Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
MÚL TUNK, TÖRTÉNELMÜNK 26 A poklon át Európába? HÁBORGÓ FOHÁSZ ESTERHÁZY JÁNOSÉRT A pozsonyi Szent Márton-dómban két éve már gyászmisét tarthattak emlékére. Budapesten 1992. október 4. óta a Rákóczi Szövetség kezdeményezésére a Szép utca 3. szám alatti egykori lakóházának falán emléktábla szól áldozatos életéről, de szülőföldjén még mindig nem illik hangosan szólni galántai gróf Esterházy Jánosról, a felvidéki magyar kisebbség mártír politikusáról. A történelem iránt érdeklődők bizonyára jól emlékeznek arra, hogy a szocialistának nevezett korszak történeti irodalma a polgári demokrácia makulátlan példájaként emlegette a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságot. Mintegy fényes és európai módon civilizált ellentéteként a Horthy-Magyarország sötét és visszataszító jelzőkkel illetett elmaradottságának. Ezúttal néhány példával arra hívjuk fel a gyanútlan olvasó figyelmét, hogy ez az északi államalakulat nagyon is távol állott a tökéletességtől, de még a gyakran rajtunk számon kért európaiságtól is. Fadrusz János pompás pozsonyi Mária Teréziaszobrának felrobbantása, az ezredévi és 1848/49-es emjékmúvek ledöntése igazán jelentéktelen kihágás vagy stílustörés amellett, hogy Masaryk és Benes urak köztársaságában szabadon szervezkedett, sőt egyik európai központját rendezhette be a nemzetközi kommunista mozgalom, csakhogy ezek a „polgári” politikusok - különösen a szervilizmusban élen járó Benes - Sztálin iránti ragaszkodásukat hitelesebbé tegyék. Nem is beszélve Tiso páter „független” szlovák nemzetállamáról, amely az apostoli kettőskereszt jegyében ölette halomra a faji szempontból kifogásolható Mózes-hitű polgárait. Önként vállalt kisebbségvédelem Csehszlovákia az 1919. szeptember 10-én Saint- Germain-en Laye-ben aláírt szerződésben vállalta a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak biztosítását, de a nemzetközi megállapodást maradéktalanul soha nem tartották be. Ez a szerződés „az ország minden lakosa” számára biztosította a kisebbségi jogokat, míg a trianoni békediktátum e jogok gyakorlását az állampolgársághoz kötötte, amelynek megadása az új állam hozzájárulásától függött. A 4397/1919. augusztus 2-án kelt kormányrendelet valójában széles körű manipulációkat tett lehetővé a legnagyobb lélekszámú német és magyar kisebbségek állampolgársági ügyeiben. Ezáltal főleg a korábbi köztisztviselőket és a nemzetiségi intelligencia tagjait igyekeztek elüldözni szülőföldjükről. A számok önmagukért beszélnek: 1918-1921 között mintegy 101 907 magyart utasítottak ki a demokratikusnak hirdetett köztársaság területéről. Ezenközben feloszlatták a vármegyei és alsóbb szintű önkormányzatokat, az egyházak önkormányzatát, a rendezett tanácsú városokat községekké minősítették vissza, feloszlatták a kereskedelmi, ipari és ügyvédi kamarákat, a pozsonyi egyetem magyar nyelvű oktatását beszüntették, s a választókerületek megállapításánál egy magyar mandá-
