Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)
1970-09-24 / 39. szám
12. oldal MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Sept. 24, 1970 CSALÁDI SAROK OPERENCEÁN TOL! BÖLCSQDAL Éppen negyven éve jelent meg egy nagyszerű magyar gyermekjáték- és dalgyűjtemény; a Játékország. Molnár Jmre és Lajtha László könyve. Rögtön elkapkodták a nevelők, elfogyott az utolsó példányig. Éppen ezért él ez a könyv és hat ma is. Ha valaki manapság elsétálgat az óvodák, a napközik mellett, sűrűn hallja az ablakon át vagy az udvaron a Játékország gyermekdalait. Szívesen tanítják a nevelők és teli torokkal fújják a gyerekek ; Hopp Juliska, hopp Mariska, Ej, gyere vélem egypár táncra! . . . Esténként, amikor a szülő hazaviszi gyermekét az “oviból”, még a villamoson és az autóbuszon is ezt énekli az apróság édesanyja ölében és mosolyognak az utasok. Hallottuk már az uj metrón is. Ma már minden édesanya jól tudja, hogy nem mindegy, vajon mit tanul, mit dalol a gyermeke zsenge ifjúságában. A gyermek zenei nevelését már á születése előtt kilenc hónappal el kell kezdeni! — tanította Kodály Zoltán. Bartók Béla pedig két éven át maga oktatta kisfiát a zongoránál, amikor Péter Iskoláskorú lett. Fiának irta a Mikrokozmosz I—II. füzetét, de ezt kevesen tudják. Pedig világszerte olvashatják már a szinesbőrü zenetanulók is az édesapa szerényen elrejtett ajánlását a kottasorok záróvonalán: Péteré . . . Lajtha László pedig nemcsak gyűjtötte és népszerűsítette a magyar népi játékokat, hanem unokái számára egy-egy bölcsődalt is komponált. Éppen azt a zenei műfajt gyarapította a világhírű magyar zeneszerző és népdalkutató, amely a magyar költészetben meglehetősen szegény. Bölcsődalunk, altatónk nagyon kevés van, alig néhányról van tudomásunk. Lajtha László bölcsődalköltészetéről sem tudott eddig a közönség. Nem is a nyilvánosságnak szánta ő ezeket a zenei miniatűröket, hanem ajándékképpen, családi használatra. Mégis meg kell tennünk, hogy magánlevelekbe HIRDESSEN LAPUNKBAN olvassunk bele, mert a vallo, mások felfedik a zeneszerzői ihletést, alkotómódszert: miért és hogyan jött létre egy zenei gyöngyszem és miképpen lett abból óperencián túli bölcsődal? Lajtha Kató — igy nevezte kisunokáját a nagyapa -1957-ben született New Yorkban. Amerikai édesanyja viszont “Jingel Bell”-nek, azaz Tündér Harangocskának szólitgatta a kislányt. Ez a név adta az ötletet, az ihletést, hogy a nagyapa, budapesti magányában a bölcsődalt megírja, és a zongorakiséretébe belekomponálja a fakalapáccsal halkan megcsendülő fémcsöveknek, harangoknak, a “bell”-nek nevezett zeneka- i ri ütőhangszernek a csilingej lését is. A “carillon”, vagy is a harangjáték visszhangj ként vissza-visszatér a bölcsődal dallama felett és alatt. “Nem a kóta a fontos, hanem a kicsi harang, ami az 1 én öreg szivemben harangozik, csilingel és küldi messzemesszire — hozzád — minden énszeretetemet — Írja a nagyapa a kísérőlevélben. Megy ime a harangszó és megy vele a láthatatlan meleg sugár, viszi magával az áldást, amit valamikor öreg családfők adtak kiterjesztett tenyerükkel kedvesük fejére.” A dallamban felismerjük a Játékország gyermekdalainak ismerős motívumait, a “Szólj sip, szólj-” szó-mi-szó lépéseit, mely talán a legősibb dallam-inditás volt a zenetörténet kezdetéin. Utána pedig egy karácsonyi pásztortánc oktávot bejáró friss dallamívét halljuk. Ez a két motívum ismétlődik, és a “feldobott” coda zárja a kis bölcsődalt, altatót. (A coda oktávval lejjebb énekelhető.) Mindössze nyolc ütem az egész dal. Egészen lassan kell énekelni. A dallam olyan egyszerű, hogy bárki egy perc alatt megtanulja, és dudolgatni nagyon jó. Lajtha László maga is azt ajánlotta menyének, hogy zongorakiséret nélkül dudolgassa a gyermeknek. így szólalt meg az óceánon túl a nagyapai ajándék és igy vált Lajtha szerzeményéből óperencián túli bölcsődal. A nagyapa sohasem látta amerikai kisunokáját. Csak a hangját ismerte. Családi szokás volt, hogy karácsonyes: te csilingelt a telefon, és a j nagyszülők ilyenkor a tenger j alatti kábelen keresztül meg‘ hallhatták a kisunoka hangját, ahogy sirt, vagy elsivitota magát. — Felső dé! — mondta a nagyapa. Mint említettük már, rendkívül szűkös, szegényes a magyar bölcsődal-költészet. i Kár volna, ha az óperencián 1 túli magyar bölcsődal feledés- i be merülne. A zene- I költő nagyapa kísérőleveléből kicsendül a népdalgyüjtő örök aggódása, szorongása, vajon a fiatalok megbecsülik-e majd a hagyományt, megőrzik-e a régi emlékeket? “Bár nem tudom, milyen leszel. Eldobod-e az értelmetlen, öreg holmikat, vagy megtartasz majd minden ócska kacatot. Ha ilyen leszel és egyszer öreg korodra előveszed ezt a lapot . . . elgondolkozol: “Istenem, Istenem, öreg kéz rajzolta e vonalakat valamikor régesrégen. Vonalakat. Csak 1 a rajzokat látom. Mint a per- I zsa miniatűrök alatti verse- J két. Nem értem”. De tudni ; fogod, hogy igen szeret most, s fog mindig, akinek meleg áldása elkísér majd egész életeden, aki a Nagyapád . . .” Szólj csengő, Halk zengő, Tündér-hangok megszólalnak, Édes dallal altatgatnak: Hunyd le hát Ezt a selymes szempillád, kislány! Volly István Magyarok a nagyvilágban THURYEMLÉKÜNNEPSÉG NAGYKANIZSA — Thury György töröküző várkapitány — aki Kanizsa várának kapitánya volt — halálának 300. évfordulója alkalmából 1971 áprilisában emlékünnepséget rendeznek Nagykanizsán. — Osztony községben pedig leleplezik életnagyságu szobrát. Idáig 360 millió forint az árvizi csekkszámlán BUDAPEST — Lankadatlan erővel folyik a gyűjtés az árvízkárosultak megsegítésére. A Magyar Vöröskereszt tájékoztatója szerint aug. 17- ig 306 millió forint gyűlt öszsze az árvizi csekkszámlán. Az eddig befolyt összegből 21 millió forintot fizettek ki gyorssegélyekre. Befejeződött az ingókár-segélyek kiosztása Szabolcs-Szatmár megyében. A mátészalkai, vásárosnaményi és a fehérgyarmati járásokban összesen 85 millió forintot osztottak szét az árvízkárosultak között. Illyés Gyula egy Amerikába küldött verses levelében tréfás komolyan úgy jellemzi a kinn élő sok-sok magyart, mint “. . . aki — tán két rádióhir között — azzal 'mond népszámlálási igent, — hogy lábizmában érez örömöt, — mert egy magyar labda megint “bement”. Keserűen cseng viszont a kinn élő Márai Sándor hangja, aki Halotti Beszéd c. versében igy ir: “A gyereknek Toldit olvasod, s azt feleli: oké! . .. A Tyrrén tenger zúgni kezd, s hallod Babits sza,vát, Krúdy hárfája zengi be az ausztrál éjszakát . . .” Nehéz sorsokat tükröznek ezek a sorok. A magyarság elvándorlása | — diaszpórája, szétszóródáj sa — már a 15. században megindult: az erdélyi magya; ink kiszivárogtak Moldvába. Ez a folyamat három évszázadon át tartott. A csángó elnevezés is innen ered, a Moldvába szökött székely katonákat nevezték csatangolóknak, csángóknak. Az elbukott Rákóczi-szabadságharc indította el a második jelentősebb emigrációs hullámot. Ha számszerűen nem is sok magyar menekült el, közöttük sok kiválóság található. Már ebben az időben is sok száműzött választotta hazájául az Újvilágot — Amerikát. A feljegyzések szerint az első amerikai magyar Budai Parmenius István volt, aki ! kalandos utón — még 1583- ban egy expedíció tagjaként érkezett New Foundlandba. Az amerikai függetlenségi háborúban magyarok is véreztek, sőt nem kevés kitűnt bátorságával, áldozatkészségével. Például 1778-ban George Washington személyesen nevezte ki Kovács Mihály huszárkapitányt az egyik légió parancsnokává. Az 1848—49-es szabadságharc bukása után elmenekült magyarok progresszív politikai cselekedeteikkel szintén nagy mértékben öregbitették a magyarság hírnevét. Szerte a világban, szinte valamennyi haladó ügyért vivott küzdelemben megtalálhatjuk őket. Elegendő utalni a legendás hirü Türr Istvánra, Tüköry Lajosra, kiket Olaszországban szinte nemzeti hősként tisztelnek. S a rabszolgaság eltörléséért küzdő Uincoln oldalán is megtalálhatjuk Síahel Számwald Gyulát, Asbóth Sándort, meg ötezer magyar katonát. Minden idők legnagyobb magyar kivándorlása a múlt század végén, a nyolcvanas 1 évek táján kezdődött el, s tartott egészen a második világháborúig. Ekkor “támtok rog ki” az a sokat emlegetett másfélmillió magyar. Az ok részben politikai, részben gazdasági: a magyar mezőgazdaságot alapjaiban megrázó agrárválság. Az uralkodó körök jellemző módon értékelték az egyes vidékek elnéptelenedését. Voltak, akik egyenesen üdvözítőnek tartották, mondván, hogy a törzsökös magyarság immunis marad (mert ugye, “a magyar nem vándor fajta”), a nemzetiségek pedig csak hadd menjenek. | A debreceni kereskedelmi kamara 1906. évi jelentésében úgy nyugtázta a törne-ges kivándorlást, mint “amelyen át a népi elégedetlenség robbanó feszereje távózik”. Hogy miért áramlott ki a ! rengeteg magyar, azt igy Öszszegezte 1908-ban a New Jersey államba települt Izsa József : “a magyart- csak megszüli a föld, de elartani képtelen.” Nem teszi hozzá, de nyilvánvaló, hogy az adott gazdasági körülmények miatt. Mindezeket a tényeket szi■ vós kutatómunkával szedegette össze Szántó Miklós imost megjelent “Magyarok a ! nagyvilágban” cimü könyvé- I hez, feldolgozva a magyar emigrációkról szóló eddig megjelent müveket, irodalmi emlékeket, korabeli okmányokat, forrásmunkákat, Lebilincselő érdekességgel tárja az olvasó elé a kint élő magyarok politikai, gazdasági rétegződését, elemzi az 56- os hullám okait, a fogadtatást, a gyökeret vert magyarok kinti boldogulását, kulturális kötődésüket óhazájukhoz. Bemutatja az egyre bővülő kapcsolatokat, amelyeket Magyarországgal építenek ki. Minden negyedik hazai családnak él Nyugaton rokona. Az idén, Szent István születésének ezredik évfordulójára minden eddiginél több kint élő magyar látogatott haza. Különösen aktuális tehát ez a most megjelent, olvasmánynak is izgalmas könyv. Hahn Péter TERJESSZE LAPUNKAT!
