Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
SPORT Csák Ibolya fényes érmei Miként az élet minden területén, így a sportban is voltak és lesznek előre várható események ugyanúgy, mint meglepetések. Ha régi nagy sikereink „elkövetőit” ebből a szempontból próbáljuk meg valamelyik kategóriába besorolni, hát az 1936-os, berlini olimpia női magasugró versenyének győztesét, Kádár Lajosné Csák Ibolyát inkább a meglepetésszerzők közé lehet besorolni. Ma persze már ez édesmindegy, elvégre az akkori nagy siker óta több mint 56 év telt el. Ennyi idő után már tényleg csak a győzelem életre szóló öröme, hangulata a fontos, a részletek mindinkább elvesztik aktualitásukat. Bár meg kell vallanom, Ibolya néni és férjura, túl a rendkívül szívélyes fogadtatáson, azzal szereztek maradandó élményt az őket otthonukban felkereső krónikásnak, hogy részletesen és sokszínűén mesélték el Berlin bajnokának a mai legjobbakétól olyannyira elütő életét, pályafutását.-A sporttal 12 éves koromban kötöttem komolyabb ismeretséget - idézte a kezdetet Ibi néni. - Ekkor Környebányán teniszezgettem a nyaralás idején, amikor is a játék végén lejjebb eresztették a hálót, amit azután én átugrálgattam. Három évvel később kezdtem tornászgatni a mai Spartacus székházban, a Szentkirályi utcában a Nemzeti Torna Egylet foglalkozásain. Biztosan sokan megmosolyognak, amikor felemlítem: abban a klubban én voltam az egyetlen, aki kézenállásból le tudott menni hídba... Ibi néni - aki nem titkolja, hogy 1915. január 6-án született, férje pedig további 5 év, két hónap és 13 nappal idősebb nála - évszámai között nagyon fontosnak tartja 1933-at. Ekkor alakult ugyanis az NTE-ben az atlétikai szakosztály, ahova ő is azonnal bekapcsolódott. A Szentkirályi utcai fűrészporos tornacsarnokban első próbálkozásra 135 centimétert ugrott át.- Sima angol stílusban kísérleteztem, de így is gyorsan haladtam felfelé, amiben nagy érdemei voltak a többszörös távolugróbajnok edzőmnek, Balogh Lajosnak. Az addigi 149 centiméteres országos rekordot a harmadik versenyemen 150-re javítottam, de utánméréssel 149-et állapítottak meg. A következő években az edző folyamatosan formálta Csák Ibolya stílusát. Előbb meghosszabbította a rohamot, majd 1935-ben a modernebb Porter-stílusra állította át tanítványát.- Ebben az évben mentem férjhez, éppen a Berlinből való viszszaérkezés napján volt az első házassági évfordulónk. Addig persze sok minden történt, legelőször is ki kellett jutni az olimpiára, amit csak röviddel az utazás előtt tudtam kiharcolni. Az UTE- pályán egy labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódott az a verseny, ahol az addigi 156-os rekordomat 157, 159, majd 161 centire javítottam. Mivel ez már nem volt meszsze az akkori 165-ös világcsúcstól, így én is utazó lettem. Csák Ibolya Berlinben először Elek Ilonával, a kitűnő tőrvívónővel lakott egy szobában, de miután ő aranyérmes lett, s befejezte az olimpiai szereplését, másik hálótársat kapott.-Tizenkilencen indultunk az én versenyszámomban - folytatta Ibi néni az emlékidézést -, amely két óra alatt fejeződött be. Én 140-en kezdtem, de még 157-en is öten maradtunk versenyben. A 160-on hárman jutottunk túl, a 162 cm viszont egyikünknek sem sikerült. A negyedik kísérletre azután egyedül én jutottam át, így lettem olimpiai bajnok. Itt hosszasan elidőztünk, az akkori örömből még máig is megmaradtak emlékképek. A felvirágozott vonat, amellyel begördültek a Keleti pályaudvarra ugyanúgy emlékezetes, mint a cigányzenészek és a rezesbanda muzsikája.- Rá két évre Bécsben 164-gyel Európa-bajnok lettem, miután az eredetileg 170-nel győztes német Dora Ratjen három hét múlva bejelentette, hogy férjhez megy. Ibi néni gyakorlatilag 1939- ben befejezte, bár a háború után első és egyetlen munkahelyén, a Pénzjegynyomdában rábeszélték: induljon a postások elleni tömegsportversenyen. A 145-ös győztes ugrás volt az utolsó próbálkozása. 164 centiméteres rekordját viszont csak 1962-ben döntötték meg.- Két gyermekünk van, férjemmel mindketten nyugdíjasok vagyunk, de mindketten dolgozunk. En a Pénzjegynyomdában vagyok orvosírnok, férjem a BKV Előre sportkörénél van, de terveink szerint 1993-ban már otthon maradunk. Az atlétikai versenyekre rendszeresen kijárunk, a tévében pedig az úszást és a vívást szeretjük a legjobban. Aminek a maiak készüléseit látván a legjobban örülök, az az, hogy a mi időnkben, hála Istennek, egyáltalán nem voltak edzőtáborozások! JOCHA KÁROLY
