Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-10 / 2. szám

4 MAGYAR PAIZS 1901. január 10. Jegyzetek. Azt mondják, hogy 40.000 embet hagyta el a fővárost, mert nincs mit ennie, s még ott maradt olyan 10.000, a kinek nincs munkája, vagyis nincs kenyere. Erre az eseményre vonatkozik Bartha Miklós­nak múltkori vezérczikke, melynek az élét vonat­koztathatja az ember politikai vezér férfiakra is, de vonatkoztathatjuk a társadalmi vezér férfi­akra is. Aztán ne gondoljuk, hogy csak Buda­pesten van baj. A hol ma nincs, holnap lehet. A világbölcsek azt mondják, hogy csak ván­doroljatok ki! itthon maradunk mi. Annál nagyobb darab vajaskenyér jut nekünk. Szerenként jajgatunk, hogy nincs miből megélni, mégis ti jobb módúak kiátkoztok berniünket a világból, hogyan merünk mi szó­vetkezni, mi szegény emberek arra, hogy könnyebben megélhessünk ! Talán az is fari­zeuskodas a szátokban és tollatok hegyén, hogy egyenes érdeketeket bántja a szövetke­zet. Talán csak azt nem szeretitek, hogy mi is élni akarunk. Fáj nektek, ha olcsóbban hozzájuthatunk az ételhez, italhoz és ruhá­zathoz ? Az iparvédő egyesülethez czitra czégéről kiáltja a «Nyilt-levél», hogy pártoljuk a hazai ipart! s a sorok között boszut esküszik a hazai iparnak, csak azért mert a szövetkezet is talpra állott. (Lasd a mult előtti számban közölt Nyilt-levelet.) Sohasem is pártoltátok a hazai ipart ugy, a mint kellene. Ellenkező­leg. A mi kis házi ipar volt, azt is megölte a külföldről behozott csipke és gyolcs. A népet dologtalanná teszi az ilyen kereskede­lem. A hol az ilyen kereskedelem felvirágozik, ott többet nem fonnak, nem szőnek az asszo­nyok. Zalamegyében már nem fonnak, nem szőnek az asszonyok. Pedig a hazai ipar védelme azt akarja, hogy az amúgy is elpusztulandó gyümölcsből maga a gazdasszony csináljon boreczetet, s ne adjon pénzt azért a «vinaczct»-ért, a mit Triesztben, vagy Velenczében kotyvasztanak; azt akarja az iparvédelem, hogy termeljünk kendert, s dolgozzuk fel mi a föld terményét . . . Mit is beszélek? Maga az a kiáltvány, a melyben anathémát szórtok ellenünk, maga az a kiáltvány is hamisul irja alá a neveket . . . I (Lásd a múltkori számot.) Bizonyos, hogy sok embernek nem tetszik sem a szövetkezet, sem az iparvédelem. Ha­nem arra a sok emberre a még nagyobb közönség nem tekinthet. Mert bizonyosabb az, hogy szegényedik, pusztul és vándorol ki a nép. S legbizonyosabb az, hogy mindenkinek kötelessége ez ellen tenni valamit, a mit csak tehet. Megerősödött nézet az mar mostanában, hogy e nagy baj mellett legjobb orvosság a nép szövetkezete. De ne gondolja ám senki, hogy egy két nap alatt segíthet már a szövetkezet. Csak Botond volt, a ki egy szekerczecsapással bevágta keleten a nagy érczkaput. Nekünk apró hangya embereknek sokat kell karczol­gatnunk, mig egy kis rést tudunk vájni. b. Közigazgatási bizottsági ülés. Zalavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 8-án dr. Jankovich László gróf főispán elnöklete alatt tartotta ez évben az első havi ülését. A főispán boldog újévet kivan a bizottság tagjainak, Deák Mihályt a bizottság újonnan megválasztott és a jelen ülésen felesketett tagját üdvözölte. Az alispán jelentése szerint deczemberben a sertéseket kivéve, az állatok között semmi­féle járványos vagy fertőző betegség nem fordult elő. A sertésvész is szünöfélben van, csak öt község van zárlat alatt. Megjegyzi a jelentés, hogy január 1-től fogva m. k. állami állatorvosok látják el az a'latorvosi közszol-' gálatot. A személy és vagyon biztonsagra nézve, egy mérgezési kísérlet, par tü/. és egy pár lopás eset volt. A pénzügyi adminisztráczió terén fennaka­das nincs, az egyenes adó összeirasa és a kive­tési munkalatok folyamatban vannak, a kincs­tári tartozások befizetése körül ,az 'eredmény elég kedvező volt, vannak községek, njplyck^ nek kátraléka nincs. 1 A törvényhatósági pótadók egyenkénti ki­vetése targyában beérkező felszólamlások el­intézésére hivatott küldöttség tagjaira a köz­igazgatási bizottság választott tagjai közül a folyó 1901. évre Eperjessy Sándor, dr. Gyömö­rey Vincze, Skublies Jenő és Barcza László, a gyámi és gondnoksági ügyek felebbviteli elintézésére hivatott küldöttség kiegeszitéseül pedig Skublics Jenő megválasztatott rendes taggá, a főispán pedig Barcza Lászlót rendes és Bogyay Mátét póttagga nevezte ki. A fegyelmi választmány tagjai lettek 1901-re : Eperjessy Sándor, Hertelendy Ferencz rendes és Deák Mihály póttag, a kormány közegek közül pedig Odor Géza kir. pénzügyigazgató, dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő rendes és Lányi Kalinan kir. főmérnök póttag. A bórtónvijssgáló küldöttség tagjaivá 1901-re a főispán a következőket nevezte ki : a zala­egerszegi kir. törvényszéki börtönre Deák Mihály, Hertelendy Ferencz, Skublics Jenő és Thassy Kristóf, a tapolczai és balatonfüredi kir. jbirósági fogházakra Hertelendy Ferencz, a sümegire Barcza László, az alsólendvaira Az arra hivatott tényezők megteszik Mura­közben magyarosító kötelességüket. Hogy miért nem terjed a magyar ny^elv még gyorsabban, annak más oka van, még pedig a műveltebb osztályból alakult társadalom. A ki Muraközben — habár kevés ideig élt is — kezét szivére téve meg tud-e hazudtolni, ha elmondom, hogy a beköltözött magyar ember, ha már csak kicsit tud is horvátul, a muraközi néppel csak horvátul beszél, bár tudja hogy magyarul is beszélhetne vele. Va­lami ingerlő a muraközi tájszólás a mással­hangzóknak egymásut^ni ropogtatásával és a mellett az ajkak különféle fe'fdeségekbe való alakításával. Ez Muraközben az urak egyik kedélyeskedése. Következetesen beszéljen a magyar szárma­zású muraközi lakós a' néppel is — kivel lehet, pedig sokkal lehet' — anagyarul a hivatalban is, kint is. Akkor majd idővel kisebb lesz a magyarosító tanitók fájdalma, mikor azt mond­ják, hogy nem az iskola, hanem a bíróság magyarosított. \ * Az előbb emiitett társadalom az oka a ta­nítók torzsaikodasának is. Vegyük pld. Per­lakot. Van ott sok hivatalnok és 10 tanerő­vel bíró áll, iskola. De a tanítókat csak akkor számitjak az urak közé, ha báli jegyeknek kell elkelni, vagy valami ünnepélykor szóno­kolni, vagy tiszteletbeli olyan társadalmi hi­vatalt vállalni, a mi a";jbirósági aljegyzőnek mar kényelmetlen. Egyébként pedig a jb, al­jegyző odaérkezesekor utasítva van, hogy ide meg oda menjen bemutató vizitre, de még tanítóhoz egy sem ment. Mégis a tanitók ügyét targyalják a kávénénikék, a mi dehogy is marad a kávés asztalnál, hanem kiszivárog s a tanítókat egyttiásrá ingerli. Mert máskép nem lenne beszédtárgy. Megtörtént, hogy egy T kávénénike az ablakon'át meglátott egy tani^Q­nőt az utczán mecvni; sietve kihajolt az abla­kon, hogy lassa ki az. Csalódottan kiáltott fel : «Ah! esak egy tánitónő !« — Ha egy férfi tanító kopott ruhában van, az már ott cini­kus, ki figyelemre nem méltó; ellenben ha tiszta gallért tesz, akkor <a kó.dis henczeg.», Külqnben miért volna Perlakon a' tanitók között az iskola fennallása — 1884 — óta folytíónos súrlódás. Nemcsak mindig»az igaz­gatóval vélt áui baja egyiknek-masiknak, ha­nem egymás közt épen annyi. Nem kell azonban azt hinni, hogy a sze­mélyi bajok az iskolai magyarositásnak ká­rára vannak. Sőt, ha torzsalkodnak, akkor fokozottabb erélylyel vannak azon, liogy hi­vatásbeli kötelességökben a legkisebb.,-,-kifo­gás alá se essefíek. Különben mindeniknek személyisége — békében is — garantirozza a kifogástalanságot. — Barátom egyéb dolgokról nem akart be­szélni, de heti jegyzetnek most talán ez is elég. Szemlélő. Ziegl er Kálmán, a nagykanizsai kir. törvény­széki börtönre Eperjessy Sándor, Koller István és Ruzsicska Kálmán, a perlaki és csáktor­nyaira Ziegler Kálmán, a keszthelyire Bogyay Máté és a letenyeire Koller István tagokat. A munkaadók és a mezőgazdasági munkások között jogviszony szabályozásáról szóló tör­vény értelmében alakított Il-od fokú bíróság kiegészítéséül rendes tagok Barcza László és Skublics Imre, póttagok pedig Bogyay Máté és Deák Mihály. — Az erdei kihágási Il-od fokú biróság kiegészítéséül rendes tagokká Barcza László és Skublics Jenő, póttagokká pedig Bogyay Máté és Deák Mihály. — Az erdőrendészeti albizottság kiegészítéséül pedi" Deák Mihály és Skubbics Jenő, — és végre a zalaegerszegi kir. törvényszék székhelyén alakított felügyelő bizottság kiegészítéséül 1901 — 1902 évekre Skublics Jenő és Deák Mihály tagok választattak meg. s. Kérés iparosainkhoz. — A « Hazai beszerzési források, olvasásakor. — A ihazai beszerzési források* időszaki fü­.zetének megjelenése bátorít fel, hogy itt nyil­vánosan beszéljek oly tárgyról, mely jelenben kell, hogy minden magyar nő figyelmét ma­gára vonja, s kell, hogy ez ügynek kész legyen minden erejét szolgálatába adni. Kényelem, kishitűség] kételkedés, mind szám­űzve legyenek már most szótárunkból s e helyett aranybetükkeí legyen lobogóinkra írva : <íA hazai ipar megismertetése és pártolása.'» Megjelent ez a füzét is, mely átláttatja, megismerteti velünk, hogy már régóta volt nemzeti iparunk, csak békóba volt verve s sokan lenézték, kicsinyelték, elnyomták, sőt mégis tagadták, ugy, hogy már gyakran kö­zel volt az elsatnyuláshoz, a megsemüléshez De ütött neki is a felszabadulas, az újjászü­letés órája ! S most már pótolni igyekszünk azt a nagy szeretetet, melyet oly huzamos időn át nél­külözött ; meggyötrötten, elkinozva, de nem megtörve öleljük keblünkre. A «beszerzési források» megismertetnek beniinket a nemzeti úttörőivel, a hazai képvi­selőivel, s mindegyik, mint egy földre kül­dött apostol jelen meg előttünk, hogy hiva­tását, küldetését teljesítse. Tanulmanyozva, olvasva neveiket, egy sajgó érzés sir fel ben­nem. Nem allitom, hogy az idegen nevü férfiak kebelében erősen nem doboghatna magyar sziv, de mégis lesújtó az a tudat, az a ta­pasztalat, hogy oly kevés magyar névvel ta­lálkozunk a fűzetke tartalmában, mint «a ha­zai beszerzési forrásokban*, s igy nem lehet rosz néven vennünk, ha naponta megujulni halljuk e kifakadást: hogy iparosaink nem magyarok, hanem idegen nemz£tbeliek, kik csak letelepedtek nálunk. Azért nekünk, magyar nőkfrék is lenne hoz­z.átok egy nagy, egy fontos kérésünk. Szív­leljétek meg hazam polgárai, hisz mindannyian egy haza gyermekei vagyunk. Mi tudjuk kö­telességeinket, tudjatok ti isi Ha mi áldozatot nem ismerve, minden egyes fillért, a ti kezetekbe adunk, mindig .jps, min­denkor a ti általatok készített czikkeket fo­gyasztjuk, hogy esak minden honfitársunknak ;cs nem külföldi gyárosnak, munkának jusson és ha mi folyton, ma éppen ugy, mint holnap és örökké csak azt hallatjuk, hogy pártolják a hazait, vegyék mindig és mindig a hazait és boldogítsák' mindenben a magyar hon­polgárt, akkor mi is elvárhatjuk, hogy iparo­saink is megteszik, a mit tőlük kérünk. • Annyit kérünk csak: hogy megmagyarosod­janak. Igyekezzenek magyar hangzású nevek­kel cserélni fel a régit. Hisz ez nem rendkí­vüli, nem is^ uj, nem is szokatlan, mert az állam szolgálatában levő birói, tanítói pályán működők közt, hazánk fő- és székesvárosának szolgálatában levő hivatalnokok között és egyéb lateinerek között is ez mindennapi. Vájjon csak a magyar iparos idegenkednék a magyar név használásatól?SOh nem, az le­hetetlen ! . .. Én nekem erős hitem és meggyőződésem, hogy ez be is következik, mert az általános törvényeken kívül meg kell szólalni a sziv, az ész és a belátás szavának s igy iparosaink

Next

/
Oldalképek
Tartalom