Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-12-13 / 11. szám

1900. deczember 13. MAGTAR PAIZS 8 ményről a pénztárnok teszen számadást. Tartott a bizottság tanácskozásokat, s megkészítette a mindjárt előterjesztendő alapszabályt. Megjegyzések. 12 javaslat. Záró. Ezekután pedig február helyett négy nappal később, hívta egybe a véglegesen megalakulandó közgyűlést, mely most határoz a jövő teendőre nézve, s ezzel, úgy vélem, megtettem jegyzői jelentésemet. De nem hagyhatom említés nélkül, tisztelt közgyűlés, hogy alig néhány hetes mozgalmunknak már is szemmel látható, eredménye van. Egypár zalaegerszegi kereskedő az eddig árult augsburgi gyufa helyett hazai gyufát árul boltjában. Ne kicsinyeljük ezt a kis dolgot tisztelt uraim. Minden esztendőben aranylagosan csak ennyi haladást tegyünk minden városban és minden árúczikknél: s ekkor 10—12 év múlva 'évenként nem 12 millió frt többietet fogunk kiadni, hanem 12 millió töbletet fogunk bevenni. S talán nem lehetséges ? A ki kételkedik, járja be és ismerje meg ezt az országot. Csudás ország ez. Nemcsak úgy vaktában mondták ra, hogy «Ha a föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta». «Járjatok be minden földet* : Muszkaországban találtok ólombányát, egy nagy alföldet és Szibériát, Svéd és Norvégiában jéghegyeket, a Balkán országokban szálas erdőségeket, Törökországban szőlőt és naptól perzselt fűszálat, Svájczban havat és ásványos fürdőket, Francziaországban hullámos dombvidéket, melyen leng a búzakalász, Németalföldön gyümölcsöt, dohányt és tudományt; Angliaban jó levegőt és vajat, aztán ködöt és tengert a kereskedelem számara. Braziliában találtok iát és Kaliforniában aranybányát. De melyik országnak van • meg mindenik kincse? havasi legelője, és nádasa, hullámos dombvidéke és regés völgye, rengeteg őserdősége és tenger rónasága, tűzbora és aranybúzája, hogy erdejét szeresse az ég madara, földjét szeresse az erdő vadja, s vízét a folyó hala? van állatja, kendere, gyapjúja ruházatra, füzese, nádasa, erdeje szerszámokra, bútorzatra, legelőin a fű kövér, van tündér tava a költészet számára, kristály hegyi patakja a pásztornak, hömpölygő folyama, hogy malmot, gyárat hajtson és hajót emeljen, fiumei tengere, hogy kereskedjék, földjében ásványvize ivásra, fürdésre, egészségre, mesés kénbarlangja, kőszene, sóbányája, vasbányája, ezüstje, aranya, s szabadság szerető népe .... «Hegyeiben annyi kincs van, mennyit nem látsz álmaidban*. Melyiknek? Magyarországnak, melyeta Kárpáthegység aranygyűrűként védelmez a déli nap hevétől s az északi vihar szelétől. Mert ennek a csudás országnak a levegője is olyan Istenáldás, hogy sem a nap nem perzseli el a növényt, sem az északi fagy nem dermeszti meg az állatot . . . «Járjatok be minden földet, melyet Isten megteremtett* . . . S mégis .... Tovább is talál a költő szava : Ilyen áldások daczára ez a nemzet mégis árva, mégis rongyos, mégis éhes, közel áll az elveszéshez. Evenként 12 millió forinttal ad többet idegeneknek, mint a mennyit kellene. Miért ? Hiszen ez a nép mégis csak elég dolgos, munkasnép. Nem kuporog egész nap a küszöbön, mint a török, s nem gubbaszt a kunyhójában, mint az eszkimó. Teste erős a dologra, s idegenek között a munkában a leggyorsabb, van felfogó és képzelő tehetsége, leleménye, elméje és lelkesültsége. A mint vitéz a harezban, hős az önfeláldozásban. De van egy hibája. Szeret úr lenni. Mert van tengere, melyen hajó jár; van vasbányája, honnan fejszét készíthet, s van szálas erdeje, melyből megfaraghatná a hajó gerendázatát és árboczát. — — S külföldről hozat fogpiszkálót Már pedig minden ilyen úr előbb-utóbb koldus lesz. Am meglehet, hogy ezen az önhiábáján kívül más szerencsétlen körülmények is sújtják népünket, hogy nem tud elég jól gazdálkodni, s munkája a balviszonyok miatt nem teremhet jó gyümölcsöt. Ennek a magyar iparvédő egyesületünknek az lesz majd a feladata, hogy a baj okát fürkészsze, s keresve-keresse orvosságát, a betegnek. Én azt hiszem, talál orvosságot. is van egypár A tanácskozáshoz nekem javaslatom. Azt óhajtom, mondja ki a közgyűlés egyértelemmel, hogy I. pontban is, a «Zalavármegyei magyar iparvédő egyesület* már a czímében jelzi a hazafiasságot, s a ki ezt, gáncsolja, vagy Deák Ferenczként rosszat sejt benne, az nem jó ember, legalább is nem magyar ember; 2. óhajtja a közgyűlés, hogy a magyar ipar védelmére és táplálására a miénkhez hasonló társadalmi egyesületek keletkezzenek országszerte ; 3. mi dunántúli megyeiek, kik Bécs torkában vagyunk, kettőzött ügybuzgalommal legyünk résen, hogy szegény népünk minél kevesebb pénzt vagy épen semmitse adjon a csillogó de haszontalan idegen portékákért ; 4. minthogy leginkább életbevágó a ruházat s ezért is adunk ki legtöbb pénzt s a mi megyénkben nincs sem gyapjú sem kenderlen termelés : nagy feladatának tekintse az egyesület, hogy a népet a gyapjú, len, kender termelésre irányítsa; a szövő-fonó ipart sürgesse akár házilag, akár gyárilag, vagy mindakét uton, esetleg tegyen lépéseket a kormánynál egy szövő gyár felá.litasára; 5. a téli idő hasznosítására a kir. tanfelügyelő közbenjárásával sürgesse a különféle apróbb házi ipar meghonosítását; 6. ne csak a közgyűléseken beszéljünk erről az eszméről, vigyük ki szanaszét az életbe, vegyük társalgásunkba s terjesszük mindenki előtt, hogy ezután a hazai iparczikket többre becsüljük, előnyben részesítjük a külföldivel szemben s divatba hozzuk és erkölesi kötelességgé tesszük mindenki előtt a pártolását; 7. igyekezzék az egyesület, hogy az eszmének nyerje meg a hölgyeket; 8. ne tekintse az egyesület az ő szerepét időlegesnek, mert a hazaszeretet sem szünhetik meg egy-két esztendő múlva ; 9. Ne várjon gyors sikert az egyesület, inkább később jöjjön az eszmének a diadala, csak hogy minél biztosabb legyen az és tartós. Inkább a jövő nemzedékre építsen s várja el, hogy az anyák és a tanítók csepegtessék a gyermek szivébe, vérébe a magyar ipar pártolásának a tanát; hogy ne legyenek fényűzők és hivalkodók, legyenek önérzetesek és büszkék mindarra, a mi magyar ; önállóság és függetlenség legyen a jelszavok. Állandó lesz akkor a magyar ipar pártolása s az egyesületet az egész nagyközönség fogja akkor alkotni ; 10. terjessze az egyesület azt az elvet, hogy a közönségnek és kereskedőnek vissza kell utasítani a külföldről tolakodó ágenseket abban az esetben, ha itthon is megtalálhatni az ajánlott portékát. De feltétlenül és határozottan vissza kell utasítani akkor, ha az ő érdekében jön és nem magyar nyelven szól hozzánk szóban vagy Írásban ; II. kérje fel az egyesület ne csak Zalaegerszegnek, hanem a vármegyének összes újságait, hogy jöjjenek hathatósan ügyünk támogatására ; 12. adjon ki az egyesület a tagok számára időnkénti értesítőt saját működéséről s ha lesz költsége reá, a vármegye lakossága között ezerével meg tízezerével szórja szét ingyen a tudósító, felvilágosító és buzdító röpiratokat. Végül jegyzeteimet Vörösmarty szavával végzem : cSzép vagy o, hon, bérez völgy változnak gazdag öledben: Téridet országos négy folyam árja szegi. Am, természettől mindez lelketlen ajándék: Nagygyá csak fiaid szent akaratja tehet.» Borbély György. Dániel 50 fillér, Si mon István 20 fillér, Viz si György 20 fillér, Kelemen Ferencz 20 fillér, Branek Miklós 10, fillér. (120) Az összes 3 korona 20 fillér. Átadtam a pénztárnoknak avval a rendlilettel, hittel, hogy a porszemekből szikla alakul. A porszemekből szikla alakul. Marinka Miklós bútorasztalos, s a tordai iparosok önképző egyletének elnöke megrendelte a «Magyar Paizs »t két példányban, azonkívül küldött két koronát a zalavármegyei magyar iparvédő egyesületnek Zalaegerszegre — Tordáról. — Pártoló tagokul jelentkezik Kumper Márton baki körjegyző és Boczföldről Simonfi János. A körjegyző úr be is küldött 1 korona 20 fillért, a következő pártoló tagok adományait: Vizsi Zalaegerszegi központi fogyasztási és értékesítő szövetkezet. A szövetkezetekről. (10. Folytatás.) II. Lássuk most már, hogy erkölcsileg és anyagilag minő hasznot hajtanak a szövetkezetek. A hitelszövetkezetek. 1848-ban a volt jobbágy és földesura közt megszűnt a régi patriarchális viszony. A föld fölszabadult, új irányeszmék, igazságok lettek szabaddá, új vágyak, törekvések keletkeztek. Derengeni kezdett az idő, midőn mindenki annyit számít, mennyit belső, egyéni értéke ér; a békók úgy az agyról, mint a kézről annyiramennyire lehullottak; mindenkinek a maga lábán kellett járnia, s megkeresnie, mire szüksége volt a megkezdődött versenyben s helyét meg kellett állnia, minden átmenet, előkészület, s kellő nevelés nélkül! Még iskolázás, előzetes edzés mellett is, nehéz feladat. Ehhez járult, az azonnal megkezdődött, s ember feletti erővel folytatott, s utóbb levert szabadságharezunk, melyben kiszámíthatatlan nemzeti erőnk, s vagyonunk pusztult cl. Ekkora vérveszteség még a nálunknál sokkal nagyobb és hatalmasabb nemzetet is megviselte volna, hát minket, kik akkor már 300 éve, hogy sanyarogtunk. Jött aztán a még rettenetesebb korszak! Mindenki ellenünk, az istenen kívül senki sem mellettünk! Boldog Isten, hogy el nem pusztulánk! Ezt a kort felemlíteni is sok, hát még részletezni. Elég az hozzá, hogy folyton-folyvast gyengítettek és gyengültünk. Az alkotmányos élet sem kezdetett, s folytattatott jól — gazdaságilag .... Felette sok mulasztás történt. A gazdasági és ipari kérdésekkel, az államfentartó elemmel és iparos osztálylyal nem igen törődtek, s a menynyiben intézkedtek, ezek az intézkedések vagy nem voltak jók, vagy bevett szokásunk szerint mi'idig későn jöttek. (Mindig a kár után gyepűltünk! . . .) Bezzeg jó volt ez egyeseknek, kik ebből maguknak busás hasznot húztak ! A kigyengült, nem iskolázott nemzet kitétetett az ál-liberálizmus eszeveszett versenyének. Az emanczipáczió és bevándorlás semmi feltételhez nem köttetett. Szabad volt a vásár ! Meg is ittuk a keserű levét! . . . Az óriási uzsora széltében-hosszában graszszált az országban és sokat már megnyomorított, tönkre tett, hálójába szedett, mikor meghozta a törvényhozás az 1883. XXV. törvényezikket az uzsoráról és káros hitelügyletekről. Ez kissé mérsékelte az iszonyú rombolást, s pianóbban ment tovább a . . . koldussá-tétel . . . egyesek által! Mikor aztán annyira mentünk már, hogy sokan nem tudtak megélni ezen az áldott, hajdan Kanaánnak nevezett téjjel-mézzel folyó földön, s ijesztő módon kezdtek sokan jobb hazába kivándorolni, s kik itthon maradtak is, tönkre mentek: soknak lógott már a nyakában a koldustarisznya és a véres valtókkal elárasztatott az ország, hazánk földjének nagy része idegen kézre került, a másik része pedig óriási mértékben adósságokkal megterheltetett: kezdtünk ébredezni, s meghozta a törvényhozás az 1898. XXIII. törvényezikket a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről, mely habár későn jött is, éreztetni fogja áldásos működését. El kell ismernünk, hogy úgy a kormány, mint a törvényhozás felismerve a súlyos helyzetet, melyben vagyunk, ezen törvény által jóakaratúlag segíteni akart a meglevő bajokon és kisembereken, de mégis a legtöbbet a társadalomnak, s különösen a műveltebb és tehetősebb osztálynak kell megtenni, az eszmét felkarolni, azt úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni. Mert a kigyengült sok szegény ember jóformán mar magával is tehetetlen! .. .