaió tekintet és figyelem képezi azon kísérteteknek eg)iiét, melyek gyakran a kormányok asztalai alatt, a bölcsészek rendszereiben és a műveltség philiszteusai koponyáiban aggasztólag járkálnak és háborognak, Rajongó azeuvedélylyel ragadjuk meg azt az eszmeny kepet. Miután életpályánk alapvonásait egyszer meghatároztuk, a szervezés pontját megtaláltuk, kedélvállapotunktiak és akaratunk elhatározásainak határozott irányt ad'uuk, egyúttal pedig az emberi cselekvés megítelésere a helves szabályt nyeltük: akkor azurán nyugodtan átengedjük magunkat saját érzelmünknek azon biztos meggyőződésben, hogy életünk sajkáját behunyt szemmel is, zátonyok ós szik ás között oda fogjuk vihetni a czéljához. Szünet nélkül munkálkodunk magunkon; ezt azonban nem tesszük folyt >uos okolás, összehasonlítás által, hanem inkább ösztönszerűleg, biztos érzelmünket köveive. Komoly megfigyelés mellett azt találjuk, hogy a legtöbb ember ól ezen állapotban ; hogy majdnem mindnyájan többé-kevésbé tisztán megismert érzelem által vezéreltetnek cselekedeteiknél, hogy majdnem mindüwíjati bizonyos érzelmi kőibe beleéltek magukat ós hogy ezen kör határain belül mozognak min'egy odabilinc elve valami varázserők által. És ezen tapasztalat azon véleményben erősít meg minket, hogy most már végtere az életfolyamatnak tartóban kie égitő módját megtaláltuk. Tiszta világosság veszi körül ami óletösvónyünket; mi pedig tiszta, nyugodt, eiős lélekkel haladunk a világon. Szivünk telve van nemes érzelmekkel, magasztos uraságoktói levetett angol kabátban jár, a másiknak frizurája drvaíos s nemcsak a mája meg a zúzája, hanem a gyűrűje is hamis . . . Ezután persze sok itt a gverek. Ez a sok kedves tipegő baba, ki látni akarja Papiika Jancsit, kiknek meg kell mutatni Vitéz Lásziót, hogy tör össze mindent a bábszínház nyitott színpadán. Előttem vezetnek egy kis leánvkát, megyek velük. A bebe aranyos volt s a kis bonue. sem volt megvetendő, ugy hogy nem tudtam kinek, melyiknek a kedvéért megyek a bódéba. Abban bizonyos voltam: a magamért nem. Tehát az első állomás Barokaldi. Egy ósdi czirkusz „néparéna", mit Pesten mindenki ismer mint a rosz pénzt. Most kezdődik az előadás, pe-isze tele van emberrel. Kötéltánczosnő, zeuebohócz, trapezmüvesz stb, sőt jönnek azok az ügyes semmiségek, miket otthon vidéken, kóklerságoknak nevezüuk. Pesten „excentiikutok

a-nak. A kis leány veresre tapsolja apió kacsoit, édesen kaczag a bohócznak, de tüteimí-tlen s kiáltozza: Bücsi! lovat, lovat! Az is jő, gazdája nem sokkal nagyobb mint ő: egy pöttön leány; persze kis fzomszédnőm boldogsága teljes s a.ig erdekli a nemakép. Megyünk tovább. Vitéz Laczi bolondságain, Paprika Jancsi viselt dolgain sokat nevetett a kis aranyos ; no nála hálásabb publikumot alig talált a bekerítetlen, födetlen színház. A piastikum viasz figuráinál már megbarátkoztunk, a villamos színház mozgó fényképei alatt a kisasszonnyal is s váltottam egypár szót s a legközelebbi czukros bódénál már ő is evett bonbonjaimból egyetkettőt. Hármasban mentünk odább. Nagyon mulatságosnak találtam, hogy járom végig a