Magyar Hirnök, 1968. január-június (59. évfolyam, 4-26. szám)
1968-06-20 / 25. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Jun& 20, 1968 BŰN ÉS BÜNHŰDÉS PÉLDÁTLAN JUSTIZMORD Száz motor zug. Száz esztergapad, marógép, csiszológép sivit, dübörög, a cement^ padló remeg. Fülsiketítő lárma. Egyetlen szót sem lehetne érteni — ha beszélne valaki. Ebben a munkateremben azonban senki sem szól egy szót sem. A gépeknél fegyencek állnak, különböző korú férfiak, agyonmosott barna zsávolyruhában, nadrágszárukon és zubbonyuk ujján sárga, kék és fehér csikókkal. A fehér csikók életfogytiglani börtönbüntetést, a sárgák biztonsági őrizetet, a kék csikók pedig tiz évet meghaladó szabadságvesztést jelentenek. Ez megkönnyíti a felügyelőnek az áttekintést. Kilenc órán át dolgozik a száz férfi minden műszakban. Némán és elkeseredetten. Ritkán vetnek egy-egy pillantást a magasan fekvő rácsos ablakokra, amelyek csak azt árulják el, hogy kinn világos van-e vagy éjszaka. Hogy szép-e az idő vagy csúnya, esik-e vagy süt a nap, azt már eltitkolják a tejüvegtáblák a fegyház lakói előtt. És a kar vastagságú rácsrudak újból arra emlékeztetik őket, hogy életükből még évtizedeket fognak itt tölteni, elzárja a külvilágtól. A straubingi fegyházban vagyunk. A fegyencek finommechanikai munkát végeznek, a Német Szövetségi Köztársaság legdrágább autóinak alkatrészeit állítják elő. A Mercedes-Benz részére dolgoznak. Órabérük különböző: huszonöt pfennig az életfogytiglanra Ítélteké, ötven pfennig a tiz évnél hosszabb börtönbüntetésre Ítélteké és hetvenkét pfennig a biztonsági őrizeteseké. A gépek zaját és a férfiak hallgatását rendszerint csak kétszer szakítja meg éles csengetés: az egyik az ebédszünet, a másik a müszakváltást jelzi. 1963. május 27-én egy harmadik csengetés szakítja meg a munka monoton ritmusát: a bajor parlament igazságügyi bizottsága jött el, hogy megszemlélje a straubingi fegyházat. A rácsos Mercedes üzemet úgy mutatják be a képviselőknek, mint különösen modern büntetésvégrehajtó intézményt. A foglyokkal a látogatás előtt pontosan begyakoroltatták, hogy miképpen viselkedjenek: A csengetés után azonnal abba kell hagyni a munkát és katonai vigyázzállásba kell állniok a gép mellett mindaddig, mig a bizottság el nem távozik a munkateremből. Ha a bizottság tagjai kérdéseket intéznek valamelyik fegyenchez, a megszólítottnak le kell kapnia zsávolysapkáját, meg kell mondania a nevét és büntetését, s röviden és pontosan kell válaszolnia a feltett kérdésekre. Délelőtt 10 órakor megjelenik a bizottság. Hat testes ur, sötét ruhában, méltóságteljesen és hallgatagon belép a fegyház munkatermébe. Komoly arcot vágnak, mintha temetésen lennének és bólogatnak, amikor az előttük haladó dr. Wagner fegyházigazgató felvilágosításokat ad nekik. Az embernek az az érzése, hogy az urak csak a gépek iránt tanúsítanak érdeklődést, és nem a fegyencek iránt. Bizonyára kínos számukra, hogy a börtönlakók mindenről lemondó, fürkésző, bizalmatlan arcára tekintsenek. Amikor már majdnem a terem végéhez érnek, a fegyházigazgató meglassítja lépteit, a képviselők felé fordul és suttogva de különös hangsúllyal igy szól: — Egyébként uraim, az a vastag szemüveges itt mögöttem a második sorban Ferbach a Brühne-perből! Hüvelykujjával diszkréten maga mögé mutat, a fegyház legprominensebb lakójára. Mintha csak valamelyik hires filmsztár slágerénekes vagy futballsztár nevét említette volna, a tekintélyes férfiak rögtön feléje fordítják fejüket. Van, aki még lábujjbegyre is áll, hogy jobban lássa. Végre egy miniszteri tanácsos elszánja magát és igy szól: — Érdekelne, hogy ez az ember milyen fejlődésen ment keresztül letartóztatása óta. Lehetséges volna néhány kédést intézni hozzá? A fegyház igazgatója iparkodik a miniszteri tanácsos ur kívánságának minél gyorsabban eleget tenni. Előrelép és olyan hangosan kiáltja el magát, hogy a legtávolabb álló fegyenc is meghallhatja: — Ferbach, jöjjön ide! A miniszteri tanácsos ur kíván magához néhány kérdést intézni. Mint egy játékbaba, amelyet felhúztak és asztalon masiroztatnak, sötét szemüveget viselő jelentéktelen kis ember lép a látogatók elé és össeüti a bokáját. Aztán lekapja fejéről a sapkát, kezét a nadrágszárán levő fehér csikhoz szorítja és monoton hangon elmondja betanult leckéjét: — Johannes Ferbach, életfogytiglani fegyház, közösen elkövetett gyilkosság miatt, múlt év junius 4-e óta büntető őrizetben. — Közben mereven a tejüvegablakon levő rácsra tekint. A miniszteri tanácsos szólásra nyitja a száját, majd meggondolja magát és zavartan köhécsel. Az előző napon ugyanezzel a bizottsággal egy katolikus aggokházát szemlélt meg, amelyet magas rangú nyugalmazott tisztviselők számára állítottak fel.Igy nem csoda, ha ilyen kérdések tolulnnak a nyelvére: — Hogy érzi magát itt? Meg van elégedve a bánásmóddal? — Csak nehezen állítja át magát egy életfogytigtiglani szabadságvesztésre Ítélt fegyenc, akiről az újságok újra meg újra azt Írták, hogy ártatlanul Ítélték el, s Justizmord áldozata. A fegyházigazgató a segítségére siet. Ferbachhoz fordul: — Álljon kényelmesen, Ferbach! Van valami panasza? Ha igen, most előadhatja a miniszteri tanácsos urnák! Ferbach nem változtat a tartásán, s tekintetét továbbra is mereven az ablakra szögezve igy szól: — Nincs panaszom, tanácsos ur. Az intézet őrei kifogástalan bánásmódban részesítenek. A miniszteri tanácsos végre megtalálja a fonalat. — Tudom, hogy nem ért egyet az ítélettel, de . . . Nem tudja befejezni a mondatot, mert Ferbach, a munkateremben felügyeletet gyakorló három őrmester megrökönyödésére, félbeszakítja: — Ügyvédem szorgalmazza az ujrafelvételi eljárást A közelben álló börtönfelügyelő gorombán ráförmed: — Talán hagyná, hogy előbb a miniszteri tanácsos ur befejezze, amit mondani kívánt! A miniszteri tanácsos bosszúsan összevonja szemöldökét, a fegyházigazgató pedig szeme villanásával nyugalomra inti a felügyelőt. A miniszteri tanácsos újra elkezdi: — Tudom, hogy ujrafelvételi eljárásra törekszik, de ne feledkezzék meg arról, hogy felülvizsgálati kérelmét a szövetségi bíróság csupán néhány hónappal ezelőtt utasította el . . . — Na látja — mondja a miniszteri tanácsos türelmesen és közelebb lép a fegyenchez, úgyhogy a felügyelő a biztonság kedvéért a zsebébe nyúl, amelyben a pisztolyát tartja. — A szövetségi bíróság elutasította a felülvizsgálati kérelmét. Ez megfontolásra kellene hogy késztesse. A törvényben előirt összes fórumok igazságot szolgáltattak a maga ügyében. Magát törvényesen ítélték el. — Ártatlan vagyok! Senkit sem gyilkoltam meg! Nem vagyok rablógyilkos! Akkor hát hogy lehet az Ítélet törvényes? Ha van még igazság, rendeljenek el és folytassanak le ujrafelvételt ... — Vadul törnek elő belőle a szavak, és most először néz a miniszteri tanácsosra, olyan gyűlölködő pillantással, hogy az akaratlanul is egy lépéssel hátrál. —A törvény az ujrafelvételi eljárás elrendelését pontosan meghatározott, a törvényben rögzített feltételekhez köti — válaszolja izgatottan. — Azt nem lehet csak úgy, minden további nélkül elrendelni, ahogyan maga elképzeli. Ha az igazságügyi hatóságok mindenkinek az ügyében, aki azt állítja, hogy ártatlanul ítélték el, ujrafelvételi eljárást folytatnának le . . . — A törvényben olyan szabályok is vannak, amelyek előírják, hogy mikor lehet valakit elitélni és mikor nem. Ezeket a szabályokat senki sem tartotta be, amikor életem végéig fegyházba csuktak, holott ártatlan vagyok. Ön talán nem olvas újságot? Hiszen mindegyik arról irt, hogy az ellenem hozott ítélet téves volt, hogy nem lett volna szabad engem elitélni! (Folytatjul i
