Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-14 / 7. szám
1942 FEBRUAR 14. MAQYAft KAí ONMUJSAQ 7. OLDAL. LÉLEK A HÁBORÚBAN Nem mese, amit elmondok. Igaz történet. Akkor esett meg velünk, amikor azok, akik ma fegyverrel a kézben küzdenek az ország határaitól távol egy minden szépet és jót elsöpreni akaró, házul; világgal szemben, vagy akik idehaza lábhoz tett fegyverrel állnak őrt, meg sem születtek még, vagy csak igen kicsi legény kék voltak. Több mint két évtizede történt. Embermilliók küzdöttek egymással szemben és véres csatákban mértek össze erejüket. Minket akkor — jobban mint most — nagyon próbára tett az élet. Azok közül, akik akkor a csatába mentek, még sokan élnek. Mindenki emlékezik a felpántlikázott, nótás vonatokra, amelyek úgy ontották a harchoz az ország színe-javát, hogy szinte azt hitte az ember, sohasem lesz vége ennek az emberáradatnak. S jöttek a hírek a harcterekről, hogy amerre a virturos, magyar legények megfordulnak, nem tud megállni előttük ellenség. Sokszor a hírük elég volt arra, hogy elvegye a kedvét a harctól azoknak, akik fegyvert fogtak hazánk ellen. Győzelmesen ment és küzdött a magyar katona idegen földön, rendíthetetlen bátorsággal és minden nemzet á'tal irigyelt vitézséggel. Országunk határát nem léphette át az ellenség, mindenhova lecsapott a kemény magyar ököl és már csírájában szétzúzta az ellenség ilyenfajta terveit. Az itlhonmaradottak évek hosszú során át türelemmel és fegyelmezetten viselték a háborúviseléssel, természetesen együtt járó kisebb-r a tyobb nélkülözési, a szenvedést, a gyászt. Mindenki megfeszített erővel dolgozott, mert tudta, hogy életrőlhalálról van szó. Ügy a fronton, mint idehaza kemény harcot küzdöttünk végig abban a hitben, hogy ha a nagy világégésnek végeszakad, elérkezünk egy boldogabb és békésebb világhoz, amelyben minden bajunkért és bánatunkért kárpótlást találunk. A győzelemben valamennyien igaz hittel hittünk. Hiszen, ha csak egy pillanatra is másképpen gondolkoztunk volna, nem állhattuk volna meg éveken keresztül a helyünket sem a harctéren, sem itthon. És mégis mi történt? Minden hitünk eltűnt, minden szép reményünk elszállt és egyik napról a másikra kellett észrevennünk, hogy mi, akik becsülettel, vitézül és bátran harcoltunk messze idegenben és tűrtük a nélkülözéseket hangtalanul, magyar szívvel, — elvesztettük a háborút! És azt is észrevettük — sajnos, jóval később — hogy a háború elvesztésével sokkal nagyobb szenvedés szakadt ránk, mint amekkorát a háborús napok alatt hordoztunk. Máról-holnapra darabokra szakgatták hazánkat és egyik darabját ennek, a másik darabját annak a népnek adták. Megindult a magyar élet és vagyon ellen az irtóhadjárat. Irtotta is mindenki;, aki csak tehette. Fegyvereinket elszedték. Fegyvertelenül néztük a nagy pusztulást. Jöttek a menekültek, megteltek a vasúti kocsik lerongyolódott testvéreinkkel, akik nem tudtak magukkal mást hozni a bizonytalan nagy útra, mint puszta életüket. Így volt ez húsz egynéhány évvel ezelőtt. Ez volt az igaz történet, amelyhez fogható nem igen történt meg nemzettel. Borzasztó történet! Tragédia ! Azt a megaláztatást, amiben eleinte részünk volt, azt idegen népek csinálták velünk. De ennek nyomán jött ránk a szégyenletesebb, a vérlázítóbb, mindennél förtelmesebb megpróbál latás. Tehetetlenségünkben egymás ellen mentünk, egymás ellen emeltünk fegyvert, sokan hazát és Istent megtagadlak. Rettenetes idők voltak. Haza, szív és lélek nélkül, fegyvertelenül állt a magyar nagy összevisszaságban és semerre sem látott senki kiutat. És ez a mi nemzeti tragédiánk olyan ok miatt következett be, amire annakidején senki A Vitézi Rend Zrínyi Csoportja kiadásában megjelent vitéz Deseő Gusztáv alezredes DPINKTRCIIENTOL MOSZKVÁIG (Világkép 1940—1941.) című rendkívül érdekes és időszerű könyve. Ara 3 pengő. Megrendelhető a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja Munkatársainak Irodalmi és Művészeti Szövetkezeténél (Budapest, VIII., Reviezkv-utca 4/b.) az összegnek az 58.100. számú postatakarékpénztár! csekkszámlára történő előzetes bvficetés útján sem gondolt, vagy csak igen kevesen gondoltak, de megakadályozni nem állt módjukban, s amivel a mi akkori ellenségeink valamennyien jobban tisztában voltak. Azt nem tudtuk, hogy a háború megnyeréséhez nem csak puska kell! Kell oda olyan dolog is, amit ugyan kézzel nem tudunk megfogni, ami láthatatlan, ami, ha hiányzik, háborút megnyerni soha nem lehet, csak elveszteni: a mindig résenálló, erős lélek hiányzott belőlünk! Amely ellen tudott volna állni a mai hadviselés különös furfangjainak. Ha nem hiányzott volna belőlünk az erős lélek, soha nem eresztette volna el a mi izmos karunk azt a fegyvert, amit évszázadok óta mocsoktalanul és mindig férfihez illő módon használ tunk. Szóval vertek meg bennünket, nem acéllal! Hírekkel, hazug jelszavakkal! Amikről azt hittük, mind igazak és jószándékúak. A szóval való harcot megkönnyítette a velünk született hiszékenység. A jószándékúság, amely azt hiteti el ve-CSAK ELŐRE, PÁNCÉLOS ELŐRE! MERT ELŐTTED NINCSEN AKADALY! HÓVIHARBAN, IZZÓ NAPSÜTÉSBEN HŐSI HARCOK. GYOZEDELME VAR! HAJRA! ELŐRE! TŰZÖN, VIZEN, ELLENSÉGEN AT! ELŐRE! ELŐRE! HŐS PÁNCÉLOS, VÉDD MEG A HAZAT! lünk, hogy mindenki olyan, mint mi vagyunk: egyszerű és igaz Ma újra háború van! Ma újra győzedelmesen megy előre a magyar katona! Ma sincs ellenség a földünkön! Győzünk! Hiszünk a győzelmünkben! Valamennyien felelősek vagyunk, de legnagyobb mérvben azok, akiknek kezében a fegyver vanl Az védekezhetik, az támadhat. De mindkettőt csak úgy teheti eredményesen, hasznothozóan, ha a harchoz nemcsak fegyverét használja, hanem lelkét is edzi. Ma még itt vagyunk mi, a régiek, a szenvedők. Amikor csak lehet, szóval, tettel figyelmeztetünk a múltra. A mai katonáknak nem lehorgasztott fejjel kell haza jönniük a csatamezőről, nem szégyenkezve és bánattal szívünkben, hanem ahogyan magyar emberhez illik, fényes és dicső fegyverekkel, büszkén és önérzetesen! (v. Cs. J.) HOGYHA ELJÖN AZ UTOLSÓ ÓRA, HOGYHA ÉRZED HŐSI VÉGEDET; BÁTRAN NÉZHETSZ A HALÁL SZEMÉBE, MERT HAZADÉRT ADTAD ÉLTEDET. HAJRA! ELŐRE! ROBOGASUNK SOHA MEG NEM ALL! BAR NÉZZEN, BAR NÉZZEN VELÜNK SZEMBE SZÁZEZER HÁLÁL! Budapest székesfőváros vitézi T. B. elnöke megnyitó beszédét mondja a Vitézi Rendházban rendezett japán-magyar kultúresten. — A fényképen balra a budapesti japán követség tagjai láthatók- enk lesz, rai- enk lesz, Csak mi- énk lesz majd a di- a- dal! Ül az óra, páncélos, előre!.. (Vitéz nagyselmeczi Mérey Zsolt akadémikus, Zrínyi-munkatárs verse. Zenéje ló jő szárazajtai Incze Frigyes és Fodor Tamás akadémikusoktól.)
