Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-26 / 21. szám

V. év, Zalaegerszeg, 1904. máju

s 26. sr * t 21. szám. Előfizetési ár: Xgy évre 4 korona. Fél évre 2 koron*. Jfiagyed évre 1 kor. Kgyes szám 8 fillér. Hazai iparcxikkek hirdetése féláron: Egy oldal 20 koron*. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Wlassics-utcza 26, Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEGJELENI HETENKÉNT CSt^TÖRTOIKIÓIN" ESTE. ft sárga-fekete kocsik. Igen jelentéktelen dologról irok. Legalább is sok ember előtt igen jelentéktelen dolog az, hogy ha pl. a dunántuli kocsik, hintók sárga-fekete színre vannak testve. Ám, kis dolgokról lehet nagyobb dolgokra következtetni. S ez a kis sárga-fekete szin, kivált itt a Dunántu), elég hálás talaja a a megfigyelésnek, — akár a lelki, akár a gazdasági tért tekintsük. A dunántuli rész Ausztriával határos. Közel van Bécshez is. A szomszédság révén előbb lesz a megszokás, ebből következik a megszeretés. A dunántuliak — nagyobbmértékben, mint a keletiek — szeretik, mindig szerették Bécset. Ennélfogva a sárga-fekete s/int sem unták és nem unják. És ez természetes dolog. Ennélfogva ez nem is hibáztatandó olyan erősen. Ugyanígy áll a dolog a részletekben történelmileg is. Átkőltözködési, vallási, összeházasodási, egyéb érintkezési kapcsok s kereskedelmi érdekek lánczolata összefűzi a két szomszédot. S lesz barátság, szerelem. Tehát természetes s igy nem kárhoztatható okok vannak itt is arra, hogy szeressék Bécset a dunántuliak s kedveljék a sárga-fekete szint is. Ha némelyek nem ezekből a természetes okokból szeretik hintóikon a sárga-fekete szint, hát akkor nem is okból, hanem czélból szeretik. Mert elterjed ez a szeretés bizonyos majmolásból is. Yagy ha csak ugy parasztosan mondjuk: hizelkedésből. Ez már nem természetes. Ez mesterséges terjedése a sárga-fekete szinnek. Öntudatos lelki munkálkodás s az erkölcstannal függ össze. Együttvéve pedig öntudatlan vagy öntudatos, de ethikai és etnográfiai okok lévén, ezúttal nincs több hozzászólásom. Nálunk végokában ennek a mappa az oka. Mi a határszéleken igen jó internaczionalisták vagyunk. Nem ugy, mint a franczia s az oláh. Az auricourti határszélen a franczia csizmadia átszalad egy pohár sörre a szomszédos kocsmába. De ez már németföld. Hanem azért a franczia egy szót sem szól németül. Talán nem is tud. Megőrzi a karakter ét. — Lent Orsovánál a vaskapui kősziklán óriási betűkkel messziről kiáltja az utasnak egy nagy tábla, hogy ez: „Romania!" kivül lehet akármi, de belül minden fűszál oláh. Ez is nemzeti karakter, Magyarországban több vármegyén kell keresztül utazni, mig eléri az ember Magyarországot. A szélekről messzire benyúlik a sátga-fekete szin. De nemcsak a geográfiái mappa miatt, a közeli szomszédság miatt van az a gyenge tulajdonságunk, hogy terjesztjük, hogy szekérrel is hordjuk be a sárga-fekete szint. A közgazdaság is terjeszti azt. Az ipari gazdálkodás. A magyar és osztrák iparnak a viszonyáról nem szükséges már beszélni. Ausztriából hozzuk be a strimflit, mely sárgaafekete szinnel vau ékesítve; Ausztriából hozzuk be nagyrészt a kocsit, hintót, szekeret is, melyek szintén sárga-fekete szinnel vannak díszítve, s igy terjed az eszme. Azonban a jelzett sárga-fekete kocsik czimmel nem anyira a sárga feketének ethikai jeléntőségére akartam s akarok czélozni, mint inkább a közgazdasági jelentőségére, a magyar iparnak szánalmas sorsára. Hogy miért hozzuk mi Bécsből még a kocsit is, amely magyar találmány? Mennyi fa és mennyi vas van Magyarországon ! Több mint Ausztriában. És van elme és van erős kar Magyarországon is. S ezek a magyar kocsigyártók legalább nem sütik rá gyártmányaikra idegen országnak a bélyegét; nem festik szekereiket sárga-feketére. A fa- és vasipar elég erős lábon áll Magyarországon. Csak meg kell figyelni és meg kell Ítélni és meg kell tisztelni a magyar kéznek, magyar észnek a munkáját. S hogy tovább ne menjek, sajátlagosau maga a kocsigyártás e kis városunkban is fényes tanújelét adja a magyar iparos ügyességének. S itt leszállok a személyekre,, is; de ha közügyet képviselnek, ne sajnáljuk tőlük a szót. Két derék kocsigyártó van Zalaegerszeg városunkban, kik akármelyik osztrák város iparosával kiállják a versenyt s felül is emelkednek azokon. Bácsay János az egyik s a fiatalabb de szintén vas-szorgalommal törekvő Kaszás József a másik, mely utóbbinak elegáns kocsi rajzait közli is a Magyar Paizs. Örömmel emlithetjük föl mindig az ilyen iparosoknak a nevét, kikben tehetség és akarat is van arra, hogy saját magánérdekök mellett a közügyet is szolgálják, becsületet szerezve a magyar munkának s kiszorítva az idegen férczmüveket. Bácsay és Kaszás bognárok jutottak eszembe, mikor felírtam czimül a sárga-fekete kocsikat. Bácsay és Kaszás bognárok nem festik sárgafeketére kocsijaikat. Ez is jelent valamit. Borbély György Visszapillantás. — A magyar nemzeti ébredés akadályai. — (IX. Folytatás.) Minden kötelességszerűig, s hiven elvégzett tisztességes és produktív munka becsülendő. Ahol nincs ez igy, ott romlottak az erkölcsök, rothattak a köz-állapotok, ott fok a renyhe, here, dologtalan, élv-vadász, dőzsölő, pazarló és kitartott ember. Ezek felélik a dolgosokat, s kész az egész vonalon a — koldusság és az elégedetlenség. Az igazi munkássággal karöltve jár a takarékosság, mely nélkül nincs vagyonosodás, előrehaladás, egyéni, társadalmi és állami jólét. Ahol becsülik a produktív munkát, ott megbecsülik a munkásokat, gondoskodnak mnnkás jólét intézményekről, ott foglalkoznak a néppel és munkásokkal, s nem engedik, hogy ezek lelketlen népbolonditók karmai közé kerüljenek, anyagilag és erkölcsileg tönkretétessenek, s ezután kezükbe adják a koldus és vándorbotot, hogy végső kétségbeesésükben, állami közbenjáiássál kivándoroljanak Amerikába. Igy pusztul el hazánkban szakadatlanul átlagosan minden negyed órában tiz gazda. Hasonló szomorú és kétségbeejtő kép nálunk a munkásnépnek kivándorlása, s a produktív munkára nem használható kazárságnak beözönlése. 1896-tól 1900-ig óvenkint átlag 32,000 en, 1901-b3n: 71,000-en és 1902-ben kilenczvenkét ezeren vándoroltak ki Magyarországból Amerikába, ide nem számítva azokat, kik Romániába, s másfelé vándoroPak. Ezzel szemben a produktív munkát következetesen kerülő, hasznavehetetlen elemek, kiket máshonnan kivernek : évről-évre nagyobb számban jönnek be hozzánk, hogy itt megtalálják Eldoiádójukat! Szerencsétlenségünk tehát kettős és ha ezen bajoknak még idejekorán elejét nem vesszük: menthetlenül még ránk szakad a katasztrófa. Ezt a szomoi itó kivándorlást most már törvényhozásilag rendezték ^(?!) oly képen, hogy kormányhatósági ellenőrzés mellett szállítják ezután a magyar kivándorlókat Fiuméből Amerikába a Cunard Line angolhajóstársaság hajóin, mely tát saságnak biztosítottak óvenkint harminczezer kivándorlót, 8 ha valamikép ennyi óvenkint nem vándorolna ki szép hazánkból, a 30.000-ből hiányzó minden egyes ki nem vándorolt után a társaságnak a magyar állam egyszáz koronát fizet kárpótlásul ! Mi lesz ebből, ha e gyászos folyamat még sokáig tart ? 1 . . Magyarok Istene világosítsd meg idejekorán az elméket, s engedd, hogy kikerüljük a dísztelen nemzeti halált, erőnk teljes felhasználásával. Gróf Széchenyi István, a leguagyobb magyar azt tanította : oly kevesen vagyunk magyarok, hogy kívánatos votoa, miszerint a kövek is magyarokká változzanak, s az apagyilko&oknak is megkellene kegyelmezni! Hát azóta ugy megszaporodtunk, ugy megerősödtünk, hogy évenkint ennyi drága magyar vért veszthetünk károsodás, megrázkódtatás nélkül? Nem és ezerszer : nem ! Nekünk szükségünk van minden igaz magyarra, s munkás kézre, sőt még többre, mint a hányan vagyunk, mert kis, erőtlen, vagyonilag szegény, erkölcsileg megromlott nemzet nagy nem lehet. Pedig hát ez az ideálunk ! Meg keli szüntetnünk mielőbb az okot, hogy minden becsületes munkás kéz jólétben megélhessen ebben a szép hazában. Mi elvérezni, dicstelenül elpusztulni nem akarunk. S ha ezt komolyan nen akarjuk, akkor tennünk kell mindnyájunknak tehetségünk és erőnkhöz képest. Sajnos azonban, hogy igy nagyon kevesen fogják fel a dolot. Nem ismeri, vagy ismerni nem akarja a nagy többség azt a természeti igazságot, hogy a folytonos vérvesztésnek, — egyesnél, mint nemzetnél — okvetlenül — halál a vége. Egyesek őrült költekezésével, erkölcsi züllöttségével erősen veraénycznek ugy a községek, mint a városok. Az állami terhek is felette felszaporodtak. A községi, városi, megyei és állami terhek még mindig folyton folyvást emelkednek, pedig az eltagadhatatlau tények kétségbevonhatatlanul azt bizonyítják, hoyy a nemzet teherviselőképessége már eddig is teljesen kimerült. Földünk, pénzünk idegeneké. Sok ezer féle idegen portékát veszünk és használunk, a honi helyett, hol nagyzát,i hóbortból, hol megszokottságból, hol nemtörődömségből, hol könnyelműségből, hol ostobaságból, hol iparosaink egy részénél tapasztalható hanyagság, gondatlanság, felületesség és versenyképesség hiánya miatt; ezekkel és ezek által ássuk a sírunkat.