Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-19 / 20. szám

tí8 éi^f Zalaegerszeg, í904. május (9, 20. szám. Előfizetési ár: Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Negyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Hazai iparcikkek hirdetése féláron: Egy oldal 20 korona. Nyiltlér sora 1 kor. Szerkesztőség (a kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25, Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK K É RÍ T CSX7TÖKT ÜKÖN EST E. Pünkösd. Ez a mai dicső nap, a Szent Lelek küldetésének magasztos ünnepe, bezárja legnagyobb ünnepeink sorát és legmagasabb pontjukat képezi. Hiszen a mai ünnep — ünnepélye a szelleműek, a Léleknek. A bethlehemi jászoltól kezdve kisértük az ember fiát az ő életén, szenvedésén keresztül, az Ő haláláig és feltámadásáig s egész azon pillanatig, midőn felmagasztalva a mennyekbe fölvétetett, Láttunk benne hatalmas prófétát, szóban és tettben ; benne láttuk a fájdalmak férfiát. Láttuk őt győzőként a halál s a sir fölött; végre pedig utána tekintettünk tanitrányaival, midőn áldva elhagyta e világot, mig a felhő szemeik elől eltüntette, s Ő az egekbe hatolt. Menybe menetele ünnepnapja* visszaemlékeztünk mi is az 0 szavára, hogy üdvös reánk nézve, ha Ő eltávozik. Ő tehát elment, leülvén atyjának jobbjára. Ott 0 reánk nézve hasznosabb, mintha mindig ugy maradt volna; mert most a dicsőség trónjáról kormányozza és vezérli hü seregeit — saját Lelkével. Mig itt a földön tartózkodott, akkor a benne rejlett Lélek oly Lélek volt, mely mintegy elhagyatott magasságban tanítványai s az imberíség fölé emelkedett. Mert ezek is, noha az Úrral egjött laktak, még mindig nagyon testiek valának. Ők még folyton valami testi-földi országról álmodoztak. De a midőn látták hogy reményeik semmi képp sem teljesülnek, sőt h igy éppen az, a kibe ezen reményeiket helyezték, lesujtatott s elfogatott: akkor nehezteltek reá, s elhagyták őt, menekültei tőle. Ok meg nem értették, de meg sem érthették, mert nem bírták még az ő — Lelkét. Az a Lélek ugyanis a mely benne lakozott és működött, eddig csak az ő Lelke vala, mely még nem készítette meg lakhelyét az emberek között. Igaz ugyan, hogy az Ur odaadta nekik Lelkét feltámadása után: de ez a Lélek eddig mintegy valami rejtett mag otl nyugodott lelkük — szivük mélyében. Akkor elérkezett az ötvenedik nap, a pünkösdi nap. Vasárnap volt, az Ur napja. Krisztus tanítványai egyetértőleg együtt vannak Jeruzsálemben. Ők nagy dolgokat várnak ; mert nagy dolgok voltak jósolva szent Lélekben századokon át. A próféták egymásután vigasztalták Izrael hívőit azon reménynyel, hogy megjön az idő, midőn az az isteni Lélek, mely a világ teremtésénél működött, eddig nem hallott és nem látott módon fogja kifejteni hatalmát és folyását a földön. Keresztelő János, Krisztus elődje, megmondta azoknak, a kik vizzel kereszteltették magukat általa, hogy utánna fog jöDni hatalÍT masabb, á ki Lélekkel és tűzzel fogja keresztelni őket, És Krisztus maga újra meg újra beszélt más vigasztalóról, kit az ő nevében küldeni foga az atyja. Azért, midőn már búcsúzott tanítványaitól, még egyszer figyelmeztette őket, ne távozzanak Jeruzsálemből, hanem ott várják az Atyja igéretét. Ez oknál fogva együttesen találjuk őket Jeruzálemben, az ötvenedik napon. Ekkor pedig derült tiszta égből a \áros fölött hirtelen rettenetes vihar támadt s megállván leszakadt azon helyre, hol az imádkozótanitványok tartózkodtak. Ezek noha első pillanatban a szokatlan tünemény által megrémülve, mégis azonnal sejtették: mi történik, s mit jelent mindez; főleg midőn a zivatarba hasonló morajból tüzes nyelvek kifejlődtek egyenként a tanítványok fejei fölött. S e pillanatban mintha a tüzes nyelvek megérintették volna a tanítványok bensőit: szivük fellángolt szent szeretetben, a milyent eddig még sohasem inertek. Hitük tiszta szemével látják azt, a ki mint gonosztevő keresztre feszíttetett; látják pedig — megdicsői; ve. „És megteltek mindannyian — Szent Lélek által." Ez a Lélek pedig mint valami uj, eddig ismeretlen erő arra is ösztönzi őket, hogy beszéljék el azt, amitől szivük tul áradt. Az eddigi félénkek egyszerre bátrakká lesznek ; kimennek mintegy újra születve, uj Lélekkel s az összes nép előtt ebeszélik Isten nagy dolgait. Készen vannak most már halállal is támogatni állításukat; mert szivüket isteni kegyelem árasztotta el a tzent Lélek által. A szent Lélek Krisztust dicsőíti a hivő szivekben. Ő megnyilatkoztatja az emberi szívűek, mit birunk Jézusban; magasztalja őt és tudatja, hogy Ő a mi Megváltónk, Üdvözítőnk. Igy történt az akkor a tanítványokkal. A szent Lélek megdicsőítette bennünk ezen Megváltót, szemünkben felmagasztalta halálát, keresztjét. Igen, az a kereszt, a szégyen es gyalázat fája oly dicsőségben tünt fel előttük, hogy egyedüli büszkeségükké vált. Az a kereszt volt mindenük; rajta volt ábrázolva Krisztus utolérhetetlen szeretete. A világ összes bölcsesége semmi sem vo't ezen keresi thez képest, a melyen megtörtént az a legnagyobb csoda, hogy t. i. Isten vala az, aki érettük meghalt. Igy dicsőitette meg a Szent Lélek Krisztust az ő tanítványai előtt s igy dicsőíti őt ma előttülik is a szent Lélek! Csellcó József. Jókai Mór. Pálmaágak, babérkoszorúk és az illatos virágoknak egész halmaza alatt alussza immár örök álmát a magyar költőkirály 1 — Mig fáradt teste csendesen nyugossza ki munkás életének terheit a földnek lenyügző hantjai alatt, addig ábrándos költő-lelke tán valahol a Syrius csillagvilági spháráiban szövi tovább a jövő századnak szines képzeletű regényét. . . A mi földi és mulandó volt benne; azt immár magába zárja, ott a halottak nagy, néma városában számára kijelölt szűk kripta. De a mi szellem, lélek, nagyság és eszményi volt benne: az nem múlhat, nem veszhet el soha, az köztünk, velünk marad, áttöri a sir éjszakáját és a halhatatlanság sugárözönével veszi körül az örök pihenés hónába költözöttnek megdicsőült alakját! Egy az eszmények szolgálatában eltöltett, munka- és érdemekben gazdag élet közben lepte meg az elkerülhetetlen sötét végzet intő szava: abi, eredj . . .1 És a fáradt, 80 éves aggastyán szelíden engedelmeskedve megadta magát a végzet ama parancsának és a földi lét törékeny, véges voltát mosolyogva cserélte fel az örök dicsőséggel . . . Kihulott megmerevedett kezéből a kifogyhatatlan sorokat szántó toll; agyában megszakadt a gazdag gondolatok fonala, s jóságosan mosolygó ajkain örökre elnémultak az érdekfeszítő mesének bűvös-bájos szavai . . . De a teremtő és megtermékenyítő erővel megáldott lélek hatalmát, a dobogni.megszűnt nemes szívnek dúsgazdag erényeit és a megnémult ajkakról édesen-kedvesen ömlő igéknek nagy tanulságait lerakta, letéteményezte egy könyvtárra menő müveinek kincstárába, hogy abból lelkesedést és gyönyörűséget, vigaszt és buzdítást, tudományt és bölcseséget meríthessenek olvasóinak milliói! Jókait, mint embert elveszthettük, a gyarló test porhüvelyét eltemethettük ugyan, de halhatatlan lelke, elmulhatlan szelleme nemzetének szellemével és lelkével összeforrva fényeskedni fog a Haza egén időtlen-időkig, nevének dicsőségével bevilágítva a jövendő századok homályát és alkotásainak hatásával megtermékenyítve az elkövetkezendő nemzedékek fogékony lelkületét. Hasonló lesz, ama letűnt égi testekhez, melyek midőn megszűntek bár ragyogó csillagok lenni: az ég-ür végtelenjéből még akkor is kilövellő fényük acther rezgéseivel jelzik egykori tűudöklő létezésüknek befejezett pályafutását. Ha' érdemekben gazdag, áldásteljes életében mérlegelni és méltányolni tudtuk irodalmunk ősz pátriarchájának maradandó becsét; ha a büszke tudatra, hogy őt a mienknek mondhatjuk magasabban dobbant fel, érte rajongó szivünk: most, virággal boritoU, könyekkel áztatott néma sirja mellett csak annál fájdalmasabban nyomul lelkünkre veszteségünknek megmérhetlen súlya. Nehéz és fájdalmas hozzászokni ama gondolathoz, hogy immár érintetlen rosdásodva he\er az a ragyogó toll, melylyel az írás nagy mestere annyi dicsőséget, büszkeséget szerzett a magyar nemzetnek a föld egész kerekségén; az a bűbájos toll, mely az ő mesteri kezében, hol ecseité, hol vésővé változhatott, mely a világ legzengzetesebb nyelvének szolgálatában plektrummá lett, melynek segítségével a lélek húrjain az érzelmei ezer változatú modulatióit, —a szerelem galambbugásától a szenvedély és kétségbeesés viharos tombolásáig, a humor pajzánul csapongó seberzójától a fájdalom bánatos gyászdaláig hűen kifejezésre tudta jutiatni. 80 év! »Micsoda hatalmas útja a haladó időnek és minő hatalmas ut annak, aki vele haladhatott.« Jókai Mórt is előre és folyton csak előre vitte ez az ut a legnagyobb kitüntetések és legtöké-