Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

HARMADIK RÉSZ

Kapiller Ferenc uralmát a test fölött. - Nem gondolom, szokta mondani, hogy a kegyelem vezeklés nélkül hosszabb időre úrrá tud lenni a ter­mészeten.“ S még: „Görbe vasdarab vagyok, s azért jöttem a szerzetbe, hogy kiegyenesítsen az önmegtagadás és vezeklés kalapácsa.“ - „Quid haec ad aeternitatem! (Mit érnek a földi dol­gok az örökkévalósághoz képest!)“ 28 Szent Ignác elve: ellenkezőjét tenni annak, mint amit kívánnánk. 29 Kedves szentjei: Lisieux-i Szent Teréz, Szent Imre (!), Assisi Szent Ferenc, Keresztelő Szent János, Loyolai Szent Ignác, Szent Alajos, Alacoque Szent Margit, Goretti Mária, Remete Szent Pál (!); a sor nem teljes. 30 Hibájuk mellett nem tagadjuk - más téren - kiválóságukat. 31 Alkalmatlansági indokkal tanácsolta el pl. Ekker Bélát, aki később kiváló pap lett a Veszprémi egyházmegyében. 32 Varga Imre közlése. - Farkas Dénes püspöki helynök (vikárius), egykori piarista paptanár, aki az iskolák államosítása után tovább tanított, mint civil tanár - a hercegprímás rendelkezése ellenére. 33 S hogy milyen gonoszul tevékenykedett, és valóban mennyit árthatott ez az elvtelen békepap - és a püspökségen hittek neki! kiderül Tibola Imre ‘56-os dolgozatából, midőn főpásztora, Kovács Sándor püspök szavait idézi: „A mai nappal minden megváltozott. Megszabadultam béklyóimtól. Még utoljára fél­revezetett engem a helynök, de most már el is küldtem innen...“ (TIBOLA Imre: ‘56-os emlékeim. In: Vasi Szemle, 1996/4.) 34 1950 júniusában, az úrnapi körmenetre készülve fogalmazódott meg a következő: „Krisztus alázatosságával és szelídségével kísérjük holnap az Oltáriszentséget a gőgös, magabízó, az Istent káromló utcán.“ 35 eició 3 - lat.: „kivetlek“, „száműzlek“ 36 “Te nem csak egy szám vagy a szemináriumban. Apád miatt és buzgóságodért (egyaránt) becsülünk téged.“ 37 Bátyja, István, aki erős férfinak számított, így emlékezett vissza munkabírására, akaraterejére: „aratáskor kivágott a rendből; egy körrel lezavart.“ 38 Hurcolkodás, bútorcipelés: az értékek mentése az épület álla­mosításakor. 39 Mester Vince. 1953-tól kurzustársak. 40 Concursus: újra felvételizni kell. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom