Magyar Hirnök, 1966. július-december (57. évfolyam, 27-50. szám)
1966-08-18 / 33. szám
7. OLDAL Thursday, Aug. 18., 1966 MAGYAR HIRNÖ& Beszélgetés unokámmal (Három kopogás a szobám ajtaján. Jól tudom, ki van odakünn, tehát szigorú hangon kiszólok:) — Ki kopog? Mi kopog? Lacika hangja: — Egy fekete holló. Jó reggelt, nagyapó! Készen vagy már? Szabad bemennem, — Készen vagyok és bejöhetsz. (Miközben a tizennégy éves Lacika belép, a takarítónő, aki éppen rám segítette kötött dolgozókaíbátomat, befejezi a megkezdett mondatot.) — Hála a főorvos ur orvosságának, ma már egészen jól van. (Lacika jobbról,-balról megcsókolja az arcomat, aztán a takarítónőhöz fordul:) — Csókolom, Mari néni. — Jó reggelt, Lacika. A takarítónő kimegy. — Nagyapó, keresztanyó azért küldött, hogy reggeli előtt sétáltassalak meg egy kicsit a kertben. Nézd, milyen gyönyörűen süt a nap. — Jó, megyek. Csak a pálcámat add ide. — Nem kell a pálca. Majd karon fogva vezetlek. (Óvatosan vezet a takarítás közben felgöngyölt szőnyegek között. Már lesegitett a kertbe ereszkedő három lépcsőfokon. Csak akikor szólal meg, amikor biztos talajon állunk:) — Nagyapó, sohasem hal lottalak még Mari nénivel beszélgetni. — Hát hiszen nem sok beszélni valóink van egymással. A. háztartáshoz nem értek, azt keresztanyó beszéli meg vele a. konyhában. De most hallottam, hogy beteg a leánya, keresztapó adott neki orvosságot. Érdeklődtem hát, hogy jobban van-e; Nagyon jólesett neki. Látod, ilyen apróságokkal lehet örömét szerezni az embereknek. Nem elég megfizetni a munkájukat, törődni kell az emberi érzéseikkel is. — Értem, most jól kapaszkodj belém, nagyapó, megint lépcső következik. Egy-kettőhárom-négy-öt-hat-hét. Jgy, lenn vagyunk. Nézd, már itt állunk a meggyfánál.Gyönyörüen kivirágzott. Mit látsz belőle? — Egy hófehér gömböt. Úgy látszik, telis-tele van virággal. — Külön-külön nem látod a virágokat ? — Nem. — Várj, majd odahuzok egy alsó ágat a szemed elé. Mit látsz most? —■ Látom a virágokat az ág végén. Csodaszépek. — No, gyerünk tovább. A kankalinokat látod-e ? — Látom. Erősen kisárgállanak a fü közül. —- Hát mégsem dolgoznak hiába keresztapóék a kertben. — Ha semmit sem látnék, akkor sem dolgoznának hiába. Érzem a szivüket az egész kertben. — Mondd, nagyapó, nagyon búsulsz azon, hogy ennyire megromlott a szemed? — Búsulok is, meg nem is. Igaz, könnyebben tudnék jó szemmel mozogni és dolgozni, jobban látnám a kedves arcokat és ennek a kertnek a szépségét. De talán sohasem tudtam volna meg, mennyi jóság van az emberekben, akik reggeltől estig segitségemre vannak. — Te olyan jónak tartod az embereket ? — Én most csak a jóságukkal találkozom, csak hírét hallom annak, ami rossz bennük. Ezért a rosszért inkább sajnálni tudom őket, a maguk életét rontják meg vele. —• Én bizony nagyon tudok haragudni azokra, akiknek a rosszaságával most kezdek Irta: BENEDEK MARCELL megismerkedni. Talán még gyűlölni is tudom őket. — Megértelek Lacikám, hiszen serdülő éveimben nekem is volt emibergyülölő korszakom. Éppen az első ismerkedés a rosszal ébreszti fel bennünk ezt a gyűlöletet. De hidd el nekem, hogy amikor még több rosszat látsz majd, megmegérted és sajnálni fogod az embereket. — A háborús veszedelemre gondolsz ? — Ha az egész világra gondolok, akkor persze erre. Ellensége vagyok minden háborúnak, a népek szabadságharcát kivéve. Emlékszel Petőfi versére? “Ha majd minden rabszolga-nép . . .” Lacika folytatja: “. . . jármát megunva, síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: Világszabadság!" — Jól van Lacika. Ha ezt megértetted, akkor tudod azt is, mi lehet a véleményem a hatalmi érdekekből indított háborúkról. De én most nem is a nagyvilágra, hanem az egyes emberekre, az ő nevelésükre gondoltam. A haladás abban van, ha őket tudjuk emberiességre nevelni. — Nézd, nagyapó, éppen visszaértünk a meggyfához. — Milyen szép ez a fehér gömb! A földet juttatja eszembe. A sok egyforma virág rajta az ember. Milyen békésen megférnek itt egymás mellett. És most képzeld el, hogy a virágok közt is folyna az, amit a létért való küzdelemnek neveznek, és egyik a másik rovására akarna szélesebbre, nagyobbra nőni. Milyen kusza tömeggé válnék ez a szép fehér gömb. Bizony nagyon sok mélyen gyökerező rossz tulajdonságot vagy eltorzult jót kellene az emberekből neveléssel kiirtani. Nem beszélek a háborúról, csak az emberek egymás közt folytatott harcáról. Mindennap hallom és bizonyára hallod te is ezeket a szavakat: fu rás, igaztalan mellőzés, jogtalan mellőzés, jogtalan felkapaszkodás. Az önmagunk iránt érzett kötelesség kíméletlen önzéssé, az önérzet önteltséggé, beteges hiúsággá, az érvényesülés küzdelme alattomos orvtámadássá torzul. Külön kellene kinevelni az emberekből azt a bűnt, amelyet Shakespeare igy nevez: a hivatalnok packázásai. — A Hamletban. — Ismered már? Jól van, Lacika. De még nem értem a végére. A magunk, családunk, népünk szeretete hányszor torzul másnyelvüek, másval iásuak, másféle színű emberek gyűlöletévé, vagy legalábbis lenézésévé. Ma már nincs nálunk földesur, aki lenézhetné a parsztot, de menynyi lenéznivalót talál maga körül a legtöbb ember! — Nem vagy még fáradt, nagyapó ? — Hogyan lehetnék fáradt, amikor még annyi tennivaló áll előttem. — Csak úgy értettem, hogy a sétába nem fáradtál-e belé? — Abba sem. Olyan szép ez a kert! Nagyon halványan látom, de talán szebbnek fcépze'em, mint amilyen. — Bizony, most már elégedetten élhetnél ebben a szép kert!ben, ebben a szép házban. — A kerttel meg a házzal nincs semmi baj. Magammal és a világgal nem vagyok megelégedve. — Hát nem dolgoztál még eleget ? — Sokat dolgoztam, de eleget nem. Még mindig úgy érzem, kötelességem költői szépségek magyarázatával tanítani, javítani az embereket. Igaz, ebben a házban csupa olyan ember él, és nem is léphet ide be más, mint akit szeretek. De eleget hallok, olvasok a külső világról, hogy föl ne adjam a harcot a haladás ért, és emberiességért. (Egy kellemes női hang a házból:) — Nagyapó, kész a reggeli! A clevelandi Brown játékosát, Leroy Kellyt ketten rántják, a földre a Los angelesi Rams ellni mérkőzésen. ENDESZ ÁRPÁD, A NÉVTELEN BETÖRŐ Medgyaszay Vilma — a csodálatos-Mimi, •— a kabaré üdvöskéje, a legszebb magyar szanzoncik tolmácsoló ja ellenállhatatlan hatással volt mindenkire, aki látta és hallotta. Éneke, mint hajdan Orfeuszé a vadállatokat is megbüvcJte volna. De az emberek között akadt néha kivétel. Egyik este kétségbeesett fiatal lány rohan az öltözőiébe. — Művésznő! Művésznő! Mimi rémülten felkiáltott: — Mi történt? A rémületre elég ok volt. Míg a leány, Medgyaszay szobalánya, a délutáni órákban leszaladt az utcára valamit vásárolni, betörő surrant a lakásba. Felfeszitette a szekrényeket és az egyikből kiemelte a színésznő ékszerdobozát. Szegény Medgyaszay minden erejét összeszedte, hogy számait tovább tudja énekelni. Szünetben aztán zokogva borult az öltözőasztaléra. Az sem vigasztalta, hogy egy hordár “ hatalmas rózsacsokorral kopogtatott be hozzá. Virág . . . Amikor karkötőjét, fülbevalóit, nyakláncát, minden ékszerét elrabolták... Aztán mégis megcsapta a csokor sűrű illata. Odahajolt a rózsákhoz, beszivta a bóditó szagot. S mikor a szemét kinyitotta, a zöld levelek között egy fehér levélkét vett észre. Fásultan bontotta fel, de a tartalmától ugyancsak felborzolódott. Ez állt a levélben: “Kedves Művésznő! Kérem, bocsásson meg, hogy távollétében látogatást tettem a lakásán. Nem tudtam ellenállani a kísértésnek; néhány ékszerét elvittem emlékül. Talán egyszer még visszakerülnek Önhöz: ugyanis máris zálogba raktam őket. Ilyen az élet. A mellékelt bokrétát vigasztalásul küldöm, illendőnek tartottam, hogy a pénzből legelőször önt ajándékozzam meg. Tisztelője és imádója — Netuddiki.” A történet hiteléhez hozzátartozik, hogy mikor néhány év múlva hurokra került a pesti alvilág hajdani híressége: Endesz Árpád, bünlajstroma összeállításakor “Netuddki’’ betörését is elismerte. — Ellenállhatatlan vonzalmat éreztem a nagyszerű Mimi iránt — mondotta. — Ha költő lettem volna, verset írtam volna hozzá. Dohát én betörő vagyok . .. RENDIK MUSZÁJ LENNI A CSILLAGOK VILÁGÁBAN IS Mint a lapokból értesültünk, a Magyar Jogász Szövetség világürjogi bizottsága a közelmúltban szemináriumot rendezett a világűr jog időszerű kérdéseiről. Az ilyen eszmecserére már csak azért is szükség van, mert a világűr jog még gyermekcipőjében jár, holott a világűr jog nélkül üres fogalom. Világűr csak ott van, ahol jog is van. Növeli a nehézségekét, hogy a római jog sem szolgál útmutatással a világürjogra vonatkozólag, és a későbbi századok sem adtak egyetlen világürjogrendszert sem a világnak. Nem kétséges, hogy a világürjogot csak nemzetközi összefogással lehet megalkotni, és éppen ezért kötelességemnek tartom, hogy az ürjogalkotó testületek rendelkezésére bocsássam saját elképzeléseimet és jogszabály-javaslataimat. Tehát: A világűr azé, aki elképzeli. Nap- és Hold-fogyatkozásért és meteorhullásért senkit sem lehet felelősségre vonni. Tilos a levegőcsempészet. A forgalmi biztonság érdekében egyetlen anyagi test sem érheti el a fénysebességet, és ez alól semmiféle csillagászati szervnek sincs joga felmentést adni. Súlyos kihágás csillagot lehozni az égről, és már a kísérlet is büntetendő. Ha más égitesteken, élőlényeket fedezünk fel, ne feledkezzünk meg arról, hogy rá juk is vonatkozik a rendőrségi bejelentési kötelezettség. Minden űrhajósnak évszázadonkint harminc év fizetett szabadság jár. Aki hosszabb világűrben tartózkodás következtében elveszti földi állampolgárságát, kérheti visszahonositását. Mivel a világegyetem határtalan, vámhatárok sincsenek. A csendrendelet csak a légkörrel bíró égitestekre vonatkozik. A párhuzamos egyenesek nem kötelesek találkozni a végtelenben. A világ vegét csak egyhangú határozattal lehet kimondani. Feleki László (Budapest) EGY CIGÁNY, EGY KIRÁLY A kolozsvári öreg Pongrác a nagyprak cigánya volt. Rudolf trónörökösnek is ő tudta legjobban kedvére húz ni. A walesi herceg meg va lósággal rajongott az öregért Csoda-e hát, hogy hazake rülvén Londonból, igy dicse kedett el a tiszteletére rende zett vacsorával: — Azs astalnál úgy ültünk ecscsigán, ekkirá, ecscsigán, ekkirá... ÚHAZAI EGYHÁZI KRÓNIKA Pápp Kálmán győri katolikus megyéspüspök 80 évesi korában elhunyt. Húsz évig kormányozta a győri egyházmegyét. , * ❖ * Borovi József, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese kutatásokat végzett a Vatikáni Levéltárban. Sok érdekes, magyar vonatkozású anyagot talált, eredményeiről készülő könyvében számol be. * * * Dr. Enyedy Andor, a tiszániinneni reformé us egyházkerület nyugalmazott püspöke 78 éves korában elhunyt. * H« * A budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia dékánjává Nagy Gyulát, a teológia tanárát választották. * * * Dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök, apostoli kormányzó a görögkatolikus apostoli adminisztratura tagjaivá nevezte ki Gyulai Jenő mikóházi és dr. Mincsik Pál garadasi parochust. Templomi h é lóversenyt adott szülővárosa, Pécs zsinagógájában a szabadságát idén is Magyarországon töltő Ernster Dezső, a világhírű operaénekes, a New Yorki Metropolitan Opera és a zürichi Operaház művésze. A legszebb héber dalok csendültek fel zengő basszusán. * * H« Egyesült Államok-beli reformrabbik küldöttsége járt a közelmúltban Magyarországon. A negyvenkét tagú küldöttség Jacob Weinstein-nek, az Egyesült Államok-beli reformrabbik egyesülete elnökének vezetésével négy- napon át a magyarországi zsidóság intézményeit tanulmányozta. A küldöttség nevében az Országos Rabbiképző Intézetben tett -látogatás után Eugen Mihály, a Cinncinnati-i reformrabbiképző intézet magyar származású profeszszora azt a véleményét nyilvánította, hogy Magyarországon vallását gyakorló, alkotó zsidósággal találkozott. A Mets szurkoló tábora imádja csapatát és a felvonulásokat. Annak ellenére, hogy a Mets nem a legjobban szerepel, mérkőzéseiket óriási tömeg látogatja. FIFTY-FIFTY NAGYVÁRADON i Hever a Lido fövenyén Nagy Endre és közvetlen közelében magyar szót hall. Nem volt ez szokatlan azon a tájon, de mindkét hang jellegzetes, ismerős volt. Odafordul és felismeri két egymással versengő nagyváradi lap szerkesztő-tulajdonosát, akik a tenger mormolását tulkiabálva, ízesen vitatkoznak a hazai dolgokról. — Hallja! — szólítja meg kedvenc szavával a közelebb sütkérezőt. — Jól megy a vidéki zsurnalisztika ... A két konkurrens egyszerre hagyja ott a redakciót és együtt jönnek üdüjni a Didóra. — Az ám! — nevetnek a szerkesztők. — Tehetjük. Különösen, mióta Várad az európai haladás útjára lépett. Nagy Endre felüti a fejét: — Hát rálépett? — Rá, bizony. A tanács elhatározta, hogy aszfaltoztatni fogja az utcákat. Az egyik helyi vállalkozó eljött hozzám és háromezer koronát ígért, ha támogatom és megkapja a munkát. A másik vállalkozó a cimborámhoz ment, annak ajánlott háromezret, ha ő kapja meg a munkát . . . — És? . . . Most a másik szerkesztő vette át a szót. — Jaj, kollégám, mióta kabarézik, nagyon kikerült a forgalomból. — Nekem megsúgták, hogy a másik lap milyen ajánlatot kapott, neki megsúgták, hogy mi milyen ajánlatot kaptunk — erre szövetségre léptünk. Elhatároztuk, hogy pontosan egyforma adagokban támogatja mindegyikünk a maga jelöltjét. Nem erőltetjük agyon magunkat, viszont akármelyik kapja meg a munkát — a háromezer koronát megosztozzuk. Azóta javában aszfaltozzák odahaza az utcákat, de mi nem szagoljuk a kátrányt. Mi itt söttetjük a hasunkat a velencei nappal... JUDITKA Juditka, a kisunokám, hatéves múlt. Iskolába jár, ir, ol vas, mint egy felnőtt. Figyeli a felnőttek beszédét, és ő is felnőttnek érzi magát. Utóbbi időben sokat hallott arról, hogy bizonyos nőv fogyókúrát tartanak, mert kövérek. A kislány nézi magát a tü körben. Elégedetlen, hosszan szemléli parányi alakját, roszszalóan csóválja a fejét, majd dönt: — Ezt már nem lehet tovább bírni —- szögezi le — én is fogyókúrát tartok. Elvégre nem hízhatok bele a világba. Megkockáztatom: — Hogyan fogsz te, szivecském fogyókúrát tartani? — Azt az egyet még nem tudom — mondja, és tűnődve megeszik, két tányér turósgaluskát. (Nagyon szereti!) — Hát mikor tartasz te fogyókúrát, szivecském? — kérdem. — Hát . . . majd evés után. * * * Múltkor megkérdeztem tőle: — Mondd, édesem, kit szeretsz jobban, a nagymamát, vagy a nagypapát? A gyerek tűnődik. Nehéz kérdés. A kislány hallgat, tü nődik. — Nem mondom meg — szól később. — Miért? Titok? — Most nem mondom meg — mondja, és félrenéz. — Hát mikor mondod meg ? — Majd, ha a nagymama kimegy a konyhába. A nagymama nem ment ki és igy a kérdés örök rejtély maradt. * * * Tegnap este hirtelen igy szólt hozzám: mondd, te ma este is játszol? — Igen mondom. — És holnap is játszol? —(Igen, én mindennap játszom. — De nagyapa, ha folyton játszol, akikor mikor dolgozol ! * * * Juditka imád aludni. Múltkor reggel találkoztunk, megkérdeztem tőle: — Hogy aludtál, Juditkám? — Nem tudom, mert aludtam — felelte. * * * Csokoládét hoztam Juditkának, egy egész táblával, úgyis fogyókúrát tart, hátha ettől még soványabb lesz. Megkapta a szokásos elismerést figyelmességemért (cuppanós csók), a lelkesedés is megvolt, de Juditka nem bontotta fel a papirost mohó kis ujjaival, ahogy szokta, hanem szépen becsomagolta a tábla csokoládét egy másik papirosba, és betette gondosan az iskolai táskájába. Elképedtem: — Nem eszed meg most mindjárt a csokoládét, Juditkám ? — Nem. Sem most, sem később — mondta határozottan. — Értem. A fogyókúra... — Nem érted, a csokit Apokopulusnak adom. — Kinek? — Tudod, hogy a mi iskolánkba velem együtt külföldi fiuk is járnak, Jani a legszebb. Eggyel feljebb jár, de nagyon jóba vagyunk. A csokit neki szántam, mert külföldi, és neki nincs csokija. Érted most már? Megértettem. És azt is megértettem, hogy nem kell féltenem Juditka jövőjét, ha már hat és féléves korában ápolja külföldi kapcsolatait. Salamon Béla BECSAPTA JÓKAIT Mikor 1890-ben Jókai Szegeden járt, elment Sziráky késesboltjába és erről a látogatásról igy számolt be Sziráiky néni a hires késesmesternek, mikor a mester hazaérkezett a déli sörözésről: — Ugyan, ki volt itt nálunk? Tudom, nem találja ki! Mögtisztölt bennünket a Jókai nagyságos ur! — Nohát, az úgy is illőt — mondta önérzetesen a mester. — De becsaptam ám a nagyságos urat — hunyorított a mesterné. — Hogy->hogy ? — öt pengőért adtam neki a tizpengős halbicskát ANDRASSY ÉS MUNKÁCSY Gróf Andrássy Gyulát Munkácsy Mihályhoz meleg barátság fűzte. Egyszer, egy főúri társaságban valaki álmélkodását fejezte ki azon, hogy Andrássy olyan bizalmas Műnk ács yval. Andrássy az álmélkodó főurhoz fordulva azt kérdezte tőle: — Ugyan kérlek, ki volt Rafael korában külügyminiszter? — Honan tudjam én azt? — felelt megbökkenve a jeles ur. — No lám! Hanem azt még te is tudod, hogy ki volt Rafael, aki szintén akkor élt.
