Magyar Hirnök, 1970. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-12 / 11. szám
MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Manch 12, 1970 12. oldal k—■VH3 HH3 A pokol mélységéből I (Folytatás) Legközelebb Dega közli, hogy hajlandó előkészíteni egy újabb szökést kívülről. Ez egy hónapot vesz igénybe. Végülis minden pontosan, percre kész. Fűrésszel vágjuk ki a rácsokat, de csak ketten, s ezért Clousiot meg Maturette sorsot húz. Clousiot nyer. Ő jön velem. LÁBTÖRÉS - RAKÁSRA A lámpa kialszik. Megint nekikezdünk a fürészelésnek. Tiz percbe sem telik; a rács kettétörik. Kimegyünk a zárkából. Elsőnek én mászom fel a börtönudvar falára. Hasrafekszem. Koromsötét az éj. Egy kéz nyúl fel: Clousiot. Lenyúlok érte, fel akarom segíteni, de visszazuhan. Eddig minden nesztelenül történt. Most nagy robajjal esik le. Mibe újra felkapaszkodik, már lőnek az Őrök. Gyorsan leugrunk az utcára. De eltévesztettük. Rossz oldalon ugrunk le, nem ott, ahol öt, hanem ott, ahol kilenc méter magas volt a fal. Eredmény: Clausiot megint eltöri a jobb lábát. Én sem tudok felállni. Mindkét lábam eltört. Másnap Clousiot lábát gipszbe teszik a rabkórházban. Az én lábam reggelre olyan nagyra dagadt, mint a fejem. Egy hétig targoncában tolnak a börtönudvaron. Még két Létig is dagadt a lábam. Mindkét sarkcsontom eltört. Egész életemre ludtalpas leszek. Joseph kétségbe van esve. Mikor meglátogat, elmeséli, hogy a franciák odavannak. Nagyon sajnálnak. Még néhány nap és kiadnak. De én nem törődöm bele. — Idefigyelj, Dega, kövess el mindent, szerezz nekem dinamitot, gyutacsot meg gyujtókanócot. — Mit tervezel? — Fényes nappal felrobbantom a börtönfalat. Szerezz taxit, álljon a börtön mellé. Fizess, ha kell, ötezer pesót! DKNAMIT - CIPÓKBAN Mikor visszavisznek a targoncámon a börtönudvarra, megkérdezem Pablót, az egyik kolumbiai rabtársamat, aki már a múltkor is velünk tartott: el tudna-e vinni a hátán vagy husz-harminc méteren a taxiig? Vállalja. Aztán Lopez őrmesterhez vitetem magam: — Őrmester, kap kétezer pesót, ha szerez nekem egy erős mellfurót. — Nincs pénzem. — Itt van ötszáz peso. — Holnap reggelre meglesz. Készítheted a kétezret. Csütörtökön egy öreg francia jön meglátogatni. Dega küldte. Egy cipót ad át: benne van a dinamit. Közli, hogy akadt egy perui taxis, aki vállalta a dolgot. Egy nagy papírzacskóba a kenyércipó mellé cigarettát, gyufát, füstölt kolbászt, vajat és olajat tettek. Az ajtónál álló őrnek adok cigarettát, gyufát meg kolbászt. — Egy darab kenyeret is adjál. Nem adok, vegyél magadnak. Itt van öt peso . . . Megkönnyebbülten hagyom el a kápolnát. Kolumbiai komámmal, Pablóval közlöm, hogy holnap lesz a tűzijáték. Megkérem, fúrjon lyukat az őrtorony alatt. A zsaru, aki fent van, nem láthatja. — De hallhatja. — Ne félj, erre is gondoltam. Beszélj egy rabbal, aki a rézlemezekkel dolgozik, jöjjön ide, tapasszon egy lemezt a falra, és kezdje kalapálni néhány lépésre tőlünk. Ha kettő vállalja, annál jobb. Mindketten kap 500 pesót. Talál két vállalkozót. Egy óra alatt kész a lyuk. A töltetet bedugjuk a falba, odaerősitjük a gyutacsot meg húsz centi zsinórt. Aztán félrehuzódunk. Ha minden jól megy, a robbanás óriási lyukat fur a falon. Az őr le fog esni a toronyból, én meg Pabló hátán elérem a taxit. Clousiot meg Maturette utánam fut. így is előbb fognak a kocsihoz érkezni. Mielőtt meggyujtjuk a kanócot, Pablo szól néhány colombiainak: — Ha meg akartok szökni, néhány pillanat múlva nagy lyuk lesz a falban. Meggyujtottuk a kanócot. Irtózatos robbanás reszketteti meg az egész városrészt. A torony leomlik, a börtönőrrel együtt. A falon egy csomó repedés, látjuk a másik oldalon az utcát. De egyik hasadás sem elég tág, hogy keresztülbujhatnánk rajta. Elvesztem. Meg van írva: visszavisznek a fegyencek közé. Elképzelhetetlen, milyen zűr követi a robbanást! több, mint ötven rendőr és fegyőr szaladgál az udvaron. A parancsnok dühöng: mégsem verhet meg egy rabot, akit targoncán szállítanak. Én meg hogy megkíméljem a többieket, mindent magamra vállalok. Amig a kőművesek dolgoznak, hat őr áll a meghasadt fal előtt, hat az udvaron, hat kint az utcán. Szerencsére az őr, aki leesett, nem sérült meg súlyosan. POFON - HIÁBA Három nap múlva, 1934. október 30-án, délelőtt Il-kor tizenkét francia fegyőr jön értünk. Átvétel előtt kis szertartás zajlik le: azonosítaniuk kell bennünket. Elhozták az adatainkat, fényképeinket, az ujjlenyomatainkat. Az azonosítás után a francia konzul aláírja a kerületi bírónak az átvételi elismervényt. Egy ütött-kopott vén hajó fenekén teszszük meg az utat, irtózatos hőségben. Mellesleg rúdon guruló gyűrűkben van a lábunk, úgy mint a régi touloni fegyenctelepen. Amikor Trinidad szigetén kikötünk, hogy szenet rakjanak be, az angol tiszt követelte, hogy vegyék le rólunk a vasgyürüt, mert mozgó hajón tilos megláncolni bárkit is. Kihasználtam az alkalmat és pofon vágtam az angol tisztet, remélve, hogy az angolok kezére kerülök. Sajnos, az angol igy szólt: — Nem tartóztatom le és nem szállíttatom a szigetre azért a súlyos bűncselekményért, amelyet most követett el. Sokkal jobban megbünhődik, ha visszakerül a francia fegyenctelepre! KÉT ÉV MAGÁNZÁRKÁBAN Valamennyi fegyenc körém gyűlt, kis csoportokban vesznek körül. Kérik, mondjam el a szökés történetét. Mind azt mondja, sült bolond voltam, hogy önszántamból otthagytam a guajiro törzs indiánjait, két fiatal feleségemet, Lalit meg Zoraimát. — Mit akartál, öregem? — kérdezi egy párisi pacák. — Nem bírtál élni villamos, lift, mozi nélkül? Villanyáram nélkül, amelyik a villanyszéket füti? Elvesztetted a fejedet? Volt két kiasz bulád, pucéron éltél a természetben, mint a nudisták, kajáltál, vadásztál, halásztál, izéltél, megvolt mindened. S mindezt miért hagytad ott? Hogy rohanva átkelhess az úttesten, reszketve, hogy elgázolnak az autók? Hogy lakbért fizessél, hogy fizesd a szabót, a villanymeg a telefonszámlát? Hogy tropára melózhasd magad egy kis stekszért? No, sebaj, visszahoztak, légy üdvöz, s ha újra akarod kezdeni, mi segítünk. Két hónap múlva ült össze a katonai büntetőbiróság. Két év szigorított magánzárkára ítéltek mindhármunkat. Elvesztettem a játszmát, de nem érzem magam legyőzöttnek. Még többet is leakaszthattam volna. Egy ócska hajón visznek bennünket a délamerikai szárazföldről, Guyanából, a szemben levő Üdvösség-szigetekre. Megérkezünk. Itt van a három sziget, amely háromszög alakban fekszik a tengeren. A Király meg a Szent József sziget az alap, az ördögsziget a csúcs. Kikötünk. A parton feltűnik Dega haverom alakja. Pompás fehér zubbonyban feszit, mellette egy fegyőr. — Én vagyok a főkönyvelő, és nagyon jóban vagyok a parancsnokkal — mondja. Viselkedj jól a szigorított magánzárkában. Én majd küldök dohányt meg ételt. Nem lesz hiányod semmiben. ELEVENEN ELTEMETVE Amikor a szigorított börtön épületéhez érünk, az őrök felsorakoztatnak bennünket. Tizenkilencen vagyunk. A parancsnok megszólal : (Folytatjuk)