Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-24 / 43. szám

II. év. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirdetése féláron. egyoldal 20 K. Nyilttér sora I korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wiassics-utcza 25. A munka. Irta: Németh Elekné — Aodaházy Irene Az egész természetnek majd fényben és erőben, majd rejtélyesen és titokzatosan megnyilvánuló jelenségei, az eredményben gazdag és sikeres munkának fenséges képét szolgáltatják A természet minden cselekvő mozzanatának meg van a maga oka és czélja, melynek elérésével beáll a szünet, bekövetkezik a nyugalom és pihenés állapota. Ha a növény eleget tett természetrendelte kötelességének és az állat kielégítette ösztöneit: nyugalomra tér és megpihen. A természet egyszerű erkölcstörvénye minden szerves lénytől a cselekvő erélynek csak oly mérvét követeli, mennyi annak faj- és életfentart4sára szükséges. Ennélfogva tagadhatlanul természetesebb a nyugalom és veszteglés állapota a mozgás és cselekvés bármely módjánál és a teremtő akaratnak valamely szerves teremtményének létrehozásánál nem az lehetett a czélja, hogy azért éljen, hogy dolgozzék, — hanem sokkal inkább megfordítva a viszonyt: azért dolgozzék, hogy élhessen. A munka tehát, mint az akaratnak bizonyos iranyban nyilvánuló cselekvő erélye tulajdonképen nem más, mint a megélhetés és fajfentartás szükségének parancsa folytán beálló kénytelenség. Az ember magasabb értelmisége és nagyratöró szelleménél fogva azonban, ős állatiasságából lassan-lassan kivetkőzve, egyre haladt és emelkedett erkölcsökben és miveltségben s midőn szellemi látköre tágult: igényei is nőttek és lelkében felébredt a becsváyv és hiusáe ingere. Az önfentartás ösztönén kivül nemesebb vágyakat táplál, több igényeket támaszt és magasabb érdekeket is füz az élethez, melyeket összes testi és szellemi tehetségeinek megfeszítésével igyekszik kielégíteni. Mennél előbbre haladt a cultura terén, — annál magasabb feladatokat és czélokat ambitionál és gyakran tehetségeit meghaladó fáradhatlan küzdelemmel, ha kell — az önzsarolásig folytatott szorgalommal dolgo zik. fárad azok megvalósításán Az iparos keze ügyességével ; a művész alkotó tehetségével ; a tudós mélyreható szellemével ; a költő isteni ihletének erejével ; a közpálya robotosa értelmiségével; a munkás ember nyers izomerejének felhasználásával stb. Mint eszköz és feltétel a kenyérszerzés, csa^dfentartás és tiszteletbiztositás czéljainak elérésére, mindenkinek egyaránt kötelessége a munka. Csak ennek teljesítése után tarthat lelkiismeretbeli egyensúlyának megzavarása nélkül ki-ki igényt a pihenés jutalmára. Az elért czélok és kitűzött feladatok mértékén felül teljesített munka, mint az akaratnak győzelmei ember lomhaságra való termé"s%£tes hajlandósága felett jogosan érdemül róható fel és erényszáviba tehető ; — neve pedig: szorgalom ! De a kornak azon iránya, mely a meggazdagodás, a kényelem és vagyon elérését tűzi ki főfeladatául: nemcsak lázas és megfeszített munkásságot követel és — egész szervezetét megtámadó merész tulhajtásokba kényszeríti az embert, — de embertársaival szemben ravasz visszaélésekre is ragadhatja őt, a munkáról alkotott ethikai elméletnek önkényes kiforgatásával. Ugyanis: A nyereségvágyó és haszonleső emberiség azon része, mely legélénkebben hangoztatja a szorgalom érdemeit és legbuzgóbban gáncsolja a semmittevés demoralizáló hátrányait: maga többnyire állhatatosan kerülni szokta a munka fáradalmait és nehézségeit. Az általuk felállított szabályok tehát csak arra valók, hogy a közönségnek amúgy is munkára utalt többségét buzdítsák, hogy többet dolgozzék, mint amennyit, saját szükségleteik fedezése okvetlenül megkiván, hogy az igy elért munka-felesleget a nyerészkedők önző czéliaik megvalósításánál értékesítsék és saját hasznunkra lordithassák! Ennélfogva a semmittevés és hivalkodás csak a szegény embernél bün; ellenben a földi javakban duskálkodónái az előkelőségnek és tehetőségnek magától értetődő engedménye. — Vagyis, eiveik « kétkulacsossága» szerint egyfelől erénynek, másfelől szégyennek tüntetik fel a munkát. — — — Az ókorban rabszolgák végeztek minden munkát, mert az akkori fogalmak szerint szabad születésű egyénre nézve minden komoly és hasznos foglalkozás megbélyegzőnek tartatott. — A középkorban a hivalkodás és semmittevés a nemes urak és lovagok privilégiuma, — munka a szegények osztályrésze volt. A csatatér hóditóiból lett az uri osztály, a legyőzöttekből a szegény munkásnép. S miután legyőzetni szégyennek tartatott: a hűbéres ur megvető kicsinyléssel tekintett le a nehéz robotban érte izzadó jobbágyra. Ma megszűnt munka és hivalkodás a származás és rang megkülönböztető kritériuma lenni. — * Munka* a kor jelszava, — a megélhetés feltétele, mely alól senki ki nem vonhatja magát, ha tisztességgel meg akar felelni emberi feladatának. Dolgozik az iskolába járó gyermek, midőn leczkéjét tanulja, hogy szellemét kiművelje ; az ifjú, midőn jövő hivatásaért izzad, hogy egykor megállhassa a helyet, hová sorsa veti; a férfi, midőn kenyér, becsület, család vagy valamely kitűzött életczél eléréseért küzd; a nő, midőn természetes vagy választott hivatásában fárad. Még a gazdag és jómódú is lót-fut millió gond és baj között és baj között és dolgoznak a főranguafe, sőt még a fejedelmek is, sokszor terhes, lélekölő feladatok teljesítésén És a munka nemcsak azért üdvös, mert sikert eredményez, hanem mintönczél, magában hordja jutalmát. De, mert <activ» hag^n^ njéllett <passiv> haszna is van, a mennyiben megnyugtat, felemel, elvon a kétségbeeséstől, enyhíti a bút-bánatot, feledteti a gondokat és elzsibbasztja a test szenvedéseit. Nincs édesebb, kielégítőbb érzés a jól teljesitett kötelesség tudatánál és nincs irigylésreméltóbb az aggkor benső békéjénél, mely egy becsületes munkában eltöltött hosszú életre tekinthet vissza ! Az ifjú, kell, hogy készüljön a férfi kor komoly munkájára, mert a «tavasz nemcsak virít, de érlel is». A becsülettel vegzett munka pedig a férfikor legszebb jutalma! Ki csak örömök és élvezetek között tölti napjait: csakhamar unottá, mállott lelkűvé lesz és korán megvénül. Holott friss vérkeringést, pezsgő kedélyt és boldog megelégedést eredményez — és még a lejtőn álló és bukófélben lévő erénynek is egyetlen mentő módja és eszköze a — munka. — Ne csüggedjünk el a sikertelen és eredménynélküli munka felett. Tanuljunk kitartást az «oktalan» kis állatoktól. A kis fecske: leszórt fészkét újra rakja ; a hangyanép : beomló földvárait újból felépiti; a mézétől megrabolt méhraj : a beállt hiányt fáradhatlanul újra pótolja . . . Ha nem vezet is mindig eredményre, mégis megnyugvást nyújt, hogy mindent megkísértettünk, mí tehetségünkben volt és az önvád bántó érzete nem férközhetik lelkűnkhöz. — — — Habár mindenünnen dicshimnuszok zendülnek is fel a munka dicsőítésére és egyre hangzik a szorgalom méltatásának énekek éneke: mégis, mégis, mintha a lezajlott kornak ferde előitéletei máig sem vesztették volna el káros befolyásukat és rávetitették elhomályosító árnyékukat a felvilágosodás századára. A mai társadalom, mely fennen hirdeti a munka és szorgalom érdemeit és megkoszorúzza ennek bajnokát: mégis kizárja saját kötelékéből és a társadalmi rangfokozat legalsóbb helyére állítja őt. Az előkelő ur nagy kegyesen veregeti meg a derék iparos vállát, nyájasan szól hozzá: — de hiába igyekezik elpalástolni ellenszenvét leereszkedő modorával, — megközelithetlenségét lekötelező mosolyával: — mégis ott lappang az, kényszeredett nagyúri udvariasságának átlátszó leple alatt . . . Tagadhatlan az is, hogy a mai rangkóros stréberség és parvenüség világában a munka, ugy a közélet, mint a család szűkebb körében mindinkább feltűnőbb disproportiókat ölt. Mert, mig a köz- és hivatalos élet terén rosszul javadalmazott alantos közegek — a köz-