Magyar Hirnök, 1948. január-június (29. évfolyam, 4-26. szám)
1948-05-20 / 21. szám
3 MAGYAR HÍR fö K 1948. május 20. Egyházi Hírek A NEW BRUNSWICKI 1-ső MAGY. REF. EGYHÁZ HÍREI Lelkész: Nt. Bálint Lajos, A.M., Th.M. A pünkösdi istentiszteletek igen szépen voltak látogatva. Az urvacsorai szentjegyeket az egyház gondnoka, Murvay Károly ur és felesége ajándékozták. Az angolnyelvü istentiszteleten nt. Cordie J. Culp hirdette az igét és segédkezett az úrvacsora osztásnál. Az ünnepi adományok összege $258 volt. A konfirmálás az angolnyelvü istentisztelet alkalmával történt meg. Kora reggel fénykép lett véve Kolozsi Béla által, aki igen nagy népszerűségre tett szert művészies képeivel. A konfirmándusok együtt ebédeltek és egy párnak a szülei is eljöttek. A pünkösdi hangverseny fényesen sikerült a rahwayi Első Presbitériánus Egyház hatalmas templomában. A 35- tagú énekkar tagjait a vendéglátó egyház ifjúsága uzsonnával fogadta. A hangverseny előtt már találkoztunk Mrs. Baloghgal, aki az egyháznak tagja. Később szép számú magyarok üdvözölték és gratuláltak a szép sikerhez. A programmon volt magyar szám is. Klacik Margit igen szépen énekelte a 3. KLEIN MAGYAR FESTŐ ÉS PAPIROZÓ jótállással vállal külső és belső házfestést és papirozást. Ha elsőrendű munkát és jutányos árakat kíván telefonáljon N. B. 2-7107-J. B. KLEIN 194 Burnet St. New Brunswick szólókat. Nagyot dobbánt minden megjelent szive. Ez volt az első alkalom, hogy ebben a 200 éves templomban magyar szó csendült fel. Valamelyik énekkarban volna a helye az egyházközség minden ifjú tagjának. Az éneklés mellett megtanulnak illedelmesen viselkedni, másokkal együtt dolgozni, az idegenekkel való megismerkedés művészetét elsajátítják, vallásos életük megmélyül, amerikai keresztény if jakkal eszmecserét folytathatnak. A szülők kérve vannak gyermekeik küldésére. A juniorok szombaotn reggel 9:30-kor gyakorolnak, ehhez a csoporthoz tartoznak azok, akik már bírnak olvasni, de még a 14-ik évet nem töltötték be. A Chapel énekkar szombaton délután 4-kor és a magyarnyelvű énekkar pénteken este 7:30-kor gyakorol. A hangverseny persely tartalma a két énekkar közös birtokába megy. A pünkösdi virágok ajándé-, kozva lettek néhai Pákay Antalná drága emlékére a család által. A hatalmas nagy csokor virág a “Jr. Mr. and Mrs. Club” — fiatal házasok — ajándéka volt. Köszönet. Azok, akik még mindig hátralékban vannak az 1947-es tagsági dijaikkal, szeretettel kérve vannak annak mennél hamarábbi megfizetésére. Az egyháznak heti szükséglete $100.00 az ünnepi adományok és az évi $5 épületfenntartási adón kívül, hogy a legszerényebb körülmények között élni bírjon. Az Egyetemes Zsinat évi országos gyűlésén fog megjelen- I ni az egyház lelkésze. A képviselők külön vonattal indulnak pénteken délután és kedden érkeznek meg Seattle, Washingtonba. Távolléte alatt a Nagytiszteletü Asszony készséggel fog mindenkinek a segítségére lenni, úgyszintén az egyház gondnokai és főtisztviselői. A lelkész beszolgálásról gondoskodva van. Az istentiszteletek a rendes időben lesznek megtartva. Magyarországból érkezett harangszó — Magyarország egyik legszegényebb református egyházközsége, a szegvári, melynek tagjai kubikusok, napszámosok, sokgyermekes családok , lerombolt templomuk helyett újat építenek. “Szegények vagyunk, nagy Végkiárusitás! AZ ÖSSZES RAKTÁRON LEVŐ HANGSZEREK TELJES KIÁRUSÍTÁSA FA ÉS RÉZ FUVÓHANGSZEREK, TANÍTÁSI ESZKÖZÖK, KÓTÁK, HEGEDŰK, CSELLÓK, (Gordonka) VICTOR es COLOMBIA KLASSZIKUS REKORD ALBUMOK 25*4 MINDENT KIÁRUSÍTUNK MÉLYEN LESZÁLLÍTOTT ÁRON KIVÉVE A ZONGORÁKAT AMELYEKRE EZ A KIÁRUSÍTÁS NEM TERJED KI. Boltin Music Co. 307 George Street New Brunswick, N. J. nyomorúságban élünk, rongyos a ruhánk és az éhezés nem ismeretlen előttünk és mégis templomot építünk, mert tudjuk, hogy csak a felfelé néző, imádkozó élet tud a romokból is .boldogabb holnapot építeni.” Gratulálunk óhazai testvéreinknek, mert az áldozat nagyságát nem a birtok terjedelme, hanem a szívnek a Krisztushoz való viszonya dönti el. \ N. BRUNSWICKI MAGY. BAPTISTA GYŰL, KÖRÉBŐL Közli: Major Mihály prédikátor Vasárnap, május 23-án d. e. 9-kor imaszolgálat. Ismét egyik megbízott hittestvér irányítása mellett. 9:45-kor vas. iskola, a melyben van hely és alkalmas osztály minden korú és nemű tanulónak. A lecke tárgya a nemzetközi sorozat szerint: “A templom a nemzet életében.” Istentiszteletünk 11-kor, melyet megnyit a nagy énekkar. A prédikáció témája: “Uj fordulatok uj erővel.” 12:45-kor közebédhez fog ülni a gyülekezet a szép uj asztalok körül. D. e. 4-kor a vezetőség értekezlete. Este 6-kor a gyermek énekkar gyakorlata. Koye Margitka irányítja. 6:$0- kor imakör bibliamagyarázattal. 7-kor ifjúsági műsor evangéliumi szellemben. Ifj. Koye Imre elnököl. A 4-ik csapat és annak kapitánya, Fodor Zoltán gondoskodik a programanyagról és szereplőkről. Közreműködnek az énekkarok és a zenekar. 8-kor napzáró istentisztelet prédikációval, melynek tárgya: “Keserüségi Hírek.” Hétközben. — Most szombaton (22-én) d. u. 1:30-kor a keleti nőegyletek konferenciája gyülésezik a perth amboyi uj magyar baptista templomban. Elnököl: Nyúl Pálné (Trenton). Helyből is tömegesen készülnek. Vasárnap délben szeretetebéd lesz mindenki részére, melyet a gyülekezet ad az asztalkészitők tiszteletére. Az asztalnál senki sem fizet. Ki, amivel akar hozzájárulni, megteszi előre. — Ismét csomagolás lesz nálunk hazai ínségesek részére a közel jövőben. Szívesen fogadunk jó és tiszta ruha és lábbelieket és eleséget konzerv dobozban, valamint szappant és egyebet ,amivel enyhíteni lehet a szükséget otthon. Tessék a prédikátor lakására szállítani (38 Hartwell St.), vagy felhívni őt telefonon (N. B., 2-1392) és szívesen elmegy érte. Május 23-án, vasárnap társas kirándulás a Szilágyi farmra Nagy családias kirándulást rendeznek a Magyar Jövő new brunswicki barátai eß olvasói május hó 23-án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Szilágyi József farmra, mely az Old Post Boádon, Bonhamtown-ban van, Sherebrookhoz közel. Az uatókon jövők New Brunswick felől a Super Highwayn a Ford-telep előtt letérnek jobbra és 5 perc alatt elérik a farmot, mely egy nagy ház a baloldalon. A bússal jövők vegyék New Brunswickon a 4- vagy 6-os számú bust és Bonhamtownban az első uccánál tessék leszállni. A sarkon álló Gas Stationnál balra kell menni, az Old Post Roadon 5 perc alatt elérik a farmot. FIGYELEM Állandóan nagyszerű választékunk van a legjobb gyártmányú, újjáépített használt autókban. STEVE CSONKA MOTORS 5th Ave. és Raritan Ave. sarkán Highland Park N. B. 2-8776 A Middlesex County Használt Autókereskedők Egyesületének tagja' SPORT A new brunswick Hungarian-American Athleic Club labdarugó csapata negnyerte Union Gounty ligabgnokságát. Az elizabethi spaiyol csapat péntek e ste levélbei értesítette a H.A.A.C. vtzetőségét, hogy csapatját nem udja kiállítani és ezzel a nirkőzést a H.A.A.C.-nak adta. (A szabályok értelmében az eredmény 1:0.) A magyar csapat 17 mérkőzést nyert és egyet esztett. A múlt évben a H.A.AC. szintén bajnok volt. A kövekező játékosok szerepeltek ebben a szezonban: Fiiszár,Beck, Németh, Kopácsi, Kratz, Farkas, Murray, Fasewski, 3ter, Horváth, Kádi, Nass, Mteller, Listwon, Menzel. A vezjtőség tagjai: Hegedűs Mihák, levelező titkár; Fülöp Istvái, pénztárnok; Weissmann Géa intéző. Most vasárnap Hcboken-ben játszik a H.A.A.C. labdarugó csapata a N. J. álismi serlegmérkőzésben. A khbhelyiségtől d. u. 1 órakor lesz az indulás. Múlt vasárnap az Angliából itt látogató Liverpool játszott labdarugó mérkőzist New York válogatott csapata ellen szakadó esőben. Ahogy esett az eső, úgy potyogtak a gólok is: az eredmény 5 :1 volt Liverpool javára. Junius 18-án este a brooklini Ebbets Fielden Svédország válogatottja fog játszani a Liverpool ellen labdarugómérkőzést. New Brunswickon olyan nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, hogy a H.A.A.C. vezetősége elhatározta, hogy nagy omnibuszon fognak bemenni Brooklynba. Akik egy szép es-Magyar termésjelentés A földművelésügyi minisztériumhoz beérkezett legutóbbi jelentés szerint május 10- ig az összes tavasziak alá felszántott terület 5,935,000 kát. hold, kereken 599,000 kát. holddal nagyobb mint az elmúlt év hasonló időpontjában. Az előirányzatot a tényleges vetésterület tavaszi búzából 48.1 százalékkal, zabnál 22 százalékkal, takarmányrépánál 35.5 százalékkal haladta túl. Figyelemre méltó, hogy a magyar vetés jelentésekben most szerepel először a gyapot, amelyből a békésvármegyei gazdasági felügyelőség 15 kát. hold vetésterületet jelent. Z ö 1 dségkertészetekben á zöldségfélék fejlődésére a meleg és csapadékos idő járás igen ’kedvező volt. A melegágyi paprika, paradicsom és dinnye palántái a kedvező időjárási viszonyok mellett szépen fejlődtek. A gyümölcsökben az alma, a körte, szilva, cseresznye és meggy virágzása az egész ország területén igen dús. A most virágzó gyümölcsfákon az ország legtöbb vidékén kisebb, helyenként azonban nagymértékű bundásbogár kártétel lépettfel. A bundás bogár irtása szedéssel és rázással a lehetőséghez képest teljes mértékben folyamatban van. tét akarnak eltölteni, azok foglalják le helyüket Weissmann Gézánál, 23 High St. Tel. N. B. 2-1112-W, minél előbb. Uj traktorok, uj barázdák (Folyt, az első oldalról) nyeltek, mert a répa, cukorrépa alá már ősszel megszántottak, q kukoricára pedig csak később kerül sor. Fehérváron és környékén a kukorica a főtermény. Nagy az érdeklődés a vetőgépe kiránt is. Kedvtelve húzogatják, tologatják a gazdák a 12 soros vetőgépeket: olyan könnyűek, még a borjú is elhúzza őketl Messziről, mint halk zümmögés, száll ide egy traktor hangja. Egymásra néznek a barna szempárok a fekete kucsmák alatt. — Az a Mészáros Feri földjén szánt... 30 fejérmegyei község gazdáinak földjén omlik a porhanyó föld az ékevas nyomán, húzzák az uj barázdát az uj traktorok. Raktároztassa el Szőrméit TELEFONÁLJON N. B. 2-2084 és elmegyünk bundájáért Az Ön által megszabott érték 2 százalékáért bundája biztosítva lesz tűz, lopás, moly és a nyári hőség ellen hütött páncélszekrényeinkben. Rackmill’s 16 Livingston Ave. New Brunswick PÁRTOLJA A MAGYAR HÍRNÖK HIRDETŐIT ! Specialitásunk FORD — CHEVROLET — PLYMOUTH ÚJJÁ ÉPÍTETT motorok Azonkivül bármilyen gyártmányú motorok átépítése TELJES JÓTÁLLÁSSAL Az ön hitele jó nálunk Michelson Auto Parts 265 BURNET ST. r NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon 4241 A FINE CAR MADE EVEN FINER Not a single thing lacking! Hogy egy gépkocsi teljesen kielégítő legyen, ahoz so< minden kell — és Pontiac megad mindent! Nagy és gyönyöíüszép — olyan nagy és szép, hogy akárhol, bármilyen alkalommal, büszkén és bizalommal hajthatja. Felségesen végzi a munkáját — és a legalacsonyabb iru kocsi a ’General Motors Hydra-Matie Hajtással.* ügy a hajtása mint kezelése oly könynyü, hogy a leghosszabb ut is öröm. A megbízhatósági rekordját egyetlen más kocsi sem múlja felül t^z automobil iparban. És bámulatosan gazdaságos úgy az ár mint a használati költség szempontjából. Tény az, hogy ha akármilyen kocsit megengedhet ' magának, úgy egy Pontiaeot is megengedhet magának. Valóban nincs egyetlen dolog sem amely hiányozna a Pontiacból a luxustól a gazdaságosságig. És ez cvről-évre, mindég áll a Pontiéra. Tehát a legközelebbi kocsija Pontiac legyek, tekintet nélkül arra, hogy mikor szándékszik egy uj kocsit venni — és teljesen meg lesz elégedve! BITTÉR ENGINEERED FOR BETTER VALUE New Silver Streak Design • Unipteel Body by-Fisher • No- Draft Ventilation • Shockproof Knee-Action • Triple-Cushioned Ride • Smooth and Economical Six and Eight Cylinder L-Pfead Engines • Scotch- Mist Quick Warm-Up Manifold • Gaselector • Vacuumatic Spark Control • Full-Pressure Metcred-Flow Lubrication • Multi-Seal Hydraulic Brakes • Tru-Arc Safety Steering. HELP AMERICA PRODUCE FOR PEACE—TURN IN TOUR SCRAP IRON AND STEEL *OM Hydra-Malic Drive andWhileSidewallTiresotilional at additional cost. DEITZ MOTORS, INC. 250 George St. New Brunswick, N. J.