Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-04 / 14. szám

4 MAGYAR PAIZS 1901. márczius 14. valók, vagy a központi "igazgatóság tudtával és beleegyezésével máshonnan szereztetnek be. Az árakat a központi igazgatóság álla­pítja meg. A mennyiben ennek ellenére a fiók­szövetkezeti üzletvezető a boltba árukat befo­gadna, vagy árusítana, joga van a központi igazgatóságnak az üzletvezető biztositékából egyszáz koronát levonni és őt szolgálatából, azonnal elbocsátani és egyéb kárát rajta kö­vetelni. A fiók-szövetkezet minden néven nevezendő jövedelme a központi szövetkezetet illeti, de egyúttal ez viseli a fiók-szövetkezet összes kiadásait is. A központi szövetkezet igazgató­sága fogadja fel és bocsátja el a fiók-szövet­kezeti személyzetet. A fiók-szövetkezeti boltban nagyban való eladás nem eszközölhető- De a központban : igen. Az áruk eladása block-rendszer szerint tör­ténik. A blocknak egyik fele az üzletvezető­nél marad, másik fele pedig a pénzbeszedő napi-biztosnak adandó át. Az elárusitás csak a pénzbeszedő napi-biztos jelenlétében történhetik. Ennek jelenlétében tör­ténik a bolt kinyitása és bezárása. Minden nap, a fiók-szövetkezet elnöke által meghatá­rozott időben a zárlat eszközlendő, a szelvé­nyek összehasonlítása és megolvasása után a napi bevétel összeadandó és a pénzbeszedő elnöke által átveendő, s a központi szövet­kezet pénztáraba beszolgáltatandó. A fiók-szövetkezeti üzletvezető tartozik évi fizetésének megfelelő biztosítékot adni a köz­ponti szövetkezet igazgatóságának, akár kész­pénzben, akár értékpapírban, akár takarék­pénztári betétkönyvvel, vagy jelzálog bizto sitással. Minta. árusítónak vagy üzletvezetőnek akár saját maga, akár más részére kereskedelmi ügyletekkel foglalkozni ; tilos az egyes szállítóktól províziót, ajándékot vagy bármi néven nevezendő kedvezményt elfogadni vagy azoknak a szövet­kezet hátrányára előnyt nyújtani. A szövetkezet ügyeit és mindazt, a mi tudomására jut és üzleti titkot képez, ti­tokban tartani köteles. E rendelkezések áthágása azonnáli elbocsátással sújtandó, úgyszintén sikkasztáa esetén is ; fennmaradván a szövetkezet joga, esetleges kárait igé­nyelni. 7. Vitás kéidésekben a felek kölcsönösen illetékes bíró­ságnak a zalaegerszegi kir. járásbíróságot jelölik ki. 8. Az összes árukészlet és üzleti berendezés leltár mel­lett adatik át az elárusítónak vagy üzletvezetőnek, két egyenlő példányban kiállítva, az egyik példány az elárusító vagy üleztvezetőnél marad, másik a szövetkezet elnökénél. Ezen alapleltáron kivül évenként kétszer, és pedig: jaD. és jun. hónapban uj leltár készítendő, s a mennyiben az elárusító vagy üzletvezető személyében változás állana be, ugyan­ekkor szintén az átadás és átvétel leltár mellett történik. Jelen szerződés felolvasás és megmagyarázás után hely­benhagyólag két egyenlő példányban kiállitatott és alá­íratott. Kelt Zalaegerszegen. .... évi ..... hő napján. Előttünk mint tanuk előtt: Bátor Emire s. k. Kemény Zsolt s. k. Törjék Árpád s. k. A Zalaegerszegi központi fo­gyasztási szövetkezet igaz­gatósága nevében : jV. éV. elnök. még égyszer sem lépett fel az ilyenekkel szem­ben. Vegyék a lelkükre ezt az illetők. Ha lehet vegyék is elejét a hivatalos szigorú eljárásnak. Fizessék be tartozásaikat, a részvényeket. A ki­állított részjegy készen várja. Közösügyünknek is javára válik ez, s a magán kellemetlenségtől is meg óv bennünket. Mert a végtelenségig a vezető igazatóság sem várhat. Szaporodás. Legújabban a következők lép­tek a szövetkezetbe, kiket az igazgatóság a tegnapi gyűlésen felvett: Molnár Oyula Nova, Bizáczki János Nova, ör. Dormán Károlyné Szentpéterföld, Molnár Ferencz Tófej, Toplak Vendel B.-Tüttös í—í üzletrészszel. HIRDETÉSEK. (Folyt, köv.) Dr. Kele Antal. Mezőgazdák figyelmébe! kitűnő burgondi mag van a szövetkezeti boltban, külön­féle fajtákból és i kor, bélyeg. Szerződés. Mely egyrészről a Zalaegerszegi központi fogyasz­tási és értékesitö szövetkezet igazgatósága, illetőleg elnöke, másrészről pedig Törjék Árpád lakós közt alulirt helyen és időben következőkép jött létre: 1. A Zalaegerszegi központi fogyasztási és ertékesitö szövetkezet Törjék Árpád lakőst fiók-szövetkezethez évi hó tói felfogadja elárusító vagy üzletvezetőnek évi K. szóval ko­rona fizetés mellett, mely fizetésnek aránylagos részét ha­vonkint és utólag kapja a szövetkezeti pénztárból. 2. Nevezett elárusító vagy üzletvezető tartozik müködé­désének megkezdése előtt s egész működési ideje alatt a központi fogyasztási szövetkezetnek 1000 K., szóval Egy­ezer korona erejéig óvadékot nyújtani, akár készpénzben akár értékpapirban, akár jelzálogi biztosítással, akár pedig aképpen, hogy harmincz üzletrészt aláir, mely üzletrészek fizetéséből havonként koronával mindaddig törlesz­tetnek, mig teljesen kifizetve nem lesznek, mely esetben a nevére kiállított részjegyek szolgálati ideje alatt a szö­vetkezeti elnöknél letétbe helyeztetnek, a hiányzó négy­száz korona pedig szintén a fenti módon nevére aprán­ként a takarékpénztárba helyeztetik, mely betétkönyv a szolgálati idő egész tartama alatt biztositékképpen a szö­vetkezeti elnöknél marad letétben, kamatai azonban uz elárusitót vagy üzletvezetőt illetik. — Ezen óvadék mind­addig visszatartatik, mig az elárusító vagy üzletvezető ré­szére a felmentvény az igazgatóság által ineg nem adatik, mely óvadékból joga van a szövetkezeti igazgatóságnak az elárusitó vagy üzletvezető működési ideje alatt netán fel­merülhető hiányt azonnal pótolni, mely esetben fizetésé­ből a fent irt módon havonként korona mindaddig visszatartatik, mig az óvadék Egyezer koronára ismét fel nem emelkedik. Amennyiben jelzálogi biztositás mellett történik az óva­dék nyújtása, az ezzel járó összes bélyeg kiadások, bekeb­lezési és törlési költségek az elárusitót vagy üzletvezetőt terhelik. Vitás esetekben az óvadék az ügy jogerejü elin­tézéséig az igazgatóság által visszatartatik. 3. A szerződő felek a felmondási időt kölcsönösen hat hétben vagy három hónapban allapitják meg. 4. Az elárusitó vagy üzletvezető szolgálatilag közvetlen a szövetkezeti és fiók-szövetkezeti elnöknek van aláren. delve, kiknek rendelkezéseit, úgyszintén az igazgatóság határozatait pontosan megtartani tartozik. Az engedelmes­ség megtagadása esetén joga van az igazgatóságnak a szerződést minden kártérítés nélkül felbontani és a szol­gálati visszonyt azonnal megszüntetni. .">. Az elárusitó vagy üzletvezető nemcsak óvadéka ere­jéig, de összes vagyonával felelős mindazon károkért vagy hiányokért, melyek az ö cselekvése, vagy mulasztása kö­vetkeztében a szövetkezet vagyonában felmerülnek. A fel­ügyelete alá helyezett személyek mulasztásai és hibáiért is felelős abban az esetben, ha a kellő ellenőrzést elmu... lasztja.j 6. Az elárusitó vagy üzletvezető tartozik az alap- és ügyviteli szabályokat pontosan megtartani, a neki felügye­letére átadott árukat és felszerelést goadosan őrizni, — igaz mérleget adni, a feleket előzékenyen kiszolgálni, min­den keveréktől, vagy hamisítástól óvakodni. A fiók-szövet­kezeti boltban csak oly árukat árusíthat az igazgatóság által meghatározott áron, melyek a központi fogyasztási szövetkezet áruraktárából valók, vagy melyek a központi igazgatóság tudtával és beleegyezésével vitetnek oda. Az elárusítónak vagy üzletvezetőnek nem -z.abad senkit jogosu­latlan előnyben vagy hátránybán része-iteni. Tilos az el­arankamentes, tisztított, olom­zárral érkezett lóher- és luczema-mag. Itt a tavasz, a vetés ideje. 57 0—1 Szövetkezeti ügyek. Levelezés. A központi szövetkezet Gutorföidön már be­rendezte fiókraktárát. Saját költségén készíttette el a felszerelést, központi raktárából rakta meg a boltot, központi pénztárából fizeti a tisztvise­lőket, elárusitót, személyzetet. A mult csütör­tökön vitték ki az árukat s Kleinhempel Károly központi üzletvezető rendezte be jó Ízléssel a boltot. Volt is az utczákon nagy futamodás, lárma csődület Zalaegerszegen, a közbeeső Bakon és Gutorföidön, mikor látták a nagv homloktáblán afelirást jó nagy betűkkel: A zalaegerszegi közp. fogyaszt.és ért. szövetkezetnek Gutorföldi fiókja >, mely tábla mint egy nagy zászló hirdette, liogy a szövetkezeti eszme nem a feje lágyjára esve j született. A Gutorföldi fiók felügyeleti szervezete a következő. Elnök; Boronyák Kázmér; igazga­tósági tagok: Gutoríöldről: Tuboly József, öreg Mátay József póttag: Kály János ; Náprádfáról: Nagy János és Török József; póttag: Czigány Gábor (felső). Állandó heti biztosok: vasárnap Molnár Ve­del, hétfőn Mátay György, kedden Godor Já­nos, szerdán Bertalan Károly, csütörtökön Pá­los Péter, pénteken Horváth János, szombaton Sipos József. Az elárusitó Tirászi János, ki már a kezdeményézésnél igen nagy buzgósággal járt el. Melléje segítségül adta a központ egy darab időre Somogyi tanulót a központi boltból. A Gutorföldi fiókraktár már márczius 31-én meg is nyílt, még pegig nem korlátoltan, ha­nem nyíltan az egész közönség számára. Nem szövetkezeti tagok is vásárolhatnak benne. Csupán egyesűit erővel lehet üdvös dolgot végezni. A szövetkezet tagjainak nagy része meg is érti ezt az igazságot. Vannak azonban olyanok is, kik vagy egy, vagy más okból csi­galassúsággal vagy éppenséggel sehogy sem teljesitik önkényt elválalt kötelezettségeiket. A szövetkezet vezetősége nagy bizalommal, türe­lemmel, hittel, és reménnyel vár, szigorúan ' : "" " — ^ v 1 ^v . . 1 .1 .1 k , .1 u 1 RDETÉSEK jutányos áron felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN. A Wlassics-utczában lever vendéglőmben ízletes étel, kitűnő bor s friss sör van a tisztelt vendégek számára 7 jutányos áron. 44 0 SZALÓKY GÉZA. ;.s, j ' ' ' 1 rir ; " *">< ^J^J^J^^gJ lü»8 • Könyvkereskedés v. M M '>"• •• • • ' alríl níSl 7 \ ' • rairai I m^Jsm. yj(a( mra -<tat miri i rd-ni m gí^.alg! Könyvnyomda ccd r| 1'-" • Mg 1 A husvéti ünnepek alkalmával bátorkodom a n. é. közönség szives figyel­mét felhivni a raktáron lévő nagy választékú díszes imakönyvek, olyasok és egyéb alkalmi czikkekre, melyeket a nagybani beszerzés következtében a legjutányosabb árban szá­mithatom. I a l eg csinos abb kivitelű husvéti ujüunsqg képe s levelezőlapokban. jk -,(i ata" fojs Jutányos árak! % - -< ­ZALAEGERSZEGEN, a városház épületében. n< sís! -:<ÍS<í| >f >r rí­>f * % >f >f * £ * Díszes kivitel! * _== SS-í¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥-í¥¥¥-V f¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥3?

Next

/
Oldalképek
Tartalom