Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
PORTRÉ Barth Lídia kék-fehér világa A keramikusművész Barth Lídia azon kevesek közé tartozik, akit idejekorán szárnyára vett a hír. Rá illik a jelző: őstehetség. Ám amikor arról faggatjuk: hogyan került „szakmaközeibe”, zavarba jön. Mindig ügyesen rajzolt, sokan biztatták is a művészi pályára. Szülei óvták. Végül is édesanyja döntötte el sorsát. Ő javasolta lányának, hogy először tanuljon valamilyen tisztességes szakmát. Lidi a fazekasságot választotta, Kaposváron meg is tanulta. Nem elegendő a tehetség, a szerencse is hozzászegődött; Lidi ambíciói találkoztak a korszellemmel. A hatvanas évek elején egyre többen vették számba a népművészet értékeit. Egyre többen fedezték fel: a modern eszközök végérvényesen kiszorítják a hajdani szépségeket. Néprajzosok rajzottak ki a falvakba, hogy a padlásokról, még mielőtt lesöpörnék, mentsék a menthetőt. Nekik köszönhető, hogy egyre nagyobb becsülete lett a rég használatos tárgynak. A nép„E kislányból művész lesz” - olvashatjuk a megsárgult újságlapon - Arany János után szabadon - a képaláírást. „Lidi, te drága, varázslója az anyagnak. Te, aki lelket ad a lelketlen agyagnak” - három évtizeddel később e sorokat véste az emlékkönyvbe a színész pályatárs, Zenthe Ferenc. rajzosok az eredetet kutatták s a megőrzés mikéntjét. A művészek pedig a már-már elfeledett szépségeket fedezték - fedeztették - fel. Barth Lídia évtizedek óta azon munkálkodik; miként lehetne a modern élet kereteibe belehelyezni az egykoron oly természetesen használt tárgyakat. Autentikus művészet az övé. Átlényegítve, ám az eredetet megőrzőn él keze nyomán az ősi fazekasok formavilága, jelesül a habán kerámia. Szerencséje volt abban is, hogy kortársaihoz képest fiatalon kitekinthetett a világra. A brüsszeli világkiállításra a „nagy öreg”, Kántor Sándor szakmai bábáskodásával jutott el. Az itteni tapasztalatok, sikerek adtak indítékot ahhoz, hogy végképp elkötelezze magát a népművészet mellett. Ugyanis időközben kacsingatott a modern formák, irányzatok felé. A világkiállításon tudatosult benne: sajátja csakis a hazája kultúrájából fakadó művészet lehet. Megtanulta a fazekasság minden csínját-binját. Kereste a motívumokat, amelyek segítségével önmagát is kifejezhette. Egyszer csak rátalált az igazira. Tihany ihlető tájaira, építészetére. Letelepedett a varázslatos félszigeten, ahol immár két évtizede él. A Balaton vizének kéksége ragyog vissza kék-fehér kerámiáinak variációin. Minden egyes darabon a szín határozza meg a formát. Ez már valóban Barth Lidi világa. Egyedi és csakis rá jellemző. Aki egyszer látta, nem feledi. Lidi férjével - aki mérnökből csapott fel menedzserévé - felépítette másik nagy művét, a tihanyi házat. Otthon, műhely, kiállítóterem és szépséges parasztház egyszerre. Igazi csoda a Balaton-felvidéken. S a népi kerámiáknak nem is képzelhető el más otthon. A kapu mindig tárva-nyitva ismerősök és idegenek számára egyaránt. Hírére jönnek messzi földről is. Mindenkit megragad a hely
