Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-02-01 / 2. szám
Az új év elején egy ideig nem lehet hónapot emlegetni - mindenki az elmúlt és a kezdődő évről beszél. Januári számunkból ezért hagytuk ki a szokásos havi helyzetjelentésünket. Most is csak úgy állhatunk ismét vissza a megszokott kerékvágásba, ha engedünk az évre vonatkozó elemzés kényszerének. Hiszen mindenki erről beszél. Az elmúlt évről (decemberben, januárban) számtalan értékelés született, ezeknek a lényege: nem változott rosszabbra Magyarország helyzete. És az 1993-as évre a jóslat: talán elkezdődik a rendszerváltással járó stagnálás után a gazdasági növekedés. Egyelőre azonban a remélt fellendülés érdekében hozott - „népszerűtlennek” mondott - törvények és intézkedések társadalmi hatásai érdeklik a magyar állampolgárt. És persze a szakembereket, befektetőket is. Két kulcs vagy kulcscsomó? A legtöbbet használt szókapcsolat ma Magyarországon: „kétkulcsos áfa”... Az adózás ettől az évtől egy új technikával egészül ki. A vásárló is fizet - egyes árucikkek után - áruforgalmi adót (áfát). Ez növeli a költségvetés bevételeit - ugyanakkor a társadalmat érintő terhek megosztása igazságosabb, hiszen a fogyasztó adózik, tehát azt a vásárlót érinti „érzékenyebben” az új áfakulcs, akinek módja van a költekezésre. A kétkulcsos áfa persze az árak növekedésével jár, és nem kell különösebb gazdasági vagy politológiai szaktudás ahhoz, hogy bárki belássa, ez bizony próbára teszi a sokat emlegetett átlagember tűrőképességét. A „kétkulcsos áfa atyja”, Kupa Mihály pénzügyminiszter egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ha nem is a tűrőképesség, de a józanság határáig már eljutott a magyar adóprés. A költ-A HÓNAP ségvetésen csak a kiadási oldalnál szabad változtatni. A pénzügyminiszter szerint az adóztatás lehetőségei - legalábbis az ő erkölcsi érzéke és gazdasági-politikai ítélőképessége szerint - kimerültek. Az adóprést le kell állítani. Marad a kétkulcsos áfa - de nem zörget senki újabb kulcsokat, kulcscsomót. Helyzet és elemzés Év végén, év elején csak úgy röpködnek a számok. Mindenki statisztikai adatokkal dobálózik - arra hivatkozva, hogy ami adat: az tény. Csalóka és veszélyes játék ez, különösen egy átmenetinek mondott korszakban. A statisztika számadataival roppant nehéz egy mozgó, változó helyzetet (ami tehát nem is helyzet, hanem folyamat!) jellemezni. Félreértés ne essék: nem az adatok szándékos, tudatos (félre)értelmezése a legfőbb veszély... Hiszen azt az értelmes ember észreveszi. Gyanút fog, gondolkodik - és véleményt alkot. Az értelmezés lehetősége mindenki számára adott. Magyarországon múlt év decemberében 640 000 munkanélküli volt. Ez tény - és adat. Van, aki úgy értelmezi a helyzetet (folyamatot), hogy ez a hatalmas szám a csőd kezdetét jelenti, mások viszont úgy gondolják, hogy a gazdasági szerkezetváltás természetes velejárója a munkanélküliek számának (átmeneti) növekedése, és (összefüggéseiben tekintve) a jelenség természetes, különösen, ha arra is figyelünk, hogy ugyanebben az időszakban 300 000 új munkahely keletkezett (ezek nélkül valóban katasztrofális 1 „ít volna a munkanélküliség mértéke), továbbá a gazdasági lét peremére szorult emberek és a társadalom egésze számára megnyugtató lehet, hogy most már van szociális törvény, és a társadalombiztosítás költségvetése is elfogadásra került... Ismétlem: egy adatból, egy tényből, mint látjuk, több következtetés levonható. De mivel az átlagember nem politikai kampányokban-reklámokban-propagandában, hanem „családban gondolkodik”, célszerűen azt cselekszi, hogy figyel, összehasonlítja a tényeket és a felkínált értelmezéseket. De legalább az adatokban bízhat? Sajnos, nem mindegyikben. És sajnos, ennek nincs tudatában. Nem tudja, hogy a számokba, statisztikákba vetett bizalmára nem méltó minden egyes adat. A statisztika hihetetlenül ingatag tudomány. A munkanélküliek számát például megbízhatóan meg lehet állapítani (ez még nem is igaz statisztikai szakművelet - hiszen egyszerű számlálásról van szó!). De egy átmeneti korban, mint amilyen a miénk, meg tudja ragadni az elmúlt gazdasági rendszer „fogódzóiba” kapaszkodó, az új jelenségekre „süket és vak” statisztika módszertára a valódi helyzetet? Kétlem. Az ipari termelés visszaeséséről beszélnek, inkább vitatkoznak a statisztikusok. Akik még a régi fogalmakban gondolkodnak. Még nincs műszerük az újra, az új képződményekre. Számukra az ipari termelőegység az elmúlt néhány évben változatlanul azt jelentette, hogy az illető egységben legalább ötven ember dolgozik. Ők ezekről gyűjtötték-gyűjtik be az adatokat. Megbízhatunk ezeknek az adatoknak az ország és a gazdaság egészére vonatkoztatott helyességében? Akkor, amikor a mamutvállalatok „kimúlása”: történelmi fontosságrendű változás?! Akkor, amikor az emberek már nem nagyiparban akarnak termelni, hanem vállalkoznak? Amikor gomba mód jelennek meg a gazdasági szerkezetváltás új egységei? Akkor, amikor 500 000 új vállalkozót jegyeznek Magyarországon?... Ha a statisztika az adatgyűjtésben ezeket nem éri el, ha nem finomítja módszereit, nem alkalmazkodik ahhoz a valósághoz, amelyről beszélni szeretne - akkor ugyan mit tud mondani róla?! Vitatkozik. És csodálkozik, hogy adatai „valóságra hányt borsóként” peregnek, amerre tudnak. Szomorú dolog ez. Mert valóban rossz lenne, ha az emberek bizalma végleg megrendülne a társadalmi önismeret egyik fontos módszerében, lehetőségében. Badarságterjesztők A társadalom józan önismerete biztonságot ad. Erre az érzésre, tudatra, tudásra minden átmeneti korban hihetetlenül áhítoznak az emberek. Szomorú, hogy a statisztika tudománya „stagnál” Magyarországon. Az is előfordul, ami már szakmai bűn: a közvélemény-kutatás egyik-másik hazai műhelye, nemhogy a józan önismeretet szolgálná, hanem egyenesen ostobaságot terjeszt. A Medián nevű Kft. például közvélemény-kutatást rendezett a határkérdésről. Az 1200 megkérdezett személynek olyan kérdéseket tettek fel, amelynek egyikére sem lehetett helytálló, értelmes, okos választ adni. Magyarán: a megkér-Kulcsok és zárak V V1 12
