Magyar Hirnök, 1966. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-14 / 15. szám

Thursday, April 14, 1966 MAGYAR HÍRNÖK 3-IK OLDAL 1 A “Ló” esztendeje Vörös Kínában és Mao Tse-tung sárga világforradalma PEKING, Vörös Kína. — Peking vörös urai még nem­régen dicsőítették a “Sárga Keleti Szél” hatalmát, mely elfujja és megsemmisíti a f “Nyugati Szelet”. (Tshou En­­lai mondása.) Úgy látszott, hogy a “Keleti Szél” vihara vissza nem tart­­hatóan a harmadik világ csú­csára sodorja fel a Közép bi­rodalmát. Kruscsev megbu­kott Vörös Kina miatt, Kina mint első nem fehér hatalom került az atomklub tagjai kö­zé és az Egyesült Államok egy darabig a vereség közelé­ben állott, a kínaiak által ki- i képzett guerillákkal szemben Vietnamban. A tengelyt Mao Tse-tung 700 milliós népe és Sukarno 100 milliós népe között egy forradalmi ellen — U.N. mag­­vánák szánták, melyben — mint Peking világforradal­márai gondolták — az összes “Világfalvak” — mint a kí­nai ideológusok a gazdasági­lag fejletlen színes nemzete­ket nevezik — egyesülni fog­nak a fehér “Világvárosok” el­len. A kínai sárkány árnyéka át­vonta Ázsia, Afrika és Dél­­ameriika látóhatárait és nagy­hatalmak is, mint Japán és Franciaország hasznosnak lát­ták, hogy az uj világhatalom­mal hátbiztositást kössenek. Europa vörösei falkákban szaladtak át a sárgákhoz. Ez volt a helyzet a ’’Kígyó” évében, valamivel több mint egy évvel ezelőtt. Peking pol­gármestere, Peng Tshen dia­dalmasan mondotta: — Az “imperializmus” halálra van ítélve. Mint egy bivaly rohan bele a lángtengerbe és ott visszavonhatatlanul el fog ér­ni. Egy év után azonban, a “Ló” évének kezdetekor, meg­fordult a szél. Egy “Nyugati Szélroham” szétszaggatta a világforradalom finoman szőtt hálóját. Peking ma kénytelen belátni és hangot is adni an­nak, hogy a külpolitikai ka­tasztrófák romhalmazával van körülvéve. Moszkva kissé vontatottan, de készül a végső leszámolás­ra Vörös Kínával, Vietnam­ban negyedmillió amerikai katona kezdte el Mao gueril­­la-tanitványainak végleges ki­­füstölését, legalább is kato­nailag. Indonéziában, öldösik a vörös kínai volt barátokat, Afrikából kiebrudalták a kí­nai propagandistákat és ki­képzőket, az ázsiaiak pedig Peking ellenségeihez futottak át keleten és nyugaton és a sárga frakciók gyors elmúlás­ra vannak kárhoztatva. Tizenhét évvel azután, hogy a világ egyik legna­­gyobbsza'básu forradalmából megszületett, a Föld legnépe­sebb országának alig van a szabad országok egy harmadá­val normális viszonya. A vi­lág kereken 150 országból Vö­rös Kina ma egyetlen egyet sem nevezhet barátjának. Peng Tshen pekingi polgár­­mester diadalittas kiáltozásai helyett, az “imperializmus” tűzhalálát illetően, a pekingi “Népújság” szinte siránkozó hangon lépett az elvtársak elé, hogy ne vesztisék el bá­torságukat és bizalmukat. Március eleje óta három­szor biztatta a tömegeket Mao Tse-tung szócsöve, hogy az anti-imperialisztikus harcban “megvan az ideje az apálynak, megvan az ideje a dagálynak majd ismét az apálynak és da­gálynak”. Az elmúlt másfél hónapban a pekingi vörös mandarinok a legnagyobb titokban 40 veze­tő kinai diplomatát hívtak haza az egész világról, a hely­zet valódi megállapitása vé­gett. A politikai mérleg, melyet Pekingben összeálitottak, igen sötétnek mutatkozott. Vörös Kínának, melynek gazdasági “Nagy Ugrás Előre”-je az öt­venes évek végen tökéletes ipari zűrzavarral végződött, most a 60-as évek közepén “Nagy Ugrást Hátra”-t kell tennie külpolitikailag. Vörös Kina diplomáciai csődje, a 72 éves vörös isten­ség, Mao köldöknéző világné­zetének egyenes -következmé­nye. Mint az elsőrendű Kina­­szákértő Lily Abegg írja: — Mao szinte hipnotizáva me­red óriási országának óriási problémáira és két moszkvai utón kívül sohasem lépte át országa határait. Ez a világnézet óriási hibás felbecsülésékhez vezetett ott­hon és jóvátehetetlen dönté­sekhez a külpolitikában. Vörös Kínának az a kü­lönbség vált a végzetévé, mély az onnan elhangzott nagy szavak és az igen sze­rény tettek között fennállott. Amikor az Egyesült Államok az elmúlt év tavaszán oda­ütött Vietnamban, nyilván­valóvá vált Kina katonai esz­méletlensége éjs amikor az 1964- ben kiadott 330 millió gazdasági segitséget a maga körébe tartozó országoknak, 1965- ben 50 millió dollárra csökkentette, az vált viszont nyilvánvalóvá, hogy nem tud versenyrekelni a dollárral, rubellel és a márkával. így esett vissza a “papirtigris”, elnevezés, melyet Vörös Kina az Egyesült Államokkal szem­ben alkalmazott, kommunista Kínára. A legtöbb talajt Kina ép­pen ott vesztette el, ahol a AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerülete: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Hoad FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: 846-4242 NYITVA: Kedden S-töl 5-ig, Szerdán 9-től 5-icr, Csütörtökön 9-től 5-ig Pénteken 9-tol 5-ig, MRS. ÍDaIbANKO. Secretary Rev. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, cime, telefonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield, N. J. GR 1-4083 20—Imre Bogár 225 Howell St., Trenton, N. J. 393-5250 25—Joseph S. Tóth , 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick, N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Andrew Pobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert, St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pá. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Géza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret. N. J. KI 1-7640 209—J. Horvath RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J. RA 2-1962 228—Charles Tóth 27 Joline Ave., Totten vilié, S. I, N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266— S. Varga 266 6th Ave., Roebling, N. J. 499-0275 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. I,. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonía, N. J. FU 1-6413 327—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 388—Rev. L. Novak P. O. Box 16, Eagle Lake, Fla. CY 3-7788 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT t mi élet-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, iskoláztatást, oll­­lont, családot és jövedelmei védő biztosítási módozatainkkal, melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! évi szolgálat — $15-millió vagyon — $45-millió biztosítás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 AMagy. Amerikai Atléta Klub termében 198 SOMERSET STREET, NEW BRUNSWICK, N. J. W*WVWWS\W\WVWWWWWWSV\VSW\WWVW'VSVVV\V\VWVV MEGHÍVÓ A New Yorki Matusz Lengyel Néptánckor (The Matusz Polish Dance Circle of New York) és A New Yorki Magyar Rapszódia Népitánc Együttes (The Hungarian Rhapsody Folk Dance Ensemble) Dir. Henry Jaworowski és Molnár Mária, tanár coreografus vezetésével ÁPRILIS 30-ÁN, SZOMBATON ESTE 7 ÓRAI kezdettel rendezendő Lengyel-Magyar Népitánc és Dalestjére Az előadás keretében a lengyel-magyar közönséget üdvöz-Hon. Freeholder George Otlowski és Dr. Pogány András egyetemi tanár Az előadás után baráti ismerkedési est és tánc éjfélután 2 óráig. HIDEG-MELEG BÜFFÉ FRISSÍTŐK, ITALOK Rendező: SOMODY PÁL Az est egyben a lengyel és magyar népviselet bemutatója isj Műszaki vezető: OLÁH KÁROLY Helyárak I. hely (1-6 sor) $3.50 — II. hely (7-12 sor) $3.00 III. hely $2.50 — Diákhely $1.50 JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: NEW BRUNSWICKON: A Magyar Hirnök irodájában (216 Somerset Sti, tel.: 846-9707). Magyar Éttererpben, 214 Somerset St.; Magyar Hentes,­­boltban, 205 Somerset St.; Gellért. Étteremben, 73 French St.; Zoltán István Bargain Storeban, 132 French St.; Farkas Ferenc órásboltban, 83 French St., tel.: 545-6494 és az Atléta Klubban, tel'.: 249-9669. CARTERETEN: Andy Gulf Service, Carteret Rd. and Grand St. (Port Reading), tel.: 541-9797; Ring Józsefnénál, 67 Larch St., tel.: 541-5831. PERTH AMBOYBAN: Sovány Zoltán, Amboy Chevron Service Station, 375 New Brunswick Ave., tel.: 442-9790 és Sovány Zoltánnénál, 826-2035. Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosítást ad mindennap délután 3-8 óra között: Somody Pál rendező, 141 Somerset St., New Brunswick. Telefon: 545-7464 Pontos kezdés! Jegyét tanácsos előre biztositani! sarga előretörés a legbizta­tóbbnak látszott: Afrikában. — Afrika megérett a forra­­radalomra — hirdette Tshou En-íai miniszterelnök Afriká­ban, még 1965 elején. Ekkor Peking diplomáciai kapcsolat­ba lépett 15 uj, független af­rikai nemzettel. A kínai Wu­­han-katonai akadémián ekkor egy speciális guerilla-iskolát állítottak fel fekete forradal­márok számára. A hatalmas kinai tempo azonban megijesztette az afri­kai országok vezetőit. Saját maguk hatalmát kezdték fél­teni a kínaiaktól. így rövide­sen a vörös kínaiak uj gyar­matosítók gyanújába keve­redtek, akiktől a legjobb meg­szabadulni, amig lehet. így Dahomey, Felső Volta és a Középafrikai Köztársa­ság egymásután kezdte kiuta­­sitani Mao diplomatáit orszá­gaikból. Burundiból, fenyegetve érezmén magukat, önkény távoztak a kínaiak, Ngendan­­dumwe miniszterelnök meg­gyilkolása után. Tansania elnölke Nyerere, figyelmeztette Tshou En-lai-t, hogy népe nem fogja tűrni az uj gyarmatosítás semmiféle formáját. Vörös Kina ugyan­is egy uj rádióállomást Ígért Tansaniának, azzal a feltétel­lel, hogy a programot a kí­naiak ellenőrzik. Sambia 1985 júniusában el-RIZS DÉL-VIETNAMNAK CARACAS, Venezuela — Venezuela — rokonszenve je­léül — 500 tonna rizst küld Del-Vietnamnak. Református rádiós istentiszteletek A Református1 Lelkésze gvesület keleti körzete mir. den vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közve­tít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­­hosSúÉn* A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására ado­mányokat kér és vár a leiké szi körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a címért küldendők: Rév. Gábor Csor­dás, 229 East 82nd Street, New York 28, N.Y. Sir Winston Churchill 9 láb ma­gas bronzszobrát Washingtonban az angol nagykövetség előtt állít­ják fel, miután a new yorki öntő­déből idehozták. utasította Tshou En-lai kinai miniszterelnök 1 á t o g atását, mivel tudomására jutott, hogy más országokban a kínaiak intrikáltak ellene. Kenia még azt is megtil­totta Tsou-nák, hogy közbe­eső leszállást végezzen Nai­robi fővárosban, afrikai útja alkalmával. Houphouet-Boigny, az Ele­fántcsont Part elnöke egész Afrikát felhívta Vörös Kinai ellenes akcióra: — Peking küldötteit úgy kell üldöz­nünk, mint a rühes kutyákat. Tunézia elnöke Ahmed Burgiba Mao Tse-tungot' és társait eszeveszetteknek ne­vezete, akik egy harmadik vil lágháborut készítenek elő. A két legnagyobb csapást a vörös-sárgák Algériában és Ghánában voltak kénytele­nek elszenvedni. Az elsőben vesztettek, mikor BeÁ Bella megbuktatásának ellenére is forszírozták az afro-ázsiai kon­ferencia megtartását, Ghana­ban pedig éppen akkor ker­gették el Kwame Nkrumah­­ot, amikor Vörös Kínába ment hódoló látogatásra. E sok keserű pilula között csák egyetlen kis édes cukor­kát kapott Mao biztatásul: Párisban Charles de Gaulle, francia elnök rendőrséggel hajtatta ki házaikból Nemze­ti Kina diplomatáit és a háza­kat a Vörös Kinai-áknak ad­ta át. | Független Magyar Református Egyház 229 Easi 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal mindé» délelőtt 9—12 között nyitvf /an. Istentiszteletet tartuiu .ninden vasárnap d. e. 10:30 órakor. MINDEN szóra érdemes ma­gyar esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! CSAK AUTÓ KELL AMARILLO, Tex. — Mi­közben Mrs. Carl Draper ki­váltotta 1966-os autórendszá­mát, valaki ellopta az utcán parkoló kocsiját. Most tehát csak autó kell már a rend­számtáblához. LAPZÁRTA minden vasár nap van. Terjedelmesebb, bo­nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik­keknél. stb.l ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsr percben készült.dolgok kerül jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la punk irodavezetője és képvi­selője személyesen, vagy té iefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik méh gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy kösző netet mondjanak a segítse gükre sietőknek és részvétü két kifejezőknek, hogy telefo­náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett. Nikitát ócsárolják MOSZKVA — A Szovjet­­nió legfőbb gazdasági terve­zője bevallotta, hogy a szov­jet gazdaság növekedése az elmúlt öt évben két százialék­­kal csökkent és ezt Kruscsev mesterkedéseinek tulajdoní­totta. Nikolai Baibakov, a szovjet állami tervező bizottság el­nöke elmondotta a 23-lik kom­munista párt kongresszuson Moszkvában, hogy a szovjet gazdaság növekedése 1960-tól 1965-ig évi hat százalék volt, az azelőtti öt év 8.5 százaléká­val szemben. Meghalt a szovjet ürorvos MOSZKVA. — Az 59 éves Norair Sissakjan biokémikus és a szovjet világürprogram orvosi-vezetője, aki az összes szovjet ürpilótáíkat és őrku­tyákat orvosi vizsgálatban ré­szesítette, meghalt Tjuratam­­ban, az űrprogram székhe­lyén. Házassági évforduló PÁRIS, Franciaország. — Charles de Gaulle, francia el­nök és felesége 45-ik házassá­gi évfordulójukat ünnepelték vidéki otthonukban, Colom­­bey-les-Deux-E'glises-ben. A New Brunswick-) Magyar Református Egyház Nt. Bertalan Imre. íelkipászlor NI. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5841 A vasárnapi szolgálatok rendje: 9 órakor vasárnapi iskola, 10 órakor angolnyelvü isten­­tisztelet, 11 órakor magyar istetntisztelet. LABDARÚGÁS A New Brunswiok-i Magyar Amerikai Atléta Klub csapa­ta, a IIAAC vasárnap, április 17-én Hartford, Corm.-ban ját­szik újabb ligamérközést, a Hartford S.C. csapatával. A klub labdarugó szakosztálya autóbuszt indít ezen a napon Hartfordba, reggel 9 órakor a Klubház elől. Részvételi dij oda-vissza $5.00. Menjünk s buzdítsuk a fiukat a győze­lemre! Minden hajtási engedély csak egy évre szóljon! PÁRIS. — Franciaország­ban a halálos kimenetelű köz­úti balesetek évenként nyolc százalékkal szaporodnak. A statisztikai kimutatások­ból megállapítható, hogy kik a legveszélyesebb autóveze­tők. Ezért azt tervezik, hogy a jövőben a hajtási engedélye­ket csak egy évre fogják '-ki­állítani, ezután pedig újabb vizsgát kell majd az autóveze­tőnek letennie. Az ideiglenes autóvezetők — a tervezet szerint — tiem hajthatnak 80 kilométernél nagyobi) sebességgel, és arra is gondolnak, hogy a 65 éven felülieket újabb vizsgára kö­telezzék. Massilon, O.-ban 21 rendőr leköszönt állásáról, mert a városi tanács elutasította fizetésemelést célzó kérésüket. Több leköszönt rendőr felesége a város polgármesterével beszélget. Little Rock., Ark-ban a demokrata Orvai Faubus kormányzó beje­lenti a sajtónak, hogy nem pályázik a hetedik időszakra.' 92—Mrs. P. Tóth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 91—Mrs. M. Corigliano Boonton, N. J. DE 4-6105

Next

/
Oldalképek
Tartalom