Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-24 / 39. szám
2 MAGYAR PAIZS 1903. szeptember 10. az ifjakból a szó eminens értelmében, valódi emberséges emberek váljanak s azt az állandó, élő meggyőződést szerezzék meg maguknak, hogy a felebaráti szeretet nemcsak fontos tényezője az emberi életnek, hanem hogy az egyúttal biztos alapját is képezi a társadalomnak. A középiskola második feladatát képezi, hogy a tanuló által megszerzendő ismeretek oly választékban adassanak meg neki, hogy mint korának igazi, de meg nem romlott üa hagyhassa el az iskolát; nem pedig mint idegen annak vívmányaival s igazi haladásaival szemben. Harmadik fontos czélja pedig, hogy csakis annyit nyújtson tanítványainak, a mennyit ezek tartósan elsajátíthatnak és a jövőre megtartani is képesek; hogy igy valóban az élet számára tanuljanak valamit s elhagyván az iskolát, nem mint ignaransok lépjenek az életbe. Ezen három elvben összefoglalva van szorosan a középiskola czélja; szép és magasztos feladat, ha kissé komolyabban elmélkedünk ez elvek fölött. * * * A ki elfogulatlan figyelemmel kiséri a középiskolai ifjúság életét, az ő nyilvonulásaiban : az látja és kénytelen bevallani azt a szomorú valóságot, hogy ez az iskola általában véve, igen kevés gondot fordít a reábízott tanulóifjúság nevelésére ; holott mégis, mint már fönnebb emlitém, éppen ez volna legfontosabb feladata, valamint az is, hogy a társadalom egészséges áramlatában helyet foglalva törekedjék hozzájárulni a társadalmi ellentétek mérsékléséhez, enyhítéséhez s közreműködjék az emberiség regeuerácziójában és nemesítésében. Ebből világosan tűnik ki az az igazság, hogy aki ezen nagy társadalmi feladatot tulajdonítja a középiskolának, az nem tekinti a középiskolai reformot csupán a tudós szakemberek kérdésének, hanem benne látja általában az emberiség nevelőinek magasztos ügyét. A föntemlitett első elvnek követelése oly fontos és tekintettel a mi korunk társadalmi kuszáltságára oly slrgős, hogy anuak jogoa konkoly a búzában és megvan a verekedés. Hogy mindenkor lányért folyik a csata, az macától értetődik. Olykor szép menyecskéért is megforgatják a »panganétot,« valakinek a gyomrában . . . Mást is mondok. A Nyakig-láb zsidónál az urak is — ferbliznek. Pénzük nem sok, de alighanem dióba játszanak. A nagy korcsmában muzsika szól éjfélután egy óráig, azután csönd borul a falura. Azaz csak a kutyák vonyítanak nagyokat a sötét éjszakába. Mert holdvilágos este nem gyújtják meg a lámpát az utczasarkon — a hold meg valahol a felhők mögött bujdosik, ergo sötét vau, mint a zsákban. Ilyen vig élet folyik falun vasárnap. Olykor szomorú is. Vasárnap virradóra történt, hogy medréből kilépett a Vág folyó. Junius hónapban volt ez a szomorú eset. Egy nyiló rózsabimbó volt a falu minden virágos kertje, akkor gyűlt össze ott fönt a graniczákon a sok esöviz és tengerré áradva befolyt a Kisucza folyóba és onnét a Vág medrébe és ellátogatott mi hozzánk is. És egy éjszaka alatt elöntötte a réteket, a mezőket és nagy kárt tett a veteményekben. Bejött a kertekbe is és elöntötte a virányt. A viola, szegfű, tuba rózsa és levendula mind a viz alatt illatozott. A krumpli meg elrohadt. Kertünk alatt folyik a kóborló Vág és én nem egyszer holdvilágos este gyönyörködöm ezüstös fényében, mint mossa csendesen folydogálva a szürke kavicsos partot fehérre. sultságáról egyetlen egy értelmes emberbarát sem kételkedhetik. Akárhová tekintünk, azt látjuk miudenütt, hogy a nyerseség, durvaság s a materialistikuá kíméletlenség oly borzasztó módon szaporodik, hogy a mi felvilágosodott korunk, a mely folyton dicsekszik hucnanismusával, — nemsokára a legválogatottabb durvaság századává válhatik. * * * Miután a középiskola főczéljául az erkölcsi és társadalmi nevelést kitűztük: lépjünk most már ez iskola második oldalához: az értelmi neveléshez. Valljuk be őszintén: a középiskola kritikája itt se lehet sokkal kedvezőbb, mint az erkölcsi nevelésnél. A középiskola meglehetősen ki van zárva s el van zárva nemcsak a társadalmi élettől, hanem az újkori igazán tudományos és művészeti szellemtől is. A középiskola absolvensei még most sem részesülnek az igazi tudományos életben való orientálásban. A granmatizálás, szótározás még ma is nagyon divatos. S az ifjúság nem hagyhatja el az iskolát ugy, mint a valóban müveit kornak, a nemes törekvéseknek s igazi haladásnak valódi hü fia. Noha a középiskola ma is még igazi rémitője a tanuló ifjúságnak; noha a vizsgálatok, főleg az úgynevezett érettségiek kínpadjára ülteti a tanulókat s e vizsgalatok eredményeit nagy gonddal katalógusaiba följegyzi: mégis .tulnyomószámban ignoransok kerülnek ki a középiskol tból, mert mindent, a mi nagy fáradozással beemlékeztek, rövid idő alatt el is lelejtik. Épen azért nagyon is igazolt és jogos az a követelmény, hogv^az egész tanítási methodus megváltozzék, és hogy annyit és olyant kapjon a tanuló ifjúság, a mit elméjében, lelkében, szivében tartósan meg is tarthat. * * * Ila ezen főczélokat tüzzük ki a középiskola számára: akkor azt bizonyosan egészséges és szilárd alapokra állítjuk, s akkor fog az tényleg a tudományosság versenyterévé válni s az igazi humanismus tűzhelyévé lenni. De midőn az árviz jött, rettegve néztem azt az óriási piszkos tengert mint hömpölyög zúgva a kertünk alatt. A napsugárban ugy vette ki magát mint egy csillogó óriási kigyó, a mely uadok testével elfödi a szép zöld réteket, kertet, mezőt. Hozott aztán mindenfélét magával, a mit itt ott elsodort. Fákat gyökerestül, tűzifát, ház födelet, bútor darabokat. Ezek közt volt egy üres bölcső is . . . A mint ugy nézem a felszabadult vizeket, mint vájnak maguknak a laza talajben egy-egy uj medret — hát mit látok, nini? egy letörött nagy gyümölcsfa ágat és az egyik galyacskán szorosan egymás mellett ül két árva fiók madárka. Ugy didergett. Tolla még nem volt, csak pihe, ez fódte a két szárnyukat is. Repülni még nem tudtak. A kíváncsi kis madárszemek oly tehetetlenül néztek a nagy világba, a hová vitte őket a zugó ár, mintha csak azt kérdezték volna: »no most mi lesz?« A parlamentben is most azt kérdik az urak, a kik a kormány rúdján ülnek, hogy: »No most mi lesz? .. . Maczedónián osztozni szeretnének az államok. Az olasz Albánt akarná, — az orosz Konstantinápolyt, — de Amerika is belekotyog — az Egyesült Államok is igényt tartanak — Maczedóniára. . . Tehát mi lesz? Szerbiában is azt kérdik: No most mi lesz?« És nekem ugy tűnik elő, mintha az egész világ mozgósítva lenne és torka szakadtából bekiáltaná a nagy zűrzavarba, hogy: »No, most mi lesz ?« . . . Az ilyen iskolából oly ifjúság fog kikerülni, a mely tudományainak bevégzése után magas társadalmi állásokat foglalvánel, hozzá fog járulni az emberiség nemesítéséhez és hivatását komolyabban, szebben fogja majd föl a mai nemzedéknél. Az igy reformált középiskolának ifjúsága úttörőjévé lesz az emberiség társadalmi és kulturális eszményeinek. Cselkó József. Magyar Yédő-egyesiilet. Gróf Somssich Tihamér. Mintegy négy hónap óta nagy országos mozgalom van folyamatban, mely a hazai mezőgazdasági és ipari termelés ós a hazafias kereskedelem szóval a magyar munka és gyümölcsének védelmét és fejlesztését tü^te ki czéljául. Minden meglevő szervezetet működésének körébe vont e mozgalom, melyben a pártpolitikai harczokat félretéve testvériesen egyesültek társadalmi közéletünk legelőkelőbbjei, iparunk és mezőgazdaságunk jobb boldogulásának előhaiczosai 03 kitűnőségei. A hazafiság lángolása megihlette e ".enazet hű fiainak ezreit, a hazafiság tüze felgyújtotta az ország minden részében a szunyadó érzése éa a hazafiság erejétől megdobbant magyar szivek buzgalommal és áldozatkészséggel csatlakoztak mozgalmunkhoz. „Tábor ez immár", mely kifogyhatlan lelkesedéssel és czéltudatos működéssel fölvette a harczot egy szent czél érdekében és lankadatlan kitartással azt elérni is akarja. Ez a czél pedig nagyon is megérdemelte, hogy szolgálják. Nem mintha eddig nem lettek volna olyanok, kik e czélokat nem ismerték volna, »eiü mintha nem lettek volna olyauok, kik ezeket nem szolgálták volna. Igenis voltak ilyenek egyesek es testületek, kik szétszórta.i harczoltak érette, ritkán egymás mellett, legtöbbször e&yrnás ellen. Az egyes érdekcsoportok élet-halál harcba volt ez, mely oda juttatta a nemzetet, hogy mint oldott keve kezdett széthullani. Magyar harczolt a magyar ellen, rontotta egymást ahol csak tehette ós azalatt diadalról diadalra jutott fölötte — a külföld. Elfelejtették Kossuth Lajos tan'tását, hogy a „századokon át emelkedett országépület roppant boltjának árnyékában millió élet, millió érdek nyugszik, mely az igazság mellett gyóQgéd figyelmet ós kíméleteit követel." El felejcettek a századok tanulságait, hogy a magyart mindig csak a magyar győzte le ós a helyeit, hogy a kölcsönös érdekek tiszteletben tartásával vállvetve haicioltak volna egymás mellett: gazdasági, társadalmi, felekezeti harcz dul ha/áukban ós nyomában romlás és pusztulás mindenfelé. És százezrével vannak azok a nemes hazafiak, kiknek szivét ez állapit fölismerése folytan szomorúság tölti be ós mint Beniczky Lajos Pest megyenek érdemes alispánja fijó szívvel kénytelenek kijelenteni, hogy eddig sem, ezután sem érthetnek egyet azokkal, akik bármely czimen egyes gazdasági ágak ellen törnek. A most folyó mozgalom azért örveadetes, mert megtaláltuk a módját annak, hogy gazdasági kérdésekben ép ugy mint az e tekintetben fölöttünk mindenkor diadalmaskodó osztrákok, teljes egyetértéssel járhassunk el ós teljes erővel fejleszthessük anvagi ós gazdasági érdekeinket, mert nem a magyar gazda, a magyar iparo >, a magyar kereskedő ellenségei egymásnak, hanem közös ellensége valamenyinek a külföld, mely iparunkat elnyomni, mezőgazdaságunkat kiszipolyozni igyekszik. Közgazdasági, önvédelmi harczot kell tehát ismét indítani, mint hajdan, a mult százai negyvenes éveiben ós föl kell támasztani a Kossuth védegyletét, hogv a jelenkor viszonyaihoz idomíttatván a Magyar Védó'-Egyesületben találja meg a magyar birodalom gazdasági és ipari termelésének védelmére ós fejlesztésére törekvő érdekeknek egyenöntetü ós országos képviseletét. Hazánk dicső történelmében fényes betűkkel vau beirva 1844 október 6-ika, mely napon Pozsonyban az országgyűlés tanácskozó termében gról Batthyány Kázmér elnöklete alatt a védegylet megalakult.