Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-05 / 49. szám

1901. deczember 5. MAGY A R PAIZS 3 kodó emberiség igaz elismerésével csak növekedhetik. A hazafiság, családiság és közerkölcsiség szent nevében folyamodunk tehát a mi »uri osztályunk® állhatatossága, hazaszeretete és kitartó erélyéhez ; appellálunk hőkeblü honleányaink nemes érzéséhez, fenkölt gondolkozásához és öröklött erényeihez: álljanak ellent a fényűzés kisértő csábjainak; gondolják, meg, hogy „aki nagyon sokat ad a külcsecsebccsére, az rendesen valami hiányt takar, ott hiányzik a — szellemesség." — Találjanak ki védelmet ellenszert a nemzeti íenmaradásunkat veszélyeztető társadalmi kór ellen és ha »az ész nem találja ki, keresse a szív, a hazafias érzés.« — Tegyék divattá az egysze rüt, a Imiit, mert minden elkoptatott, száraz theoriánál százszorta többet ér, jobban vonz az — éiőpélda! A lélekpénz. „Elégedetlenek

u czimen a következő levél folytatuxt kaptuk: Az „Audiatur et altéra pars" elvénél fogva viízonválaszomat — amelyben érdemlegesen méltatom Tánczos eljárását, szives közzététel végett ezennel beküldőm. Ama kijelentése, „hogy a lélekpénz a hitfelekezeti tanitó rendkívüli fizetését képezi" — csak félremagyarázása a dolognak, mert tudtommal Hahótori a lotanitó mint kántortanító van álláson, s igy fizetése megoszthatatlanul bor, gabona, fapénz.^ lélekpénz, liaiangoztatási és tandíjból áll s azt 0 az előbb említett módcn kapta kézhez. Hogy a nevezett járandóságot Tánczos be nem szedi'? arra válaszom az, hogy a jelen esetben a kántorfanitó csak azért ragaszkodott ahhoz, hogy jáiandóságát Tánczos szedje be, mivel ő magát erre kötelezte; egyébkent ő neki mindegy bárki is szed: bp, csak idején kapja kézhez. - Az pedig hasonlít hatatlan kijelentés az igen tisztelt biró úrtól, hogy a f. évi junius l én tartott ülésben nem az határoztatoft, hogy a kántorfanitó lélekpénzét is a község szedi be, hiszen 0 sajátkezű aláírásával hitelesítette a kizaéggi jegyző által fogalmazott ama jegyzőkönyvet, amelynek egyik ponja igy szól: „Az 1901. évtől kezve Krompaker János tanitó az erinte.tt számú közig, bizottsági határozatból eltérőleK tandij czimen a község által beszedendő 250 korona, lólekpénz czimén besz deridő 60 korona összeggel megelégszik s a netán többlet ként befoljó összeget i hitközség iskolafentartó pénztárának engedi át, de ugy ezeknek, mint a gabona és boi terménybeli illetményeinek az elöljáróság. illetve a megbízandó kezelők által való összeszed égét és átadását az 1893. XXVI t-cz. 4 és 5 §§-ban rendelt módon kívánja." Olyaténke'ppen való elcsavarás tehát, ahogyan Tánczos biró tünteti fel az emiitett ülés határozatát, vagy nagymérvű rosszakarat, vagy pedig nehéz feledékenység szülötte, hisz az ülésen az összes fizetésről volt szó. Pedig a leiekpénz is fizetés, ugy-e bár? S kötelesség teljesítés ? . . . Ezt bizonyitja önön levele a mult számban. Igy tehát ama 10 koronányi jutalmat ne adja a szegény alapnak, hisz' az nem a sajátja, mert meg nem szolgálta, tehát el sem ajándékozhatja. A tanitó fizetésének beszedése körül kifejtett gyors és gondos kötelesség teljesítésének tudható-e be ama tény, hogy a tanitó tandij czimén a jelen évre 180 koronát, 300 koronányi fapénzből pedig már 20 KORONÁT kapott: daczára annak, hogy a törvényben előirt idő, vagyis november yége már elmúlt. Lehet, hogy biró ur az előző évek ben pár koronával már pótolta a tanitó fizetését a sajátjából, de ha ezt megtette, akkor is későn tette meg, mert a rendes időre ezideig Hahóton a kántortanítót soha ki nem fizették, a mi miatt azt-án a hahóti jelentések majdnem egy külön iktatót igényelnek. Hogy „megelégedetten" a kántortanító? No, ezen, az olyan ember, a ki ama szégyenletes fizetés beszedési eljárást a mely Hahóton divott, csak némileg is ismeri, legkevésbbé sem csudálkozik, s ha tudja azt, hogy az 1891 évtől 1901 évig a kántortanító bármely évi fizetését — többszörös felfolyamodás folytán — következő év derekára pörölték össze; s a hátralékos fizetésének egyrészét mégis kénytelen volt elengedni. Itt a nyilvánosság £zine előtt szólítom fel tehát Tánczos bírót hogy ama „parancsoló levelet" szóból szóra hitelesítve tegye közzá itt e helyen, arra pedig én kérem fel Tekintetes Szerkesztő urat, hogy annak tért engedni kegyeskedjék. Biró Ur ! Kerülje a személyeskedést. Személyeskedés helyett hadd lássuk meg ki az aki a most felhozottakat adatokkal képes megczáfolni, és a kinek initiájából maga egy tekintélyes testület előtt elválalt kötelezettségét is képes tagadásba venni!? Egyébként „P;.x!" Lengyel Ferencz Kedves szerkesztőm! A „Magyar Paizs" f. évi november hó 28-iki számában megjelent Tánczos József hahóti biró leveleie, melyben oly nagyhangon újra megtagadja a ktanitói illetmények beszedését, engedd meg, hogy ugy annak, de másoknak is, különösen azoknak kiket-iilet, *akik ugylátszik indolentiából nem törődnek a tanitók ügyeivel, eme néhány felvilágosító soraimmal szolgálhassak. A tanítónak s igy a kántortanítónak a „lélekpénz" nem képezhet s nem is képez „rendkívüli fizetést" mert ezt már a cauonica visita állapította meg s ez mindenhol a ktanitók rendes fizetésébe beszámittatik. De nem képez rendkívüli fizetést még a személyi pótlék sem, jólehet ilyen csak egy-egy egyénhez van kötve; de mégis a mikor az esedékessé válik, már a tanitó egyenes fizetéséhez tartozik, mint akár a tandij, borcollekta, korezgabona stb. s mint ilyen a törvény által meghatározott módon szolgáltatandó ki. Szóval ktanitónak rendkívüli fizetése nincs; s igy a beszedéssel kötelezettek nem válogathatnak abbau, hogy mit, mit nem szednek be. Erre Őket az 1893-iki XXVI. t. világosan kötelezi. Amennyiben ez meg uem férne néhánynak a fejébe, ide iktatom a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter urnák 1888 május hó 1-én 11.6Í9 számú rendeletét, mely következőkép hangzik: Kántortanítónak nem csak tanitói hanem jogérvén} eeen megállapított kántori járandóságai is, ha a kötelezettek által kellő időben ki nem szolgáltatnák, a jogosítottak kérésére a közigazgatási hatóságok által végrehajtás utján is haladéktalanul behajtandók ; mert a felekezeti tanitók ép ugy szolgálják az állam érdekét, miut akár az állami, akár a községi tanitók." Ebből nem csak Tánczos ur, de mindeuki is, akinek csak egy csép józan esze van, beláthatja, hogy a tanitó mindenféle fizetését be kell szedni és előre megállapított időben kiszolgáltatni. Nem hinném, hogy a törvény is erre vonatkozó miniszteri rendeletek Hahóttal kivételt tennének. Elég sajnos, hogy Tánczos biró még ily hangon mer beszélni 8 ügyét a nyilvánosságra hozni, eompromittálva azzal nem csak magát, hanem a község ez ügybe befolyó összes intelligentiáját, de még a járás közigazgatási tisztviselőit is, Mert ahol egy biró ilyen hangon mer a törvény világos rendelkezésének ellenszegülni, annélkül hogy megrovásban részesülne, mit kelljen hinnünk a, többi egyénekről, kikre a tauitók ügye bizva van. Talán találkozik a sok közül valaki, ki a hahóti bírót felvilágosítja s törvény tiszteletre tanítja, mert ez az ügy most már uem speciális szemelyes ügy, hanem mindnyájunk ügye s uem fogunk addig uyugodui, mig elégtételt nem kapnak habár sok olyan jönne akkor napfényre, a mi egyiknek vagy másiknak nem volna is ínyére. (Li Tsiing.) Egy hivatalfönök, a kit szeretnek. llunyadmegyében Kudsir községében, hol a magyarság küzdve küzd a létért, megható és szép bucsu estély volt vasárnsp este. A kudsiri vasgyár megyeszerte köztiszteletben álló főnökétől Márkup Ferencztől búcsúzott el a gyár népe s a vidék intelligencziája. A bucsu estély fáklyás zenével kezdődött. A gyár személy^te Szeletem az emberiséget, mert rendeltetése nagy és nemes, ezélja szent és igaz. Mindjén jónak összege, és minden dicsőnek eredete benne rejlik. i)e gyűlölöm az egyeseket, lelkem minden erejével, az ombeilien lakozó rosz egész hatalmával, mert mindnyája aljas, önző, és gyáva. A sok rosz közül alig alig csillan ki itt-ott, egy-egy iczi pic.zi fénysugár, ami remélni engedhetne, ha remélni lehelne itt a gyáva pogányok között, ez arany borjú körül tánczolók között. Nem lehet, mert már a gyermek bölcsője lelett ott lebeg a Dante pokolbeli tiltó szava »Lasciate ogni speraara.a De hát mire is építhetne itt a remény, mibe vethetné horgonyát, hisz nevetség és gúny tárgya itt minden ami hasznot nem hajt, ami nem eléggé fénylik, vagy legalább mutatni nem tud. Mert az a fő, liogy mutassunk. Nehogy meglássák rajtad, hogy nem élsz bőségben, nehogy észrevegyék, hogy ruhád nem uj, nehogy kiszalaszd a szádon hogy szegény vagv, mert bizony bizony mondom eltemetted magadat. Szánakozó mosulylyal, dölyfös lenézéssel, csodálkozó megvetéssel lesz dolgod ezután. Ám magadra vess, mert te vagy az a bolond, aki azt hitted hogy őszinteségedért megbecsülnek. Nincs erény, nincs becsület pénz nélkül; ha . énz van, míndtD bicny pólóba van. Embereket emel, diszit, fényt kölcsönöz nekik; nagyhangú frázisokban legnemesebbnek, az emberek jótevőjének, utolérhetetlen nagyságnak mondják. Mert tudják, oh nagyon jól tudják hogy az a legnagyobb dicséret, ha valamit jónak, nemesnek, emberszeretőnek neveznek, csakhogy épen az értékét hamisítják meg a szónak és egészen más dolgokat neveznek annak. Például a hiúságot, mely alamizsnát oszt dobsző mellett, elnevezik einberszeretetnek. És niiudezekhez elég ha egypár jó torku ember magyarázza; a tömeg bután bólint és áhítattal pillant fél oda, hol a nemes törekvésű ember, és a nagy emberbarát futja-, dehogy is futja, — sétálja pályáját. Aki igazán nemesért és nem pénzért küzd, az egyszerűen nevetséges. Miért nem assimilálódik a tömeggel, miért nem követi azt a példát, mely előtte fényesen bizonyítja, hogy mit várnak tőle, ineire van a boldogulás ulja. Valami kimondhatatlan keserűség fojtogatja a lelkemet mikor látom, hogy sem a szépnek, sem a jónak nincs létjoga, ha csak pénz nem kullog utána, vagy dehogy is utána, hiszen ha utána jönne, még lehetne remény hogy a jót a jóért, a szépet a szépért becsülik, és csak az értékét emeli némileg a pénz, ha utána jő. De épen itt a hiba, hogy a pénz mindig elöl jár, és minden körülmények között megbecsülik. Már aztán hogy a jóság, vagy lélek-nemesség utána jő-e, biz azzal nem törődnek. A német példabeszéd is azt tartja, hogy a pénznek nincs szaga. Jézus I kellene ide, hogy a pénzváltók asztalait feldöntögesse és korbácscsal űzze szét ókét. De ugyan hol lehetue most egy ilyen isteni erényekkel ékes férfiú, hogy rögtön rá ne sütnék liogy örült. * Nyomorult hitvány existeiitiák, ha fényes czim vagy pénz birtokában vannak, hatalmasak, és hódolattal eltelve pislantanak fői hozzájuk a népek ezrei, auélkül hogy önmaguk bármi uton is érdemeket szereztek volna e kiváló díszre. Sőt azt nem is tartják szükségesnek. Elég, ha kitudja hányadik ősük hírt és dicsőséget és pénzt szerzett nekik, abba sütkérezhet egy néhány század nemzedéke. Vagy elég ha valaki sok sok pénzt tudott Összeharácsolni, r.z is ama magas piedestálra kerül, ahova vágyva és bámulva, és hódolva tekint föl a/, aki lenn maradt, de erősen elhatározza magában, hogy bármi uton módon de megközelíti. Ha aztán ez utóbbinak a lelkében volt is valami mélyen szunynyadó érzés, mely öt olykor a szép és nemes felé ösztönözte, bizony kialszik az örökre, mert csak azt látja, hogy útban van nem hogy elősegítené az idealistát, de hátráltatja Eldobja tehát mint haszontalant, és megkön

y