Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZATOK KÉT ÉVE Két éve zajlottak le az országban a helyhatósági választások. A Heti Világgazdaságban Babus Endre a fővárosi önkormányzatok működését elemzi. A „tettek embere”, Demszky Gábor főpolgármester egy évvel ezelőtt rezignálta^ állapította meg: „Hatalmam csak szimbolikus.” A szabaddemokrata politikus nyilatkozata érzékelteti, hogy nem egészen elképzelései szerint alakultak a dolgok a fővárosban. A budapesti önkormányzatok mérlege elsősorban az SZDSZ-t minősíti, hiszen a 23 önkormányzat (22 kerület + a főváros) közül 21 élén szabaddemokrata, vagy a párt által támogatott polgármester áll. Budapest ellenzéki kézre jutásával az SZDSZ lehetőséget kapott, hogy kormányzati képességeiről számot adjon. Ezekből a képességekből nem sok derült ki. Két év alatt kiderült, hogy a nagy kihívásnak az SZDSZ igen korlátozottan tudott megfelelni. Az időközi választásokon a párt sorra veszti a mandátumokat. A választók elsősorban a megalapozatlan ígéretek miatt fordultak el az SZDSZ-től. Sokan nem felejtették el, hogy Demszky győzelme esetére gyökeres változásokat ígért. Csak találgatni lehet, a jelölt idealizmusa vagy inkább a megválasztott főpolgármester tehetetlensége az oka, hogy Demszky gyakorlatilag egy szót sem tudott beváltani fogadalmából. Az SZDSZ kudarca mögött a párt egyik legsúlyosabb közigazgatási tévedése húzódik meg. Az SZDSZ az „erős kerületek - gyenge főváros” jelszavával Budapestet gyakorlatilag 22 városrészre szabdalta. „Ez negatív modell” - ismerte el azóta Demszky is. A tévedés azonban nemcsak a főpolgármester életét nehezítette meg, hanem a fővárosban élő polgárokét A BUDAI KIRÁLYI PALOTA TERMEI A második világháborúban elpusztult budai királyi palota évtizedekig tartó helyreállítás után épült újjá. A kulturális intézményeknek - múzeumok és az Országos Széchényi Könyvtár - helyet adó palota szinte semmit sem őrzött meg eredeti formájából. Az Európai Utas 3. számában Bodor Ferenc A budai királyi palota termei című írásában foglalkozik a legjelentősebb hazai műemlékkel. A kiegyezést követően vetődött fel reprezentatív, a monarchia társországának jelentőségét méltó módon kifejező palota építésének terve. A kor legjobb építészei, Ybl Miklós, Hauszmann Alajos zseniálisan oldották meg a feladatot, a barokk épület kiegészítését. Az 1945 utáni újjáépítés meg sem közelíti az eredeti mozgalmasságát, formai gazdagságát. A palota külső képe mellett nagyobb baj, hogy teljesen átalakították a belső tereket. Az 50-es, 60-as évek ideológiai indulattól telített tervezői, beruházói megszüntették a Dunára néző, egymásba nyitható, 304 méter hosszú teremsort, Európa egyik legszebb paloa-enteriőrjét. A pazarul berendezett termekből semmi sem maradt. A bútorok egykor a magyar műiparosok remekművei voltak, a festményeket a kor neves művészei készítették. Igaz, a háború nagyon sok mindent elpusztított, de amit lehetett volna, sem állították helyre eredeti formájában. „Pusztuljon a Habsburg-barokk, s vele minden, ami erre emlékeztet!" - volt a jelszó. A palota igazi tragédiája nem az ostrom volt, hanem a 60-as évek helyre nem állítási politikája. Még ma sem törődnek az egykori palota belső tereivel, berendezéseivel, a korabeli és még fellelhető tárgyak felkutatásával. Jellemző, hogy a kimentett tárgyak egy része múzeumi raktárakban pusztult el. A MAGYAR ÁRUK HETE A hazai ipar termékeinek pártolására már a reformkorban találunk példát, Kossuth kezdeményezésére alakult meg a Védegylet, majd a két világháború között is sor került iparpártoló megmozdulásokra. 1992-ben - egyelőre szerényebb méretben - a Centrum Áruházak Kft. hirdette meg a magyar áruk hetét. Az október 19- én kezdődött és november 7-én zárult rendezvényről Binder István írt a Heti Magyarországban, Iparpártolás a középpontban címmel. Sánta László, a Centrum kereskedelmi igazgatója szerint a rendezvény célja az volt, hogy felhívja a vásárlók figyelmét a hazai termékekre. Olyan magyar cikkeket forgalmaztak, amelyek minőségükben, árukban és a csomagolásban felveszik a versenyt a külföldi termékekkel. A magyar ipar pártolása a Centrum forgalomnövekedése mellett a gyártóknak a piac bővülését jelenti, és ez együtt jár új munkahelyek teremtésével. A három hét alatt a Centrum az első gyors adatok szerint 300 millió forintos forgalmat bonyolított le; nem a nagy nyereség volt a legfőbb cél, hanem egy hosszabb üzleti folyamat elindítása. A vevők körében is nagy volt az érdeklődés, különösen örvendetes, hogy olyan hazai termékeket vásároltak, amelyekből sokat importál az ország. A Centrum nem az import ellen lép fel, de mert közvetlen kapcsolata van a fogyasztókkal, érzékeli, hogy a külföldről behozott termékek sokszor nem haladják meg a magyar cikkek minőségét. Ezért a kereskedőnek alapvető érdeke a jó minőségű, ráadásul olcsóbb hazai termékek arányának fenntartása, sőt akár növelése is. A rendezvényt támogatta az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, de mivel a rendszerváltozás nyomán nem avatkozik be a piac működésébe, az iparnak és a kereskedelemnek kell kezdeményezni ezeket az akciókat. Sánta László szerint a magyar áruk hetét akár évente is érdemes lenne megismételni. A további sikeres rendezvényeknek azonban előfeltétele a szélesebb összefogás. Sajnos, a tömegkommunikáció nem mindig partner erre. A Magyar Televízió például elzárkózott a rendezvény időszakában a magyar áruk kedvezményes összegű reklámozásától. Ez azért kár, mert a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező magyar termelők sokkal nehezebben tudják kifizetni a reklám árát, mint a világcégek. A Centrum kezdeményezéséről Köncse Tamásné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese is kedvezően nyilatkozott. Jelentőségét abban látja, mert nem működnek megfelelően a jogi és adminisztratív eszközök, melyek a hazai cikkek azonos versenyfeltételeit szavatolnák a belföldi piacon:
