Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-07-01 / 6. szám

Mozaikok a gyűjtésről Folyik a gyűjtés a hazatérő hadifoglyok megsegítésére Buda­pest utcáin. A Nemzeti Segély és MNDSz asszonyai az ájult hőség­ben ülnek a piros ernyő alatt és időnkint kézbevéve a perselyt* gyűjtögetnek. Múlik az idő, az eredmény csekély. Egyszer har­sány hang riasztja meg a hölgye­ket: „Marika, Ms húgom, mi az ördög lelt; hogy ebben a hőség­ben az utcán üldögélsz? Én meg hiába csöngetek nálad.“ Marika meglepetten kapja fel a fejét, majd öleli, csókolja a nagy baju­szé, jól megtermett idegent. Marci bácsi, de jókor jött! Marci bácsi, az Isten küldte ide Vesz­prémből, jaj de jókor jött!" Marci bácsi örül a lelkes fogadtatásnak, de aztán gyanakodni kezd: „Mi ütött beléd, galambocskám, nem szoktál te ennyi örömet mutatni, csak nincs valami baj?“ „Dehogy van, Marci bácsi, dehogy van, gyűjtünk mi itt a hadifoglyok ja­vára, .azért örülök, hogy jött, maga biztosan vesz tikettet tő­lem — és már pityergőre áll a szája —, senkinek nem tudtam eladni még ebben a hőségben-“ S addig hízeleg, dorombol, míg Marci bácsi tárcájába nem nyúl és valóban kitesz az asztalra egy százast. Utána nagyot fuj, Marika, pedig boldog izgalommal cédulát ír a százashoz: Ezt egy rokonom­tól kaptam, s úgy dobja be az urnába. A Halló-büffé előtt vékony kis­lány csörgeti perselyét; egy társa­ságot akaszt meg útjában és a tár­saság 3 tagja már nyúl is a zsebé­be, csörren a pénz. A negyedik: — orosz főhadnagy — egy pillanatig értetlenül áll, aztán rövid kérdést tesz fel: mi? A kislány újból el­mondja! hazatérő hadifoglyok tá­mogatására kérek pár fillért, és segítségkérőn néz a három civilre• hiszen tudja, az orosz úgysem érti mit mond. De más a helyzet. Áá hadifoglyok, mondja és keresgél a zsebében, majd egy fényes öt fo rintost ejt a perselybe■ A starsi li­­tyinantnak nem volt más apró­pénze, vagy talán több szolidari­tást vállalt mint sok honfitársunk. És még egy kis történet, ami a hangszóros villamossal áll kapcso­latban. A villamosban beszélő ál­landóan kifigyel az utcára és az utcai jelenségeik késedelem nélkül felhangzanak a nem kis hangerős­­pégű mikrofonon. Így halljuk egy­másután: Kevés a tikettvásárló, több tikettet szeretnénk a járóke­lőkön látni, ne menjenek el a per­selyek és urnák mellett részvét­lenül, mlaijd az Apponyi-téren meglepetve halljuk a buzdítást. Vegyenek példát miniszterelnö­künk feleségéről, aki már második napjai dolgozik a tűző napon, hogy a hadifoglyoknak segítséget nyújthasson a Nemzeti Segély és MNDSz. Dinnyés Lájosné a miniszterel­nök felesége szorgalomból dicsé­retest kapott. Az ítélet órája Sokat dcitgozó embernek ritkán van ideje arra, hogy lim-lomjait rendezgesse. Most egy régebbi fel­jegyzésemet kellett előkeresnem és így akadt kezembe az alábbi pár sor, melyet 1946 elején jegyeztem fel. j * A politikai szabadság mellett■, tel­jes anyagi elesettségben vergődik ma a dolgozó nép. Gondoktól gyö­tört arcok uniformizálódtak, panasz­kodó hangok kórusa hallatszik min­denfelől. Tán- sokaknak oka van a panaszra, de tudjuk az a helyzet, hogy jelenlegi nehézbégeink időle­gesek, — a súlyosan beteg ország lábadozásának szimptomái. De vájjon arányban áll e sokak vádaiskodó panasza az éle!módjuk­kal'! Gyakran nemi Az igazi dolgo­zók nemesebbje, a gyárakban verej­tékező fizikai munkás, a műszaki irodákban görnyedő értelmiségi, a magán és közhivatalok kistisztviselői rendszerint nem panaszkodjak, — pedig az éhség lassan megszokott dologgá válik közöttük. De sopánkodik a feketéző, a va­lutás, a nagykereskedő és általában oz egész reakciós réteg. Hallotta: Már megint drágább lett a vasúti Már megint raziát tartottak a Balatonon! Már megiiit emelkedett az adó­­pengő és esett a dollár! . Szörnyűség! A könnyen panaszkodók és jogos bajait jajongó kisembernek pedig, szolgáljon okulásul az alábbi törté­net, melyet az élet, produkált, szó­­szerint így ahogy leírom: megyek a Nagymező-utcában a Teréz-templommal szemben és azon tűnődöm mit tudnék a suszteromnak adni, hogy megsarkalja a cipőmet. A sarka már annyira ferde, hogy fáj benne a lábam a talpáról pedig jobb nem is beszélni. Talán a do­hányjegyemet. Úgy sem tudom ki­váltani, meg árt is nekem a dohány_ zás. A cipőm és a tüdőm! Együtt koptunk el a háború és az üldözte­tés nehéz esztendeiben. Hajaj! Mély sóhaj szakad ki belőlem, már kez­dek sajnálkozni önmagam felett, mikor valami furcsa lá'vány fogja meg révedező tekintetemet. A túlsó sarkon egy ember jött. Jött?! Ez talán túlzás. Vonszolta magát. Égyik lába merev volt, de nem hordott sem mankót sem bo*ot. — nem hordhatott, mert két keze mént élettelen rongy lógott le vállairóh Hihetetlen energiával küz­dötte előre magát, lépésről-lépésre egyetlen ép lábával. Ki lehet ez az ember? Bizonyára a háború vagy deportálás, Horthyék, Hitlerék, Szálasiék áldozata a nyíl­lal, horoggal elcsúfított kereszt élő megfeszítettje. Szinte hipnotizálton tartottam fe­léje. Vájjon fiatal ember e vagy idősebb? Közeledtem. Korombeli le­het, bár nehéz meghatározni, mert arcát is eltorzította egy hosszú csík, mély forradás. Olyan mint valami kegyetlen korbácsütés nyoma, mely soha az életben el nem múlik. Félarca merev, de másik fele gömbölyűre dudorodik, szája össze csücsörítve, — és hallod?... uram­isten ez az ember fütyül! Tisztán és dallamosan száll ajkai közül a nóta: Katóka légy a ba . ... Katóka léay a ba.... Katóka légy a ba .. ■ Katóka légy Hallod embert A testi nyomorú­ságnak ebben a katasztrófájában a lélek énekelni tud! Mit szólsz hozzá te, aki az élet értéhét a cipőd sar­kával és a burgonya árával méred? Mit szólsz te, akiben a betegséggé vált elégedetlenség akkor is éhség­érzetet kelt, ha jóllaktál? Te már rég elfelejtettél fütyülni! , Most értem melléje! Meg kell ke­resnem emögött az eltorzított arc mögött az egykori embert, aki bi­zonyára délcegen és rugalmasan járt, vidám arccal és ragyogó sze­mekkel, hiszen lelke mélyén még most is ott dalol az életöröm-Vagy talán meghibbamt szegény? S ekkor rám nézett. Nyájasan és értelmesen megszólalt; nem lenne szíves kedves uram megmondani mennyi az idő? * Tizeiikét óra van te jó ember, illetve tizenkét óra lesz mindjárt, baj'ársam a szenvedésben és re­ményben. Mindjárt megüti a magasságban trónoló Igazság a gongot és ítéletet mond a világ felett. Most dől el, ki az. aki megtartásra érdemes és most hullik el a férgese. Mert el kell hullnia a kétkedőknek a reményteleneknek és a gáncsosko­­dóknak, — az élet kullancsainak — és le kell maradni a síránkozóknak. De megtartatnak a tiszták és bi­zakodók az erőslelkűek és hinni­­tudók, hogy megépítsék azt a vilá­got, ahol nem lesznek rongya tépett emberi testek és éhségtől síró gyer­mekek. Nem kell hozzá semmi más csak erős jószándékú bizakodó lélek és dolgozni akarás. Boross László. A felgyújtott Ganzgyár munkáshősei között A iűz-vizsgálóbizottság éppen tá­vozik, amikor a Nemzeti Segély zsá­kokba csomagolt ruhacsomagjaival megérkezünk. Az üzemi bizottság elnöke szívesen fogad bennünket, a munkálok percek' alatt ériesülnek az adomány megérkezéséről. A le­égett műhely közelében rakjuk egy asztalra a ruhaneműt tartalmazó csomagokat és hamarosan együtt van a kártszenvedeít munkások tö­mege. Máté György, a Szabad Nép munkatársa rövid beszédben ismer­teti a Szabad Nép gyűjtési akció­ját, amelynek már kora reggel szép eredményei vannak. A munkások éltetik a munkás szolidaritást s amikor arról beszél, hogy a Kom­munista Párt szövetkezete tíz rend ruhát és a Nemzeti Segély ötven vegye? ruhacsomagot küldött, a lel­kesedés tetőpontra hág. Igazán izzóvá válik a hangulat, mikor Máté György a gyujtogatók­végrehajtását meg akarják hiúsítani, akik a munkásság nagy erőfeszíté­seinek nagy eredményeit romba akarják dönteni. Az üzemi bizottság elnöke meghatottan mond köszöne­tét a Szabad Népnek a gyüj'és meg­indításáért, a Nemzeti Segélynek a gyors segítségért. Lakatos Miklós munkatárs a Nemzeti Segély nevé­ben mond még néhány szót, azután a rögtönzött kis gyűlés szétoszlik. A hangulat azonban továbbra is forrponton marad. Ilyeneket hallok: nem bíróság kell azoknak, hanem ide küldjék ki őket, majd mi meg­adjuk nekik, ami nekik jár. Való­ságos lincshangulat vett erőt a mun­kásokon, de nem is csodálatos. Az ő lelkesedésük, az ő munkájuk ered­ménye ment tönkre itt. Valameny­­nyien a rajzokról beszélnek. Az 1 = 1 métékű rajzok meg sablonok elvesz­tését sajnálják. Egy fiatal, derékig meztelen munkás elkeseredve mond­ja: Munkaversenyben álltunk a ner belül. biztosan elsők ról beszél. Egyhangúan halált köve­telnek azokra, akik a 3 éves térvhéziparon lettünk volna, most már persze ki­esünk■ Az elkeseredés, ami átfűti, hangját, kétségtelenül szívből jövó és őszinte. Közben megérkezett az ebéd és felállnak a kondér körül, akkor derül M, hogy alig páran tudják átvenni az ebédet, mgrfc csajka, kanál, mindenfajta felszere­lés odaégett. Lassan előkerülnek azok is, akik egész éjjel dolgoztak a mentésnél, akik kisebb-nagyobb sérülésekéi is szenvedtek. Németh Zsiga bácsi, míg harcolt a kompresszor-ház szíjainak megmentéséért, saját ruháit nem tudta megmenteni. Az a fontos, mondja, hogy megy az üzem. Veres Isvián fiatal munkás. Németh Zsiga utasítására szintén a szíjakért har­colt a tűzzel. Zsiga bácsi azt mondta, hogy ha lehet, egészbe hpzzam a szíjakat, de nem volt idő a szere­lésre, egyet tudtam csak egészbe kihozni. Á többit, mert újból vissza­ment, már darabokban vágta le, így in már csak a szellőző ablakon tudott kiugrani, mert minden lán­golt. Az ablakon kívül a lángok belekaptak a karjába, lábába. „Fon­tos, hogy az üzem megy.‘‘ Veres Zsigmond egész éjjel oltott, oltás után a helyreállításnál dolgozott, mikor azt kérdezzük, a ruháival mi lett? Odaégett, válaszolja és egye­nesen méltatlankodó a hangja: „A gép vtolt az első“. A két karja, a háta, a nyaka tele van égéri sebek­kel. Égő zsarátnokok zuhantak rá, de ő állta a harcot a gépért. Arnold Sándor kőműves meséli, hogy mun­kájuk közben, amit ők négyen Káz­­mér József üzemvezetővel az élen végeztek, két helyen is beomlott a fal, hol ő került életveszélybe a le­­omló törmelékek között, hol Káz­mér Józsefet kellett elrántania1, egy Városi tűzoltót súlyosan meg is se­­besített a leomló fal. Háromszor öltöztek át oltás köz­ben, hol lángot kapott a ruhájuk, hol csurom vizesek lettek a mentő vízsugaraktól. Kázmér József üzem­vezető nem hajlandó magáról be­szélni, mindig másokat tol az elő­térbe, azt szerényen elismeri, hogy ő szervezte meg a mentési és helyre­­állítási munkálatokat, de a többiek­től halljuk, hogy példamutatóan harcolt és dolgozott, hogy a tűz M- pattanása óta egy percig sem pi­hent, hogy az életét minden percben kfez volt feláldozni a kompresszor­ház megmentéséért. A kompresszorház az egész üzem tüdeje, a szíve és idegrendszere egy­ben, ba az elpusztul, egyetlen üzem sem tud tovább dolgozni. A rajzok nem pótolhatatlanok, bár rettenetes nagy kár azokért isi, mondja Káz­mér József, de a kompresszorház nélkül nincs szegecselés, nincs vá­gás, fúrás, tömöríté?, faragás. Az üzem megbénult volna, ha Kázmér József művezető négy társának a segítségével nem vállalkozik erre a veszélyes és önfeláldozó munkára. Reggel kilenckor már valamennyi üzem munkába állhatott és fáradsá­gukon keresztül is érzik a j°g°3 büszkeség a hangjukon. Huszonhét munkás tegnap dél óta egyfolytában dolgozik a Ganz hajó­­gyárban- Tüzet olt és helyreállít, nem Mmélve sem értékeit, sem éle- • tét. Valamennyien azt állítják, hogy ilyen gyors tűz csak bűnös kezek munkájának eredménye lehet. Egy­hangúan mondják, hogy alighogy észrevették a kiszívárgó, keskeny füstcsíkot, már lángolt is az épület. Adják a mi kezünkbe a bűnösöket, követelik és reméljük, hogy a köve­telés a bíróságnál olyan visszhangra fog találni, hogv a nép ellenségei­nek nem lesz többé kedve szabotázs zsal, gyűj fogadással szembeszállni a munkásság akaratával. A látogatás végén megnézzük a kompresszosházat, a tövig égett hajó­műhely szomszédságában a gépek újból símán és zajtalanul járnak, igaz, hogy tető nincs felettük. A tető leégett, de a gépek a munkások ál­dozatkészségéből épek maradtak es szolgálják tovább az üzemet és szol gálni kívánják a hároméves tervet, a magyar nép boldogabb jövőjét. Erdős Magda 2 Emlékezés az inflációra, panaszkodőkra és hősökre

Next

/
Oldalképek
Tartalom