Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1948 (4. évfolyam, 2-7. szám)
1948-04-01 / 7. szám
8 MAGYAR JÖVÖ 1948 április 1 Magyarok Világszövetsége találkozója VASVÁRI ISTVÁN: Torlódó nyár a centenáris ünnepségekre hazaérkezett külföldi magyarokkal. A Magyarok Világszövetsége időnként ankétet rendez az itthon tartózkodó külföldi magyarokkal. A Világszövetség alkalmat kíván adni a világ minden részén élő magyaroknak arra, hogy közvetlenül hozzászólhassanak a Világszövetség ügyeihez. így a most hazatért a centenáris ünnepségekre érkező franciaországi, bel. giumi, angliai, kanadai, argentínai, uruguai, pálesztinai, csilei és USA- beli magyarok itthon tartózkodása kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy március 16-án a Világszövetség ankétot rendezzen. Az ankét lefolyásáról a következő beszámolót adjuk. Bölöni György elnök üdvözlő szavai után Balogh József, a Világszövetség főtitkára, bevezetőjében ismertette a szövetség viszonyát a külföldön élő magyarsággal. Dr. Maiikovics István, a párisi Bajcsi Egyesület elnöke beszédében foglalkozott a külföldi magyarok gyermekeinek iskoláztatásával- Előadta azokat a nehézségeket, melyek a magyar iskolák fenntartásával járnak és kérte a Világszövetséget, hogy tankönyvekkel és minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa a franciaországi magyar iskolákat. Balinkó György a lyoni magyarok megbízottja beszámolt . arról, hogy egyre növekedő számban keresik fel a demokratikus egyesületeket azok a magyarok, akik a nyilasok és a nácik agitációjára annakidején nyugatra me.-.AÜltek és kérik a demokratikus szervezetbe való felvételüket. Ezek a magyarok határozott kívánságuk szerint minél előbb haza szeretnének jönni és készséggel alávetik magukat az igazolási eljárásoknak. Békessy Imre, a chlevelandi „Szabadság” szerkesztője az amerikai magyarság mélységes elismerését fejezi ki a Világszövetség működése iránt, Emlékeztette a külföldi szervezetek megbízottait, hogy a Világszövetségnek lényegesen több anyagi támogatást' kell kapni ahhoz, hogy nagyfontosságú munkáját még hatékonyabban végezhesse. Martina István, az Amerikai Testvériség Betegsegélyző Egylet megbízottja ismertette az amerikai magyarság helyzetét és elmondotta, hogy az odamenekült reakciósok, dis&zidensek súlyos nehézségeket okoznak, mert az egyenetlenség magvát és a gyűlölködés konkolyát akarják elhinteni az ott élő magyarság között. Általános volt az a kívánság a felszólalók részéről, hogy a Világszövetség legyen segítségére a demokratikus külföldi szervezeteknek, haladó szellemű irodalmi termékek, színdarabok, versek és filmek beszerzésében. Kárász Győző, a Nemzeti Segély főtitkára a külföldi demokratikus magyarság által Magyarországna juttatott adományokért mondott köszönetét, ismeretve az adományoknak a nyomor leküzdésére, valamint az újjáépítés előmozdításával érezhető komoly mérvű hatását. Végezetül a felszólalóknak válaszolva Balogh József főtitkár ismerhette a Világszövetség törekvéseit az iránt, hogy a külföldi magyarság szervezetein és egyházain át tartson szoros kapcsolatot a Világszövetséggel.. A Világszövetség szívesen fogadja és folytatni fogja az egyéni levelezést is azokkal, akik közvetlenül keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal. A Világszövetség az egész külföldön élő magyarságnak társadalmi szerve és szorosra óhajtja fűzni kapcsolatait mindazokkal a honfitársakkal, akik szívükön viselik a magyar demokrácia ügyét. ERKÖLCS ÉS KULTÚRA « Azok, akik összetévesztik az erkölcsöt az álszenteskedéssel, a valóságot az illúzióval, még mindig azt hirdetik, hogy a művészetnek „külön világa", a „béhémeknek" külön erkölcse, törvénye" van. Az öntudatos, valóságban élő és a valóságot vállaló emberek azonban nagyon jól tudják, hogy a „külön világ" és a „külön törvény" mese, mégpedig ártalmas és veszedelmes mese. Az igaz, valóban a Mű építésére törekvő művészek nem lehet' nek külön szempontjai, törekvései és törvényei, mint a többi embernek, őt is ugyanazon társadalom teremtette és alakította ki, mint a többieket és ha „külön vllág"-ba képzeli magát, éz annak a jele, hogy elszakadt a világtól és a valóságtól, elszakadt attól a teremtő, örök forrástól, amely nélkül csak hamisat alkothat: a néptől: Talán túl egyszerűen hat ez így kimondva, de a történelem mindennél világosabban bizonyítja, hogy az igazi nagy alkotók mindig azok voltak, akik feltörekvő, új élet-vágyától, élet-alakító szenvedélytől hajtott nép vágyait és sejtéseit, céljait és terveit kifejezték. Ha száz példát hoznánk fel, ha ezret, a tanulság ugyanaz lenne! A művésznek együtt kell haladni a néppel, együtt kell haladni a történelem irányával és a maga magasabb csúcsáról széttekintve; ki kell fejeznie, amit lát, hall és érez. Nem kétséges tehát, hogy minden valóban nép: szükségletből fakadt, ténylegesen a történelemmel együtthaladó tömegmozgalomnak* hatással kel! lennie a művészekre és viszont. A programmszerüen kulturális tömegmozgalmakon kívül minden, valóban történelmi feladatot vállaló és intéző tömegszervezet — tehát a magyar Nemzeti Segély is — a maga munkájával, új társadalmi és történelmi lehetőségek megteremtésével, a valóság kiszélesítésével és gazdagításával kiszélesíti és gazdagítja az alkotó művészek élményvilágát is. Új „nyersanyagot" ad nekik, melyet aztán a művészeknek kell feldolgozni. A Nemzeti Segély például nemcsak a grafikusokat és a riportereket mozgaatta és ihlette meg, hanem festőket és írókat is, akik a Nemzeti Segély munkája nyomán figyeltek fel a magyar társadalom egyes jelenségeire. Több nagyon szép költeményt láttam például, amelyek a legutóbbi árvízről és a nyomában támadt, a Nemzeti Segély által megszervezett társadalmi mozgalomról szólnak, annak azonban nemcsak jelszavait, hanem belső tartalmát, — LUKACS GYÖRGY szavával — „társadalmi ritmusát" is kifejezik. De, amíg a tömegmozgalom megrajzolja, sőt előrajzolja a társadalmi képét annak, amit a művésznek művészileg kel! betöltenie és megrajzolnia, a tömegmozgalomnak is állandóan ihletet és elindulási lehetőséget kell merítenie a művészek alkotásaiból. Teljesen felesleges és értelmetlen annak a kutatása, hogy melyik volt előbb, — (mint a tyúk — meg a tojás?) — s hogy melyik a fontosabb? A tömegmozgalom a valóságot szervezi meg és ezzel élményt, ihletet, útat ad a művésznek. A művész azonban éppen akkor, amikor a legteljesebb és leglegmélyebb valóság kifejezésére törekszik, nem áll meg, nem állhat meg a tények száraz és mechanikus regisztrálásánál, hanem továbbviszi azt a folyamatot, ami a valóságban történt, felnagyítja és kiszélesíti azt az emberi távlatot, mely a társadalmi tényben kirajzolódott. Hogy az előbbi példánál maradjunk: AZ ÁRVÍZ valóban művészi, valóban realista jellegű leírása új ötleteket ad a Nemzeti Segély szociális munkásainak. Észreveszik, amit eddig nem vettek volna észre, tudatosul bennük, hogy ők, akik szükségképpen el kellett, hogy vesszenek valamilyen igen fontos részletkérdés elvégzésében, tulajdonképpen milyen munkát végeztek, hogyan viszonylik az ő munkájuk a munka egészéhez és így tovább! Ök is eljutnak a csúcsra — munkájuk, feladatuk, emberségük csúcsára — ahonnan megláthatják az elvégzett munka fény- és árnyoldalait és új erőt merítenek, -hogy további csúcsok, további magasságok felé emelkedjenek! Milyen nagy „felfedezés" volt, amikor a múlt század nagy írói felfedezték a szinte történelmen kívül élő szegényeket és elnyomottakat, amikor az irodalom behatolt azokba a szegényes vackokba, fülledt zugolyokba, ahol emberek milliói tengették egyetlen, csodálatos, szépre és jóra hivatott életüket! A demokrácia a nép felszabadulásának lehetőségét, az élet békéjének és rendjének helyreállítását jelenti, amikor az irodalomnak és a művészetnek már nemcsak a jóindulatú és segíteni vágyó, de szétszórtan élő embereket, Iranern a rendszeres segítésre és rugalmas váltói tatásra képes államhatalma is figyelmeztetheti történelmi feladataira. Nagy, erős tömegmozgalmak állnak minden igaz író háta mögött és ha valóban olyasmit „fedez föl", ami eddig homályban volt, de ami értékes és fofitos: e tömegmozgalomnak minden erejükkel vállalják e tengermélyről felhozott gyöngyöket, az új feladatokat! Régen túl vagyunk már azon, hogy a kultúrát luxusnak, dísznek, időtöltő szórakozásnak, vagy akár öncélú propaganda-eszköznek tekintsük. Azok a tömegmozgalmak is, amelyeknek kimondott kulturális jellegük van, nemcsak azért működnek, hogy a szó szűk és merev értelmében „műveljék" a népet, hogy csupán adatokkal és ismeretekkel „emeljék fel" őket. A „kultúra”, a „művelés" sokkal több, mint adat és ismeret; az utóbbiak szükségesek de csak mint kifejezési eszközök, mint elindulási lehetőségek a nagy cél, az egész nép boldog, renden alapuló élete felé. De míg a kulturális tömegmozgalmak — ha valóban kulturálisak és valóban tömegmozgalmak — társadalmi jellegűek, a társadalmi céllal és programmal dolgozó tömegmozgalmak nem nélkülözhetik a kultúrát, semmit sem érnek a társadalom fejlődésével együtthaladó művészek segítsége nélkül. A korszerű tömegmőzgalmaknak fel kell ismeniök, hogy művészek nélkül megállnak a fejlődésben és jól tudjuk, hogy a megállás tulajdonképpen hátrafelé való menetelt, s végül teljes szétbomlást jelent. A Nemzeti Segély már többször bebizonyította, hogy ismeri és értékeli a művészek szerepét a magyar demokráciában. Módot adott a művészeknek, hogy bekapcsolódjanak munkájába, hogy tanuljanak abból. Nem kételkedem benne, hogy a Nemzeti Segély szociális munkásai viszont tanultak és tanulnak a velük együtt dolgozó művészektől, s aki még nem tanult volna eleget, hát a közeljövőben alkalma lesz rá. Csak gazdagodjon, növekedjen a Segély munkája, megszületnek majd a művészi kifejezői! Minden tömegmozgalom munkájának olyan kifejezői vannak ugyanis, amilyet megérdemel! Abban sem kételkedem, hogy a Nemzeti Segély hamarosan a legjobb művészek, legszebb, legemberibb, legderűsebb alkotásait fogja kiérdemelni. — Antal Gábor — Aki a H&nzeU Styíityt lámtyatya, wzfyot ípib! Egy igazi új költő érkezett Vasvári Istvánnal : mély és őszinte lírikus aki magán hordozza a tegnapi idők szomorúságát. A kis kötet nem az első: válogatott versei ezek a költőnek, aki azonban az ’események miatt csaknem ismeretlen maradt az irodalomban. Amiket írt, szöges ellentétben állottak az esztendők klímájával, a hasonlóan megszólaló költőket nem a Pamaszusra ültették, hanem elküldték a gázkamrákba. A munkaszolgájlatos megmenekültek közül való Vasvári. Szomorúsága mégsem lemondó magába-roskadás, a hitleri idők poklába, a magyar nyilas pusztításban. Ujéletet sarjasztó a fájdalom, ahogy e sebzett árva lélek érez. Vasvári versei a világpusztulás áldozatainak kétségbeesését és szomorúságát adja vissza, de vall világképe, melyet előbbi füzetében egy Heinéhez irt Iveiéből olvashatunk ki: „Én, aki megmenekültem, aki mindent átéltem, aki szabaddá és közömbössé szenvedtem magam, végre meglelem a fájdalom forradalmában a legősibb jogokat és üvöltök, mint sebzett vad.“ Ilyen formán ömlik verseibe feltartóztathatatlanul az átszenvedett napok szomorúsága. De azt is mondja, hogy a fajdalomnak forradalma van és igazában e fájdalom ' forradalmából erednek versei. A tegnapi fájdalomból átlép a mai jelenbe. Néha még „az idők ^ szegélyén áll“, de érzi mér éppen ezért, hogy nem eleg a magábaroskadás a Urai tudomásulvétel, fajdalomfestés, nem eleg az üvöltés, több kell, mély kiállás kell, ««t csak így tudja önmagát és a szenvedésben hozza Belső változás és fejlődés során epito a nagy szomorúsága. A háború kiszakítja a dunántúli szerény szatócs környezetből, a „hsakét ' lépés hosszú bolt“-ból, viszi kínjai es mások kínjai kört a munkaszolgálatosok rettenet életsodrába e szörnyűséges hübe. Mit sejtettem“ jól tudom mar: — utánam í/ s homok jár - az elmosó időben mindegy“ — hogy nyúl volt-e vagy oroszlán“. Ez az az idő, amikor „este már úgy hullok alomra“ — mint meghajszolt, fásult bús vadak. — Időkön kívül: napranap zúdul, „mint habra-hab, mit — elnyel tompa mélyvizek sodra“. Ha csak ezeket írná Vasvári akkor is költő lenne, de nem lenne annyira a máé és a miénk. Mert ő meglátja minden igazak kollektív, közös' sorsát, akiket egyformán irtott a hitleri kard és a szellem. És ha már ezt felismeri, akkor nem elég a kiáltás és az üvöltés. A megismerést ki is kell , fejezni, meg leéli toldani egy lépéssel s ő még is teszi, És most ezt írja: „Renyhéit kushadjon odújába — ki vakond s mit se lát — vagy gyáva — színes, szavakat vet magába — s nem érti milliók szavát — az Elvet: — a szabadság nagy, forrongó — kohóját — amelyből aeélmilliók — nőnek és hullanak, mert világuk -— harcáért — harcukért való — ó proletárok“." A kötet végső kis ciklusában még ennél is inkább, változik a hang és a lírai fájdalmak zengéséből az egyéni szomorúság fájdalmából a fájdalom forradalmán át a mindenki sorsának kiformálása érzik. Vasvári már ezeket írja: „Tépd szét magad milliókért —, hogy az ő sebük a te sebed legyen“. Vagy: „Ki huszonnyolc évig tévelyegtem . — s könnyű voltam a mérlegen — ma már tudom —, hogy értük lettem, — hogy — bennem a létük harca legyen“. Szerénység és szelíd szemérmesség van Vasvári tehetségében. Nem kiált, nem harsog, nem trombita kint' a dobogón, szelíd, mélyen zengő hárfa inkább. Elmélyülten, magábamerülten olyan nem mindennapi értékeket hoz, melyek bizton kiemelik az elzárkózottságból, a felismerhetetlenségbőí és .hiTTninn Ír ViPrcÜlt ‘tfiSZllv Bölöni György. Magyar Jővft Felelős szerkesztő és kiadó Kirisx Győző Kiadóhivatal és szerkesztőség: Nemzeti Segély Országos Központja, Budapest, Munkácsy Mihály-utca 19. Kardos nyomda Budapest, V., Vadász-u. 30 Felelős nyomdavezető : Demeter Tivadar
