Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-14 / 7. szám
2. OLDAL. MAGYAR KATONAUJSAQ 1942 FEBRUAR 14. Japán katonák várják az alkalmas pillanatot az átkelésre A 2602 ÉVES JAPÁN URALKODÓHÁZ 1942 február 11 a felkelő nap országának ünnepe. Vallási ünnep s egyúttal a legnagyobb nemzeti ünnep is. Eredete régibb, mint a keresztény világ, sőt még a történelmi feljegyzések korszakát is megelőzi. Mondaszerű keletkezése van. Ezen a napon, Kr. e. 660-ban lépett trónra az isteni eredetűnek vallott japán uralkodóbáz császárja: «Jimu». Ezt az öröm- és hálaünnepet tartja azóta is Japán. Mi, magyarok, akiknek 1050 eves birodalmunk az európai népek folyton változó tengerében szilárd cs el nem tüntethető szigetként áll, őszinte rokonérzéssel áldozunk a japánok ünnepének. A mi népünk honfoglalása és eredete a történelmi feljegyzések előtti időkben, ugyancsak mondaszerű. De harcos sorsunk a magyarok Istenének védelme alatt áll. Hazánkban nem vetheti meg lábát az ármány, a gonosz ellenség, legfeljebb időlegesen, szomorú, fájdalmas korszakot ad. Népünk együttérzéssel vesz részt a japán nép eredetének és az uralkodóház évezredekbe visszanyúló történelmének örömünnepében. Ékszer, tükör, kard Amikor a világ kezdetén N'apistenasszony lekü'dte unokáiét, «Ninigi-no-mikotot» a felkelő nap országába, megparancsolta, hogy ő és utódai uralkodjanak az idők végtelenségéig a népek felett. Az uralkodás há-om szent jelvényét: az ékszert (Magatama), a tükröt (Ja ta-no-Kagami) és a kardot (Kusanagi-no- Tsurugi) adta át neki. A INapistenasszonytól származó uralkodó Japán területét kezdte meghóditani és ezt a feladatot dédunokába: «Jimu» fejezte be. A mai Nara környékén, Kad’ivarában megalapította Kr. e. 660-ban a japán cráizá-ságot. Azóta uralkodik az isteni származású császári ház s azóta jőban-rosszban él és küzd a boldogulásért, a japán néppel együttesen. A japán nép mélyen vailá-os, ragaszkodik az uralkodóházhoz, az ősök tiszteletéhez. A császárt a katonaság «Tenno» (Mennyei uralkodó) néven említi. Hatalma korlátlan, ám 5 igazságosan és szívével is irányítja nemzete életét. A százhuszonnegyedik uralkodó A jelenlegi császár, Hirohito, egyenes ágon a 124. uralkodó. 1901-ben született, 1926-ban lépett trónra. INépc békés boldogságáért dolgozott, a kultúrát magas fokra emelte. A nyugati civilizációval lépést tart. Az angolszász hatalmak a maguk erőszakos, hatalmi világnézetével nem tudták összeegyeztetni Japán békeszeretetét, az uralkodónak népéért való munkáját. A japán császár ezért kiadta a parancsot a háborúra. A fegyvereiket győzedelmesen kíséri Napistenasszony szelleme és a — shinto vallás szerint — hőseik földönmaradt lelke kíséri diadalmas útjukat. Évezredes múltú, vallásos, nemzeti érzéseit ápoló nép győzedelmeskedik a kalmár szellemű, egyéni élvezetet, önzést hajszoló világ felett. Köszöntjük a japán nemzetet örömünnepén, de tanuljunk is tőlük. Legyünk mi is méltók ezeréves múltúnkhoz, hőseinkhez! Katonás s'elleniünket ne engedjük fojtogatni, pusztítani. Há'a Isten, nálunk is virrad! A magyar honvédség szelleme napról-napra erősödik! K. F. Tudott dolog, hogv vitéz Ali és Színén basákról több mag'ar verses-munka maradt ránk. Szinán budai basa a vitézi tornán kívül a zenének is nagy kedvelője volt. Tábori dalát a magyarok is ismerték, s hogy ennek dallama mennyire magyaros volt: bizonyítja az a tény, hogy a basa halála után két évszázaddal, amikor a töröknek már híre sem volt az országban, még mindig nagy ked'-vel húzták muzsikusaink és énekelgették szerte Nagymagyarországban. * Magyarország és Erdély egyesítésének, az unió eszméjének leglelkesebb szószólója Wesselényi Miklós báró volt, megteremtője azonban Bcrzenczey László, Marosszék követe. 1848 tavaszán, a kolozsvári országgyűlésen az ő beszédére, megdönthetetlen érvei nyomán mondották ki a rendek Magyarország és Erdély egyesítését. Ez a határozat 1848 június 10-én emelkedett törvényerőre. KÉT KIRÁLY ÉS KÉT KOLTO Egyik nagy napilapunk nemrég vezércikkben számolt be Sven Hédin, a világhírű svéd Azsiautazó tévedéséről, nevezetesen arról, hogy a svéd tudós azt a kijelentést tette egy beszélgetés során, hogy «Svédország az egyetlen ország, amely két királyt tud felmutatni, akik harctéren, ütközet közben estek el». Mi is csatlakozunk a vezércikk kiváló írójának megállapításához, hogy Sven Hédin nyilvánvalóan nem ismeri a magyar történelmet, mert van egy másik nemzet is a világhistóriában, amely szintén két bátor királyát vesztette el csatatéren és ez: a magyar. Mint a nemzeti katonaeszmény hirdetői, őszintén köszönjük a vezércikkírónak, hogy rámutatott az igazságra: a magyarság az oka annak, hogy két csatában elhalt királyáról — I. Ulászlóról és II. Lajosról — a külföld mitsem tud, hiszen elrejtjük koronás hősi halottainkat a külföld elől, a magyar fővárosban nem hirdeti áldozatukat egyetlen szobor sem, az életrajzokban oly gazdag irodalmunk sem állított alakjukhoz méltó emléket; a magyar történelmi regény vagy hallgat róluk vagy epizódistákká fokozza le őket és kiömlött vérükkel csupán a cselekmény hátterét, a kort festi. Sven Hédin bizonyára kitűnően ismeri a II. Lajos hősi halála (Székely Bertalan festménye) Transzhimalája vagy Ázsia sivatagi lakóinak történelmét, mert kiváló kutató, de ha ennyire nem ismeri egy nagymultú európai nemzet királytragédiáit — éppen azét a magyarságét, mely a lützeni csata királyi halottjának, Gusztáv Adolfnak, szövetségese volt, — ez már nem lehet kizárólag a tudós hibája. Két katonahalált halt királyunkról oly gondosan hallgattunk, hogy minden valószínűség szerint Svédországnál hozzánk sokkal közelebbfekvő és velünk sokkalta többet foglalkozó nemzetek művelt fiai sem tudnak róluk semmit. Áldozatuk nagyszerűségéből semmit sem von le az, hogy rövid ural kodásuk balsikerek jegyében folyt le, mert a legnagyobb magyar katonabölcselővelj, Zrínyivel valljuk, hogy «a szép halál az egész elfolyt életet megfényesíti...» Hogy valóban a gazdagok könnyelműségével kezeljük az önfeláldozás nagy példáit, azt semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy két kirá-Balassa Bálint lyunkon kívül két legnagyobb hatású költőnket is harctéren vesztettük el, de erről is alig tud valamit a világ. A várnai csata llalassa Bálint, a magyar költői nyelv megalkotója, aki megteremtette azt a versszerkezetet, mely századokig szolgált mintául a magyar költészetben, ©z a katona-költő, a véres magyar tizenhatodik század csodája: török golyótól találva esett el Esztergom ostrománál, harminckilencéves korában... Petőfi, aki azok közé tartozott, akinek eljövetelére századokig kell várni egy nemzet irodalmának: a fejéregyházi csatatéren áldozta fel ifjú életét Hazájáért a világtörténelem egyik legszebb szabadságharcában, próféciás kívánsága szerint, hiszen előre megírta: Egy gondolat bánt engemet: Agyban, párnáit közt halni meg! Ott essem el én a harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből, S ha ajkam örömteli végszava zenéül, Hadd nyelje el ezt a harcizörej, A trombita hangja, az ágyúdörej, S holttestemen ál fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra! . . . Mi magyarok, nem vagyunk önhitt nép, mi jól tudjuk, hogy más nemzet is áldozott költőt a csatatéren. A német Kleist, vagy az ifjú Körner hősi halála örök példája marad annak, hogy hal meg a költő azért, amit megénekelt. Az angol Petőfi a csatatéren Byron halála talán a legrészvétkeltőbb, mert a költő katonakoporsóját egy idegen nemzet zászlója takarta, — de bátran merjük állítani, hogy olyan hősi megdicsőülés, mint az esztergomi és fejéregyházi tragédia, alig fordul elő a világ nemzeteinek történetében. Nincs még egy kultúrnépl, mely költészetének két vezéralakját vesztette volna el csatatéren, fiatalon, alkotóerejük teljében... Négy katona: két király és két költő. Nem tudjuk, hány nevet ismer ebből a veszteséglistából a külföld és Sven Hédin, az egész magyar nemzet által őszintén tisztelt nagy tudós, de ha valamiképpen kezébe kerülne ez az írás, talán elgondolkozik különös fajtánk felett, amelynek úgylátszik nem sok tehetsége van ahhoz, hogy Európa védelmében kapott mély sebeit mutogassa. . . D. A. A „Gábor Áron" tüzér hadapródiskola s/járőrversenye A nagyváradi * *Cábor Arons tüzér hadapródiskola növendékei az elmúlt vasárnap vizsgáztak sítudományukból. A síjárőrversenyben, amely Száldobágy környékén folyt le, nyolc, egyenként öl főből álló raj vett részt. A versenyszabályok ismertetése után rajthoz állnak a kipirult arcú hadapródok, 9 kezdetét veszi a hasznos és nemes verseny. A terep nehézségeivel elsőnek a 2-es rajtszámú járőr birkózik meg és érkezik a célba. Második a 6-os, harmadik az 5-ös raj. Parancsnokuk lelkes, katonás szavakkal dicséri meg a győzteseket és biztatja, buzdítja a lemaradtakat, majd pedig nemes moldvai Paleta Gézáné kiosztja a díjakat.
