Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-29 / 35. szám
4 MAGYAR PAIZS 1901. augusztus 29. Vaunak, kikről azt mondják, hogy tanférfiak, pedig csak tán férfiak. Mint hírlik, Zalaszentbalázson Varga István községbirú menházat akar felállítani a rokkant becsületüek számára. A farkcsőválás nagyon szép. de csak kutyánál. .... alatti (Li Tsüng.) Heti hirek. A megyei állandó választmány f. hó 24-én Csertán Károly alispán elnöklése mellett ülést tartott, amelynek egyetlen tárgya a vármegye 1902, évi költségvetésének a szeptemberi közgyűlésre való előkészítése volt. A vármegyei főszámvevőség által egybeállított költségvetési előirányzat szerint az 1902. évi szükség let 363.592 kor. 48 fill., erre fedezetül szolgál 337.784 kor. 09 fill. és igy fedezetlen többlet kiadás 25.808 kor. 39 fill. amely onnan ered, hogy az árvatári gyámpénztári tartalékalap eddigi 25.520 kor. hozzájárulását fedezet hiánya miatt az 1902. évre nem lehetett felvenni. Az állandó választmány javasolja a közgyűlésnek, keresse meg feliratilag a belügyminisztert az iránt, hogy ezen 25.808 kor. 39 fill. hiányt az 1902. évi országos költsévetésbe felvenni kegyeskedjék. Hogy pedig addig is, mig a miniszter a hiány ügyében véglegesen dönt, ideiglenesen mikép nyerjen a kérdéses hiány fedezetet, ez iránt a szeptember hó 2-án tartandó állandó választmányi gyűlés fog a közgyűlésnek javaslatot tenni. Meghívó. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi szeptember hó 2-án délelőtt 9 órakor a vármegyeház gyüléstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek kizárólagos tárgyát a Zala és Belovár, Kőrös illetve Varasdvármegyék közti határrendezésre kikiildendő vegyes bizottságba tagok választása képezendi. Mely rendkívüli közgyűlésre a t. bizottsági tagokat azzal van szerencsém meghívni, hogy a folyó évi szeptember hó 2-ara kitűzött állandó választmányi ülés 97 2 órakor tartatik. Zalaegerszeg, 1901. évi augusztus hó 24-én Dr. Jankovich László gróf s. k. Zalavármegye főispanja. A Zalaszentbalázsi kántortanitói választás. Erről az érdekes választásról a Magyar Paizsnak megbízható kitűnő munkatársa küldött be részletes tudósítást. Ne vegye azért ő rosz néven, ha kívánsága ellenére nem közöljük szószerint — már csak a terjedelme miatt is. Úgyis foglalkozik az ügygyei a cicerós czikk is. — A választás 22-én volt. Az állás nem valami nagy, mégis sok derék tanitó pályázott: Bugyács Ignácz, Németh Jenő, Balogh József, Szeller István, ifj. Sárváry József, Kosaras Mihály és Hönig Ferencz. A választási elnök a közigazg. bizottságból kiküldött Koller István volt. Felolvasták a kötelességeket s benne volt a harangozás is, ami a pályázati hirdetésben nem volt benne. Ezt előre megérezték volt a pályázók s fogadást tettek szóval és írásban is, hogy a harangozást egyik sem fogadja el, s a választó gyűlésen ezt elő is adták. De Hönig Ferencz. az egyik pályázó, feláll, mondja a tudósító, s kijelenti, hogy ő adott szavának ellenére is fentartja kérvényét s reflektál az állásra. Erre sokan elképedtek még a valasztók között is, akik pedig nem képedtek el, azok megválasztották. Igy történt az egész. Erre a tudósító czitálja Kászli András pórszombati tanítónak a cNépnevelésről> szóló czikkéből a következő részt: iA népnevelő soha se legyen megbélyegzett, hanem mindig a tiszta jellem előképe, Mintegy ösztönszerűleg ügyes tapintattal mutassa meg, hogy bizonyos kényesebb esetekben is mik a teendők; melyek az át nem léphető korlátok, vagy mikor szűnjék meg az engedelmesség és kezdődjék az ellentállás és hogy vele senkit se sértsünk, sem azokat kik felettünk, sem azokat kik alattunk állanak j. — Tudósító szerint, de meg mások szerint is a Zalaszentbalázsi vállalkozó uj tanitó mélyen megsértette a tanítói tekintélyt, — azon kivül a tanítást is; mert hogyan fogja a gyereket az adott szó szentségére nevelni? A tűzoltó testület 25-én tartotta nyári mulatságát a Baross-ligetben. A következő megjegyzéseket tesszük hozzá: A hónap végén volt. Semmi lárma, reklám nem volt. Nem volt sem «világposta,» sem «konfetti.i Jobbára csak a tagok vettek részt, jól mulattak. A testület nem bukott bele, sőt 58 kor. 52 fillér haszna is lett. Felülfizettek : Krosetz István 2 j K, Köhler Ede 1, Fángler Mihály 2, Goldfinger János 2, Balassa Benő 1.50, dr. Fürst Béla i 1.50, Bencze György 1, Udvardy Ignácz 3.50, Boschán Gyula 5.50, Kéner Dániel 2. Breisach Sámuel 3 50, Kun Vilmos 1, Hanty Károly 4, Kaszter Sándor 1.50, Antal Bélané 1, Klein kávés 3, Horváth Károly vendéglős 2, Domokos Ignácz 1.60, Behm Jánosné 2, Tahy Rozália 1, Szalay János 2, YVeisz Ármin 1, dr. Rosenthal Jenő 1, Pataky Döme Pál 1, Unger Antal 1, Mentes György 1, Szalóky Géza 2, Borbély György 1 K, N. N. 70 fill. Singer postatiszt 40 fill, Milhoffer Samu 50 f. Sípos Antal 50 fill. Szláby József 60 fill. N. N. 40 f. Bem János 40 f. N. N. 60 f. Simon Ignácz 20 fill. N. N. 20. fillért. Kaszás Kálmán 2 K. A tűzoltó testület választmánya gyűlést tartott tegnapelőtt Udvardy Ignácz alelnök elnökletével. Minthogy Sulczberger Alajos főszámvevő lemondott a számvizsgáló bizottság elnökségéről, helyébe választotta a választmany Simicska János árvaszéki főszámvevőt: s intézkedtek, hogy a testületi pénztar véglegesen adassék át Zaborszky József uj pénztárnoknak. Borbél)' György főparancsnok számot adott a keszthelyi szövetségi gyűlésen levő küldetéséről. Záborszky pénztárnok beszámolt a vasárnapi mulatsagról, hol 167 kor. s 60 fill. gyűlt be összesen, melyből a kiadások levonásával még 58 kor. s 2 fill. jövedelem maradt a testületnek. Targyaltak még több apróbb egyleti ügyet. Megrendítő nyomorúság látogatta meg Beő sopronmegye községet a hó 22-én. Délelőtt Y 29 órakor tüz ütött ki, aztán nagy s/.él ke- ; rekedett s a szomszéd vidékek tűzoltósága oknélkül jelentek meg; leégett 67 haz s több ! mellék épület — házi állatjaikkal együtt. Szerencsére ember nem esett áldozatul. A lángtenger 200.000 korona értéket nyelt el rövid j idő alatt. A nyomor irtózatos. Németh József \ odavaló papnak a kemenczéje állandóan süti a kenyeret, hogy az utczára szorultakat az éhenhalástól megmentse. A dióskáli tűzvész áldozatai. Még csak az j hiányzik, hogy a gazdanak megmaradt kis vagyonkaját a tűzvész pusztítsa el. Ugylatszik. itt-ott ez is elkövetkezik. A sopronmegyei Beő községben is iszonyú pusztulás volt. A zalai Dióskál égéséről a következő tudósítást és felszólítást kaptuk: Kérem legyen szives becses lapjában közzé tenni, hogy Dióskai községben folyó hó 22-én d. u. 5 órakor még eddig kinem derített okból Egyed Józsefnek ujon épült istálója kigyulladt.- A tüz oly gyorsan terjedt, hogy */ 4 óra mu'iva 20 lakóház, több melléképület, gabona, szalas-takarmány, élelmiszerek, rukanemüek, 1 drb. l'/g éves borjú, 25 drb. sertés, sok szárnyas állat stb. a lángok martaléka lett. Egyed Józseffel egy udvarban lakó Horváth Sándornak 4 éves fiu gyermeke látva a nagy veszélyt, leszaladt a konyhába, hol szegény ártatlan egész korommá égett. Atyja beszaladt érte — de már későn, — mert gyermekét megmenteni nem tudta; ő is fején, kezein és lábain oly égési sebeket kapott, hogy felgyógyulásához kevés a remény. Az épületek jó része biztosítva volt; de a gabona, takarmány és egyéb elégett tárgyak nem. A károsultak oly nyomorban vannak, hogy tán maguknak, sem megmaradt állatjaiknak még betevő falatjuk sincs. Ez uton kérem a jószívű emberbarátokat: kegyeskedjenek a teljesen tönkre jutottak nyomorán csak pár filléreikkel is enyhíteni. Az adományokat kérem alábbi czimemre küldeni, ki azokat e lap hasábjain nyilvánosan nyugtázni fogom. Dióskálon, Zalamegye, 1901. aug. 23-án. Pécsy Béla kántortanító. — Az adakozók, ha közelebbérika «Magyar Paizs» szerkesztőségét, itt is letehetik adományaikat, innen azonnal a hely színére küldjük. Két iparos gyűlés. Az egyik országos gyü lés a czipészeké volt Szegeden, hol Akos Arnold kir. iparfelügyelő miniszteri kiküldött, Gelléri Mór orsz. iparfelügyeleti igazgató, Dr. Gaál Endre városi tanácsos és Krazsof János, de főképen dr. Horváth János tünt ki nagyszabású beszédével, melyet a szövetkezések érdekében tartott. — A másik nagy gyűlést Aradon tartották a szabók 18. és Í9-én. Százan vettek részt. Cserna Lajos (Budapest) terjedelmes tanulmányt olvasott fel. melyben erősen kikel a tisztességtelen verseny ellen ; elitéli a kontár iparosokat. Weisz Károly (Nagyvárad) az Ausztriában készített kész munkák behozatalának meggátlására nyújtott be határozati javaslatot. Rosenberg Ferencz (Arad) a betolakodó vigéczek ellen kel ki. /vz önálló vámterii let mellett Tóth Lajos emel szót. Szakáll Jószef a hadsereg részére szállítandó ruhák érdekében beszélt. Weisz Károly azt kívánja, hogy sz. kir. és törv. hatósági városokban öt frt. adó után már szavazó legyen az iparos vagy pedig ha akárhol, egy segédje van akkor is. A kívánságokat magáévá tette és határozottá emelte a gyűlés. Örvendetes hir. A «Tapolcza és Vidékétben látjuk, hogy Tapolczán kosárkötő és szalmafonó tanfolyamot nyitnak. Szigethy Ödön gazd. vándortanító indítványozására Zalavármegye gazd. egyesülete a folyó év deczember havában a kisgazdák számára Tapolczán kosarkötő és szalmafonási tanfolyamot rendez, melynek czélja, hogy kisgazdáinknak alkalom nyújtassák a gazdaságában szükségeseket elkészíthetni és a tél folyamán keresetet nyújtani. Az előállított tárgyak értékesítéséről is godoskodva lesz. A tanfolyam felöleli a hámozatlan fűzből készült gazd. kosarak, gyümölcsszállitó és esetleg nagyobb, u. n. ruhás-kosarak készítését ; a szalmafonasból pedig lábtörlők, véka és méhkas előálitasat. A tanfolyamra jelentkezhetni lehet Szigethy Ödön tánitónál, a tanfolyam felügyelőjénél. Nem szűnünk meg erről említést tenni, mig Zalaegerszegen is hasonlóról nem beszélünk. A tatai és tóvárosi iparos ifjak Herczeg Ferencz orsz, képviselőt és irót megválasztották disztagnak, s szép okmányt is készítettek róla a miért szívességet tanúsított az iparosok egylete iránt. Dicsérni való dolog, ha az iparosok méltányolják az irók érdeklődését és szívességét. Nincs ugyan a közleményben, hogy mi volt az a szívesség; de feltehető, hogy a komoly iparosok nem csupán szivárványos frázisért tüntették ki az irót. A helyi iparosinasok kiállításán a szakértő bizottság a következőknek ítélte meg a következő dijakat : Gerebencsics Gyula asztalosinas 4, Fentős Karoly lakatosinas 5, Kiss Ernő lakatosinas 5, Tara Lajos lakatosinas 5, Végh Ferencz lakatosinas 5, Koncz Ferencz lakatosinas 3, Janossy Béla lakatosinas 2, Kelemen István lakatosinas 2, Zséder Károly lakatosinas 4, Farkas Ferencz lakatosinas 4, Bogyay Dénes lakatosinas 3, Slemtner Gyula lakatosinas 5, Simon Rezső lakatosinas 2, Vaty József géplakatosinas 4, Hoffer János csizmadiainas 5, Pilise István csizmadiainas 3, Horváth Gyula czizmadiainas 3, Marton János csizmadiainas 4, Gradanovics Ernő csizmadiainas 2, Pataky István csizmadiainas 4, Maray János csizmadiainas 2, Horváth Ödön czipészinas 4, Horváth János czipészinas 3, Szernecz Elek czipészinas 4, Válter István czipészinas 3. Nágli András czipészinas 2, Buda József czipészinas 2, Bizsók Gyula czipészinas 2, Farkas József czipészinas 2, Böcskey Jenő czipészinas 3, Rövid István czipészinas 4, Fartely József ezipészinas 4, Győrfalvy János czipészinas 2, Györe Ferencz czipészinas 2, Schlesingar Ignátz czipészinas 3, Ránics József czipészinas 2, Radó János czipészinas 2, Horváth József mükertészinas 3, Szűcs Károly mükertészinas 2, Köcse György mükertészinas 2, Kocsis József bognárinas 3, Balog József bognárinas 2, Kámán István szabóinas 3, Luif Ödön kocsifényezőinas 4, Kámán József kőmüvesinas 4, Major Isfván kovácsinas 3, Zikoly János kefekötőinas 5, Lövi Samu bádogosinas 3, Stern Gusztáv bádogosinas 3, Czill István szijgyártóinas 3, Major István szijgyártóinas 2, Dandy Ferencz nyomdászinas 3, Dolgos András nyomdászinas 2, Varga Gyula rézmüvesinas 3 koronát. Uj ipari szakiskola. Hegedűs Sándor keres kedelemügyi miniszter Győrött fa- és fémipari szakiskolát állit föl október hóban. Ez intézet szervezésével, melynek előmunkálatait már a mult évben megindították, az iparoktatási intézeteknek az ország különböző részeiben való