Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-02-01 / 2. szám
KÖRNYEZETÜNK AMIT NEM LEHET ELÉG KORAN KEZDENI Aki nem a „nincs”-et kínálja Egy mátraalji kis településen, Bátonyterenyén a 3. számú óvodában dolgozik egy csupaszív óvó néni, Horváth Györgyné, Bori néni. Csak azért néni, mert hogy óvó néni, különben negyvenes éveit meghazudtoló, energiától és jóindulattól sugárzó pedagógus ő. Kívülről az óvoda: szegényes, kopott. Nincs pénz csicsás udvari játékszerekre, színes lipinkákra, hintákra. De amit pénz nélkül, ám annál több lelkesedéssel meg lehet valósítani, az ott van bent, az óvoda néhány szobájában. Ugyanis Bori néni néhány éve elhatározta, hogy megkísérli újra életre kelteni mindazt, amit személyes emlékeiből oly féltve őriz, és aminek értékét frissebb olvasmányai egyre inkább igazolják. Hogy a szeretet, a megbecsülés, a tolerancia, a minket is befogadó élővilág iránti kíméletesség az, ami vezérfonalként kell irányítson mindenkit a világban... Amikor beléptem az óvodába, néhány kislány, dadusok felügyelete mellett, épp mézet főzött - pitypangból. El is mondták, hogyan készítik, s azt is, hogy a méhecskék hasonló „technológiával” készítik a mézet, azzal a különbséggel, hogy azok a citromlé helyett saját testük termelte savas anyagot használnak. A szorgosan kavargató apró kezek fölött tekintetem elkalandozott: a csodál kutattam, amely képes egy világgá tágí-Bohóckodik a „Mákvirág” tani ezt a termet. Sarkában ugyanis egy fa áll - rajta épp az évszakot jellemző madarak, levelek, gyümölcsök, így sokkal egyszerűbb - mondja mosolyogva Bori óvó néni -, nem csupán szavakban rögzítjük, hogy mi történt ősszel, télen, tavaszszal, nyáron. Fogja a gyerek a kellékeket - magunk rajzolta-készítette levelek, gyümölcsök, madarak -, és felaggatja erre a kiszáradt fára, vagy leszedi őket róla. Nyáron, ősszel, jó időben többet vannak az udvaron, az erdőben a gyerekek, mint a teremben. Ilyenkor gyűjtik be a szép, színes levele-
