Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-05-01 / 5. szám

zik Máriát. Az első hajnali fény: Mária jele.

Szemükben Mária jelével, kezükben nyírfaággal (búcsúágnak nevezik) indulnak az emberek. Le a hegyről.

Erről a nyírfaágról hadd mondjunk el még valamit. Az emberek már nem tudják, miért tartják a kezükben - és miért éppen nyírfát... Csupán lényük mélyén sejtik, hogy valami ősi késztetésnek engedelmeskednek. A szakemberek szerint a keletről hozott pogány vallás maradványáról van szó. Őseink a kereszténység felvétele előtt a napot istenként, a holdat istennőként imádták - amikor kezükben nyírfaággal, egy hegyről köszöntik a székelyek és a csángók a felkelő napot, akkor csak azt teszik, amit bő évezreddel ezelőtt az elődeik. Persze a felkelő nap fénye már régen Máriát aranyozza be.

A közösségek hitét, szokásait megtörni: balgaság. Ezer év után is nyírfaággal búcsút járó emberek tudatában a tiltás negyven éve ezért csak egy futó felhő. Kibukik mögüle a nap.

Ó én édes jó Istenem, Oltalmazom, segedelmem,

Vándorlásban reménységem, ínségemben légy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát, Vándorlegény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély földjét.

Vándor fecske haza talál, Édesanyja fészkére száll, Hazajöttünk’ megáldotta Csíksomlyói Szűz Mária.

A régi búcsúsének szabadon felhangzik minden év pünkösdjén. Reménykedjünk, hogy szent helyekről messzebbre száll a szó. Csíksomlyó pedig: szent hely.

SZÁVAI GÉZA