Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
ÁSÓ, KAPA, BULDÓZER VÁLASSZON EL?! Vizet az egykori ártérben már csak mélyen a földben találni Amitől mindannyian tartottunk, bekövetkezett. Szlovákia a bősi erőmű üzembe helyezése érdekében az úgynevezett „C” variáns mellett döntött, önkényesen és egyoldalúan elterelte a Dunát. Északi szomszédaink nem törődtek sem a magyar fél, sem a környezetvédők, sem a helyi lakosok, sem a nemzetközi közvélemény élénk tiltakozásával. Annak esélye, hogy tárgyalások útján, netán nemzetközi fórumok döntése révén késztessük Szlovákiát jobb belátásra, sajnos egyre kisebb. A Duna elterelése súlyosan veszélyezteti nemzeti érdekeinket; ökológiai katasztrófával fenyeget, sőt már nem csupán fenyeget: a katasztrófa perceit éljük. A szlovák lépés nemzetközi szerződéseket is sért: a párizsi béke hazánk északi határát a Duna fősodorvonalán jelölte meg; de vajon van-e egy algás pocsolyának fősodorvonala? Joggal nevezik Budapesten Szlovákia barátságtalan döntését afféle pót-Trianonnak. A katasztrófa nyilvánvaló jelei megmutatkoznak már a Szigetközben. Az elterelést követően az Öreg-Duna vízszintje rohamosan apadni kezdett. Kiszáradtak a holtágak, a kutak. A főágban is alig csordogál valami. Lipót térségében csaknem száraz lábbal átgázolhattunk az egykor méltóságteljesen hömpölygő folyón. A meder 2-300 méter széles sávja teljesen száraz, elporló, szürke algák és kerek Duna-kavicsok borítják, amerre a szem ellát: sivatagi táj. A gödrökben néhány napig még megállt a víz, innen aztán nem tudtak kiúszni a főágba a halak, s mikor a nedvesség végleg elszivárgón, a mélyedésekben apró haltetemek tömege maradt. A görcsbe rándult, pikkelyes testek itt is, ott is megcsillannak a zöld posványokban. A hatalmas lombú, vadregényes ártéri erdők sem kerülhetik el a biztos pusztulást. Egyik napról a másikra nem nyújthatják le a gyökerüket három-négy méterrel lejjebb, hogy vizet leljenek. Ha pedig a kiszáradt erdők helyére szárazságtűrő fajokat ültetnek, azok kirohadnak a földből, mikor a szlovák fél évente egyszerkétszer megnyitja a zsilipeket, és újra elárasztja a területet. A táj és az emberek sorsa menthetetlenül összefonódik. A Szigetköz mezőgazdaságát is komoly veszély fenyegeti. Az úgynevezett vert csőkutakban a vízszint méterekkel zuhant vissza. Az elterelés következményeitől leginkább sújtott falvakban az ivóvizet szerencsére már vezetékből nyerik, s ahol nem volt vezetékes víz, ott is elvégezték hirtelenjében a közművesítési munkálatokat. Ivóvízzel azonban nem lehet öntözni. A talajvíz visszahúzódott, a Szigetközben viszont
