Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-13 / 41. szám

V. év, Zalaegerszeg, <904

. október 13 41. Szárn. Rlötizetési ár : Egy évT® 4 koron*. évre 2 koron*. N»*yed évre 1 kor. ft^yes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint Ayilitér sora 1. kor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25, Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS M EGJELBNIK HETEMKÉNT O S "ŰR T Ö K T O K Ö N ESTE. Kérjük előfizető olvasóinkat, szíveskedjenek a hátralékokat mielőbb elküldeni, hogy a lapküldést folytathassuk. A bor. Ha nekem nagy szőlőm és sok borom volna, annyi, hogy meginni sem tudnám, tehát értékesítenem, eladnom kellene: lehet, hogy én is a következőképen csinálnék. Elmennék az elsőrendű vendéglőbe s az elsőrendű asztaltársasághoz szólva: nő hát mit isztok pajtásuk ? had lám ! jó, jó, hát ez is elég jő bor, de hát — pinczér! hozzon csak álból az enyém féléből, abból a pirosból, amit tavaly adtam el magoknak, mert hát ezt én mégsem iszom meg, — leülnék s töltetnék a pjnczérrel — új poharakba, vagy ha kevés a pohár, az előbbieket kimosatnám és kitörültetném. Lassan menne ez, de a hosszas várakozás és céerimonia igen felcsigázná az érdeklődést és növelné a tekintélyt. Azt$n venném a poharat, az ablak felé tartva: megnézném a tiszta átlátszóságát, azután megszagolnám, a nyelvemet csak egy kissé' dugnám belé, kis idő múlva löcscsentenék egy keveset a számba is, de ezt még nem nyelném le mind|árt, hanem elébb kői ülöblögetni'm vele a számat s a nyelvemmel csemcsegnék egy kicsit, a mi az igazi Ízlelés, végre egy kortyot lenyelnék s a nyelvemmel most már kitörő csettintést végeznék az élvezetnek netovábbjaként. Ezt a fokozatos élvezést \

vg!g cselekedné mindenki az asztalnál Ez már aztán bor! Ez volna az általános hangu'at s a legszerényebb dicséret. Különkülön pedig : Remek, tiszta, ilyent még nem ittam, látszik, hogy N. N. uré! —Pinc/ér! hozzon Csak most. abból a sárgaszinüből! stb. stb. Az egyik dicsérné fizetésül, a másik udvariasságból, előzékenységből, a harmadik ' hize'gr sből, denique dicsérné. A vendéglős pedig ott hallana és hallgatná, hogy a vendégi i miféle bort szeretnek. Nyomban szót ad és szót vesz, hogy a jövő évi termésemet is megveszi. Ha pedig tudná a vendéglős, hogy nem épen a legeslegj bb bor az én borom : akkor is megvenné utolsó csöppig, — mert felteszem, hogy akkor valami előkelő befolyásos hivatalnok volnék, akinek városi, megyei, vagy pénzügyi összeköttetésem van a vendéglőssel, még pedig nyomatékos összeköttetésem. Nős, én értékesiteni tudom a boromat. De micsoda közgazdaság ez ! Tessék megmondani. Már pedig nálunk csak ilyen a bor értékesítés tudománya. Mit csinál a többi ezer, meg ezer boros gazdatársam ? Azok is mindnyájan a nyelv csettenféssel csináljanak reklámot? . . . Az országházban épen most fordul meg az olasz borvám-kéidés. Ehhez nekünk nincs semmi jogunk szólani. Elvégzik a bölcs kormányférfiak anélkül is. A behozatal és kivitel kiegyenlítődik. Hoznak be bort, visznek ki lovat. Legfeljebb, mig a lótenyésztő vidéknek javára van ez a csere, a bortermő vidékeknek hátrányos. Ám a bortermő területek lakosainak a dolga, hogy rájuk nézve kedvezőbb megoldást kérjenek és sürgessenek. Ha pedig ez nem megy, van még egy ut. Segíts magadon s az Isten is megsegít. Ezzel a jelszóval meg kell indulni. Mert mozogni Kell ám! Elmultak azok a jó napok, mikor a gazda megette, megitta a mije termett s amit nem tudott megenni és meginni, halomra gyűlt, • elrodhadt vagy ördög tudja mivé lett s kutyába sem vette. Más világban élünk. Mindent értékesitui kell. Értékekesitni kell. Még pedig nem ugy, hogy kiki magának, mely a közügynek megölője. Hanem értékesitni kell — egyesült erővel. Nem tudom,hogy a gazdasági egyesület mennyire terjed ki mindenik gazdának ügyérebajára. Bizonyos, hogy annyira nem terjedhet ki, hogy a bor értékesítést, egy pincze szövetkezet pi ovii cziáját vihetne. A zalai borok kitűnő botok. De nem oly híresek, mint a milyen kitűnők s mint a hogy megérdemelnők a liirne\ességet. .Mert. nem igen mennek lul a falu határa r<. Sőt ide is, ebbe a jó és gazdag bortermő \idékbe, idegen borok jönek : Küküllf menti borok és oliszi rszági borok. — De ne kerülgessük a dolgot, mint a macska a forró kását. Élhetetlenség uralkodik itt. Pedig ugyancsak szükség volna az élelmességre, a gazdagnak azért, mert sok bora terem, — a szegénynek azért, mert a kevés borából is pénzt kell csinálnia. Hol van a világon nagyobb szükség a pincze szövetkezetre, egy borértékesitő szövetkezetre, mint itt Zalabair? Csináljanak tisztelt gazda urak egy szövetkezetet a nagy kinnal megtermelt bornak értékesítésére. A szövetkezet bármely alakban, bármely úttal és módda l értékesít, ha a gyöngyösi s tapolczai borvásár módjával is. De az egyesülésnek ereje nélkül nem élünk meg. A szövetkezés a mai kor eszméje. A ki hozzá áll erősiti az áramlatot. A ki nincs mellette, ellene van, s aki ellene van, azt elsodorja az áramlat. B. Gy. A magyar szellem. Mindig hirdettük és hirdetjük, hogy alkalmas a magyar a tudományra, a művészetre, a mesteriébe; hogy van teltaláló tehetsége, kiviteli ereje és művészi izlése; hogy Árpád idejétől fogva a kézműiparnak majdn* , mindenik ágában gyakorlott. Nagy Lajos és Mátyás korában a

^otvö

s^ és szol rászati művészet híres volt MagyarorszS^onT A müncheni képtáiban a hires Dürer Antal képe is magyal művészet. A kocsit magyarok tilálták fel Eun'pa számára. S;álka gyújtót debreczeni tudós adott a világnak. A bőr, vas, fém-ipar játékszer volt mindig a magyar kézben, 'iudunk ruhát készitni, há>at épitni, szobrot alkotni. Ugyan miért vagyunk hát olyan kishitűek, hogy mindjárt Bt'csbe futunk, ha egy színházat akaiunk építeni ? Épen egy Kolozsvárt felállítandó színházát. Kolozsvárt, ahol mar ezelőtt 6—7 száz esztendővel olyan n agas volt az ipai-művészet, a szobrász és ötvös mesterség, hogy királyi rendeletre kolozsvári magyar művészek készitnek szobrot Prága városa számára ! — Haj ! akkor Nagy Lajosnak és Mátyásnak volt a korszaka ! — Ha mi magunk sem bízunk magunkban, ha mi is kislelküek és kishitűek vagyunk magunkkal szemben ; csak nem várjuk, hogy ellenfeleink, ellenségeink magasztaljanak. Megmutatjuk olvasóinknak a Szent György szobrot. Ezt a szobrot Kolozsvári Márton és Kolozs-án György kolozsvári magyar ötvös szobrászok készítették 1373-ban Nagy Lajos magyar király megrendelésére Prága város számára. Ugyan ezek a szobrászok elkészítették Nagyvárad számára Szent István szobrát, Szent László lovas és gyalog szobiát, \alatt int Szent Imre szobiát is. A hazánkat dúló barbár törökök ezekből a Stobi okból ágyukat öntöttek. Nem naradt m

jg f zekből a mai korra az irott emlékeken kiv>;l még egy kis lajz sem. Véletlen szerencse, hogy a sárkányt Ölő György lovas siobra napjainkig épen megmaradt. Dr. Haller Károly és dr Posta Béla egyetemi íanároka' illeti az elismerés, hogy az eredetiről mintát vettek, másolatot készíttettek s a kis Athénnek, Kolozsvárnak piaczára tették. A költséghez járult a közönségnek áldozatkészsége, melyhez dr. Berzeviczy Albert közokt. miniszter ur is, kinek erzéke van a művészet nán

f, utalvánvoztatott 315-1 koionát. A mult héten lepleztek le e/t a szobrot Kolozsvárt, az érdeklődő miniszter jelenlétében, a ki fényes beszedet is tartott az ünnepében. E szobor most már dicsőséget hirdeti Kolozsvár város 14-ik századbeli müiparának, valamint a Kolozsvári Márton és György kolozsvári öt\ös szobrászok fejlett művészi Ízlésének. A György lovas-szobra egy 17 éves ifjút ábrázol, amint lovon ülve a sárkányt megöli. Jelképezi ez a jónak, az erénynek a diadalát, a gonoszság fölött. Emlékeztet a lovagias erények ápolására. Nagy jelentősége van ennek, éppen Kolozsvárt, hol az erdélyi részekből, a tanuló fiatalság szinejava, itt készül az életre. Itt alakul