Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-11 / 6. szám
1904 február 18. MAGYAR PAIZS 5 Kovács Károly ügyvéd, városunk első polgármestere meghalt febr. 5-én 65 éves kordban. — Az ő buzgósága következtében lett Zalaegerszeg nagyközségből rendezett tanácsú város. S ő lett első polgármestere 1885 ben. Önzetlen lelkes ember volt; társadalmi egyleteket alakított, támogatott; ezek közül az önkéntes tűzoltó testületnek végig tiszteletbeli főparancsnoka volt. Sokat tervezett és ki is vitt a város emelkedésére. Eszméiéit sokat kardoskodott s legnagyobbrészt neki köszönhető az állami főgimnázium is, továbbá a posványos, szemetes helyen létesített szép kies Baross-liget; lelkesedése néha túlságba is ragadja, a két emeletes nagyon inponáló Bárány vendéglő kissé talán lul is haladja a városi arányt. De mindenik tettét a jó szándék s a nemes iíevület aranyozta meg. 1895 ben meggyengült a szeme világa s vissza lépett a polgármesteri állásról, utóbb teljesen eh esztette szemevilágát. — Vasárnap volt a díszes temetése, melyen látható volt a nagy népszerűsége a közönség részéről, a hála és a kegyelet az egyletek, testületek és városi tiszlikar részéről. Zászlósán vonultak ki nagyparádéban : az önkéntes tűzoltótestület Stefanecz József főparancsnok vezetésével, az ipartestület Kováts László elnökkel, az iparos ifjúság Pajp Alajos és Balaton Sándor vezetésével, a munkás egylet s a karácsonyfa egy let s a közönség beláthatatlan tömege a városi tisztikar és képviselőtestület után, élén Várhidy Lajos polgáimeterrel és Németh Elek főjegyzővel. A tisztikar a maga nevében s a képviselő testület a polgárság ne\ében nagy koszorúkat tett a koporsóra. A város ingyen díszhelyet jel'jlt ki nyugvó porának s közköltségen temette el. Élvezett nyugdijának félét megzavazta czvegy ének s emlékére egy kis mellszobrot szándékszik állítani, melynek legjobb helye a Baross-ligetben lenne. Családi gyászjelentése a következő: „Özv Kovács Károlyné maga, valamint gyermekei Bella özv. Fehér Józsefné; Magda, Vágó Jánosné; unokái; Vágó Mariska, Bella cs Janika ; veje: Vágó János: anyósa :őzv. Tahy Rozália és a széleskörű rokonság nevében is mély fájdalommal tudatják szerető férj, atya nagyalya, após és vőnek Kovács Kár oly ügy véd, Zalaeperszeg város volt első polgármestere, a zalaegerszegi önk. tűzoltó egyesület megelapitója és öiökös lisz.lb. ff parancsokénak nehéz szenvedés után életének 65-ik, boldog házasságának 31 -ik évében folyó hó 5-én d. u. 5 órakor történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt tetemei f. hó 7-cn d. u. 4 órakor fognak a r. kath. szertartás szerint beszenteltetni és örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat pedig f. hó 8-án d. e. 9 órakor fog az Urnák bemutattalni. Zalaegerszegen, 1904. évi február hó 5-én. Könnyű legyen neki a hant!" EC££ÖIieÍE>ilVÍ EitáE. Magam és a család többi tagjainak is a nevében kérem, fogadják hálás köszönetemet mindazok a nemesszívűek, kik testületileg, vagy egyenként, — néhai Kováts Károlynak, felejhetetlen férjemnek ravatalára koszoiut tettek s a temetési végtísztességen kegyelettel oly nagy számban megjelentek. Zálaegerszég, 1904. febr. 10. özv. Kováts KárolynéUj adÓp(C2'árnok. A pénzügyminiszter a zalaegerszegi kir. adóhivatalhoz kinevezte Vajda Áron malaczkai II. osztályú adópénztámokot I. osztályú adóhivatali pénztárnokká. Balassa Benő . . . Azért irjuk ezt a nevet elől, mert mtgis az övé a legnagyobb erdem. A kereskedő íjjak egyletének ő az elnöke s mindeD tvlen szépen szerepelteti az egyletét, vagyis egylete nevében jeles művészeket, országos hirü embereket szerepeltet a zalaegerszegi közönség előtt. Ez az egylet rendezett estélyt szombaton. Balassa Benő felkérte és megnyerte a városnak legelőkelőbb művészeit, hogy ez estélyen hang- | veisenyt tartsanak. Sőt megiyejfe ílock János orsz. képviselőt is egy előadásra. Mihálovics Alice kisasszony zorgora játékra nézve ugy tudom első a városban, Skublics Antika éneket tudomásom szerint szintén legkedvesebben hallgatják akár templomban, akár világi padcn. Sándor Zsigmond hegedűje pedig — az ő kezeben — épen bizonyos, hegy a legjobb itt mi közöttünk. Előadásaikat nem biráljuk mert a tartalomhoz mi nem is szólhatunk. C?ak elismerés és köszönet illeti őket. Más tekintetben volna bírálatunk, hogy a művészetet inkább magyar alapra fektessék, arról évekig lehetne vitatkozni, mert ők erősen állítják, hegy magyar művészet nincs, ergo nem is lehet. De ez tévedés. Hanem ez nem ide tartozik. Meghajlunk művészetük előtt. Sőt Skublics Antika ráczáfol saját magukra, mert magyar népdalai ugyancsak — nó, hogy is kell mondani, többet érnek, mint az idegen nóták. Mindnyájokat óriási tapsviharral jutalmazta az óriási nagy közöcség. Az e°télyre még Hertelendy főispán ur is lejött lesenczetomaji otthonából. Hock képviselői ur előadásáról szólunk a csarnokban is. — Egy megjegyzésünk van a rendezésre nézve. A programm igen bő; 2V2—3 óra igen sok. Mert tárczolni is kell. Azonkívül pedig egy ember egy este ne szerepeljen háromszor is, mert. saját magával kel birokra 3 legyőzi magamagát. Szóval egyik müve elfeledteti a másikat. Summa summárun kitűnő estély volt. A kereskedő ifjak egyletének hasznáit anyagilag és erkölcsileg is, Balassa Benőnek csak erkölcsileg, de neki ez is elég. — A táncmulatság vigan folyt reggelig. A magyarnyelv magasztalása van abban a czikksorozatban, melyei ma kezdünk meg tárczánkfan Baboss László kanizsai ügyvéd urnák, jeles munkatársunknak tollából. Felhívjuk rá a figyelmet, általános értékénél fogva is de időszerűségénél fogva is. Az irodalmi és művészeti kör haladó állapotba jutott. Vfsárnap már alakuio közgyü'és volt; Eddig mintegy 100 tag jelentkezett. A kidolgozott alapszabályt pár szó módosítással elfogadta a közgyűlés s íeiküldik a belügyminisztériumba megereufesre. Az előkészítő bizottság az ajánlatával és a közgyűlés a választásával jó uton jár 1, mikor dr. Euzsicska Kálmáu kir. tanácsos tanfelügyelőt kérte és választotta a kör elnökének. Dr. Euzsicska Kálmán zenei és irodalmi téren nagy műveltségű férfiú s főképen önzetlen, lelkes buzgó ember. — Nemsokára működésbe is hozza az egyesületet. A megválasztott tisztikar és vá laszfmány a következőkből áll . Véd'ök: Hertelendy Ferencz főispán. Elnök: Dr. Ruzsic ka Kálmán, alelnökök : Lányi Kálmán és Várhidy Lajo«, titkár : Puskás Kálmán, segédtitkár: Eidős Tivadar, pénztáros: dr. Klein Lajos, ügyész: dr. Keresztuiy József, háznagy: . Giiuei Géza, válaeztmánj i tagok : Lány i Kálmá: né, Mihálovics Alice, Németh Elekné, Sándor Zsigmordné, Skublics An'.íka. dr. Ábrahám Ernő, Balassa Benő, Balássy Miklós, Borbély György, Bubics Tivadar, Bucsy István, dr. Csák Kárcly, Csiszár József, d-.. Czinder István, Fühp Imre, Faragó Béla, Gráner Adolf, dr. Hajós Ignácz, Horváth Ji:nos, dr. Kaszter Ödön, Kaufmann Mátyás, Kis» Lajos. Odor Géza, dr. Rézler Kornél, Sándor Zsigmond, Schuszter Oszkár, Takács József, dr. Thassy Gábor, Udvaidy Vincze, dr. Urbenek Károlv. A zalaegerszegi tariitói járáskör ez idei közgyűlésének tárgysorozatára való tekintettel „Mikép lehetne az alkoholizmusnak' a nép közt való terjedését megakadályozni" czim alatt pályatételt tűzött ki. Pályázhatnak a zalaegerszegi tanítói járáskor rendes tagjiv. Az idegen írással irott munka — melyhez melléklendő a szerző ne , ;ét rejtő jeligés boritek — /. évi április 1-ére déli 12 óráig alulírotthoz küldendő. A legjobbnak talált — és 10 koronával jutalmazandó—munka szerzéje kötetes lesz munkáját a jkör ez idei közgyűlésén felolvasni, de — a választmány határozata s'-erint — az áltPlános megyei tanítótestület közgyűlésének elmulta előtt máshol nem eríelesiílieti. Zalaegerszeg 1904. febiuár 8-án. Csiszár József járásköri elnök. A zalaegerszegi iparlestölet közgyűlése, t. hó 7-én tartatott meg az ipartestület dísztermében. Duzár István iparhatósági biztos kérte a testületi tagokat, hogy a mikor belépnek a saját otthonukba, felejtsenek el minden ellenszenvet, ellenséges indulatot, s komolysággal és egymás nézetének tiszteletben tartása mellett tárgyalják a napirendre i kitűzött ügyeket. s " J Kérle az Isten áldását munkásságukra. Elnök az ülést megnyitotta; majd felolvastatott az 1903. évi jelentés, a zárszámadások s a számvizsgáló bizottság jelentése, amiket a közgyűlés helyeslőleg vett tudomásul. Megállapította az 1904. évi költségelőirányzatot: bevétel 3970 korona, mig a kiadás'3520 k. 73 f. igy a remélhető pénztármaradvány 449 k. 27 f. A kisorsolt számvizsgáló s előljárósági tagok helyére a következők választattak meg : számvizsgáló b. tag: Pfeíffer Hinrich, előljárósági tagok: Baly Béla lakatos, Zámbolt Kálmán czipész, Jády Károly szabó, Keszli Ferencz asztalos, Kaszás Kálmán asztalos, Zsuppán József kovács, Mauthner Jenő szobafestő, Németh Ferencz szabó. Egy beadvány olvastatott fel, amely tanulmányozás végett az elöljáróságnak kiadatott. Kováts Károly 'olt polgármester és az iparteslület volt első iparhat. biztosa elhalálozása felett fájdalmának adott kifejezést a közgyűlés s ezt jegyzőkönyvileg is felvenni határozta. Indítvány folytán elhatároztatott, hogy az elaggot iparosok alapjának gyűjtésére 20 darab persely fog készíttetni, a melyek a helybeli kereskedésekben s vendéglőkben fognak faiáílittatni. Végül az elnök, jegyző és az előljársóság éltetésével a közgyűlés véget ért. A főgimnázium szombati mulatságára már most lehet jegyet váltani Klein Lajos dr. ur gyógyszertárában. Az esti pénztár nyitás V28 órakor lesz (Bírány vendéglő első emelet), de kérjük a t. közönséget, szíveskedjek a jegyet előre megváltani esetleges torlódások elkerülése végett. Beiéptj jegyek ára: Páholy 10 kor. ülőhely 3 kor. állóhely 2 kor. tanulójpgy 1 kor. karzaíjegy a, tát c-cmuiatságra nem ervényes. A tiszta jövedelmet az ifjúsági segitő egyesület czeljaiia foiditjuk, a felülfizetéseket köszönettel vesszük és a hírlapokban nyugtatjuk. Kezdete esti 8 órakor. Kik voltak a megya bálon? A Her.,elendy főispán beiktatása alkalmával rendezett bálon a következő hölgyek ve'.'ek részt : Jelen voltak : Ajkayné Gyömörey Kata (Ukk), Bogyay Eleméiné, Cserfán Károlyné, Fors'er Elekné (Gyulakeszi,) Gyömörey Vinczéné (Ukk), Hertelendy Bé'áné (Nagykanizsa), IJerteiendy Fereneziié, Hertelendy Józsefué (Vindornyalak), Hertelendy Gyuláné (.Magyar Gencn), Dr. Háry Istvánné, Isoo JatiOíné, Jeiffy ;Adolfné, (Nagyrtcse), Kováts Kálmánná (Bud.pest), Koller Istvánné (Alsórajk), Lányi Kálmánné, Mesterházy Jenőné (Kaszaháza), Marzsó Sándorné (Nagykanizsa),) Oltay Guidóné (Szentgyörgyvár), báró Putheány Istvánné (Keszthely,) Rajky Lajosné (Jakabfy), Skubl ;Ci Imréné, Szűcs Dezsőné (Nagyfalud), Sebestyén Lajosné (Nagykanizsa), Thassy Gáborné, ifj. Thassy Imréné (Felsőrajk), Töreky Alhdárné (Pusztaförtk), Udvaidy Vinczéné, Vés.sey Lászlóné (Várhely), Csesznák Melátii, Forster nővérek (Gyulakeszi), Hertelendy Nelli és Irén (Vindornyalak), Hertelendy Mariska (Magyargencs), Háry Clarisse, Isoó Viola, Jerffy Mariska (NagMécse), Lányi Iionka és Margit, Oltay Malvin (Szeiítgyörgyvár), Rajky Irma (Jakabfa), Sebestyen Kata (Nagykanizsa), Skublics Antika és Marianna, Skublics Gizelia és Lenke (Andráshida.) Szűcs Rafika (Nagyfalud), Töreky Irén és Mariska (Pusztatör ek), Udvardy Rafika, Véssey Vas ti és Rozika (Várhely). „Isten áldja a tisztes ipari ! J A zalaegerszegi kath. legényegylet segélyalapja javára 1904. febiuár 14-én, Farsang utolsó vasárnapján a Kcrona szálló nagytermében ének és szavalással egybekötött zártkörű tánczestélyt rendez, belépő dij személyenkint 1 korona 20 fillér. Kezdete e<:te pont 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogídtatnak s hirlspilag nyugtáztatnak. Műsor: Nyitány. Előadja a zenekar. Felolvasás. Tartja Kaufmann Mátyás. A Csodaszarvas regéje Arany Jánostól, zenéjét szerzé Sztojanovies Jenő, előadja az egyleti daloskör, Horváth János ur vezetésével, zongorán kioérí Erdős Tivadar főgimnáziumi tanár. Ébresztő — Bajza Józseftől, szavalja Moór Sándor e. tag. Ügyetlen eraben, Monolog előadja Kis Ferencz e. tag. Népdal, Egyveleg előadja az egyleti vegjes dalkör. Táncz vuradtig. A zalaegerszegi ipartestület és az iparos ifjúság önk. egylete által f. hó 1-én tartott hangversennyel egybe kapcsolt tánczmulatságáról, a következőkben számol be tudósítónk. A nagy figyelemmel összeállított műsor részleteit, a nagy közönség a legnagyobb élvezettel halgatta végig. Zajos tapsokkal jutalmazta ifj. Czukelter Lajos és Bub!cs Tivadar urakat, kik zongora kísérettel, jó zamafu magyar dalok éneklésével (tették vidámabbá a közönséget, amit még csak fokozott Zsilinszky Iima kisasszony az ügyes czimbalom játékával, melyet mindenki szívesen hallgatott. Eljenzéssel s többszörös tetszéssel adózott dr. Csák Károlynak a közönség a szép ós érdekes felolvasásáért, mely nem annyira a hölgy közönségre, mint inkább a nősülni kezdő fiatalságra tett hathatós benyomást. Tetszéssel tapsolt a közönség Horváth Mariska, Fitos Anna kisasszonyoknak és Tischler József urnák az ügyes előadásaikért leszámítva a kis lámpalázt, mely lefogta őket, méltán megérdemlik a dicséretet. Balaton Sándor az ifjúság alelnöke alkalmi kuplékkal nyújtott