Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-02 / 1. szám

M AGYA R P A I Z S 19Q2. január 2 órájának számlapja örökkévaló ugyan, de a kérlelhetetlen óramutató, mely az emberi eseményeket jelzi — folyvást halad«. — Az ünnep komoly jellegéhez illik tehát a fagyos természetnek komor borongása, halotti csendje az enyészetnek megható komoly tüneményeivel: a fáknak nincsen lombja, a madárnak nincs éneke, a pataknak futó habja.... Hideg napfény... siró szellő . . . dermedt élet . . .! Mindmegannyi szomorú intelem saját múlandóságunk — és életünk rövid voltára. E méla tájkép keretébe szépen illeszkedik be az évcsere ünnepe s hétköznapjaink sivár, egyformaságábó! •— megállapodást parancsolóan emelkedik ki az idő múlását jeiző inutatófa gyanánt! A prózai létküzdelem nyugtalan hullámverése és a napi foglalkozások testi és szellemi erőinket fárasztó, izgalmas hajszája közben, szivünk lelkünk elmerül az élet ezerváltozatu bonyadaimas ügyeibe s nem talál időt s alkalmat a gondolkozásra, magábaszállásra. Az idő repül, megállás, szünet, pihenés nélkül; egymásba fut össze mult és jövő és e kettőnek érintkezéséből születik meg a — jelen pillanat. Mire feleszmélünk: már a múlté lett s ragad bennünket fel tartozatlanul tovább-tovább, közös sorsunk felé . . .! De mikor az idő forgó szelében megkondul az év utolsó órájának ünnepélyes harangütése: megrendül valami bensőnkben is és gondolkozásra, elmélkedésre hívja fel kábult lelkünket. . Egyet legyint szárnyaival az emlékezet géniusza és egyszerre félrevonul lelki szemeink előtt sűrű fátyolfüggöny, mely köztünk és az elmúlt idő között lebeg. Előlépnek a régi fájdalmak, bús képek, fájó veszteségek, keserves csalódások, izgató gyötrelmek, — feltűnnek: »a temető új sirhalmai« — de újraélednek az élvezett örömök leomlott virágai is, megújulnak a sóvárgott boldogság perczei, — felragyognak lelkünk láthatárán az elért sikerek hulló csillagai . . . Arczunkon a mosoly és könycsillogás, lelkünkben a bizalom és hála összeolvadnak, mint az új «év hajnalodó egén a bíbor és reggeli fény . . .! egyben-másban nem boldog, vagyis nem megelégedett, az még nem szerencsétlenség. Élni boldogság nélkül is lehet, sőt kell is. Hiszen a legtöbbünk nem hogy boldog volna, sőt az élet küzdelmei közben a fogait is csikorgatja és — mégis él. Némelyik hetven-nyolczvan évig is. Nem muszáj tehát éppen ^boldogi újévének lenni az embernek. A boldogtalanság még nem — szerencsétlenség. Csak a kétségbeesétöl — ments meg (Jram minket! Mert ez már szörnyű és pusztító veszedelem. Kérje tehát ki-ki az Istent, hogyha valami teljes boldogságban nem is lehet részünk (ilyen nincs is), de mentsen meg bennünket a kétségbeeséstől. Mert azt még csak inkább elfogadja az ember, ha igy köszöntenek ránk; b. u. é. k., mintha igy: fogadja részvétemet! Örüljünk, hogy élhetünk. Hiszen ha ki-ki átgondolja a maga állapotát, rájön még az egyszemű is, hogy lehetne sorsa még rosszabb is. Nos hát? -— Hiszen volnának olyanok is, hogy ha rájuk szakadna a teljes boldogság, egy boldog uj esztendő, hát agyszélhüdés érné őket, vagy megrepedne a szivük. Lám, a boldogság még veszedelem is lenne egyikre-másikra. Legyünk tehát csak egészségesek és dolgainkban szerencsések — ez uj esztendőben! 3ST. IMI. Az elmúlt év története kicsinyben viszszatükrözi egész életünk képét: — pályánk kezdetén csupa verőfény, rózsapiros öröm, tavaszi ujjongás, szebbnél-szebb igéret . . . Aztán halad az idő és minden muló nappal, minden, hanyatló évvel: halványabb az illúzió: de rikítóbb a kiábrándulás; kisebb a bizalom, de erősebb a csalódás: szerényebbek az igények, de fájóbb a lemondás. Törekvéseinket sikertelenség, tehetségeinket hanyatlás, feltételeinket bukás szokta követni. — Barátot, rokonleiket, meleg szivet keresünk, mely megértsen, gyámolitson, vigasztaljon annyi gond és baj között. Szerencsés halandó! ki megtaláltad, amit kerestél: védd és őrizd meg kincsedet a J világ gonosz lehetői, a fújó szellőtől és j vigyázz! hogy bánatot ne okozz annak, j ki a hűséges szeretet áldásaiban részesít! I Legtöbbször azonban nyíló virág helyett — tövist, kenyér helyett — követ, köszönet helyett hálátlanságot aratunk és tiszta öntudatunkban kínosan? érezzük a sorsigaztalanságát, az emberek rosszakaratát. Jó szándékainkat félreértette, lelkesülésünket kigúnyolta, érdemeinket nem méltányolta a világ! Csak játékszerei voltunk a* véletlennek, a vaJcsorsnak

t mely ídébbodább taszigált. ... De irne ! tizenkettőt üt az óra ' — 's a holdvilágos téli éjben lassan, ünnepélyesen kondűlnak meg a szylveszteri harangok, erőteljes hanghullámaikkal megremegtetve az éjfél titokzatos csendjét. S amint e méltós^rteHes hang szerte árad — áradozik : b . e féri ^sen. kivilágított termek íII- es légköiébe

v hol díszes triulatók sere^ "igadva élvezi a jelen gVöny<i.f ei -Egys, j elnémul zene 's vidám kaezagás, hogy szinte hallik a megdöbbent szírek lázas dobogása 's a beállt pillanatnyi csendben egy futó emléket, egy röppenő fóhászt szentet mindenki a sírjába hanyatló évnek. Aztán újra felharsan a zene és ujjoogva üdvözlik a bevonuló új esztendőt. Behatol a harangok zúgása, a holdvilág gitott kicsiny ablakon át, a gunyhó homá.lyába és megremegteti a magányos virrasztók szorongó szivét: — mit hoz a jövő?! Belebug a kínjában vergődő beteg lázálmaiba, — a fáradt aggastyán hallgatózó füleibe: — készülj! ... int a várvavárt megváltis órája . . . — Imádkozzunk ! — Es a szárnyas idő agg szelleme röpíti kicsiny földünket zengő-bongó légkörével az egész emberiség becsvágyó álmaival, a szenvedélyek összes tuséival, a harczi dicsőség minden hódításaival, a történelem zajos eseményeivel, a tudományok híres vívmányaival, — viszi, ragadja továbbtovább: »egy czél felé, mely mindig fut előle a végtelen térségben.« Oh! mi sorstól hányatott,erőtlen, gyarló porszülöttjei e kicsiny földgolyónak! Rövid életünknek mily temérdek órája múlik el használatlanul, — mily számos napját fecséreljük el meddő tétlenségben, majd ismét hosszú éveket szentelünk földi kincsek, dőre. hiúságok, czifra sallang, muló gyönyörök hajhászására, nem hallván az intést: »Garpe diem!« — Nagyravágyás hajtja, önzés és hiúság irányítja, ezer botlás és gyarlóság jellemzi lépteinket — és ha bukás ér: -— a sorsot okozzuk. — Itt, — az enyésző év ravatalánál legyünk őszinték, bünbánóak, igazságosak. Valljuk be hogy ha vérzett sokszor szivünk: legtöbbször önkezünkkel sebeztük meg azt ; ha elitélt a világ: saját lelkiismeretünk is vádolt! Csalódtunk, mert lehetetlent reméltünk, 's »vihart arattunk, mert szelet vetettünk«. De, ha sajog a seb* éget a köny, nehéz a szenvedések keresztje: még inkább éreznünk kell a gyógyír enyhetadó hatását, a boldogság búfelejtő vigaszát; és a fájdalmát látott szívnek még kedvesebb lesz a jövendő öröm«. Fény és árnyék, virulás és hervadás, öröm és bánat szomszédok a világon. Nem lehetünk mindnyájan boldogok 's egyformán szerencsések és bölcsen van ez igy. mert erkölcsi egyéniségünk kifejtésére nélkulözhetlen. Talán nem is a vaksors, nem is a véletlen önkénye intézi életünk eseményeit, hanem egy hatalmasabb Akarat, mely megszabja a végtelenség határát, irányítja az égitestek útjait, létrehozza a microco&mos élő-mozgó világát és felüláll az idő- és változás minden törvényén . . .! Ő az! . . . »tsten! kit a bölcs lángesze fel nem ér. — Csak titkon érző lelke óhajtva sejt.« (Berzsenyi) — Imádkozzunk! — Piég elhallgattak már a harangok ércznyelvei. Csend és némaság borul a tájra, — csend és békesség honol lelkünkben is. Keleten pirkad a hajnal, -—- Időszámításunk 1902-ik évének első hajnala ! Megnyugvással, bizalommal megyünk az ismeretlenből kibontakozó fátyolos szaíszi rejtély elé. Adja Isten!. hogy bőségszarvából áldást árasszon hazánk völgyeire és halmaira! Virágoztassa a közügyeket, az ij rt, tudományt és művészetet; öntsön szeretetet és irgalmat az emberek szivébe é« adjon szerencsét,. boldogságot: a »Magyar Paizs« olvasóinak!. Gazdák biztosító szövetkezete. iás A sümegi gazdakör a napokban tartott gyűlést Szűcs Zsigmond elnökkel. A gyűlés kiemelkedőbb pontja V.oigt Ede zalaegerszegi anyaegyesületi titkárnak a felolvasása volt. Voigt Ede első sorban a gazdák ciszágos bi/tositó szövetkezetét ismertette. Érdekes történeti visszapillantás után rátért a biztosító intézetek kartelljére, a magas díjtételekre, a mik a biztosító kedvet nagyban megcsappantották s arra ösztönöztek a gazdák vezeifiait, hogy a kormány és az orságos gazdasági egyesület támogatásával megalkossák a gazdák biztositó szövetkezetét. Majd ismertette a dij visszatérítés mibenlétét s fölkérte az elnökséget, hogy a Gazdakör neve alatt ügynökséget állítson. Bare*a László fölszólalva köszönetet mondott az előadónak, majd kifejtette, hogy a szövetkezet iránt a vidéken azért nem nyilvánult érdeklődés,, mert hiányzott a modern kornak egyik hatalmas eszköze: a reklám. Hirdetni kell az eszmót, buzdítani a közönséget nyomtatványokban ós falragaszokban. Erre ifj. Voigt Ede titkár kijelentette, hogy a járás minden nagyobb községé • ben meg fog jelenni személyesen, az intézményi ismertetni, a közönséget buzdítani fogja, az ügynökségeket pedig fölállítja. E tekintetben ugy a Gazdakör, mint Fűzik Gyula megígérte ertíöicsi támogatását. Ezután Voigt Ede a tejszövetkezeti kről taitott szintén érdekes figyelemmel hallgatott előadást. Buzdítván a gazdákat a tömörülésre, kifejtette a szövetkezetek hasznát, különösen a kisgazdákra nézve, mert nem csak az állattenyésztést emeli s a termelt trágva arányában a növénytermóst fokozza, hanem közvetlenül is szőp jövedelméét juttat a gazdáknak. A földművelésügyi miniszWJ támogatása mellett, szépen föl is lendült a szu < vetkezet ügye. Zalavármegye is V.bás talajna* mutatkozik" a szövetkezetek szamára, Ezután i