Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-05-01 / 5. szám

Sokat beszélünk a hit szerepéről az egyes ember életében. A kelet-európai nemzetek a közösséginek nevezett diktatórikus rendszerek korszakában megtapasztalhatták az igazi emberi közösségek széthullását. Egyetlen hely maradt, ahol nem mondvacsinált, hanem szerves közösséghez tartozónak érezhette magát a régió embere: a templom. Közép-Kelet-Európa templomaiban átmentődött valami mindabból, amit az emberiség ezeréves hite és kultúrája kitermelt. Olykor a kultúrát hordozó anyanyelv egyetlen, végső menedéke is a templom maradt. A kisebbségi létbe kényszerült magyarságnak, ha iskoláit is megszüntették - még mindig maradt egy lehetősége, ahol magyarul olvashatta a zsoltároskönyvet vagy a Bibliát. S ha iszonyatos megfélemlítettségében már nemzetiségét sem merte bevallani, emberi mivoltára és hitére azért hivatkozhatott. A moldvai csángó magyar nem vallhatta magát magyarnak, hát ezt mondta: katolikus vagyok. És ha román anyanyelvű papokat küldtek a templomokba román nyelven misézni - nos, akkor évente egyszer elzarándokoltak a csángók Csíksomlyóra, és anyanyelvükön szóltak a „sok csodákkal ékeskedő Máriához”.

Csíksomlyói Segítő Mária szobra művészettörténeti jelentőségű érték. A Szent Szüzet szolgáló ferencesek - myomdaállítók, templomépítők, az írásbeliség terjesztői voltak. A hitnek, hogy Mária a székelységet, az erdélyi magyarságot, a katolikus kereszténység határait védi - évszázados gyökerei vannak. Antal Aron, a Csíkszeredái Katolikus Főgimnázium hajdani tanára írta: „Az egykori feljegyzések, hivatalos iratok elpusztulása miatt bizonyosan nem lehet tudni, hogy mikor telepedtek le Szent Ferenc fiai a Somlyó-hegy tövében, és mikor állították fel templomukban a szobrot, melyet Segítő Máriának, Csodákkal ékeskedő Máriának, Csíki Csodálatos Boldogasszony képének, sok csodákkal jeleskedő Máriának szoktak nevezni... Szapolyai János erdélyi vajdának Vardotfalván 1519-ben kelt oklevele (...) Hunyadi Jánosnak 1442-ben kelt adománylevele alapján megerősíti a barátokat a 32 confrater lelki testvér birtokában.” IV. Jenő pápa 1444. január 27-én kelt okleveléből pedig kiderül, hogy a templom újjáépítés alatt van, továbbá, hogy a régi kis templomot is a hívők nagy serege látogatta... A Mária-szobor ekkor készült, és került a templom főoltárára. Maga a templom a zárdával együtt sok ellenséges dúlást, égetést, földig való pusztítást kiállott. A mostanit 1802-ben kezdték építeni, és 1985-ben fejezték be.

A csíksomlyói legendák legszebbikét - legalábbis szerintem - 1921-ben jegyezték le. Márton Antalné Vitus Luca ezt mesélte: „Én is hallottam, hogy a Szűzanya szobrát valamikor réges-régen egy ásványba’ kapták meg. így mesélték, így hallottam, hogy a földbe’ valami szántóvető ember találta meg. És akkor aztán ennek tiszteletére felépítették a csíksomlyói templomot. De aztán voltak gazemberek, akik belelövöldöztek a Szűzanyába, le is vették onnan. De így is kivirult, úgy is felvirult, úgy is csak vissza kellett állítsák. Olyan szépen aztán újrafestették, újraöltöztették. S aztán volt az a csodálatos segítsége, volt az a törökjárás, s akkor mindegyik menekülő ember befért a templomba. Azután se tudott aztán annyi ember beférni, s olyan csoda se tudott történni. Isten munkája volt, mindenkit védett. S mai napig is mindnyájan elmondhassuk, hogy ha kérjük a hatalmát, vagy hogy segítsen, biztos, hogy mellénk áll és segít, s csodálatosképpen annak, akinek őszinte hite van! Mai napig is az életünkbe’ fennforog a Szűzanya segítsége!”

Ennél szebben senki nem fogalmazhatná meg azt a hitet, hogy a Csíksomlyói Segítő Mária