Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)

1942-05-29 / 22. szám

Ara 10 fillér Erre kötelez bennünket a múlt és a jövő! «Kicsoda híresebb ez világon, mint azok, kiknek a história világ fogytáig becsülettel említi neveiket.» (Zrínyi.) Az esztendő szép, bensőséges, áhíta­­tos ünnepeként köszönt el hozzánk a Hősök Napja. Ezen az ünnepen minden magyar ember talál egy-egy órányi időt arra, hogy csöndes elmélkedésre visszavonuljon a vi­lág zajától, s azokra gondoljon, akik éltek­­haltak érettünk, s akiknek fajunk, népünk, nemzetünk — egyszóval: a Hazánk — legtöbbet köszönhet. Szolgálat-ajándékaink közül, amiket a Haza oltárára, helyezhetünk: legdrágább az életünk! A magyar ember nem veti meg az életet, nem könnyelmű, nem életgyűlölő. Sőt inkább megbecsüli a jó napokat, ami­ket itt tölthetünk az áldott, magyar Földön. Megbecsüli mindaddig, amíg a Magyarok Istene, s a Legfelsőbb Hadúr engedi. Éppen ez a becsülés — az életnek, csa­ládnak, munkának szeretete — szabja meg mindannyiunk számára, hogy a szeretett Ha­zának, amelynek határai között életünk fo­lyik, magát az életet is feláldozzuk, ha a történelmi sors akként fordul, hogy megkell óvnunk, s biztosítanunk kell országunk ép­ségét, függetlenségét. A Hősök Napjának megünneplése nem­csak az első világháború hadseregnyi ma­gyarjának megdicsőülésére emlékeztet. El­hozza közénk mindazokat a Magyar Hősö­ket, akik fajtánk-népünk védelmében na­gyok voltak, életüket-vérükét áldozták,hogy élet — magyar élet' — folyhasson, alkothas­son, beszélhessen, örülhessen, dalolhasson a Kárpátok koszorúja alatt, a Duna-Tisza tájon, ahová ezer esztendővel ezelőtt Eleink vezéreltek bennünket. Itt ülnek körülöttünk ilyenkor a Meg­­dicsöült Magyarok lélek-légiói. S arról be­szélnek, hogy mindig harc és küzdelem volt a magyar nép sorsa, — fennmaradásáért, életéért, földjéért, Hazájáért! Sorsunkat nem­csak viseltük, de vállaltuk is. Azzal a nem-Hozsánna, Hősök! Hozsánna, Tinéktek, honfoglalásunk Hősei, kiknek A kengyele szélvész, nyerge vihar, Kik elöl szaporán menekült az ellen Vergődve a rémület szárnyaival! — Hozsánna, Tinéktek, kik markukba törve a félhold Zúzó bölényszarvát, keményen Állták a harcot izomszakadásig, Hogy a Kárpát-aréna Magyar Hon legyen! — Hozsánna, Tinéktek bús Kurucok, kik a tört lobogóból Vágtatok inkább vándorbotot, Csak ne hordjatok szégycnbilincset Szabad karral, mi harcra szokott! — Hozsánna, Tinéktek, Március Népe, Ki lőcsöt, kaszát, fejszét ragadott, Hogy leüthesse az ajkába tépett, Rozsdás, idegen lakatot! — Hozsánna, Tinéktek, Ti Lengyel mezőkön elesett Akikhez a félelem árnyéka se fért [honvédek, És Néktek, akik jártátok a bőgő Isonzót —• S bár lóhasig ért is — a vért! — Hozsánna, Tinéktek, Ti pillérvállú Vitézek, Ti hídemelő, eleven Cölöpök! Rajtatok ívelt a sorsunk a mába Ezer év dühös árja fölött! A Ti sírotok bölcső lett a Jövőnek! Nem balt ki a kopjafa és a kereszt! Új sudarunk, a Ti ős-tövetekből Égbe-suhantó lombot ereszt! lm: tetteket áldozunk Oltárotoknál, Hű fiák módján, Hősök! Apák! Néktek ajánljuk — ünnepi torként — Testtel és vérrel ezt a csatát! Csinger József. zeti önérzettel, amely az erős, küzdő, ön­álló,, maradandó népek sajátja. Itt vannak Árpád harcosai, akik életü­ket áldozták, hogy állandó és örök Hazát adjanak a magyarnak. Itt van a magyar kereszteshadak népe; távol hazájuktól hal­tak meg, hogy nemzetük önálló életet tart­hasson fenn az európai, keresztény kultú­rában és civilizációban. Itt vannak körü­löttünk Mátyás királyunk feketeseregének harcosai, Erdély fejedelmeinek vitézei, Rákóczi szabadságküzdői, Kossuth fiai, az első világháború hősei. S mostani, mai hő­seink ! / Itt lebegnek a Megdicsőült Lelkek. Év­századok sorozatának távolából ködük elő testi alakjuk, izomerejük, fegyverzetük. Halljuk hősi csatakiáltásukat, amellyel min­dig és mindig arra az ellenfélre vetették magukat, amelynek útjában volt Magyar­­ország, s amely el akarta söpörni népünket­­nemzetünket az európai kontinensről, az ősi Haza földjéről. Meghaltak mindannyian a Hazáért! És mert megdicsőültek,— azért él ereje teljébén maga a magyar faj, a magyar nép, a Magyar Haza! Életük szent váltság volt. Ebből a váltságból fakad a mi életünk; fiainké, unokáinké, s az örök, magyar nemzedé­keké ! Minden magyar tudja a kötelességét. Ez a kötelesség kettős: a múlt kötelez ben­nünket, hogy méltók lehessünk azokhoz, akiknek lelke megdicsőült érettünk! S a jövő is kötelez: példaadóknak kell lennünk azok iránt, akiknek tisztaságán, hűségén, lelkierején, áldozatosságán a Haza jövője nyugszik. Végtelen hálával és tisztelettel tekin­tünk Hősök Napján minden megdicsőült magyarokra! A Szellem-Légiókra, akik előttünk menetelnek most és mindörökké: a Hazához valá^Jiü^égben, önfeláldozásban. Megtanuljuk tőink, hogy életünk is boldogan legyen áldozat a Hazáért, ha kell! Látogasson el a Kálvin-téri Zrínyi-sátorhoz a Könyvnapon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom