Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN Én azonban ilyenkor leszegtem a fejem, és a földre néztem, hogy ne lássam a Város zavarát. De nem vágytam el se Párizsba, se Londonba vagy Rómába, hiszen szülőt nem választhat magának az ember. Ami pedig a többit illeti: mindig tudtam, hogy még a sírköveken is találok majd kéthárom szem szilvát vagy piros belli körtét, mert Kolozsvár szeszélyes lakói még a Házsongárdot is teleültették gyümölcsfákkal... BÁLINT TIBOR Kolozsvári látkép sápadtan izzó arccal könyököl Apáczai Csere János. A szülőföld Mátyás király csizmája, amelybe oly félénk kíváncsisággal véltem belepillantani, akár egy vulkáni kráterbe. A szülőföld nedves tornyok csillogása, eső utáni napsütés, kaporillat és Brassai Sámuel papírbillentyűzetű zongorájának halk, képzelmi akkordjai... A szülőföld az a város, ahol egyszer én is harangoztam a Szent Mihály-templom tornyában, kapaszkodva a súlyos kötélbe, miközben a diadaltól kiáltozni, a félelemtől pedig jajgatni szerettem volna, hiszen néha úgy éreztem, hogy a harang fölkap, és kiröppenek a fenti keskeny ablakon, ahol a galambok közlekednek; a harangozó azonban némán és szigorúan állt mellettem, mintha biztatna: húzzad csak, fiam, húzzad, mert a te városodnak harangozol estére, és úgy is illenék, hogy minden itt lakó egyszer harangozzon ebben a toronyban! És azóta a szülőföld számomra halk, de folyamatos harangzúgás, amely a napfényt ringatja, és az aranyló galuskákat a vasárnapi húslevesben, és a galambokat lebegteti a magasban, és a port Mátyás csizmái körül, és elmélyíti a ráncokat Apáczai arcán, de egy kis mosolyt is megrezzent rajta, és ringatja a Szamos szőke habjait és a hársfák lombját és az emlékeket és az eperszínű fényképeket a falon, nagyapám és nagyanyám arcát, és a szívemet, hogy erősödjék benne a hit: jó volt itt élni ebben a városban, ha olykor a szorongató idő körbefogta is, hogy az arcába nevetve meggyűlöltesse velünk őt: vajon a köveidet megehetik-e a bennrekedt éhezettek? 7
