Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-04-01 / 4. szám
DERŰ ARANYMONDASBÖRZE A szellemes embert nem az arany, hanem az aranymondás árfolyama érdekli. Aranymondásbörzénken bárki részt vehet. Saját aranymondással vagy „gyűjtéssel”: olyan gyöngyszemekkel, amelyek hétköznapi emberek szájából hullanának a porba, ha valaki le nem jegyezné - de olyanokkal is, amelyek „nagy emberek" elszólásaiként „börzeképesek”. A legjobbakat jegyezni fogjuk a tőzsdénkén - havonta közöljük az árfolyamot. E HAVI ARANYMONDÁSAINK Az, hogy életünk véges, nem hatalmaz fel senkit a megrövidítésére. KELEMEN ANDRÁS (Marosvásárhely, Románia) j Az élet iskolájában nemcsak tanuló vagy, hanem tanító is. KATÓ JÁNOS (Trelleborg, Svédország) A Magyar-magyar epizódok szerzője, Bartha Tibor Dániában él, okleveles építészmérnök, s két évtizedig volt a világszerte ismert dán Nemzetközi Mérnöki Tervezőiroda főmérnöke és project managere. 1984 óta az ENSZ ipari szaktanácsadója. Hogy a világ mely tájain fordult meg, és kikkel hozta össze a sors, frappáns, sőt olykor ízes humorral fűszerezett epizódjaiból megtudhatjuk. A Magyarok Világlapjában ezekből egyelőre csak ízelítőt adunk, az epizódok teljes sorozatát, az 1993 őszén kiadásra kerülő évkönyvünkben, a MAGYAR ATLANTISZ-ban nyújtjuk át olvasóinknak. NEW YORK Dániát képviselve vettem részt egy nemzetközi kongresszuson, ahol negyvenkét országból több mint száz mérnök jelent meg. Az ünnepélyes megnyitó a Waldorf Astoria TÁRSALKODÓK- ez a címe Károlyi András rajzának. Bizonyára azt tárgyalják a hölgyek és urak, hogy februári számunkban rajzolójuk-megalkotójuk nevét Lászlóta változtattuk. így van ez, ha felül Laci a szerkesztő nyakára... Aki most önkritikát gyakorol, és üzeni: „Nyakamat rá, hogy soha többé!” dísztermében volt, ahol New York polgármesterének köszöntője után halk ismerkedés kezdődött. Ekkor a fenti, félhomályban levő karzat felől egy átható hang szólalt meg: „Aki magyar, jöjjön fel!" A hirtelen beállt csendben itt is, ott is megmozdult valaki - és mintha mágnes vonzaná, utat kért a karzatra vezető lépcső felé... Odafent, az egymást soha nem látott emberek, mosolyogva ráztunk kezet, többen átölelték egymást. Kiderült, hogy a negyvenkét országból nyolc országot képvisel magyar származású mérnök! Eltérve a hivatalos programtól, együtt vacsoráztunk az ismert Copain étteremben, ahol a „The French Connection” című film készült. A vendégkönyvben aláírásunk felett ez állt: „The Hungarian Connection ÚTBAN HAZA A TÁVOL-KELETRŐL Az alábbi negatív epizód nagyon régen történt, de életemben először és utoljára! Csak azért jegyzem le, hogy tanulságul szolgáljon. Hazafelé jövet gépem leszállt Bombay-ban, ahol egy csinos asszony és még csinosabb lánya a mellet°IYASÓI\k/ff 4íwíolv ........"JAK megosztuiasVa,a»>/, amit ha egymása,*egPTH v?daLder«° hat VarM o/vs,c|0'?do,afa/níf!’ séf 7" 0,vasóiní( • "“""Kaf. ,afa/n ka Derű.kérjük ratr(AsZerk.) tem levő két üres helyet kapta. Viszonoztam „good afternoon” üdvözlésüket, majd újra belemerültem angol regényem olvasásába. Hamarosan egy fojtott hangú szóváltás kezdődött anya és lánya között, magyarul! „Álljon meg a menet, hölgyeim, én itt minden szót értek!” - akartam, illetve kellett volna szólnom..., de a férfiakról szóló beszédtéma olyan gyorsan váltott pikánssá, hogy jobbnak láttam hallgatni és szinte könyvem alá bújni, mint az indián a nedves bivalybőr alá, ha ég körülötte a préri... Eközben az indulatok odáig forrtak, hogy halkan, de többször is elhangzott a női nem legősibb mesterségére utaló latin szó... Útitársaim az isztambuli repülőtéren - ahonnan összeköttetés volt Pestre - kedvesen búcsúztak... és én, talán a sok magyar szó hatására - máig sem tudom, hogyan történhetett, azt mondtam: „Kezüket csókolom...” Kicsúszott, visszaszívni már nem lehetett, jól tudtam, hogy most rám fog szakadni az égbolt..., ami nem is váratott magára; a mama visszajött, majd egészen közel hajolva, eltorzult arccal ezt sziszegte a szemembe: „Szééégyellje magát!!" Mit tehet ilyenkor a megbotlott emberfia? Behúzott fejjel, sündisznóként összekuporodtam az ülésen, és a Boing 707-es legyen a tanúm, hogy rettenetesen szégyelltem magam...
