Magyar Hirnök, 1968. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-22 / 34. szám
HUNGARIAN WEEKLY Merged with MAGYAR HÍRLAP beolvadt lap No. 34. SZÁM VOL 59. ÉVFOLYAM ÁRA 20c—SINGLE COPY 20c NEW BRUNSWICK, N. J. 53 Thursday. August 22 THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER IN NEW BRUNSWICK AZ EGYEDÜLI MAGYAR UJSAG NEW BRUNSWICKON SOUTH AMBOY — SOUTH RIVER — MILLTOWN — EDISON BOUND BROOK — SOUTH PLAINFIELD — METUCHEN DUNELLEN — MANVILLE — FRANKLIN TOWNSHIP (Somerset) WASHINGTON! LEVÉL írja: SPECTATOR Nyugtalan évek elé néznek \ a nyugalomba vonult emberek i Azt suttogják a Fehér Ház környékén, hogy Johnson elnöknek “jelenleg” nincsen szándékában megjelenni a demokrata párt elnökjelölő konvencióján. A demokrata pártvezetőség tájékán pedig azt suttogják, hogy “semmi sincs kizárva” — az sincs kizárva, hogy a delegátusok közfelkiáltással Johnsont fogják jelölni. A Johnson-ellenzék felől pedig az hallik, hogy Johnson két komoly okból mondott nemet: azért, mert Nixon választási győzelmétől tart, és azért, mert más elnökre akarja hárítani az átkos vietnami örökség felszámolásának terhét. * * * A mesés gazdasági fellendülés lelassulása már érezhető és a gazdasági körökben egyre gyakrabban, de még csak halkan, elhangzik a recesszió szó, amely a válság szónak enyhébb változata. A 10 százalékos jövedelmi adó emelés (amely( mellesleg megjegyezve, mert nem az egész évre szól, kevesebb, mint 10 százalékos . . .) csökkenti az emberek vásárló erejét és kedvét, annál is inkább mert a folytonos drágulás már nagyrészben lefölözte a nagyobb jövedelmeket. Az acélipari uj kollektiv szerződés garancia MEXICO CITY — Felépült Mexicoban az olimpiai falu. A 29 épületből huszonnégyben a férfiakat, háromban pedig a nőket helyezik majd el, Kettő pedig az újságírók lakhelyéül szolgál. Rövidesen befejezik a sajtóközpont és a kórház építését, arra, hogy az általános drágulás tempója újabb lökést kap nemsokára. * * * D. T. Martin nebraskai republikánus képviselő körkérdésére szavazóinak 97 százaléka azt felelte, hogy a rendzavarok szigorúbb üldözését szükségesnek vélik. 91.5 százalék a bírák terhére Írja a törvény és rend gyengülését. ♦ * * Sokat, amit kért a kongresszustól, nem kapott meg Johnson. Egyebek közt: hideg fogadtatásra talált Johnson igyekezete, hogy kiszélesítse a “hidat” nyugat és kelet közt. * * * A szenátusban 50:50-re taksálják Abe Fortas kilátását, hogy főbírói kinevezése megerősítést nyer. Ha nem kapja meg a szenátusi Igent, novemberben fog elnőlni, hogy remokrata vagy republikánus lesz-e a legfelsőbb bíróság uj főbírája. Ami a jámbor amerikai Citizent arra az incselkedő kérdésre ingerli, hogy hát az alkotmány nem állit-e fel magas és vastag válaszfalat a törvényhozási és az igazságszolgáltatási hatalom szigorú elkülönítésére? Számit vagy nem számit a pártállás? . . . EMELKEDŐ JÖVEDELMEK WASHINGTON — A “Onsus Bureau” közli: az 1967-es évben az amerikai fehér és néger családok átlagos jövedelme emelkedett: a fehér családok átlagos évi jövedelme 5,200 dollár volt, a néger családok átlagos évi jövedelme pedig 4,900 dollár. A néger családok 50 százalékának jövedelme nem érte el a múlt esztendőben az 5000 dollárt. Harc a patkányok ellen TAIPEI, Taiwan — Nemzeti Kínában a patkányok évi 2.5 millió dollár kárt okoznak a vetésben és az országgyűlés elhatározta, hogy a patkányokat — amelyek száma az országban eléri az 50 milliót — teljesen kiirtja. HOOVER A BŰNRŐL WASHINGTON - J. Edgár Hoover, az FBI igazgatója, kijelentette; Bízik abban, hogy az ország rendőrei és az illetékes federális ügynökségek harca az egyre növekvő bünhullám ellen — végülis( eredményes lesz. 3 3 SZOBÁS modern apartment kiadó. Cim: 393 Smith Street, Perth Amboy, N.J. WASHINGTON - A szenátusnak az öregek problémáival foglalkozó bizottsága egy uj fogalommal gazdagította politikai-gazdasági szótárunkat: “A nyugalombavonulási forradalom.” Az ország lakosságának egytizedrésze ennek a forradalomnak hullámai közt vergődik. Az emberek tovább élnek és korábban hagyják abba, önként vagy inkább önkéntelenül, a munkát. így egyre többen vannak a 65-on felülek, akiket a folyton növekvő drágulás szőrit. A 65-ön felüli korosztály az egyedüli, amelyben a szegénység nőttön nő. Hivatalos adatok szerint az idősök átlagos évi jövedelme 1443 dollár, házaspároké 3645 dollár. Egymillió azoknak a száma, akik sem privát penziót nem kapnak, sem munkához, keresethez nem tudnak jutni; ezek nem tudnak megélni a Social Security nyugdíjból, szegénysegélyre szorulnak. Sok nyugalomba vonult házaspárnak saját háza van, ez megkönnyíti a megélhetést a kevés jövedelemből. De az a baj, hogy a real estate adó szinte évről évre magasabb, és minden dollárt, amivel több az adó, az időseknek a szájuktól kell elvonni. A kormány ebben az évben 33 billió dollárt irányzott elő az öregek megsegítésére. Még ily nagy segítség sem elegendő és egyre többnek és többnek a követelése érthető. Különböző tervek merültek fel; Egyik: garantálni bizonyos minimális évi jövedelmet. W. L. Prouty vermonti republikánus képviselő törvényjavaslatot terjesztett be, amely szerint idős házaspároknak a kormány biztositson 1800 dollár évi jövedelmet. 1800 dollár — billiókat jelent. Másik javaslat: tekintettel arra, hogy a drágulás évről évre bizonyosra vehető, a Social Security nyugdijat évről évre automatikrsan felemelni. Ez természetesen nagyobb terhet róna a fiatalabbakra a munkában állókra, és ne feledjük el, hogy milliók máris zúgolódnak a magas Social Security adó ellen. Megoldás? Az öregeknek nyújtandó pótlást nem a Social Security alapból, hanem a kormány általános jövedelmi adó alapjából fedezni. Ez megsüntetné a Social Security biztosítás jellegét. Észszerű javaslat: előmozdítani a 65-ön felüliek továbbdolgozását. Az Öregek Országos Tanácsa joggal mutat rá, hogy Amerikában hiány van képzett, gyakorlott, tapasztalt munkaerőkben és ilyeneknek nagy tartaléka található fel a 65-ön felüli korosztályban. Ennek ellenére — hivatalos adatok szerint — privát gazdasági életben a munkahelyeknek a fele el van zárva az 55-ön (nemcsak 65-ön) felüliek előtt. Törvény tiltja ugyan a 65-ön aluliak mellőzését koruk miatt, de ilyen törvény könnyen kijátszható. Néhány érdekesebb adat a munkaügyi minisztérium öregek-statisztikájából; A 65-ön felüliek száma 19 millió; 11 millió nő, 8 millió férfi. A 65-ön felüliek fele nem végzett high schoolt, 3 millió az amerikai standard szerint analfabéta. A 65-ön felüliek közül 3 millió dolgozik, egész vagy részidőben. Az öregek átlagos jövedelme körűibea fele annak, ami volt nyugalombavonulásuk előtt. | ---------------Autók Califomiábait SACRAMENTO, Calif. - Ronald Reagan, kormányzó, olyan törvényt irt alá, amelynek értelmében Californiában az autókereskedők visszafordíthatják zéróra az uj autók mérföldjelzőjét. így tehát az uj autók mérföldjelzője nem fogja a kipróbáláskor és a szállítás alkalmával megtett mérföldeket jelezni. EMELETEN 7 szobás lakás, melegvíz fűtéssel. Railway, N. J.ben, a város közepében kiadó. Teflon: FU 8-7772. Nixon: Jöttem, láttam, győztem!