Magyar Hirnök, 1950. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1950-11-30 / 48. szám

950. november 30. MAGYAR HÍRNÖK 3 VÖRÖSMARTY (Folyt, az 1-ső oHalról) olság választotta el, hogy ez reménytelen szerelem előbb nt fájó érzés, később mint bá­­tos emlék egész életére s költé­sére rányomta bélyegét. Már szágszerte hires költő, sike­­s színpadi iró s a nemzet elis­­ert nagyjai közé tartozott, a­­ikor 1843-ban fölmentette ma­it az ifjúi fogadalom alól, hogy soha nem ^og nősülni” és élve­zi feleségül Csajághy Laurát, kihez megírja egyik legszebb, 'A Merengőhöz” cimü verséig Ennél a versnél meg kell áll­nunk egy pár szóra. Mert ebben a versben tesz hitvallást a ro­mantikus költő, aki a sötét jelen elől a múltba, elmúlt idők dicső­ségébe vagy a jövő látomásaiba merül, amellett, hogy senkise élhet az időn kívül s a jelen rea­litása elől nincs menekvés. Em­lékeznek, ugy-e, a versre, amely igy kezdődik: Hová merült el szép szemed világa ? Mi az, mit kétes távolban keres ? Talán a. múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye renge­­dez? Tán a jövőnek holdas fátyoléban Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bizhatol sorsodnak jósla­tában, Mert egyszer azt csalidon kereséd? S mi a válasza a magyar köl­tészet legnagyobb “merengőjé­­nek,” aki annak vélte szentelhet­ni életét, hog yfölkeltse a “régi dicsőséget” az “éji homályból,” kiérett, 43 éves korában a me­rengő nőhöz, akivel életét össze fogja kapcsolni? Először egy tanács: Nézd a világot; annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kanosaiul, festett egekbe néz. Aztán kimondja a szavakat, amik elviszik költészetét és éle­tét a múltból és jövőből, ahol ad­dig maga is élt: Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birto­kunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit _ mondhatunk, Midi eljövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsiny tanyán. Innen már csak egy lépés, hogy a nagy romantikus bele­veti magát a jelenbe, a kor poli­tikai mozgalmaiba, képviselő lesz a szabadságharc alatt, a ke­­gyelmezési tanács bírája, elkí­séri a magyar kormányt Sze­gedre is, Világos után pedig két évig eszi a bujdosók keserű ke­nyerét. A demokratikus gondo­lat előtérbe nyomulása ráeszmél­ted arra, hogy a régi világ hősei —akiket annyiszor énekelt meg — idegenek attól a kortól, amWy a nép felszabadításáért küzd s azoknak a hősöknek utódait Pe­tőfi henye “Pató Pál”-jában és dologtalan “Magyar nemesié­ben látja. Mikor a “Szegény asz­­szony könyve” cimü versében örök emléket állít édesanyjának, már észreveszi a törvényen kí­vül álló népet, a szegénységet, nyomort, betegséget, társadalmi igazságtalanságot, amit az “ősi dicsőségtől,” a múlt varázsától káprázó szemmel addig alig tu­dott meglátni. Az “élő szobor” leszáll talapzatáról, megismer­kedik a számára idegen valósá­gos világgal s ha a “realizálódó” Vörösmarty minden során még rajta is marad a lemondás fáj­dalma, a vesztett illúziók, az el­­sülyedt tündérvölgyek fénye, lassanként ez is elmaradozik s ha a halál tulkorán, 1855-ben nem vet véget életének, valószí­nűleg egészen uj Vörösmartyval ismerkedtünk volna meg. Buda­pest fényes temetést rendezett számára s a mindenkor realista Deák Ferenc felhívására a há­lás, de szegény nemzet hatalmas összeget bocsájtott özvegye és árvái rendelkezésére. SWEAIEREK SWEATEREK SWEATEREK úgy férfiak mint nők számára MINDEN NAGYSÁG ÉS EXTRA NAGYOK IS / • KEZTYÜK • NŐI HARISNYÁK • ALSÓNEMÜK » SLACK NADRÁGOK • BLÚZOK • SZOKNYÁK * JACKETEK • SPORT RUHÁZATI CIKKEK TELJES VÁLASZ­TÉKBAN 333 George St. — A Livingston Ave.-val szemben CSAK PÉNTEK, SZOMBATON ÉS HÉTFŐN! Karácsonyi Kabát Kiárusítás NŐI Kabátok $45-os ÉRTÉK LESZÁLLÍTOTT ÁRA $34.50 i FÉRFI Kabátok * $34.50-os ÉRTÉK LESZÁLLÍTOTT ÁRA *2250 KÖNNYŰ RÉSZLETEKRE! FIZESSE MIKÖZBEN VISELI ! Könnyű Lefizetés Extra Költség nélkül Keresse az órát üzletünk előtt. 92 Church Street, New Brunswick Ezzel azonban korántsem aka­runk uj Vörösmarty-képet szer­keszteni az eddigiek mellé. Ko­szorús költője volt nemzetének s legigazában ő volt az a magyar költő, aki megteremtette az, uj magyar költői szókincset s leküz­dötte a hagyományos kifejezési formák maradiságát s forradal­már volt abban az értelemben is, hogy ^túlnőtt osztályán, társa­dalmán, országán, korán és év­­tize*dekkel elébe vágott a ma­gyar és az európai fejlődésnek. Még nem tudta senki maradék­talanul megfejteni Vörösmarty romantikáját, de bizonyos, hogy ez a romantika menekülés volt a hosszuéletü Ferenc császár Ma­gyarországának kora elől, a­­melyben gyermekkorát élte és amelyet oly szörnyű helyzetbe hoztak a napóleoni háborúk‘és azoknak politikai és gazdasági utóhatása«? Aztán ifjúságában átélte a Ferenc József-i kor első elnyomási periódusát, majd a szabadságharc bukását, a re­ménytelennek látszó jelent és Vörösmarty ez elől sem látott más menekülést, mint a múltban és a természetfölötti csoda- és regevilágban. Későn, már bete­gen és érett férfikorában esz­mélt rá arra, hogy a rendiség — Vörösmarty hősvilágának utó­dai — már erősen a bomlás tü­neteit mutatta, de ez á bomlás nem a pusztulás, hanem a szoci­ális ujjárendeződés felé mutat s valóban “még jőni kell, még jőni fog, egy jobb kor.” Ami ä Szó­zatnak ebben a soraiban kifeje­ződött, az már a reformkor egy­re rohanóbb tempójú éveinek, főleg Széchenyi István reform­gondolatainak hatása. A múlt és jövő elválasztó határán Vörös­marty a nagy határkő volt, a­­melyről jövő nemzedékek leol­vashatták, hogy “egy jobb kor” vár reájuk. S már a romantiká­tól elszakadó Vörösmarty volt, aki a “Honszeretet” cimü versé­ben irta: S nemcsak dicsőké a haza, A munkás, <t pór, szegény , Bár észrer^en, dolgozik A hon derületén. Az osztatlan Vörösmartyt, minden ‘sorában ünnepli most december 1-én, halála 150-ik év­fordulóján a magyar nemzet, mert nemcsak a nemzett egyik legnagyobb költője volt, de éb­resztője, tanítója, lelkiismerete is. Ha ünnepségeket rendeznek odaát Amerikában a magyarok, ne csak a Szózatra gondoljanak, hanem — minden egyéb müve mellett — a Hymnus-ra is és szavalják ezeket a sorokat: Isten segits, népeknek Istene! Tedd jóra munkássá e nemzetet: Hogy amihez fog óriás keze,’ Végére hajtson minden kezdetet, Arlrl, hogy mit em ber-ész és kéz kivívhat, Ne várja mástól, mint szerentse­dijat. A magyar nép tudja, hogy e nemzet nem “várja mástól, mint szerencsedija” mit “ember-ész és kéz kivívhat.” És ezzel a tu­dattal áldozik a magyar nemzet Vörösmarty Mihály örökké élő emlékének. HARC A BÉKÉÉRT (Folyt, az 1-ső oldalról) zivájuknak, egy Kínából szár­mazó hir szerint, az a célja, hogy ezt a kivonulást kikényszeritsék. A KOREAI események mély ha­tást váltottak ki Európában, ahol a kritikus fejleményekért általában az amerikai külpoli­­kát és főleg MacArthur provo­­kálását okolják. Több oldalról MacArthur visszahívását köve­telik, ugyanakkor azonban töb­ben védelmére is keltek. Nincs azonban kizárva, hogy egyes eu­rópai országok nézetei hatással lesznek kormányunk eddigi po­litikájára, amelyet a republiká­nusok is erősen hibáztatnak, ho­lott ők is részesek voltak annak kitervezésében. kitervezésében. A szomorú való­ság az, hogy a mai súlyos hely­zetből csak két kiút van: háború vagy eddigi külpolitikánk meg­változtatása. Egy és más a rákról Sokan azt hiszik, hogy a rossz egészségben levő emberek közt könnyebben fejlődik ki a rák, a valóság azonban az, hogy az or­vosi tudomány eddig semmi ösz­­szefüggést nem tudott találni az ember egészsége és a rák kifej­lődése között. Úgy a rák, mint minden más betegség ellen a legjobb védekezés a rendes idő­közönkénti orvosi vizsgálat. § A vizeletben jelentkező vér épen úgy lehet a ráknak mint több más bajnak a jele. Csak alapos vizsgálat tudja megálla­pítani, hogy mi a baj igazi oka. A gyomórrák megállapításá­nak legjobb módja az X-ray, a­­mely a báriummal vagy hasonló sürü anyaggal megtöltött gyo­mor körvonalait mutatja. A kör­vonalban mutatkozó rendelle­nességből gyakran lehet rák je­lenlétére következtetni. A rák későbbi fejlődési állapotában le­het csak tapintással megállapí­tani, hogy daganat van a test valamely falán. Aki bármilyen ok miatt azt hiszi, hogy rákja van, az azon­nal menjen orvoshoz és vizsgál­tassa meg magát alaposan. A FARKASLYUKI bányá­szok kapták meg az ország leg­jobb bányaüzemének kijáró él­­üzem-jelvényt és zászlót. Álljon Be Ezen Osztályok Valamelyikébe: Rend­szeres Megta­karítás Heti Betét 50 Hét Múlva * , *Kap Készpénzt $ 1.00 $ 50.00 2 00 íoo.oo Jelent 3 00 150.00 5.00 250.00 az Év 10.00 500.00 2000 íooo.oo Végén NINCS SERVICE KÖLTSÉG The People’s National Bank Napl-toT 3-1gn of NEW BRUNSWICK A Federal & Est|-i| 30 t°'George és Church St. sarkán !nsura”« c°rP- Csütörtökön Szárin “TACKIE TWILL” kelméből felségesen kidol­gozva — vízállóvá kezelt Valódi Mouton bárány szőr­megallér—meleg alpaca bé­léssel. 36-tól 46 SZÁMIG Regulái $15.95 Vclue Színek: Gesztenye barna, szürke, zöld, sárga. Szőrmebéléses Keztyük Finom borjubőr keztyük nyúlszőr béléssel. Barna v szinben. Minden Nagyság. JACOBS SHIRT SHOP GEORGE és ALBANY STREET sarkán • Nyitva Csütörtök Este 9 óráig •

Next

/
Oldalképek
Tartalom