Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)
1970-08-13 / 33. szám
Thursday. August 13. 1970 MAGYAR HÍRNÖK S. oldal LIBANONI ÉS SZÓIM VIZEK MENTÉN' KÜZEL-KELETI LEVÉL: Közel-Kelet — Libanon és Szíria városait járva döbbentem rá, élet-halál ura ez a “színtelen, szagtalan, ízetlen” folyadék, a viz; forrásai mellett kultúrák keletkezhetnek és városok növekedhetnek, hiánya, eltűnése pedig egyenlő a halállal! • By Hős az ókortól máig Hiszen a viz “szülte” és tartotta életben mindmáig — több mint ötezer éven át — Byfclost, Libanon talán legrégibb városát; a források jelölték ki a többi település helyét; és a viz tartja életben mindmáig Sidont, Tyrust, Baa'ibeket, Tripolit, Bejrutot és Damaszkuszi, a sziriai fővárost — s a viz “eltűnése” végzett többek között (persze a történelem viharaival “együttmüködve”) Ugarittal. Libanoni és sziriai utam “első városa” Byblos volt — jólehet, Bejrutban laktam és Baalfceket is előbb láttam, ám az ottani templomok ma is emberfölötti mérete, Heliopolis hatalma inkább nyomasztott és taszított, mint vonzott. Byblost azonban már a bejrúti Nemzeti Archeológiái Múzeumban — tehát végül is “látatlanban” — megszerettem: életének folyamatossága, amelyet felsorakoztatott, emlékei oly elevenen közvetítettek, lefegyverzett. S nem okozott csalódást a vele való találkozás, sem. Útjaim az első látogatás után még sokszor vezettek arra, ám Byblos, valahányszor hozzá érkeztem, mindig szívesen fogadott. Könnyű bejárni ezt a várost. Lakói számára sohasem a méretek voltak a fontosak; nagyságát nem falainak és épületeinek hatalmassága jelenti, hanem az idő henne megjelenő teljessége: minden nép, minden, nemzedék és minden kor rajta hagyta nyomát, hozzátett valamit az elődei által teremtett alapokhoz. (Kivéve tán a kereszteseket, akik a város fölött trónoló váruk falaiba gátlás nélkül zúzták, építették bele a római idők gránitoszlopait, egyedül biztonságukra fordítván figyelmüket az idegen és ellenséges tájon.) A keresztesek azonban — bár váruk ma is ott trónol Byblos kellős közepén, és kikötőjük most is menedéke a környék hajóinak; — csupán epizódot jelentenek a város történetében. Hisz ottlétük elenyészően csekély idő Byblos ötezer esztendejéből, s váruk — számomra legalábbis — ma is némileg idegen test a település szövetében; csak “kilátónak” használtam, innen tekintve át az idők rétegeit. A főniciai városalapitók, Byblos első fejedelmei és kereskedői a tenger partján vetették meg lábukat, s biztonsáos kikötőt nyújtó öböltől nem messzi fakadó bővizű forrás köré építve fel házaikat és a fejedelmi palotát; óvón fogva közre az életet jelentő viz gondosan kikövezett, sűrűn buzgó torkát. “Honfoglalásuk” idejét a régészek az első egyiptomi és mezopotámiai városok alapitásával egyidőben tudják rekonstruálni. És Byblos azóta él. Forrása biztonságot nyújtott mindenkinek, aki partjain letelepült, kultúrája és kereskedelme pedig hidat vert a mezopotámiai folyók völgye- és a Nilus ajándékaként született Egyiptom között. Kereskedelmét, raktárainak gazdagságát ma már csak rekonstruálni tudjuk — ismerjük, de nem látjuk. Templomai azonban ma is őrzik a régi zarándokok ajándékait, Egyiptom obeliszkjeit, “templomoltárait”, s hőven c-ntják a régészek elé Mezopotámia kincseit. A város falai, a paloták és a királyok sirjai pedig az itt összpontosult politikai hatalom fontosságáról beszélnek. Byblos története azonban nem kötődik egyetlen nép sorsához. Falai befogadták az újabb korok hódítóit is; forrása itatta a föniciaikat követő perzsákat, görögöket, rómaiakat, kereszteseket és az iszlám népeit. És mindenki rajtahagyta a kezenyomát a városon. A perzsák uj falakat építettek köré és — mint a mostani kutatások legújabb eredményei mutatják — újabb negyedekkel növelték a várost. A rómaiak templomaik, házaik oszlopsorával és miniatűr színházukkal hagyták itt emlékükét. A keresztesek várukat nyomták a város közepébe ; a mameíukok -ezt a várat épitették-erősitették tovább; a mai Libanon lakói pedig uj várost húztak a régi köré, egyszerre, őrizve a múltat és építve a hagyományait folytató, tisztelő, feltáró és folytató jelent. * Tyros, Süden, Damaszkusz Hosszan beszéltem tán BybJosról, ám vonzódásomon kívül más okot is találhatok “mentségemre”: hiszen ez a város a maga módján típusként is szolgálhat, kulcsot adva e föld többi településeihez, annak ellenére, hogy a töb-ÜVíiddJefield, Connecticutban több, mint 20,000 ifjú jelent meg, hogy részt vegyenek egy rock fesztiválon, amit azonban egy bíróság] határozat letiltott. A felhevült, fáradt ifjak úszással és egyéb szórakozással próbálták eltölteni a felhasználatlanul maradt idejüket. ■ Némelyikük anyaszült meztelenül úszott vagy cigarettázott a parton, (talán marijuanát?), mint az itteni kép mutatja. Beugrott egy nyitott ablakon keresztül ez a himszarvas a Kittaning, Pa.-ban levő Church of God szórakozási termébe. Hosszú idő után csillapítók segítségével sikerült kötelet tenni a nyaka körül, hagyták, hogy megpihenjen, aztán újból kiengedték a szabadba. biek története — részben a feltárások hiányossága, rész- ] ben a felületesen megítélt korszakok és emlékek hézagossága miatt — még nem állhat teljes világosságában az odalátogatók előtt. Tyrosból és Sidonból mindenesetre csak nagyon keveset ismerhet meg a mai utazó. Sidonban — a mai Saidában — “csak” a keresztesek várral erősített kikötője és egy — iskolává alakitott — régi karavánszeráj mutatható meg a múlt búvárainak; Tyrosban pedig “csupán” a város római korszakának emlékeit: széles útjait, hatalmas fürdőjét és palaistráját, cirkuszát, egykori hyppodromát és a mellette elterülő, félig feltárt, óriási metropolist láthatjuk — a többit (az időszámításunk előtti Fönícia első évezredének legnagyobb kereskedő városát!) még elrejti a föld és a régi élet fölé települt uj város. Damaszkusz ebből a szempontból szerencsésebbnek mondható. Az egymásután sorakozó korok népei folyamatosan “használták“ épületeit: Jupiter Barna scenus temploma helyén — és felhasználásával — épitették fel ; például a bizánciak a Ke- j Tesztelő Szent János sírja fölé 1 boruló bazilikát, majd — ezt I továbbfejlesztve — konstruálták a város első arab uralkodói, az Omajjád dinasztia kalifái a ma is álló mecsetet, a mohamedán világ egyik legszebb és legfontosabb kegyhelyét. • Egy “vesztes város” A Szíria északnyugati ten-, gerpartján, Latakiától északra fekvő Ugarit — Ras Samra — a “vesztes városok” közé tartozik az epusztithatatlan élet e most említett szimbólumai között. Pedig “rommezején” évezredekig éltek az emberek; s királyi palotája, gazdag házai ma is nagyságról, a Ciprussal, Krétával és Egyiptommal kereskedő kalmár város hatalmáról tanúskodnak. Ugarit azonban, amelynek ma már csak maradványait ismerhetjük, az időszámításunk előtti második évezred végén elszegényedett és nem tudott ellenállni a “tengeri népek” rohamainak — elpusztult. Életének forrásai is elapadtak a támadás után, s többé nem táplálván a várost, lehetetlenné tették feléledését; csupán a romok őrzik az egykori kultúrát és tanulságait. Horváth György TERJESSZE LAPUIKAT!
