Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-11-15 / 7. szám

1900. november 15. MAG-TAR PAIZS 3 A „Zalavármegyei magyar iparvédőegyesület". A Zalavármegyei magyar iparvédö-egyesület története. (Folytatás.) Dr. Csák Károly felhívása. Megjelent a «Zalavármegyei Hírlap* 1900. febr. 5. számában. A lezajlott tizenkilenczedik század teljesen átalakította a nemzetek gazdasági életét. A gazdasag és jólét feltételei megváltoztak; a gazdaság alapja a gyorsan mozgó ingó tőke, a pénz lett. A természet kincsei még nem teszik gazdaggá az országot, mert azok tőkék nélkül kiaknázatlanok maradnak, vagy az idegen tőkéknek hajtják a hasznot; a milliókra menő munkáskéz még nem jelent gazdasági hatalmat, ba azoknak munkát adni, s a munkát megfizetni nem tudjuk, vagy a munka által előállított új értékek legnagyobb része a külföldi tőkék kamatai gyanánt idegen nemzetek vagyonát növelik. Itt van lábunk alatt a Kanaán földje, a melynek rónái búzát, halmai aranybort teremnek, hegyei megnövelik a szálfát, bérczei érczeket rejtenek magukban; s ezt a Kanaán földet túrja, véres verejtékével műveli sok millió magyar, az a sok millió munkás kéz, annyit ér, mint akár az angol, vagy franczia. És ez az ország mégis szegény, népe tengődik, gyors lépésekkel siet a tönk felé, vagy kivándorol, hogy idegenben munkát kolduljon és munkaerejét, a melyet e föld növelt nagyra, idegennek árúba kínálja. Szegénységünk okait ne keressük messze; ne fussunk hangzatos jelszavak, vagy világcsaló ámítók után, a kik az élet kényszerű rendjével akarnak daczolni és új világot teremteni, csak nyissuk fel álmodó szemeinket és ismerjük meg mindennapi cselekvéseinkben szegénységünk forrásait. Nincs iparunk, nincs tőkénk. Nem gyűjthetünk, mert a mit a föld terem, azt külföldre hordjuk azokért az iparczikkekért, a melyeket mi is elő tudnánk állítani. A magyar ipar, az a kevés, a melyet annyi áldozattal és erőfeszítéssel megteremtettünk, csak napról-napra él, de jövője biztosítva nincs, mert minden pillanatban agyonnyomja a külföldi fejlődött ipar egyenlőtlen versenye, mert nem istápoljuk eléggé, mert mem becsüljük meg eléggé azt, a mi a mienk, s feltétlenül jobbnak tartjuk azt, a mi külföldi. Pedig ott, a hol a meglevőt sem becsülik, új alkotásokat remélni nem lehet. Az a nemzet, a mely szükségleteit önerejéből kielégíteni nem tudja, a mely a mindennapiért is külföldre szorul, az a nemzet az idegennek engedi át keserves munkájának gyümölcseit. Többet kell termelni, mint a mit elfogyasztunk nemcsak borból, búzából, hanem iparczikkekből is. Messze van még az az idő, a melyben Magyarország több értéket kaphat a külföldtől, mint a mennyit annak átenged; nehéz, küzdelmes idők múlnak el addig, míg hazánk gazdaságilag is független lesz, de jókor meg kell kezdeni a munkát, hogy a nemzet el ne sorvadjon, teljesen koldussá ne legyen. A ki szegény, az szolga, a míg dolgozni tud ; koldús, ha munkára képtelen. Ma még csak szolgái vagyunk a külföldi fejlett iparnak ; nem akarunk koldusai is lenni. Az állami függetlenség alapja a gazdasági erő ; a gazdasági erő a pénz, a tőke, a melyet az ipar nekünk magyaroknak megmenthet és megszerezhet. A kor gazdasági iránya a hazai ipar megteremtésére és pártolására int; értsük meg a kor hívó szavát, a mint ime megértették országunk nagyjai, minisztereink, vezetőink, mert mindnyájan a honi ipar pártolásáért buzgólkodnak. Értsük meg a nemzet jajszavát, a mely a munka nélkül szűkölködők nyomorúságában és a kivándorlók ezreinek keserves bucsúkönnyeiben kiált hozzánk; nézzünk bele a jövőbe, a mely ez országot gazdasági romlással fenyegeti és dolgozzunk minden erővel azon, hogy ezt megakadályozhassuk. Sokan vannak széles e hazában, a kik gazdasági bajainkat orvosolhatatlanoknak tartják, s lethargiában várják a pusztulást; sokan vannak, a kik a hazafias aggodalmat agyrémnek tekintik, s ezért szemlélik tétlenül a jelent; legtöbben vannak azok, a kik nem törődnek a jövővel, nem gondolnak az elpazarolt milliókkal, mert önzők és nem tudják, hogy a külföldre vándorolt milliókból a részükre, az ő munkájuk jutalmazására is maradna valami. Közönbösek vagyunk a nagy nemzetgazdasági problémák iránt, s ezért nem haználjuk fel azokat az eszközöket és módokat, a melyek gazdasági bajaink orvoslására alkalmasak. Ezt a közönyt akarjuk mi megtörni; erre vállalkoztunk; ez a czélunk és törekvésiink. Nem csak szóval és írásban, tettekkel is akarjuk szolgálni a czélt, de hogy sikert reméljünk, ahhoz e vármegye minden lakójának közreműködésére, erkölcsi és anyagi támogatására van szükségünk. Ezért fordulunk minden hazafiasan érző polgárhoz, szegényhez, gazdaghoz, férfihez, asszonyhoz rang és rend különbség nélkül, hogy támogassa az eszmét. Pártoljuk a hazai ipart, a mely még zsenge, kogy megerősödve kiállítassa a versenyt a külfölddel szemben. Ne engedjük pusztulni azt, a mi meg van, hogy kifejlődhessék, a mire szükségünk van és lesz a jövőben. Tudjuk, hogy mit remélhetünk és várhatunk : nem botor elvekkel — hadat izenve a gazdasági élet rendjének — lépünk a cselekvés terére, hanem józan megfontolással, de egész lelkesedéssel akarjuk elveinket és eszméinket a köztudatba átvinni. Arra törekszünk, hogy ne mellőztessék a hazai ipar a külföldével szemben; hogy a külföldi iránt táplált előítéletet megtörjük. Legyen divat az, a mi hazai; dicsekedjünk avval, hogy polgártársaink kezének munkája képes igényeinket kielégíteni; ne eziezomázzuk magunkat külföldi ékességekkel. A nép életébe bele akarjuk vinni a házi ipart; újra felállítani a földműves házában a szövőszéket, s művelni, képezni, felvilágosítani azokat, a kiknek az ipari mellékfoglalkozás jólétet, vagy existentiát biztosít. Támogatni akarjuk a hazai vállalatokat, a kereskedelmet, szervezni a fogyasztókat, forgalomba hozni a hazai ipar t-ermékeit, kiállításokat rendezni, közvetíteni a fogyasztó és termelő között az érintkezést. A hazai ipar támogatása és fejlesztése czéljából alakítottuk meg a «Zalavármegyei magyar iparvédő egyesületet» és ha e vármegye hazafias közönsége méltányolva a czélt törekvéseinkben segítségünkre lesz, sok-sok milliót fogunk megmenteni a magyar iparnak és a hazának. Kérünk minden polgárt, legyen az egyesület tagja. A gazdagabb áldozzon többet, a szegény kevesebbet, hogy egyelőre legalább az eszme folytonos ébrentartásához és hirdetéséhez szükséges eszközöket megszerezhessük. Tag lehet mindenki; minden lelkes hazafira számítunk, A ki egy koronát sem képes fizetni, az legyen önkéntes tag, s pártolja erkölcsileg az eszmét. Áldozzon mindenki annyit, a menynyit tud és akar, de szolgálja a nagy czélt egész lelkesedésével. Éljen a magyar ipar és termelés ! Hazafias üdvözlettel stb. Zalaegerszegi központi fogyasztási és értékesítő szövetkezet. A szövetkezetekről. (Folytatás.) A szóvetkezetek hasznosak és szükségesek. Nagy társadalmi átalakulásnak nézünk elébe. A jövő század a szövetkezés kora leend. A szegény, kis emberek is kezdenek eszmélni, s nyomorult helyzetükön — a törvény korlátain belül — javítani akarnak, s azon vannak, hogy ne húzza még az ág is mindig a szegényt. Ébredeznek! . . . A ki látni akarja: láthatja, a ki tudni akarja: tudhatja, hogy a kis, szegeny embernek gyengébb a bírósága, hogy ne mondjam : igazsága; kevesebb a joga, aránylag nagyobb a közterhe, adója, mint a jobb módú-é, a gazdagabbé. Hitele vagy nincs, vagy ha van, az nagyon kicsi, s ez is igen borsos, a kamatja túlságos nagy. A mire szüksége van, nem ritkán ötödhatod kézből kapja többnyire a selejtes, rossz portékát méreg drágán, ha pedig eladni valója van, ezt többnyire a közvetítők útján teszi igen olcsón, úgy, hogy nem ritkán a közvetítőnek ezen nagyobb nyeresége van, mint magának a termelőnek. Mindezek összhatása idézte elő azt az óriási nagy különbséget vagyoni szempontból, mely egyes társadalmi osztályok között tényleg meg van. Az emberek legnagyobb része már csak tengődik; legjobb falatjait előle megeszik a drága, nagy kamatok, ezek miatt sínylődik, ruhátlankodik, s nem ritkán éhezik, nyomorúságában erkölcseiben igen könnyen megromlik, a bűn fertőjébe sülyed, s vagyonilag egyik a másik után bukfenczet hány! A kép minden színezés nélkül elég szomorú. A társadalom okos elemétől várja az orvoslását. Nagyon messze van tőlünk az áldott, mindent éltető nap, de még messzebb van az embereket boldogító testvériség, igazi felebaráti szeretet és egyenlőség ! Egyengessük útjaikat a miképen és módon tudjuk csekély erőnkből! . . . Meredek, göröngyös, de dicső ez az út! (Haj! de kevesen tiporják !) Ezért nemzeti érdek, hogy a kis embereket elveszni, prédának kitenni ne hagyjuk, de kell, hogy a kis emberek maguk is igyekezzenek segíteni magukon, s ezt legkönnyebben, s legczélszerűbben a szövetkezeti intézmény útján tehetik. Jól mondja Páris Frigyes fent hivatkozott munkájában, hogy a kis emberek anyagi jólétének és erkölcsi színvonalanak emelése által első sorban és közvetlenül az alsó nép osztályoknak használunk ugyan, de indirecte használunk az egész társadalomnak, mert a társadalom rendje és békéje csak ott biztos és állandó, hol a milliók számára is biztosítva van a tisztességes megélhetés, az aránylagos boldogulás. A nép anyagi és erkölcsi jólétének emelése tehát nem csak humanistikus törekvés, hanem az észszerűségnek követelménye is. Minden társadalmi politikának tehát oda kell törekedni, hogy a nép javát előmozdítsa. Ennél a törekvésnél nem lehet ugyan figyelembe venni elérhetetlen vágyakat, teljesedésbe soha nem mehető álmodozásokat, nem jöhetnek figyelembe a szoczializmusnak alapjaban téves, az emberi természet és hajlamokkal ellentétben álló és azért soha keresztül nem vihető tanai, de igenis figyelembe veendők mindazon kívánságok és eszközök, melyek a valósággal számolva, a mai törvényes rend keretén belül czélozzák a nép vagyonosodását előmozdítani. Ezen eszközök közt pedig a legelső a szövetkezeti intézmény. Az egyes kis embernek ezerféle dologra is szüksége van, melyeket egy maga nem szerezhet be a legjobb minőségben, a legelőnyösebb árban az első kézből, vagy azért, mert ezen beszerzési forrásokat nem is ismeri, vagy azért, mert ott kicsiben nem kap, vagy azért, ha kapna is, a szállítás aránytalanul sokba kerülne, s így közvetítőkre szorul. De, ha 100, 200, vagy több kis ember összeáll, a közvetítőket elkerülhetik, a jobb árút, a legelőnyösebb áron kaphatják, mi által nevezetes megtakarításra tehetnek szert a fogyasztási szövetkezetek által. Minél kiterjedtebb, s több tagja van a fogyasztási szövetkezetnek, illetőleg a tagok bevásárlásaik által havonkint minél nagyobb forgalmat csinálnak, annál nagyobb előnyt képes nyújtani a szövetkezet tagjainak. A dolog könnyebb megérthetése végett vegyünk fel egy gyakorlati példát. Dr. Kele Antal. (Folyt, köv.)