Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-02-01 / 2. szám
HAZAI KÖRKÉP A LEGTÁGABB OTTHON: A LEGSZŰKEBB HAZA Éledezik a magyar falu Az újkorban majdnem pontosan százévenként érték a magyar falut az arculcsapások, azok a rendelkezések, melyek megbénították önálló életét, megkeserítették a falusiak sorsát. 1767-ben Mária Terézia úrbéri törvénye, 1871-ben az úgynevezett I. Községi Törvény, amely jegyzőket ültetett a falvak nyakára, 1971-ben pedig az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció, melynek nyomán egész területek néptelenedtek el; emléküket már csak néhány roskatag parasztház és a térkép őrzi. De azokat a falvakat, amelyek felvették a harcot a túlélésért, az elöregedés veszélye fenyegeti. Az értelmiség több csoportja is regisztrálta a múltban ezeket a tragikus fejleményeket, viszont alig néhányan próbáltak meg olyan programokat kidolgozni, melyekkel az apró települések sorvadása valóban megállítható, sőt visszafordítható lenne. A Falufejlesztési Társaság immár több mint tíz esztendeje keresi a kiutat. Igaz, a nyolcvanas évek elején még nem ezen a néven működött, csupán építészek, újságírók, népművelők, szociológusok, néprajzosok, tanárok, közgazdászok baráti közössége volt, melynek munkáját Kemény Bertalan és Köles Sándor koordinálta. A segítő szándék hozta tehát egy táborba a 38 alapító tagot, akik 1989 nyarán csapatukat egyesületté szervezték az MTA Soros Alapítvány támogatásával. A társaság tagsága úgy véli, hogy a falunak nem kell szükségképpen elmaradottabbnak lennie a városnál, mert lényegileg különbözik attól: kisebb, áttekinthetőbb, közvetlenebb az emberek közötti kapcsolattartás, nagyobb az egymásrautaltság, és így tágabb az együttműködés lehetősége. A falusi ember a természet közelében él, nincs kiszolgáltatva a környezetszennyezésnek, a zajnak, nem kell állandóan rohannia, ekképp a stressztől is megóvhatja magát. A Falufejlesztési Társaság célja nem a nosztalgikus falumentés, hanem a hagyomány és a modernizáció egységének megteremtése. A falu jövője elsősorban az ott élők cselekvőképességétől függ. Hiába fosztották meg mesterségesen a kistelepüléseket ifjúságuk legjavától, hiába idegenítették el a falvak lakóit a falusi élet tradícióitól, hiába vált több terület afféle agrársivataggá, a helyi cselekvés lehetősége mindig adott, csupán az szükséges, hogy az ott élők felismerjék és megbecsüljék saját értékeiket. A társaság szeretne javítani a falvak lakóinak életminőségén. Új kapcsolatokat épít ki az emberek között, hogy megteremtse a lehetőséget a közös munkára. Információval látja el a kis településeken élőket, s ez a helyi cselekvést hatékonyabbá teszi. Véleményük szerint a fejlődés titka nem a növekedés; nem a nagyobb szervezeti egységek, a pártok, vagy a megyei közigazgatás nyújtanak teret a felemelkedéshez, csak a kisebb autonóm közösségek önszerveződése. Ennek szellemében a Falufejlesztési Társaság sem akar központi intézmény lenni, sokkal inkább életképes helyi intézményeket akar létrehozni, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak egyes települések adottságaihoz, hagyományaihoz, igényeihez és céljaihoz. A társaság legnagyobb és legszembetűnőbb eredménye, hogy az utóbbi években jó néhány térségben sikerült kialakítani a falugondnokok rendszerét. A modellt még 1982-ben Kemény Bertalan dolgozta ki. Először Borsod-Abaúj- Zemplén megyében történtek kísérletek 1990-ben a rendszer gyakorlati alkalmazására. Azóta csaknem száz falugondnok tevékenykedik országszerte. A falugondnok a falu ügyeit intézi a kisebb (legfeljebb 500 lelket számláló)
