Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-22 / 4. szám

1903. január 22

. fent elsorolt jó fonó- és kötözőfüz-fajok lazább talajban erösebb, hajlékonyabbak és használhatóbbak lesznek, mint a mocsárban aőtte' . Az impergnálí répamag. A műkereskedők njabban csak impregnált répamaggal árasztják el a közönséget, azt állítván, hogy az impregnálás megóvja a répát az állati ellenségek kártételeitől. — Ez az állítás határozott tévedésen alapul s épen ezért az impiegnált répamag vásárlását ajánlanunk ez okból, vagyis ezen czél elérésére nem lehet. — De igenis van egy máuik körülmény, a mely határozottan figyelemre méltatható az impregnálás javára. — Nevezetesen ujabban egy prágai műegyetemi tanár : Stoklasa minden kétségén fölüíállóan bebizonyította, hogy az impregnálás által a magcsomók, illetve xépagomolyok tökéletesen dezinficiáltatván, a növényt betegségekkel szemben tétetnek ellentállóvá, továbbá impreguálás által fokoztatik a csírázás erélye s végül a répaegyedek tenyészidejűk alatt nagyobb tonyészerőt mutatnak. — Stoklasa az impregnátiora a répagomclyok 30—35 fokos foszforsavban való áztatását s azután mésztejben való lemosását ajánlja. Igen jó impregnálási eljárás az is, mely a rézgálicz oldat és a chilisalétromos oldat alkalmazásában áll. — Készítünk l-6*/o -os rézgálicz ég 5-20°/o os chilisalétrom-oidatot. — Ezen oldatok egyenlő menyíségben ösazekevertetnek, annyi répamag öntetik a keverékbe, hogy ebben a mag kézzel jól megmosható legyen. — Ha a magvak már átmosattak, akkor az edényből kivétetvén, szitára rakatnak a felesleges oldat lecsegektetésére, illetve a mag teljes kiszárítása czéljából. Figyelmet érdemel a kénsavban való impregnálás is, a melynél a répagomoly konczeutrált kénsavban félóra hosszáig lesz áztatta. A magok parazitája ezen impregnálási mód mellett egészen tönkre tétetik, a nélkül hogy a csizázóképesség bármit is szenvedne, --- sőt miként a kísérletek igazolják, emelkedik ugy a csirázási eróly, mint a csirázási százalék. Csarnok. Nem látták a Kusszórit? Tudom, hogyne tudnám, hogy most, mikor mindenki a kis Iíhont kérdezi és keresi, nehéz lesz az én drága felebarátom Kutyájának meleg nyomára akadni, de hát — akarva nem akarva — feltettem a kérdést, mert nagy szükségem volna arra a bestiára. Én nem tudom, uraim, önök ugy vannak-e, mint én, de én szeretem az én drága felebarátomat. Szeretem s szemébe is mondtam, hogy szeretem. Szerelmesnek lenni s következésképen szerelmet vallani, nálam gyerekségszámba megy. Még néhai barátkoromból maradt meg az a jó szokásom, hogy valahányszor kutya volt a kertben s szerelmes ajkaim a hold fényes tányérjáról szür-csölgették a melancholiát: barátczellám szőke fürtjei alá rejtett köpőládámat a szoba közepére tettem, abba egy blazírt esernyőt állította s leczkét vettem a — vallástanból. Szerelmet vallottam az esernyőmnek csak ugy koppant. Koppant pedig azért, mert mire a szegény esernyőt keblemre ölelhettem volna megbicsaklának az én térdeim s orra bukva, homokba haraptam. A közelmúlt napokban szerelmes lettem egy kicsikébe. Abban, hogy valaki szerelmes lesz egy kicsikébe, még semmi komplikáczió nincs. De abban, hogy valakinek ilyen esetben holmi barátszokásokkal kell megküzdeni, már sok sajnálni való van. Házi orvosom szemem elé tárta szegény esernyőm megviselt idegeit, s szavamat vette, hogy soha ez életben többet nem komédiázom az esernyővel, hanem ha vallani való szerelmem lesz, azt valami tiszteletre méltó matrónánál próbálom ki előbb. Mondom, a közelmúlt napokban szerelmes lettem egy kicsikébe, s nehogy szerelem helyett fiaskót valljak, bekoczogtam az én drága felebarátomnak áldott lelkű feleségéhez, a majszternéhez, egy kis — esernyő szerelemre. — Jó napot, szerelmes tubiczám, eszem a szive ragyogó kontyát, keblemre . . . izé . . . tengerre magyar! — dadogtam nagy zavarral, MAGYAR P A IZ S mert nem a majsztramnét, hanem az én drága felebarátomat találtam otthon. — Jó napot. Csücsüljön le minálunk. Rosz szokásom, hogyha üléssel kínálnak, mindjárt otthon érzem magamat. Gondolkozni kezdtem. Ha majsztramné helyettesíthette volna az esernyőt, mért ne helyettesíthetné az én draga felebarátom a feleségét? Sietni kell a szerelem vallással. A távol ködében ugy is látom, mily vad ordítással rohan rám szabóim bősz serege, kiknek egyike ollóját sziveübe döfi, másika síromat ássa, harmadika eltemet, negyedike, ötödike . . . ezredike pedig megvetésének és utálatának jeléül vasalóját domboruló hantjaimra dobja. A szegény kicsike pedig, mikor az est alkonya leszáll, mikor az özvegy éjszaka bús egyedüllétben virraszt árva gyermekének sötét álmai felett, mikor megcsendül a fülemile szó, mikor a sunyi szemű csillagok bújócskát játszanak a Napok mezején, mikor minden valamirevaló tót diák tejutbamártogatott zabkenyérrel kínálja a szomszéd kutyáját: a szegény kicsike szivettépő zokogással borul az én hantjaimra s egy vasalóval korhely urának gyűrött nadrágját szomorúan vasalgatja, vasalgatja . . . — Drága angyal! — szakadt ki belőlem az iszonyat rémkiálltása, s egy jól sikerült ugrással a halálra rémült csizmadia előtt — térdre ereszkedtem. — Drága angyal! — szavaltam ismételten — imádom, szeretem. Akar-e feleségem lenni, A derék ember macskaügyességgel gombolkozott ki szerelmet kínáló ölelésemből s mint egy igazi ztentlménhez illik, a helyzet körülményeihez képest elég komolyán viselte magát s pálinkát és szivarokat hozott. Ez aztán tetszett is. Mert ha a kicsike is snapszszal és szivarral kinál, akkor már csak a csókod van hátra, te édes, te bájos szerelem, s az üdvök üdve megterem. Eszembe jutott, hogy Szepi pajtásomnak minap megtartott legénybucsuján egy csókot selejteztem ki, melyet agyonszivaroztam volt s mely már a ripacsos képű brácsásnak sem kellett. Megpróbálom, taláu a mindig csiriz mellett ülő drágámnak izleni fog. — Oh, hadd csókoljalak meg, te égi angyal! — kiálltottam nagy merészen, s kiforrt ajkaimat az én drága felebarátom tüskéire tapasztottam, ki oktondiságból, vagy miből, belefütyült az én csókomba. — Hehehe! — nevetett a pernahájder s a Kusszóri után kiálltott. — Minek magának a kutya? Hát nem elég nagy kutya vagyok én? kérdém olyan hangon, mint a ki rosz szagot érez. — Majd mindjárt meglátja. Azt hiszi talán, hogy agyon hagyom magamat csókolni, saját uri házamban? Ha éppen nem fér a bőrében, itt a Kusszóri. — Mit? Ön attél tart, hogy én önt az én csókjaimmal halálra fogom kinozni ? Sohse gondolja! Nagyobb becsülete van az én csókomnak. Az az egy csók, a mibe maga belefütyült, úgyis egy mihaszna, kiselejtezett csók volt. Több nincs. Ha csak az nem, a mit az imént majsztram volt szivesadni . . . Azt szívesen rendelkezésére bocsátom a Kusszórinak. — Az én csókomat? Az én felebaráti csókomat? Azt, melyet az evangeliom hirdet? Kusszórinak ? Uram, ön végig sértett. A tulajdon vérével fogom lemosni ezt a sértést. — Tessék, ha éppen ugy tetszik, szóltam egész hidegvérrel s egy rosz kusztorával megvágtam a kis ujjamat, hogy mindjárt kigyöngyözött rajta szép piros meleg vérem. — Tessék, itt van a vérem, hol az a sértés? — Hol lehet, igaz, hol lehet — ,dadogta majdnem eszméletlenül a majszter, mert megijesztette őt a vérem. — Hol lehet, igaz, hol lehet ? ismételte, reperálta a szót — talán a kutyám vitte el. .. — Az meglehet, nagyon meglehet, mert kutyául volt mondva — szóltam én is lovagias csomónk ilyetén megoldásának örülve s kiszaladtunk a kutya után. Ha valaki elfogja az én drága felebarátom kutyáját, vegye el tőle a sértést, mert a kicsike nem hallgatta meg az én csengő szavamat s ujjam vérzik, szivem fáj . . . Kérem, nem látták a Kusszórit ? Adomceók István. 7 É magyarnyelv. — 3Sr5r©lT7-ét>exi- él a nemze-fe. — VII. Mint — Ah Mikor katona voltam, szalutáltam a rapporton s elszavaltam a leczkét: Herr Hauptmann ! lch malde mich gehorsomst als Tagshabender! — — Guíiz! volt a felelet. Ha pedig az ármádiában valaki magyarul is tud s feltéve, hogy megengedik neki a magyar beszédet, akkor igy jelentkezik : „Kapitány ur jelentem alásan magamat mint napos káplárt Ennél fogva, vagy ebből kifolyólag a czivilek is igy beszélnek: besoroztak mint tartalékost. Találkoztam a húgommal, ki a nagyságos urnái lakik, mint szobaleány. Most hazajöttem, mint szabadságolt. S szülőhelyemen lakom, mint falusbiró. stb. A kinek jó érzéke van, annak nem kell magyazázni, hogy azt a mint-et hogyan kerülje el. Mondja az a maga ép érzéke szerint: Jelentem alásan én vagyok a napos káplár. Besoroztak tartalékosnak. Hugóm a nagvságos urnái lakik. Nem szakácsné, hanem szobaleány. Most hazajöttem, mert szabadságoltak. S szülőhelyemen lakom; még pedig falusbiró vagyok, stb. Borbély György. Szövetkezeti ügyek. Levelezés. Minthogy a törvényt legtöbben nem ismerik, közlünk egy pár szakaszt. A zalaegerszegi szövetkezetnek a felszámolásra vonatozó határozatát a kir. tövényzék 6371 sz. a. jóváhagyta. A keresk. törvény 112 §. elrendeli, hogy: „A felszámolók a folyó ügyleteket befejezni, a feloszlott társaság kötelezettségeit teljesíteni, künlevö követeléseit behajtani és a társasági vagyont készpénzé tenni tartoznak. Vagyis az egyes tagok minden tartozásukat (részjegyek árát, kontót stb.) tartoznak egyszer lefizetni. Az eke'pen értékesített vagyonból a keresk, törvény 252 §. a szerint: „mindenekelőtt a hitelezők V övetelése elégitendők ki, a lejárat rendje szerint." „A tartozások kielégítése után fenmardt összeg a szövetkezeti tagok között az alapszabályokban megállapított elvek szerint osztatik föl" A tagoknak tehát egyfelől várniok kell az osztalék után ; más felől pedig sietniök kell tartozásaik kifizetésével. A törvény rendeli ezt igy. Mi pedig erre jóindulattal figyelmezhetjük a tagokat, hogy elkerüljék a küiömben okvetlenül elkövetkező törvényes eljárást. Felelős szerkesztő Z. Horváth Lajos. Lapkiadó tulajdonos az Alapító. 1006. szám. v. 1902. Ürerési hírdetfüéey. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében ezennel közhiiré teszi, hogy a z.-egerszegi kir járásbíróság V. I. 340. számú végzése által Komdrony Károly Nemesapáti lakos végrehajtató javára Bafoq Sándor, Tamás János és Léránt Antal Nemesapáti lakósok ellen 500 kor. töke, ennek 1901. évi deczember hó 2-től járó 6°/o-os kamatja ugy járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag lefoglalt 1325 korra becsült, lovak, sertések szarvasmarhák és gazdasági eszközökből álló ingóságok nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén — ennek a helyszínén, vagyis Nemesapátiban leendő eszközlésére 1903. évi január hó 31-ik napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. cz. 107 §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi IX. t. c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Zalaegerszegen 1902. jauuár 7-én. Nemes Sándor kir. kir. végrehajtó.