Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-23 / 43. szám

ISI. év, Zalaegerszeg, 8902. október 23. 43. szám. ü^t Gr J E L B 2ST I IKI Hl IE T E 3ST EH Él 3ST T OSTÍTTÖETÖKIÖIT ESTE. Sgy évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Sf«(jyed évre 1 kor. Egyes ssám 8 fillér. Hazai dolgok hlrde tése íéláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-u. 25. iedjük a magyar jelleget. Még pedig minden téren. Ezt mondá dr. Wlassics Gyula magyar közoktatásügyi miniszter ur a váczi ünnepély alkalmával. A miniszter ur a süketnémák intézetének százéves fennállása örömünnepén volt. Sok beszédet mondott, magasztosat, lélekemelőt. Sok bátor, bátorító, megnyugtató és felemelő nyilatkozatot tett. Szájából ömlött a szó, nemcsak a szó, — a beszéd, — nemcsak a beszéd, — a lélek. Nem a sűrű lapok szokásos frázisát használom. Igenis szólott a lélek mihozzánk. Mint egy felkent papnak a beszédjét, lelkes áhítattal hallgattuk. Szerettük tiszteltük, s lelkünkre a megfogamzás erejével hatott a szó. Hogy ne csak ünnepeljünk, hanem dolgozzunk is, mint Trefort Ágoston mondá egyszer. Hogy iparunk s müvészetünk tökéletesítésével szellemi tőkénket emeljük s gazdasági viszonyainkat rendezzük. Hogy a boldogulás útját mindenfelé egyengessük, s a művelődést minden térre igyekezzünk kiterjeszteni, a világosság sugarát sehonnan se zárjuk el, jusson mindenkinek; mert ez, az egyenlőségnek örök igazsága. Mondá, hogy terjesszük ki figyelmünket az ügyefogyottakra, védelmezzük a nyomorultakat s igyekezzünk felemelni magunkhoz az elesetteket. — Ez is az egyenlőségnek az igazsága s a szeretetnek a törvénye. A kulturának a betetőzése. Igen. A kulturának a betetőzése általánosságban. De nekünk e betetőzésig, az általáuos kultura fejlődésében, az általános ku'itura fejlesztése mellett nekünk még óriási | küzdelemmel kell dolgoznunk magyar jellegünk megőrzéséért is. Már pedig ha nemzeti letró'l van szó, akkor a kulturának is nemzetinek kell lenni. Könnyű a németnek, a fraucziának, az angolnak. Náluk szégyen volna még a faji jelleg megvédésére is szót emelni, valaminthogy a miniszter ur beszédje értelmében szégyen dolog a nemzeti és városi élet alapfeltételéül hangsúlyos vitatkozással említeni az ipart és kereskedelmet. Természetes dolgok ezek. És mégis még sok kívánni valót hagynak fen. Még nagyobb szégyen saját houában, a hazának saját nemzeti jellegét hangsulylyal hangoztatni, programmul tűzni ki, s küzdelemmel védeni. De kell. S hogy kell, ezt tudja mindenki. S ezt megerősiti a vallás és közoktatásügyi miniszter szava. Égy apostolnak a legmagasztosabb prédikácziójaként hangzott a miniszter pohárköszöntője : „A magyar állam magyar jellegének megőrzése az egész vonalon mindenkinek feladata." Oh, bár meghallaná mindenki. Oh bár megértené ezt mindenki: Oh bárcsak engedelmeskednék minden m gvar ember ennek a hívé, felszólító, • stcsrhsiá'

1 * • cHj** **r>n' > c o K o \j j deletnek! Ez a legszebb beszéd. — Fájdalom, ez volt a legszebb beszéd Váczon. Mert ez a legszükségesebb az egész országban. A miniszter uruak erőteljes szavakkal és láng-tartalommal ejtett szavai s az ezekre felfelzugó tapsviharok — elenyésző sóhajtások ehez az egyszerűen kiejtett felhíváshoz képest, hogy: Védjük a magyar jelleget. Oh, én nem öuzésből lelkesülök ezért a mondatért. Nem azért, mert véletlenül a „Magyar Paizsnak is ez a sarktétele. Nem azért. Hanem azért, mert szükség van rá. Sohasem volt rá annyira szükség, mint most. Értse meg és szívlelje meg minden atyámfia, micsoda jelentősége van annak a mondásnak, hogy védjük a magyar karaktert. Talán elég jellemző lesz, csak egy esetet emlitek fel az ezer, meg ezer példa közül. Az iparczikkek, ugy-é, tengeráradatként özönlenek országunkba. Etelt, italt, ruházatot, gyermekjátékot, könyvet, tudományt, bölcseséget idegen nácziók zúdítanak anyakunkra. Nem hiszitek, hogy ezekkel, eltekintve az anyagi érdektől, a megélhetés első feltételétői, — hogy ezekkel idegen szokás, idegen ízlés, idegen gondolkozás, idegen nyelv, idegen bölcseség szivárog be a lelketekbe. Első szobáitok asztalán idegen műtárgyak, idegen csecsebecsék, gyermekjátékok, idegen dísztárgyak vannak. Ott van köztük egy csizma alakú sörös edény. Mintha olyan buta volna a magyar, hogy csizmából npm alka

1'' De hozzá szokik ehhez az ízléshez Igen, hozzá szokik ehhez az ízléshez, aki a szalon asztalok körül szokott ülni — holott a paraszt legény, a tehén pásztor, ki erdőn az ökör-nyomból iszik, utálja ezt a ti ízléseteket. Ő legfeljebb a kalapja karimájából iszik. Igen nagy dolgot mondott a miniszter ur, mikor azt mondta: védjük a magyar jelleget. Mátyás királyról. Irta: Bartha Miklós. — (a kolozsvári Mátyásizobor leleplező ünnepélyén.) — Súlyos aggudalmak között vállalkoztam arra a szerepre, melyet ezen ünnepély alkalmával az Erdélyi Szépirodalmi Társaság számomra kijeiölt. Tehetségem és tudásom fogyatékos voltához járul az a körülmény, hogy Mátyás királyról kimerítő képet egy diszgyüléj időtartama alatt talán még a hivatottak sem tudnának adni. Mert az anyag, mely feldolgozásra vár, renden kivül gazdag. Az ember megzavarodik, hogy váljon a királynak adjon-e a hálás emlékezetben több helyet, vagy az embernek ? A hadvezérnek-e, vagy a tudósnak ? A diplomatának-e, vagy a műbarátnak? Az a természetes vágy, hogy ennek a lángeszű fejedelemnek minden nagy tulajdonsága kellő méltatásban részesüljön, megtörik az idő rövidségében és szárnyaszegett akarattal ismerem el, hogy csak hézagos és csonka müvet adhatok. Ha az európai történelem igazságos volna, akkor a 15-dik századot a Hunyadi Mátyás korszakának nevezné, miként a Í6-dik a Luther Mártoné, 17-dik a Cromvelé, a 18-dik a franczia forrod alomé. Mert Mátyás kezéhez ragadta az európai szellem vezetését uralkodásának első tizedében és megtartotta azt haláláig. Olyan korszakban lépett a trónra, a mikor érvényesülni tudott a tehetség. Az Idő nagy műhelyében termékenyítő erők jelentkeztek. Dante, Petrarka, Boccacio már porladoztak Itáliának csodaszép temetőiben, de szellemük még folyton-folyvást nőtt, hódított, nemesitett. A világmüvészet két legnagyobb mestere Michael Angefo és Rafael sziutén a sirbanjpibentek; de lelkűk, irányuk tovább működött a tanítványok vésőjében, ecsetjében, az épületek konczepcziójában, a vallás szent misztériumainak és az élet zordon igazságainak kutatásaiban és művészi formákkal való kifejezésében. Egy szelid, vértelen, bűbájos forradalom ment végbe az emberiség kulturális életében. Firenzében, Rómában, Ferrarában, Venecziában fellázadtak a költők, a festők, a szobrászok, az építészek, a vésnökök, az ezüstművesek ; ártatlan szerszámaikkal megostromolták 13 évszázadnak idétlenségét, nyomorékságát, ferde ízlését s győze:mes csatájuk után lementek a romok alá temetett görög művészeti hagyományok sírjaiba és föltámasztották az igazságot az irodalomban, az anatómiát a szobrászatban, a világosságot az építkezésben, a fény és szinhatásokat a festészetben. Az emberiség ujjászülelett. A betű megváltoztatta a gondolatot, az ecset megváltoztatta az ízlést. Ezzel jogaiba lépett a munka és trónusra ült a7. elme. A születési kiváltság kezdett a tehetség jogai előtt meghátrálni. Podjebrád polgárból György király lesz Csehországban ; Cosmus boltosból Medici herczeg lesz Firenzében ; Sforza kapitányból Sforza fejedelem lesz Milánóban; Oldenburg gróf Keresztély király lesz Norvégiában és Dániában; a köznemesből vezérré lett Hunyadi fiát pedig 60,000 aranynyal kiváltják az idegen fogságból és 18 éves korában megválasztják magyar királynak. Ez a választás azonban nem csak a renaissencenak köszönhető. Nagy Lajos óta Luxenburg-, Jagelló- és Habsburg vér ült a magyar trónon. Egyik silányabb lejedelem volt, mint másik. A nemzet szivében pedig még élénken lüktetett az Árpádok hagyománya. A nagy és szent uralkodóknak ez a termékeny Háza olyan időben tudott állami szervezetet adni Magyarországnak, a mikor egyebütt a hűbérjog és a partikulárizmus lehetetlenné tette a nemzeti egységet. S miután a trónüresedés alkalmával a mohamedán világ félholdja már ki volt tűzve a Balkán ormaira és az Alduna völgyeibe: hatalmas világtörténeti[ösztön sarkalta nemzetünket arra, hogy többé na idegenre bizza a sorsát, hanem saját választott vérére. Ehhez a világtörténeti ösztönhöz járult a nemzet hálaérzete. Soha annyi dicsőséget' a magyar névnek nem szerzett senki, mint a mennyit Hunyadi János szerzett. És soha olyan durva folt a nemzeti kegyeleten nem esett, mint mikor a hitvány V. László az ártatlan Hunyadi Lászlót, ezt a délczeg 22 éves lovagot, az ország kedvencz és vitéz kapitányát, kihallgatás nélkül lefejeztette. A nemzet tehát háláját fejezte ki Hunyadi János nagy emléke iránt és jogosult megbotránkozását az idegen uralom iránt, mikor Mátyást trónra emelte. Egy harmadik tényező is járult a megválasztáshoz. Szilágyi Erzsébet, a Mátyás édes anyja, kiről a krónika feljegyezte, hogy „beroica mulier fűit" és ennek tesvérbátya, Szilágyi Mihály, mind ketten erős akaratú egyéniségek, elhatározták Mátyás megválasztását. Ez