Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-21 / 8. szám

1901. február 14. MAGYAR PAIZS 3 végrehajtó Zalaegerszeg, Krosetz István birtokos Zalaegerszeg, Köhler Ede mérnök Zalaegerszeg, Pleszler Gyula rézöntő Zalaegerszeg, Ujlaky Ferencz tanitó Zalaegerszeg, Hajik István ügyvéd Zalaegerszeg. I. Kedd. Az első bünügy tárgyalására az emiitettek közül a következő 13-mat sorsolták ki visszavetés nélkül : Saáry Gyula, Márkus Ignácz, Kolczonay Antal, Faller József, Gyömörey János, Kern Antal, Panczer Gusztáv, Horváth János, Dr. Ruzsicska Kálmán, Mörk Ernő, Keszli Ferencz. Tiborcz István, s pótesküdt Dr. Jámbor Márton. A kir, törvényszéken Staniszlavszky Adolf elnök elnökölt Fritz és Skoday birák élén, Domby Ernő t. jegyző jegyzett. A vádhatóságot Dr. Révffy Zoltán ügyész képviselte. — Szabó Geczy Károly gyulakeszi 20 éves legényt vádolja, hogy ez 1900. nov. 11-én Gyulakesziben Szabó Sipos Károlyba szúrta a kését ugy hogy Sipos belehalt. — Tehát emberöléssel van vádolva. A vádlottat Dr. Kele Antal ügyvéd védelmezte, hivatalosan kirendelve. A védő lelkiismerettel tette nagy tanulmánytárgyává a dolgot s mielőtt a dologra tért volna, egyetlen odadobott erős vonással megfestette a még most is hátramaradott korunkat és kulturánkat. Az állam, azt mondja, minden eseményre mily nagy költségbe kerülő apparatust hoz mozgásba. Ha azt a nagy költséget az ország tanítóinak adnák az erkölcs építésére: soványabb volna a bünkrónikánk. Azután rámutat, hogy a korcsmában történt a baj s a tanuk előadásából lehet következtetni, de bizonyítani nem lehet, hogy a vádlott ölte volna meg az áldozatot, sőt valószínű, hogy egy társával: Németh Istvánnal együtt cselekedték: kettőnek a bűnéért nem szenvedhet egy, s még kevésbé szenvedhet, ha véletlenül épen csak Németh István lett volna a bűnös. Ilyen bizonytalanságban fel kell menteni a vádlottat, mert emberi törvény, hogy inkább meneküljön 99 bűnös, minthogy egy ártatlan szevedjen ok nélkül. Még pár ellenészrevételt váltott a védő az ügyészszel s azután az esküdtszék, melynek dr. Ruzsicska lett a főnöke, felmentette. Erre a törvényszék felmentette a vádlottat a vád és ennek következményei alól — s azonnal szabadlábra helyezte. II. Szerda. A második ügy sokkal utálatosabb volt. Petőhenye körül játszott a történet. Molnár Mihalyné — Simon Erzsi még 1897-ben elcsalta Kálmán Jánosnak egy 11 éves leánykáját, Rózit — s koldult vele és kereskedett vele. — A szép arczu leányka két és fél év múlva került vissza szülőihez A vádlott Simon Erzsi asszony. A törvényszék a tegnapiakból áll s Csiszár Sándor a jegyző. A közvádló dr. Schneider Gábor kir. ügyész. Védő Mihalovits Károly ügyvéd. Az esküdtek : Faller József, Dr. Jámbor Marton, Rosenkrancz József, Tiborcz István, Keszli Ferencz, Matuschek Richárd, Horváth János, Mörk Ernő, Pataky Sándor, Schűtz Sándor, Kolczonay Antal, Gyömörey János és pótesküdt Márkus Ignácz. Dr. Schneider Gábor kir. ügyész megtartotta vádbeszédét s gyermekrablás bűntettéért kéri a megbüntetést a 317. sz. alapján. Mihálovits Károly védő több enyhítő körülményt hoz fel s a 92. §, alkalmazását kéri. Maga az ügyész is ajanlja az enyhítő körülményeket, hogy az asszony nem tagadott, s büntetlen előéletű s hogy a gyermek visszakerült. Az esküdtek számára a kérdés két pontból állott: 1. Btinös é Simon Erzsi a gyermek rablásban ? 2. Ha bűnös, koldulásra használta é ? A határozatot Horváth János, az esküdtek megválasztott főnöke hirdette ki. Az 1. pontra igen, vagyis elitélő, a 2. pontra nem, vagyis enyhítő a határozat. Erre a kir. törvényszék a kívánt 92. szakasz alkalmazásával lehető szelídre szabva a büntetést egy év és három hóiiapi börtönre ítélte a vádlottat, melyből három hónapot kitöltöttnek számított. Az elitélt megköszönte az ítéletet. A csütörtöki tárgyalás estig sem végződött. GseVegés csarnoka. A „Tanyai tanitó". A ki az ciparos indulót* elolvassa, rajongani fog a tanyai költőért. Minden magyar lelkesedni fog a szép költeményért . . . A magyar nemzet dicsőíti az elhunyt költőit; én csak egy parány vagyok ebben a szép hazában, melyben a tanyai költő bölcsőjét ringattak, de mint cmagyar honleány*, szeretném megénekelni, az élő költőt, a tanyai tanítót . . . Szeretnék egy regényt írni, melynek ő lenne a hőse. Minden regényhez kell, hogy legyen egy ctárgy*, «eszme> és hangulat*. Megvan mind a három és mégis nehéz lenne belefogni: Mert ha Vörösmartyról vagy pedig Petőfiről akarnék irni; rendelkezésemre állana akár egy egész könyvtár is, de ő róla csak egy rövid «vezérczikket» olvastam a «Magyar Paizs»-ban és annyit tudok csak róla : hogy mióta ő a világon van, huszonnégyszer virított a vadrózsabokor a tanyai iskola udvarán, huszonnégyszer vonult be egy fecske-pár az eresz alatti kis sár-fészekbe, az iskola épületén és ép annyiszor szállt fel a tanya felett, a daru madár V-betüje . . . Hogy «rózsabokorban nem jött a világra mint Blaháné énekli, az szent igaz. Ha a rózsa töviseiből kijutott is a maga része . . . mert «térdig érő nagy sárban tanítja az ABC-ét» és «fagyos ködmenben népszámláloskodik» ... És hogy «ott még posta sincsen® a hol ő él, a tanyai költő . . . Pedig okvetlen kellene, hogy ott legalább is «galamb-póstai> legyen ; a mely a szélrózsa minden irányába el szórná gyönyörű verseit . . . és egy hófehér galamb röptében e szirtekhez is verődne és béna szárnyacskája ekkor nekem is juttatna egy szép költeményt . . . Oh hogy felmelegedném tőle .... mert fázom .... a «gyopár» csak a havasokon terem, itt virít: a hol a nap csak szirtről-szirtre bolyong és nem hevit; ragyogó meleg sugarait mind ott felette a pusztai tanya rónaságán, ott «melegit a magyar géniusz dicsősége is.» Tél havában vagyunk ugyan még — de a napnak már hatása van — a «pusztai tanyát* el lepi még a hó, de alatta virít már a hóvirág. Minden gyerek viszi a «szeretett tanitó urnák» egy-egy kis csokorral és ő szívesen elfogadja, s lángelme virágaival viszonozza, melyeket letesz a haza oltarára . . . A napsugár, mely a hóvirágokat virítani kényszeríti, elvezet engem is «a szirtek virágát», a pusztai tanyára és a mig ő oda tűz a tanyai iskola ablakaira és lopva surran a tanitó ur komoly ábrázatára, addig én bepilantok az iskola-terembe. Gyémántként csillognak az ablakokon a jégvirágok, de a nap heve valamennyit felolvasztja, tiszta lesz erre az ablak és felém mosolyognak a vidám gyermek arezok .... A tanyai tanitó a nagy iskola-táblánál áll, egy darab kréta van napbarnított kezében és ezzel ír a táblára, szép kerekded betűkkel : «Szeresd a hazát* és a gyerekek nehézkes, dülledező betűkkel utanna irják a mondatot, olyan lassan, hogy minden betűnek ideje van : a szivbe is bevésődni . . . Ez alatt eltűntek az ablak üvegről a jégvirágok, a nap elolvasztotta, de a «hazaszeretet,» ékes virágát, e virágnak számos csiráját, átpalántáltatta a «tanyai tanitó» az «iparos indulói költője, a zsenge fogékony gyermekszivekbe és e hálás talajon, a virág gyökeret vert és a magja el fog szóródni és virítani : nemzedékről-nemzedékre, még akkor is : midőn a chalál angyala már rég lezárta az arany-szájat, melyről áldásként omlik az oktató szózat: cgyerekek szeressétek a hazáts ! . . . midőn a hazáért lángoló szive ott fog porladni: a kis pusztai temetőben — «kéknefelejts hant alatt* . . . * * * Megjött a gólya madár! . . . Erős nagy fa gályákból uj fészket rak a tanyai-iskola uj kéménye mellé ... A vadrózsabokor is kiviritott, illatos ágain csattogva hintázik a kis fülemile . . . Az eresz alatti kicsi sárházikóból, kiváncsian kikandikálnak, a fekete bársonyos-sipkás fejecskék, de ismét beljebb bújnak a fészkükbe, mert az apró fekete-gyóngyszemecskéket megvakítja egy fényes napsugár, mely lopva surran az eresz alá és engem is e sugár kicsalt a pusztai tanyára . . . Ismét kicsalt e sugár ragyogó volta. Bejelentettek; mert a gémeskutágasról cseveg a szarka: vendéget jelent. Mégis néma az iskola épülete. Kirepültek a lakói. De hová? Merre ? Kérdé m. ts keresni őket megindultam: a napsugár azonban mi hamar hütelen lett hozzám; elcsalta tőlem egy ármányos felhő és egészen a hatalmába kerítette annyira, hogy ott feledte magát, a heves ölelése alatt .... de a patakmeníén virított, egy szerény kis kék virág és annak megtetszettek fehér bársonyos szirmaim és azért elvezetett a csevegő patak mellett, ki a rétre. És ott virított a rét virága mind, a selymes puha zöld pázsit közt és ott voltak a gyerekek is ; vigan kergetődztek a vadvirágos zöld réten. «Iskolaszünet* volt, de azért a ítanitó ur* is velük volt. Öröm is volt nézni a gyermekek vig mulatozásat. melyben minden szombat és vasárnap délután volt részük . . . Megjött a nagy szünidő is! A nap megérlelte az arany buzakalászokat és a sprairie királynője* csöveit. De az illatos kék ibolyát is megaszalta ... A sarló éles hegye alatt hullott a rét virága ... A nap, mint a ki jól végezte a dolgát : «Elfeküdt már (a nap) tul a nádas réten, Nagy vörös palástját künn hagyá az égen, De az éj erőt veit, csakhamar beronta, S az eget, a földet bakacsinba vonta, És kiverte szépen koporsó szegével : Fényes csillagoknak miljom-ezerével. Végre a szép holdat előkerítette, S ezüst koszoriÍDak fejtül oda tette.' A bajillatu nyári éj csendjében, csillogó jelmezében röpdösött, a kis szent-Janosbogárka. A tanyai tanitó nyitva felejtette, kis szobácska ablakat és egy fényes bogárka berepült az íróasztalára és rászálott az «iparos induló» költeményére és ott csillogott . . . Fonjunk koszorút honleányok, A költőnek homlokára Rózsák legyenek, s babérágok S küldjük el majd a — tanyára . . . gyopár. Heti jegyzetek. Mint minden — elmúlt a fogyasztási szövetkezet első közgyűlése is. Csak az ige lesz maradandó, a mi a közgyűlésen részt vett tagok nyilatkozataiból támadt, hogy : sSzövetkezet legyen, mert kell, hogy legyen.» Hallom, néhányan rosz néven vették az elnöktől, hogy kikelt az ellentábor maliciája ellen. Kérdelek jámbor olvasó (nyájasnak nem nevezlek, hátha nincs nyájad), aranyos tubiczádnak nevezed-e azt az ellenségedet, a ki téged nyilvánosan rágalmaz? Láttatok-e idomitatlan vizslat a mint állja a nemes vadat ? Nem ? Pedig nagyon érdekes ; a higgadt vadász észreveszi rajta, hogy a vizslának merevségében csak idegei és szája mozognak, mintegy előre mutatva hogy kapná le a nemes vadat, ha elérhetné. Ily formán leselkednek ellenségei a szövetkezetre. * * # Simplicius ur beismerőleg írja, hogy a könyveléshez nem ért és azt sem tudja mi lehet az a «teritmény». Mi is elismerjük, hogy a könyvvezetéshez nem ért; háborgó lelkének megnyugtatására pedig magyarul mondjuk meg, hogy pénztéritmény az, a mit pl. én már előbb kifizettem, de ezt valaki később visszafizeti nekem. * * * Katekizáljunk tovább ! 'Mik azok a draga nyomtatványok ?» Uram s én Istenem ! Hát papiros, a mire ráirják, hogy értéke egy részvény fejében 20 korona. Ennek a szép papirosnak drbja 20 fillér. Hát a befizetési könyvek az égből hullanak ? Egy kis érdeklődéssel megtudható, mekkora érték van e kétféle nyomtatványban. Tálán érdeklődés nincs? de hogy nincs? Simplicius felette nagyon is érdeklődik. # * * Vigabb. Egy ember a ki ur és ír s a kit bámul e világközepi lakosság, — dicsekedve 1 Arany; Toldi, V. Ének.