Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-14 / 15. szám
1904. íprilis 14. MAGYAR PAIZS 3 dott a vendégekre s a soproni kiállításra, mely haladást jelent és ujjmutatást az önálló vámterületre. A vendégek köszönték a páratlan vendégszeretetet és sajnálattal nélkülözték az ipartestületi elnök távol maradását. Amint halljuk, számosan részt vesznek városunkból, sőt megígérte Gombás István segélyegyleti titkár, hogy ő is részt vesz a kiállításon ügykezelési dolgokkal, a mi meglepő újdonság számba megy a kiállításokon. A kiállításra eddig mór jelentkeztek Gombáson kivül: Keszli Ferencz, Pittermann István, Németh Gábor, Fürst Samu. Lusker János, Faragó Béla, Baly Béla, Pfeifer Henrik. A kik óhajtanak még részt venni, jelentkezzenek az ipartestületnél vidékiek is. A gyűlés határozatából kérni fogják a várost, hogy segélyezze őket a tér-díjfizetésénél. A megyei közigazgatási bizottság Hertelendy Ferencz főispán elnökletével tegnapelőtt gyűlést tartott, m?lyen legfontosabb tárgy volt a Muraköznek egyházi kormányzati ügye, mellyel első czikkünkben foglalkozunk. A tanítói járáskör Csiszár József elnökkel május 5 én tartja gyűlését Zalalövőn. A kath. legényegyletnek vasárnap d. u. 4 órakor közgyűlése lesz az elemi iskola termében. A tagokat s érdeklődőket tisztelettel meghívja az elnök. április 11-et megünnepelték a városi hivatalok és hatoíágok, 9 órakor istentisztelet volt a róm. kath. templomban Legáth Kálmán apát plébános ponlifikálásával. Kauffmann Mátyás női énekkarral adatott elő eg\házi enekeket és a Hymnust. Mfpjelen* az istentiszteleten Hertelendy Ferencz főispán is a megyei tiszt viselőség élén, úgyszintén a többi hivatalok is főnökeik vezetése mellett. Az iskolákban ünnepélyeket, rendeztek. A fogyni názhmbon teljes műsort adtak elő. Az énekkar Kern Antal tanár vezetésével a Szózatot s végül a Hymnust énekelte. Medqyesi Lajos főgymnaziumi igazgató megnyitóul méltatta az április 11-én szentesített nagyszabású törvényeket. Borbély Gvörgy tanár jellemezte a márcziusi mozgalmat és az április 11. törvényszerűséget. Sztaniszlavszky Ervin IV. oszt. és Kovács Károly VII. oszt. taDulók egy-egy hazafias költeményt szavaljak tanulótársaiknak s a jelen volt közönségnek tetszése mellett. — Az állami polgári leányiskola az 1848 iki nagy nemzeti alkotások evfordulóját •f. é. április hó 11-én ünnepelte meg. Az ünnepi beszédet Kászocvi Mihály igazgató mondotta. Szirmay Alicze II. és Koszteiicz Lujza IV. osztályú tsiiulck alka'ni költe menyeket szavaltak, s Faller József tatár \e;etése alatt az iljuság énekkara hazafias dalokat adott elő. Egyházi gyűrű. Február 22 én Legáth Kálmán ipát p'fbárostcl ellcptakegy nagy érléküegyházi arany gvüiiit. A rendőrség kinyemozta, 8 Csáktcirján negtalálta a bűnöst. Szabó Lfjos magyar <'\ári születésű 21 éves csavargó volt ez a szarka nrdár, ;Ii szereti a lenyes tárgyakat. Kinevezés. A magyar királyi pénzügyminiszter ifjú Rutich Béla zalaegerszegi adóhivatali gyalciRclot ideiglenes miiősij-ii btcs'obiztosi gya homokká nevezte ki. Előléptetés A győri kir. főügyész a folyó évi április hó 1 ével kezdődő joghatállyal SzabóGyörgv zala egei szegi kii. törvényszéki és Török Ferercz sümegi kir: járásbíróság! fogházőröket a II ik fokozatba léptette elő. Uj kórház épitése ügyéhen ápr. 28-áa gyűlést tart a váron képviselő testület. fla'&lozás. Ózv. Vislendvay Istvánné szül, Csertán Paulina, C.-ertán Károly alispán testvére Duzsnakon meghalt. — Özv. Csoknyay Jánosné szül. Palko\i.s Franciska Zalaegerszegen 69 éves korában meghalt Közelebbről gyermekei: Csoknyay Imre, Jenő é3 Laura gyászolják. A hasznos házi állatok vizsgálata e hó 16-án lesz a baicm'éren reggel 7 órától kezdve. Terjesszétek a „Magyar Paizstl" Megyeiek. Zsiga Gyula segédjegyző a bánokszentgyörgyi anyakönyri kei ületbe anyakönyvvezető helyettessé kineveztetett. Orgona szenteíés. Hegymagason április hó 4-én áldotta és szentelte fel a csinos uj szerkezetű orgonát Ley József tapolczai plébános és szentszéki ülnök ur. Gyönyörű szép beszédet tartott a hangszerekről ugy annyira, hogy a hallgatókat igen meghatotta szép egyházi beszéde. Az uj orgonát Godácsi Imre és felesége Balassa Rozália hegymagasi birtokosok 2200 koronáért csináltatták saját költségükön. Az avult orgonát pedig ami még használható lehet talán 100 évig is, azt a Kisapátii templomnak ajándékozta a vallásos házaspár. Igen szép köszönő levelet küldött ezért nekik báró Hornig Károly veszprémi püspök. Az isteni tisztelet után a hegymagasi elöljáróság Godácsi Imrr , neje Balassa Rozália hegymagasi lakósok lakát, oz ment, hol a plébános ur szintén szép szavakkal köszönte meg a hegymagasiak részéről eme nagy áldozatot. Markó János kántortanító pedig Ley József plébános urnák mondott szép szavakban meleg köszönetet a szent ténykedéseiért. Barátságos ebéd zárta be az emlékezetes nap eseményeit. Szőlő- és borgazdasági t«nfolyanm tanítók számára. A szőlőművelés szempontjából kiváló fontossággal bírt? községekben alkalmazott néptanítók részére az e téren működő szakközegek vezetése alatt több helyen, köztük Tapolczán is négy hétio terjedő szőlő- é.-, borgazdasági tanfolyamot rendeznek még pedig április 25-től május 8-ig és október 5—18-ig. Pályázatok a kir. tanfelügyelő utján a tapolczai vincellériskoahhoz nyújtandók be. Pályázat adóhivatali ellenőri állásra. A zalaegerszegi pénzügyidazgatóság kerületéhez tartozó keszthelyi, ese'ieg más adóhivatalnál ellenőri állásra 1.600 K fizetéssel, megfelelő személyi pótlékkal és 420 K lakáspénzzel, a szabályszerű tiszti biztosíték letételének kötelezettsége mellett, pályázatot hirdettek. Rablógyilkosság. Gosztola zalamegyei község Imámban f. hó 5 én a déli órákban meggyilkolták és kirabolták Takács József pórszombati sertés kereskedőt, ki két társával az alsólendvai vásárról jöt f, s a kislakosi hegyre indult, hogy leánya lakodalmára bert vásároljon. Társai gyilkolták meg, kiknek a csendőrség már nyomában van. Először fejbe szúrták, azután a nyakát elmetszették és a nála levő 600 koronát elrabolták. Elégeti halott. Felsőrajk községben meghalt Selymes Katalin 70 éves asszony. A felállított koporsó fedele egy feidőlt gyertyától tüzet fogott s mire a hozzátartozók észrevették, a halott szénné égett. Állatorvosi iisztmzsgáiat letétele. Lacher József pacsai járási okltVeles állatorvos az állatorvosi tisz i vizgálato.. képesítő bizonyítványt nyervén, evvel 1900. évi XVII. t. c. 4. §-ában a m. kir állatorvosi állások eínyerésehez előirt minősi'ést megszerezte. Névváltoztatás. Dr. Úliich József nagykanizsai lakoskegyesrendüjtanárcsaládi nevének^Rávai" ra, kiskorú Dvorsesok József csáktornyai lakos „Darvas"-ra, Buciivald Zsigmond s kiskorú gvermekei szentkozmadon:bjai lakosok „Bakonyidra, kiskorú Schreiner Zoltán csabrendeki lakos családi nevének „Sajó"-ra kórt átváltoztatását megengedte a miniszter. | | A Magyar I'aizs nem politikai lap de azonkívül mindenkitől és mindentől teljesen fügtjetíen társadalmi újság. Távoliak. A Magyar Védő Egyesület e hó 24-én vasárpap Budapesten a Vármegyeház közgyűlési termében (IV., Városház utcza 7. sz. I. em.) ujabb közgyűlést tart, d. e. 10 órakor melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívják. Az ipa^lörvény revíziója A kereskedelmi minisztériumban az ipartöivény reviziiíjára vonatkozó anTaggyiijtemény egyik része már készen áll és a sajtó alól legközelebb kikerül. Ez az a rósz, amely az eddigi magyar ipartörvények tartólmát ismerteti ós mindazokat a konkrét kívánságokat, melyeket a 1884. évi XVII. törvénycikk revíziójára vonatkozólag előterjesztettek az országos ipareg-esülef, a kereskedelmi és iparkamarák, ipartestületed ós ezdk kongresszusai. Az anyaggjüjtemény eresze ket kötetben talán már április hó folyamán közreadatik. Követni fogja ezt lehetőleg rövid idő alatt a külföldi ipari törvény hozásra vonatkozó auyaggyüjtemény végre a» uj törvényjavaslat, melynek fonalán azután széles körben megindulhat a tárgyalás egy, a m i viszonyoknak mindenben megfelelő uj ipartörvény alkotása érdekében. Erre nézve a minisztérium a szaktestüleíek véleméuyót előetesen is megfogja hallgatni A honvédelmi miniszter a magyar terményekért. Nyiri Sándor honvédelmi miniszter az Össze3 honvédkerületi parancsnokságokhoz leiratot intézett, melyben felhívja figyelmüket arra, hogy beszerzéseiknél jövőben a magyar terményeket lehetőleg előnyben részesítsék. Kimutatást is kór a miniszter arról, hogy az óvenkint beszerzett élelmezési czikkeknek mely hányadát szerezték magyar termelőktől. „Csak oly magyar felírású portékát vásárolj ttok, melyről meggyőződést szereztek, hogy az hazai gyártmány!" Irodalom. Művészet. A Keszthelyi Hírlap szerkesztését dr. Lovassy Sándor tanártól dr. Csák Árpád vette át. Érdekes Könyvtár most megjelent áprilisi füzete szokatlanul gazdag tartalommal jelent meg. Főbb czikkei: A kemény ember. (Elbeszélés Mikszáth Kálmántól.) — A süvegem darutollas. (Költemény Thaly Kálmántól.) — Asszony és leány. (Novella Bérezik Árpádtól.) — A hívatlan vendég. (Költemény Lóvay Józseftől.) — A bútorok. (Elbeszélés Gottier Lajostól ) — Kardos Jula. (Elbeszélés Gyaimathy Zsigánétól.) — A külföldi irodalmat Hedensfjerna Alfréd, Jean Rameau és Geor^es Courtelin képviselik egy-egy mesteri novellával. — Emlitósreméltó még az ismeretterjesztő apróságok gazdag rovata, mely 6 rövid, de alapos czikkben ismerteti J^pán intézmenveit, éghajlatát, klubéletét, szentjeit stb. — Érdekes a rejtvény-pályázati rovat is, melynek minden egyes megfejtője, kivétel nélkül, könyvjutalmat nyer. — A jól szerkesztett, családias irányú folyóirat előfizetési ára negyedéire csak egykorona, mely a kiadóhivatalba (Budapest, V., Kálmán u'cza 2 ) küldendő Muatváuy füzetet ingyen és bérmentve küld bárkinek a kiadóhivatal. Különfélék. Eladó nagyobb mennyiségű Riparia Portális amerikai vad sima vessző szokványszerü minőségben, Il-od osztályúnak ezere 5 korona helyben átvéve. 500 kilogramm sárga oberndorfi fajta 1903-ik évi termés takarmány répa-mag, ára kilónkint 50 fill. Bővebb felvilágosítást ad Besenyőn, u. p. Zalaegerszeg SKUBLICS Károly földbirtokos. 0—4 A szerk. levele. Th. Budapest. Azt mondja F. hogy az Erzsi nér elette még most is szép, tekintet |nélkül a viselőjére. — A. Az esszeniiákat rendre felhasználjuk. Csarnok. Iz alsóvárosi vén doktor. Irta : Farkas Antal. Mikor a diák iskolából hazakerült, nem értett az agarakhoz, összetévesztette az angol telivért az erdélyi mokánynyal, irni nem tudott s aztán olyan bolondokat beszélt, hogy az Ur minden embert egyformának teremtett s aki a legmagasabb választó fallal különíti el magát embertársaitól, az a legnagyobb gazember. Valami förtelo'es tudomány mételyezte meg tz elméjét, — mint a plébános ur mondta, — még pedig oly mértékben, hogy mindeuáron tovább akarta azt tűrni. Az apja elzavarta hazulról, mivel ez nem került péazbe. Az istentelen kölyök komolyan vette a dolgot, megölelte az öreg bérest, aki a valkói útról a pesti országútra vezette, aztán a botjára tűzött batyuval beállított Pestre. Tanult hajnalfényen, holdvilágnál, faggyumécsnél, tanított oapp-1 lakásért, kosztért és szorgalmasan frekventálta az orvosi fakultást. Dicséretére legyen mondva, az apjának sohase irt. A vén szittyában is volt annyi becsületérzés, hogy nem tudakozódott a sorsa felől. Az öreg béres, a ki a pesti hetivásárra be-bedöczögtetett egy szekér búzát, haza^enetkor mindenről beszdt, csak arról nem, hogy látta a fiút, a fehér ló előtt, sovány, sápadt, rongyos volt, de azért nem izente haza: — Köszöntetem atyám-uramat, küldhetne egy kis, fehér czipót.j Ó-Budára költözött. Azért költözött oda, mert megszeretett egy szőke, buzavirágszemü sváb