Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)

1942-03-14 / 11. szám

2. OLDAL. MAGYAR KATONAUJSAg 1942 MÁRCIPS 14. A vörös terror esztelen tobzódása Szovjetoroszországban A világtörténelem legborzalmasabb gi/ilkossági statisztikája Oroszországban tizenhatmillió ember pusztult el közvetlenül a bolseviki forradalom megindulása után. Andre Lichtenberger-nek a francia rVictoire» című lapban közzétett adatai szerint 1921-ig 31 püspök, 1560 lelkész, 6000 szerzetes, 34.585 köz­­tisztviselő, 16.367 tanár, 68.878 földbirtokos, 56.000 katonatiszt, 196.000 szervezett (volt szociáldemo­krata! j munkás, 268.000 vöröskatona és tengerész, 890.000 földműves vértanusága, éhenhalt, lczül­­lött gyermektömeg sorsa tesz tanúbizonyságot a vörös terror esztelen tobzódásáról. A Kölesek, Wränget, Denikin, Ungern-Stern­­berg, Scmjonov, Skoropadskij által vezetett, rend­kívül véres, váltakozó sikerű ellenforradalmak 1917 és 1921 évek között is óriási vérveszteséggel jártak. Maga a szovjet hivatalosan egy és fél millióra be­csüli a halottak és eltűntek számát. Az ellenforra­dalmi megmozdulások következtében óriási éhínség lépett fel, amelynek 11 millió halálos áldozata volt. 1932—33-ban a földtulajdon meggondolatla­nul és irgalmatlan eszközökkel végrehajtott kollek­tivizálásával szörnyű éhínséget idéztek elő a liolse­­vikiek. Ez a történelemben példátlan tömegszeren­csétlenség kereken 10 millió halálos áldozatot kö­vetelt. A kényszermunkatáborok, a Fehértenger-csa­­toma, a Murman-vasút, a Don-csatoma tízezré­vel pusztították a kényszermunkatáborok és a tisz­togatási akciók elítéltjeit. A szovjet fennállása óta 280 hatalmas büntető- és kényszermunka­tábort létesítettek, amelyekben a rettenetes bánás­mód, éhínség, ragály és a fagy következtében nyotc és félmillió ember pusztult el. Ha ezek­hez az adatokhoz hozzávesszük a jelenlegi szovjet­­vesZlcségekct, amelyek eltűntekben, halottakban, f0gl\okban és sebesültekben jóval felülhaladják a 10 milliót, megfelelő képet kapunk a szovjcturalom lelkiismeretességéről és felelősségérzetéről. PH' '1 Földművessors szovjetföldön Magyarországon az 1919. évi proletárdiktatúra bukásának egyik legfőbb okozója a földmí­­vcsosztály gerinces magatartása volt. Orosz­országban a szovjethatalmasságok legfőbb gondja ma is az orosz muzsik elleni küzdelem, mert az orosz földművestömegek nem voltak es nem is lesznek bolsevikiek. Hogy a szovjet^ némiképpen is elérhesse célját, uralomrajutása után megfélem­lítő, irtó- és zsákmányhadjáratot indított a hité­hez, templomaihoz, régi erkölcseihez és földecs­­kéjéhez görcsösen ragaszkodó orosz parasztság ellen. Ez jóval több véráldozatba került, mint a világ­háború. Mindenekelőtt kollektivizálták a földtulajdont. Mindenkitől elvettek mindent, az utolsó négyszög­ölet is és minden, földműves kivétel nélkül az állami kollektív kolchosz-gazdaság rabszolgája lett. Az adókat olyan magasan állapították meg, hogy a szerencsétlen, nincstelen földművesnek akkor is tönkre kellett volna menni, ha kapitalistának, vagy nagybirtokosnak született volna. Hozzá nem értő kézzel nyúltak ennek az óriási orosz síkság­nak a mezőgazdaságához és olyan összevisszaságot teremtettek, hogy az orosz földműves-családok ma már a pusztulás szélén állnak. 1938 júliusáig 19 millió földműves-család (100 millió fő) kis- és törpegazdaságát vonták össze, 250.000 kollektív kolchoszgazdaságba! 1939-ben a zsellérlelek is megszűnt és az összes földműveseket kivétel nélkül beosztották a kolchoszokba. Így lett a megelégedett kisgazdából kizsákmányolt kol­­chosnyik! 1936—37-ben a kolchosnyik (családfő) napi keresete átlag 3.9—4 kg gabona volt! Ezen kívül keresett évente átlag 370 rubelt a kolchos földműves-rabszolgája. A termést a kolchos olyan áron szolgáltatta be, ahogy az meg lett állapítva. A kenyeret az állam nyolcszoros áron árusította. Így lett a szovjet a világ legnagyobb árdrágítója. Természetesen: az elkeseredett orosz muzsik nem akart rabszolgás­­kodni, elhanyagolta munkáját, ennélfogva a szovjet mezőgazdaságát temérdek kár érte. A Kasahstan­­kaja Pravda írta 1941 májusában: «Traktorok ezrei mennek tönkre!» A propagandája Agitacija 1941-ben megállapítja, hogy az 1940. évben sok­­százezer métermázsa gabona és takarmány rothadt és dohosodott meg. Minden bizonnyal azért, mert kezelését elhanyagolták. Minden kolchos-gazdaságban ugyanez volt a helyzet. A dolgozó, földnélküli földműves verej­tékezve adózott, a nyakukra telepített nagyszámú léhűtő pipázott és szórakozott! A Novif-Pulji kol­­chosban a kovácsok vezetője egy tehenész, a mé­hészek vezetője pedig egy kovács volt. Egy-cgy kolehosban, — amelynek megfelelő terüleLet ná­lunk egy tapasztalt ispán nagyszerűen eligazgat, — a szovjetrendszer mellett annyi elöljáró, titkár, helyettes vezető, előadó, számvivő, kezelő, raktár­­nők, magtárnok van, hogy ebből a létszámból (A m. kir. honvéd haditudósító század közlése.) A szovjet hadseregek visszavonulása idején erősen erdős területeken tömegesen bújtak el a visszavonuló vörös hadsereg egyes foszlányai. Szétugrasztott csopor­tok lappangtak hóna[K>kon át az erdőkben, össze-össze­­gyülekeztek; a tél és a nyomorúság kihajtja őket az erdőkből. Legutóbb már egyre vakmerőbben léptek fel. S. környékén jelentős erejű banda verődött össze. Valami Orolenkó-nevű tábornok vezeti őket s egyes hírek szerint még tábori ágyújuk is van. A felderítés alapján a zászlóaljunk indul ellenük. Lassan húzódunk ki R. faluból. Átvergődünk a község hcpc-hupás főutcájának síkos lejtőjén.' Szán­nal talán menne valahogy a járás a vastagodó friss havon, gyalog azonban nagyon nehéz az út. Lépteink csúsznak, a golyószórósok sziszegő morgással cipelik a vállon fegyvereiket. Óvatosan, zajtalanul kell halad­nunk a felderülő, szürke, decemberi reggelben. Itt fut át a mocsáron, az erdő felé, egy agyon­­nyomorgatott dorongul. Rögös töltéséhez lapuba, olt hú­zódik egy géppuskánk; csöve a rejtélyesen hallgató erdőbe belehasító utat lesi. Távolabb, balra is, jobbra így néztek ki a csapataink által elfogott szovjet orvvadászok. is a rekettyés bokrainak tövében, alig észrevehetően, honvédcink lapulnak meg. Azután, láthatatlan jelre, el­indul a zászlóalj. Az orv vadászok főfészke Már az erdő vége felé járunk, amikor eldördülnek az első lövések. Kiérve az erdőből, terepliullámról­­terepliuHámra nyomulunk előre. Zászlóalj párám snohunk, nem törődve ö'venkct esztendejével, mindenütt legelöl, velünk van. Valahol pöfögő ropogással megszólal egyik géppuskánk. A faluból itt is, ott is torkofatlüzek lob­bannak, s fülünk mellett fütyülő zizegcssel sivít el a golyó. Közben hol az alvégről, hol a felvégről külö­nös zakatoló hang csörren jel. Az orvvadászok géppisz­tolyai! Magasan lőnek, a lövedékek száraz gallyakat tépnek ki a magányos fáról, amelyek tövében a zászló­alj pa ran csn ok figyeli és rádióval irányítja a küzdő, első lépcső támadását. Most hirtelen tompa, robbanó durranások hallat­szanak. S utánuk fehér tejszínű füst gomolyodik fel a szürke égre. Ég az egyik nagy ház, az orvvadászok jő­­jészke; az aknavetők jól dolgoznak. A tűz hamaro­san átcsap a szomszéd épületek tetejére is. Nemsokára lángokban áll az egész házsor. A tűztől megvadult házi­állatok rémült bőgése, nyerítése összekeveredik a lejtőn száguldó, a házak között támadó honvédcink puskáinak ropogásával. A túlsó dombon ijedten mozgó, apró, fe­kete, tömzsi rúdra emlékeztető alakok. Néha egyik­másik megáll, tűz lobban, narancsszínnel s máris itt zizegnek körülöttünk a «küldeményeik». A menekülő orv vad ászok. Közelharc a faluban Keményen, témyerően kezdődött a harc. Még az erdő elején találkoztunk három, lassan visszafelé ballagó szekérrel. A sebesültjeinket vitték hátra a segély­helyre. Az első kocsin, térdig pokróccal betakart, ne­vetőképű magyar honvéd markolászta a puskáját a muszka kocsis mögött. Vidám beszédére el sem hit­tük, hogy ő az egyik sebesült. Láhlövés. Úgyszintén lábszáron lőtték a második kocsi utasát is. A harmadik kocsira mosolygós arcú honvéd került, láthatólag ez sem szenvedett nagyon a sebe miatt. egy nemzetközi kereskedelmi, vagy bankvállalat személyzete bőven kitelnék! A bolseviki propaganda alapította meg az úgynevezett Paraszt Internacionálét, a világ föld­művelőinek félrevezetésére. Valójában orosz földön mindent elvettek a földművesektől. Megalkotta 1932. augusztus 7-én a «Parasztlerror Törvény»-t, amely a földművest, minden legcsekélyebb kihá­gásért, 10 évi börtönnel, vétségért életfogytiglani kényszermunkával, bűntettért halállal sújtotta. Az Izvesztija 1939. május 28-i száma dicsérő hangon emlékezik meg egy gyermekleánykáról, aki fel­jelentette édesatyját, mert a közös gabonából félre­tett egy kis mennyiséget, hogy gyermekeinek töb­bet juttathasson. Ezt az apát a parasztterror­­törvény alapján kivégezték. A kislány pedig nyil­vános dicséretet kapott. Pattogva égő, ropogó faházak között nyomultunk át a falun. A láng melege sokszor belecsap az ar­cunkba, pillánkat perzselve. A hóié megolvadtan csobog, kormos pernyét hord magával. Szakadatlanul ropognak a fegyverek, s félholtra rémített, sunyító, falusi kuva­szok, hasuk alá kapott farokkal, húznak el mellettünk. A zászlóalj a lángoló házak között nyomul előre. Holttesteken ugrálunk át. Baloldalunkon most kezd dolgozni két gépágyúnk. A küzdők első lépcsője megint nekilendül. Szi­szegnek, sivítanak körülöttünk az orvvadászok lövedékei. A küzdők parancsnoka, a botondkülsejű, zömök fő­hadnagy; a honvédtiszti vívóklub olimpiai keretének nagy ígérete, magyar tőrbajnok, halad előre az élen. Erős gólyószórótüzet kapunk. Nincs más — «feküdj.. \ kis főhadnagy fektében hátra-hátra nézegett, s kőnyugalmú, mozdulatlan arcún megjelenik egy széles mosoly. Aztán mutat valamit a kezével. Intése nyo­mán kattogta szólal meg négy géppuskánk. Dolgozni kezd egy nehézpuska is, szapora lövésekkel. Le/ogják a szemközti dombhátat. Egy lovas iramodik ki a faluból. A géppuskák egyike lőni kezd. No, no, mi lesz? Nem találták cl! Nyújtogatjuk íektünkben a nyakunkat, a sftortember izgalmához hasonló érzéssel. «Elkapta!, rikkantja va­lamelyik honvéd, s látjuk, amint apró, fekete tömeg fordul le a lóról, s a gebe lovas nélkül száguld to­vább, be az erdőbe. Felrobban a lőszerraktár Most fellendül a főhadnagy keze. Felugrunk. Szőke­­lünk. Megint levágódunk. Aztán újra jel! Az előttünk fekvő, hatalmas, szétterülő falurészen már lángolva ég egesz sor haZ. Jobbra tőlünk felhangzik a jobbszár­nyon küzdő század hajrá-ja. Elértük már a falut is. Lövések dörrenek ránk. Szaporán jelelgetnek vissza a honvédpuskák. Polgáriruhás alakok vágódnak el velünk szemben, szétcsapó karokkal, a kezükből kilendül a gyilkolásra emelt géppisztoly. Hatalmas robbanás, tő­lünk vagy húsz méterre. Tetőgerendák izzón tüzes darabjai repülnek magasra. Lőszert és robbanóanya­got halmozlak fel a padlásra. Levegőbe repült az egész, házastól. Alost érte el a harc a forrpontját. Fegyver­ropogás mindenhol. Izzó roncsok között törünk előre. Hirtelen újabb puffanó, mély dörrenések. Az árkász­­raj felfedezte a kertekben az orvvadászok rejtett, föld­alatti raktárait. Egymásután robbantgatják fel vala­mennyit. Győzelem! Száguldva rohanunk az utcákon. Látjuk egy he­lyen, apró ^ domb mögött, egész csomó, civilruhás orv­­vadász nyúlik el mozdulatlanul; körülöttük szétdobált orosz katonai felszerelések. Orvul húzódtak meg, hogy támadásunkat megállítsák. Többszáz orvvadász holtteste hever szanaszét. A megrémült lakosok azt mondják, lehettek vagy liatszázan. Ősz óta lappangtak a kör­nyéken, s csak a tél bátorította ki őket az erdőkből. Valóságos lángtengerben értünk a főtérre. Az ellen­fel legyűrve. Századaink gyülekeznek, körülveszik a negyedik század parancsnokát, kezében orosz golyószéró. Egy orvvadászé volt. Fenyőfák közé bújva, a magas­ból puskázott rá a főhadnagyra. Aki pontosabban cél­zott — az győzött. Hirtelen ott terem az egészség­­ügyi karpaszomanyos szakaszvezető. Kezében fényké­pezőgép. Rákapja a csoportra. A honvédek mögött óriási lánggal égő házak tűzcsóvái fénylenek. A szovjet orvvadászok által használt különböző szedett-vedett fegyverek. ÁDÁZ HARC hatszáz orvvadász leküzdésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom