Magyar Hirnök, 1970. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
10. oldal MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Jan. 1, 1970 A UN ÉS A RéPOLÖGÉPRABLASOK KERESI AZ ÖTÖDIKET? MtiísSf»VW».* Különvált Londonban Rex Harrison az ismert fűm és színpadi szinész 4-ik feleségétől Rachel Roberts színésznőtől, akit 1962-ben vett el. PATRICIA NIXON ELUTAZOTT A BAL ELÖL NEW YORK — A UN fórumán sem maradtak visszhang nélkül az egyre gyakoribb repülőgéprablások. A UN közgyűlésében fáradságos és bonyolult munkálatok folynak ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A UN küldöttei gondosan mérlegelik a közgyűlés határozatának megfogalmazásait, megvizsgálják minden szavát, minden Írásjelét. Céljuk az, hogy biztosítsák az elfogadható eszközöket a repülőgéprablások ellen. A határozati javaslatot a holland küldöttség nyújtotta be. Az ügyet a közgyűlés napirendjére tűzték és jelentős támogatást nyert. A problémával a repülőtársaságok és a pilóták szövetségei is foglalkoznak. Az előkészített határozat fő célja, felhívni valamennyi kormányt, hogy az egyes országokban fogai mazzanak meg olyan törvényt, amely szigorú büntetést ró a repülőgépek eltérítőire, és hangsúlyozza, hogy az elrabolt repülőgép utasait mielőbb viszsza kell juttatniuk hazájukba. A tokiói egyezmény tartalmaz ilyen irányú határozatokat, de eddig csak 14 ország ratifikálta. X'r -t - f Az üggyel foglalkozó körökben megelégedéssel fogadták ,hogy mind Olaszország, mind az Egyesült Államok hatóságai gyors és határozott lépéseket tettek a Galiforniából Rómába eltérített repülőgép elrablójának megbüntetése végett. A UN tevékenységének egyik célja, hogy a világ belássa: közvetlen akciókat kell foganatosítani a repülőgéprablók ellen. A UN küldöttek jól tudják, hogy maguk nem dolgozhatják ki a büntetések megfelelő rendszerét, mivel a UN úgysem léptethetné életbe. Ez a kormányok hatáskörébe tartozik. A közgyűlés célja, hogy olyan határozatot dolgozzon ki, amely kifejezésre juttatja a világszerte mutatkozó aggodalmat, s figyelembe veszi a légitársaságok és a pilótaszövetségek áiáspontját. U Thant 1969-es évi beszámolójában mélységes nyugtalanságát fejezte ki a repülőgéprablások nagy száma miatt. Töibbek között kijelentette: — A repülőgépek fehérítése komoly probléma. Kívánatos lenne, hogy mielőtt még az ICAO (Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet) bizottsága kidolgozza javaslatait, valamennyi tagállam lépéseket tegyen a repülőutasok biztonsága érdekében. A határozattal a közgyűlés jogi bizottsága foglalkozik. Bár az ott folyó viták szárazaknak tűnhetnek, hiszen rengeteg műszaki és jogi részletkérdés szerepel bennünk, mégis igen lényegesek. A határozati javaslat végrehajtási része igy hangzik: “Felhívjuk az országokat, hogy alkalmazzanak megfelelő eszközöket annak biztosítására, hogy törvénykezésük megfelelő kereteket teremtsen a levegőben levő repülőgépek erőszakkal vagy fenyegetéssel történő, jogtalan eltulajdonítása, elrablása vagy eltérítése eben. Felhivjuk az államokat, hogy biztosítsák a polgári repülőgépek menetirányát jogtalanul megváltoztató személyek megbüntetését. Felhivjuk az országokat, hogy nyújtsanak teljes támogatást a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet erőfeszítéseihez, melyek célja a polgári repülőgépeket jogtalanul eltérítő személyek megbüntetését előirányzó egyezmény gyors előkészítése és életbeléptetése. Felkérjük az államokat, hogy alkalmazzák a 11. (tokiói) egyezmény elveit a repülőgépeken elkövetett bűntényekre és a repülőgép azonnali szabadonbocsátására vonatkozóan. WASHINGTON — Valakinek a Fehér Házban eszébe jutott, hogy utána néz, az Elnök lánya miféle jótékonycélú bálokhoz kölcsönzi oda a nevét csaléteknek. Júniusban ugyanis a Ballo Beliissimo Ifjúsági Bizottságának volt az elnöke. A bált a new yorki Pierre Hotel báltermében rendezték. Patricia neve nagy vonzerőnek bizonyult a bálozók körében, sokan jelentették be részvétüket a bálon abban a reményben, hogy Patrícia is ott lesz. Nem volt ott! Annak ellenére is, hogy a Fehér Ház fényképésze lefényképezte őt egy másik bálozó társaságában, Patricia Hawaiiba utazott a mamájával. Mondanunk sem kell, hogy Patricia távolmaradása a bálról nagy csalódást okozott, hiszen a bál egy jótékonycélu rendezvény volt az Olasz Cultural Foundation javára. Az organizáció egyik szervezője és a bál rendezője nem volt más, Rosetta Valenti, aki az ilyen jótékonycélu rendezvényekben nem éppen zöldfülű. A Ballo Bellisimo előtt elnöke volt az úgynevezett Renaissance of Italian Youthnak, melyet aztán később a New* York-i Supreme Court feloszlatott. Ugyanis e szervezet alapitói a befolyt pénzösszeg 85 százalékát zsebrevágták. Kiderült, hogy a bál által összegyűlt 57,000 dollárt a fent nevezett organizáció megalapítói használták fel egyéni célokra, élükön Raspori gróffal. A Supreme Court felszólítására a társaság tagjai megjelentek a bíróság előtt, de a vádat elutasították. Rasponi gróf időközben Európába utazott, ahonnan cikkeket írogatott a “Jet Set” aranyifjuságnak Nemzetközi Nomádok rímmel. Mrs. Valenti pedig szervezte a bálokat kiaebb-nagyobb anyagi sikerrel, inkább kisebbel, mert legutóbb még Patrícia neve sem lendített a kasszabevételen. Esideileg még a Pierre Hotelnek is tartoznak a báltermekért. S mi sem természetesebb, hogy Mrs. Valentint hiába keresik telefonon, — se itt, se ott! 1968-ban például ugyanez az organizáció az évi bálját az Italian Lines nevii hajón rendezte az olasz konzul védnökségével, de a hajó bérletével még a mai napig is adósok. A történtek ellenére is, Mrs. Valenti optimista. Jövőre ugyancsak Patríciát fogja megkérni, vállalja el az Ifjúsági Bálbizottság elnökségét. Visszalépés RIO DE JANEIRO. — Brazília nem rendezi meg az Expo-72 világkiállítást —- jelentették be Rio de Janeiroban. A kormány anyagi gondokra hivatkozva lépett viszsza. MACSKATÜZ PERPIGNAN — Egy falusi ház ófrancia kandallójának lángjától megperzselődött a téli hideg elöl a tűzhöz túl közel húzódó macska szőre. Az állat rémületében kimenekült a házból és befutott egy csűrbe, amelynek száraz szalmája azonnal lángot fogott a perzselt cicától. A csűr porig égett, a macska egészséges. Charles Malison Rachel Morse Lynn Fromme Charles Watson “Főszereplők’' a borzalmas Sharon Tate ügyben, melynek 7 halottja van, akiket késsel, revolverrel brutálisán meggyilkoltak. Mrs. Tate a terhesség 9 -ik hónapjában volt.