Magyar Hirnök, 1965. július-december (56. évfolyam, 27-51. szám)

1965-11-18 / 46. szám

6-IK OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Nov. 18, 1965 A külföldre távozottak vagyona BUDAPEST. — Az MTI köz­li a következő törvényi ren­delkezéseket a külföldre távo­zottak — köztük a szabadság­­harcos és korábbi menekül­tek — otthonmaradt vagyonát illetőleg: 1957-ben törvényerejű ren delet szabályozta a külföldre távozottak vagyonjogi helyze­tét. A rendelet különbséget tesz a kiskorúak és a nagyko­rúak között. A kiskorúakra a jogszabály általános intéz­kedései csak akkor vonatkoz­nak, ha betöltik a 18. életévü­ket és nem térnek haza. Annak érdekében, hogy a külföldre távozottak vagyon­tárgyait illetéktelenek el ne tulajdonítsák, egy jogszabály már 1956-ban zár alá vette tu­lajdonaikat, majd előírta, hogy mindenki köteles a nála bármilyen címen birtokban tartott ilyen vagyontárgyakat bejelenteni. E bejelentések alapján úgy döntöttek a kül­földre távozottak hátraha­gyott vagyonának sorsáról. A törvények szerint e va­gyonok a jogszabályban meg­határozott hozzátartozókat, vagy magát az államot ille­tik meg. A vagyontárgyak tu­lajdonjoga a törvényes örök­lés szabályai szerint szállt át a Magyarországon élő roko­nokra. E vagyontárgyak meg­szerzésére sorrendben a kö­vetkezők jogosultak: gyer­mek, házastárs, szülők, test­ien hozzátartozója sem ma­radt, illetve a jogosultak tör­vényes igényeiket nem jelen­tették be, vagy a vagyontár­gyak tulajdonjogáról lemond­tak, úgy ezek a vagyontár­gyak az államra szálltak át. vérek, testvérek leszármazot­tai, nagyszülők, nagyszülők leszármazottai és végül a nagyszülőktől felmenő roko­nok. Az öröklésből egyes vagyon­tárgyakat kiemeltek. így pél­dául a külföldre távozott sze­mély házastársát illeti meg a közösen használt bútorok és házi felszerelések használati joga abban az esetben, ha a külföldre távozás időpontjáig együtt éltek. A mezőgazdasági ingatlano­kat csak a gyermek, a házas­társ, a szülő és a testvérek szerezhették meg és csak ab­ban az esetben, ha a mező­­gazdasággal élethivatásszerű­en foglalkoznak. Végül: ha a külföldre távozottnak egyet-Magyar származású volt a csehek nagy tanítómestere November 15-én lesz 295 esztendeje annak, hogy meg halt Johannes Amos Comeni us, cseh nevén Jan Amos Ko mensky (1592—1670), a ki váló cseh pedagógus és iró a modern nevelés és oktatás egyik úttörője. Magyarország hoz fűződő kapcsolatainak egy része már eddig is köz ismert volt. Az tudniillik hogy 1650-től 1654-ig — Rá kóczi György fejedelem meg hívására — a sárospataki kol légiómban tanároskodott, ala­posan megreformálva a nagy hirü iskolát — és hogy Pata­kon irta meg “Orbis sensua­­lium pictus” cirnü müvét, a szemléltető oktatás úttörő ké­zikönyvét. Akik közelebbről ismerték életművét, azt is tud­ták, hogy “Gentis felicitas” cimmel könyvet irt a magyar nép életkörülményeiről s hogy egyik müvében elsőként utalt a magyar és finn nyelv kö­zös vonásaira. (Ez utóbbiból magától értetődően követke­zik, hogy ismerte a magyar nyelvet.) Az azonban csak most de­rült ki róla, hogy apai ágon magyar származású volt. Er­re sajátkezüleg irt vallomása szolgáltatja a bizonyítékot. A vallomásra pedig egy cseh származású, norvégiai Come­­hius-kutató, Blekastad asz­­szony bukkant rá Comenius­­nak a lengyelországi Lesznó­­ban őrzött feljegyzései kö­zött. 1670 március 31-én Co­­menius — egyik müve elősza­vának szánva — a következő ajánlást vetette papírra: “Kedves anyámnak, a mor­vák földjének ajánlva ezt az írásművet hűséges fiának egyike, Jan Amos Ko” — itt megállt, a két betűt áthúzta és aztán igy folytatta: “Sze­ges, a Nivnicéből való, akit apja után Komenskynak hív­nak.” Eszerint Comenius néhány hónappal halála előtt fedte fel származásának addig ma­kacsul őrzött titkát. Blekastad asszony felfede­zése nyomán a csehszlovákiai Comenius-kutatók is munká­hoz láttak és kutatásaik ered­ményeképpen most már tel­jes bizonyossággal állapítha­tó meg, hogy a régi Magyar­­ország és Morvaország határ­vidékén született Comenius — legalább apai ágon — ma­gyar származású. Nivnice, amelyet szülőhelyeként meg­jelöl, Uhersky Brod (Magyar­­bród) városka közelében fek­szik. A cseh kutatóknak sikerült Írásos bizonyítékokat össze­gyűjteni arra, hogy Magyar­­bród környékén már a 16. szá­jad közepén is élt egy Szeges­­"salád. Comenius édesapjának Márton volt a keresztneve. A feltevések szerint községi bí­ró volt, de valami baja támad hatott a törvénnyel, megfosz­tották tisztétől és emiatt be­költözött a közeli Magyar­­bródba. Erős a valószínűsége annak, hogy életének ennél a fordulatánál változtatta meg nevét Szeges-ről Komensky­­re. (Komna község és Uhers-i ky Brod közelében fekszik.) Comenius felnőtt korában is kapcsolatban állt a Szeges­családdal. 1647-ben például pénzadományt küldött Ma­gyarországra egy bizonyos Szeges Andrásnak. A kiváló pedagógus szárma­zásának felderítése után már nem tekinthetjük puszta szó­noki fordulatnak a “Gentis fe­­licitas”-ban olvasható és Ma­gyarországnak szóló Comeni­­us-vallomást: “Örök szeretet­tel szeretlek!” És érthetővé vált az is, miért használta Comenius Sárospatakon irt leveleiben ismételten ezt a ki­fejezést: “nálunk, magyarok­nál és morváknál” ... Bűnt baj követ — bajt uj baj követ MINEOLA, L, I., N. Y. — Dr. Joseph Eisenstein 42 éves orvos 122 beteglátogatást je­lentett a népjóléti hivatalnak és megkapta a honoráriumot mind a beteglátogatásokért, amelyek sohasem történtek meg. És a népjóléti hivatal ezenfelül kifizetett 11,000 dol­lárt két gyógyszerésznek oly gyógyszerekért, amelyeket so­hasem adtak el. A doktort most a megyei bíróság hat hó­napi börtönre ítélte, példás büntetést szabott ki annak el­lenére, hogy dr. Eisenstein a jogtalanul felvett dijakat, 35 ezer dollárt a jóléti hivatalnak visszafizette. Az orvos felesé­ge öngyilkosságot követett el, amikor ennek a csalásnak hire először megjelent a lapokban. A két gyógyszerész ügyét külön tárgyalja a bíróság. PAKISTAN LAKOSSÁGA KARACHI, Pakistan — Hiva­talos jelentés közli: Pakistan lakosságának 86 százaléka mo­hamedán vallásu. BEMUTATJUK A MAGYAR SAYINGS GYÖNYÖRŰ UJ ÉPÜLETÉT É IRODAHELYISÉGEIT Presenting the Beautiful New Building and Office of AND LOAN ASSOCIATION 101 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, NEW JERSEY Tisztelettel meghívjuk Önöket, nézzék meg New Bruns­wick legújabb takarékossági intézményét — a MAGYAR SAVINGS uj épületét. New Brunswick legrégibb és leg­nagyobb "Savings & Loan" intézménye most a kornak meg­felelő legújabb kényelmi és kiszolgálási eszközöket és mó­dokat kínálhatja fel, hogy az Önök és családtagjaik taka­rékossági és pénzbetételési szükségleteit kielégítse. VEGYEN RESZT “KINCS-KERESÉSBEN’ ^ HOZZA BE A KULCSÁT LEGYEN AZOK KÖZÖTT, AKIK MEGPRÓBÁLJÁK KI­NYITNI ÉRTÉKES DIJAKAT TARTALMAZÓ KINCSES LÁDÁNKAT! Jöjjön és hozza magával azt a kulcsot, amit a napokban kapott kézhez posta utján. Ha az öné a “szerencsés kulcs”, amellyel kinyitja a Kin­cses Ládát, egy értékes nyereményt fog hazavinni! (Ha nem kapott egy kulcsot levél utján, jöjjön be és kérjen egyet személyesen tőlünk! NYERHET EGY ERTEKES DIJAT! Sokszáz szép nyereményt adunk ki a szerencsés kulcsok birtokosainak! MAGYAR SAVINGS IS GUIDED AND MANAGED BY PEOPLE YOU KN0V£ Nyittasson magának ön is egy magas jövedelmet hozó takarékszámlát most. Az első naptól kezdve osztalékot kap. A hónap 10-én betett pénz elsejé­től kamatozik. Minden betét $10,000-ig biztosítva van egy U. S. Kormány intézmény által. Más hasznos szolgálataink: JELZÁLOG — KÖLCSÖNÖK — KARÁCSONYI KLUB — VAKÁCIÓS KLUB — BEL- ÉS KÜLFÖLDI PÉNZ-UTALVÁNYOK — UTAZÁSI CSEK­KEK — KÜLÖNLEGES AJÁNDÉK­CSEKKEK OFFICERS THOMAS G. RADIOS President WILLIAM J. KUKOR . . Exec. Vice President & Secy. MICHAEL HUSZAR Vice President PETER BIRO Treasurer MARGARET H. KOKAI Assistant Secretary ELSIE K. BENDES Assistant Treasurer DIRECTORS PETER BIRO JULIUS BELSŐ JOSEPH HAKLAR MICHAEL HUSZAR FRANK JELINEK JOSEPH KOPENCEY JAMES KOSA WILLIAM J. KUKOR THOMAS G. RADIOS JOSEPH STEFEL JOSEPH J. TAKACS STEPHEN TAMAS DIRECTORS EMERITUS JOSEPH KOCSIS COUNSEL JOSEPH J. TAKACS BÁLINT SZABÓ AUDITORS BRIEF, LINN & BRIEF CURRENT RATE *t annum HOURS: Daily 9 to 4; Thurs. Eves. 6 to 8 Walk-up Window Thurs. 4 p.m. to 6 p.m. FREE PARKING CH 9-2438 INSURED WASHINGTON. - Uj fél­­hivatalos nevet kapott a Pennsylvania Avenue: Main Street of the Nation. Ezen a néven Nemzeti Történelmi Helynek proklamálták. Az Or­szágos Földrajzi Társaság eb­ből az alkalomból vázolja az Avenue — röviden igy emle­getik a fővárosban —, a Penn­sylvania Avenue történetét. Alig akad az országban utca, amelynek ily gazdag, válto­zatos múltja lenne. íme egy­néhány a történelmi jelentő­ségű események közül: 1896-ban a Pennsylvania Avenue-n haladó kocsik zör­gése, lovak patáinak kopogá­sa kíséretében az álmélkodó gyalogjárók szemeláttára fel­tűnt egy kocsi, amely elé ló nem volt fogva, mégis elég sebesen haladt előre, maga mögött hagyva lovak-vonta kocsikat. Ez a kocsi, amely­ben a ló erejét a lóerő helyet­tesítette, a Duryea automobil volt, az első gyárilag előállí­tott automobil. Az Avenue-n vonultak fel sokszor egész hadseregek, igy a polgárháború után a civil életbe visszatérő veteránok ünnepélyes bucsufelvonulása két napon át tartott. Az Ave­nue két oldalán sorakoztak fel washingtoniak háborús hősök ünnepélyes fogadtatására. Ki­rályok és más államfők az Avenue-n fogadták az ameri­­:ái nép tiszteletadását. Az Egyesült Államok hat elnöké­nek temetési menete az Ave­­nue-n haladt át. John F. Ken­nedy temetése volt az utolsó. A Fehér Ház tervezője, Pierre Charles L’Enfant hires francia építészmérnök tervez­te meg a főváros főutcáját, miután George Washington elnöktől megbízást kapott egy országos város — District of Columbia — megtervezésére L'Enfant a Jenkins Hill nevű dombot találta a legalkalma­sabbnak a kongresszus palo­tája helyéül; ott is épült fel a Capitol. És a Capitoltól egy ás fél merföldnyire felépíteni a Fehér Házat. A törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak e két várát régi párisi építé­szeti hagyomány szerint “grand avenue”-val, 160 láb széles nagyutcával kötötte össze. így született meg a Pennsylvania Avenue, most már a Nemzet Fő utcája.” Ez lesz a legméltóságteljesebb és legkényelmesebb összekötő vonal a Capitol és a Fehér Ház közt”, irta L’Enfant George Washingtonnnak, és igy is lett. PÁRISBAN IS PÁRIS. — A francia fővá­ros nyugati részében körül­belül 20 percre, elektromos hiba következtében, kialudt a villany és megszűnt az áram­szolgáltatás. NÉGYLÁBÚ FÖLDTAN TUDÓS HELSINKI. — A finn Álla­mi Geológiai Intézet egy négyéves farkaskutyát képe­zett ki, hogy nyomra vezesse a tudósokat, hol lehet vasér­cet találni. A kutyának egye­dülálló képességét nem tud­ják megmagyarázni, de tény hogy megérzi a földalatt rejlő vasércet és kaparással jelzi azt. ROBINSON VISSZAVONUL PITTSBURGH, Pa. — Su­gar Ray Robinson, a hivatá­sos ökölvívás középsúlyú volt világbajnoka, legutóbbi ve­resége után kijelentette: visz­­szavonul a versenyzéstől. AKI JOHNSONT FENYEGETI SALT LAKE CITY, Utah. — Egy esküdtszék bűnösnek talált két fegyencet, akikről kiderült, hogy a börtönből fe­nyegető leveleket írtak John­son elnöknek. Most az ideje, hogy a Magyar Savings tagja legyen Ön is! Az Egyesült Államok főutcája

Next

/
Oldalképek
Tartalom